Lengyelország kérésére elhalasztották a mára tervezett döntést a szoftverszabadalmakról. Ez lehetőséget ad arra, hogy az Európai Parlament jogi ügyek (JURI) bizottsága újrakezdje az egész folyamatot. A múlt heti tervek szerint megint az EU Mezőgazdasági és Halászati Tanácsa döntött volna a szoftverszabadalmi irányelvről. Pár napja napvilágot láttak olyan hírek is, amely szerint a decemberben pozitív szerepet játszó Lengyelország megváltoztatta álláspontját, de úgy látszik, mégsem így történt.
A nosoftwarepatents.com szerint Lengyelország kérésére ismét elhalasztották a mára tervezett döntést. Ez lehetőséget ad arra, hogy az Európai Parlament jogi ügyek (JURI) bizottsága újrakezdje az egész szofverszabadalmi irányelv tárgyalását. Florian Müller szerint neki kell esni a helyi EP képviselőknek, hogy kapják magukat, és szavazzanak az újratárgyalás mellett!
Magyar részről Lévai Katalin, Mohácsi Viktória és Szájer József tagjai a JURI-nak.
xmi küldte be a hírt:
Most már több helyen is megerősítették:
Lengyelország megint kikényszerítette az Európai Tanácsban (ET) a szoftverszabadalmi direktíva elfogadásának elhalasztását. A korábbi aggodalmak ezek szerint alaptalanok voltak.
Ezzel a lépéssel legalább 1 hét időt sikerült nyerni, ami kevésnek hangzik ugyan, de valójában pont elég lehet arra, hogy az Európai Parlament (EP) megindítsa az "első olvasathoz" való visszatérést.
Ez azért van így, mert ha jövő héten fogadja el az ET direktívát, akkor azt leghamarabb a február 21.-i plenáris ülésen lehet az Európai Parlament elé terjeszteni. Eddig a dátumig kell a törvényalkotás újrakezdési folyamatot elindítani.
További részletek: Gorklaw
A legközelebbi plenáris ülése az EP-nek egyébként Január 26-án van, azaz ezen a héten. Érthető, hogyha most nem történt volna meg a halasztás, akkor már ezen a héten a parlament előtt lenne a javaslat, az ET által májusban elfogadott (számunkra viszont elfogadhatatlan) formájában, amin változtatni már nem tudnának, legfeljebb elutasítani, ami azt jelentené, hogy bizonytalan módon folytatódna az együttdöntési eljárás.
Most viszont az EP lehetőséget kapott a tanács változatának teljes elvetésére. Remélhetőleg sikerül élni vele.
Érdekesség, hogy az eljárás újrakezdését idáig ellenző Klaus-Heiner Lehne, az Európai Parlament Jogi Bizottságának (JURI) koordinátora, korábban azt a kijelentést tette, hogy akkor hajlandó lesz beleegyezni a törvényalkotási procedúra újrakezdésébe, ha a tanács még egyszer elhalasztja a döntést. Ez a feltétel most teljesült.