Mint ahogy azt a múlt hónapban ígértem, minden új Linuxvilág számról írok egy kis összefoglalót, ismertetőt, amellyel talán megkönnyítem a döntést a "megvegyem - ne vegyem" kérdésben. Itt a december, és itt a kezemben a kiadvány decemberi száma. Lássuk mit tartogat az újság a Linux közösségnek.
CD melléklet:
Ami legelőször szembetűnik (nekem) az a CD melléklet. Az ilyen újságoknál először mindig a CD korongot nézem meg. A decemberi mellékleten a Debian legfrissebb stabil disztribúciója, Debian GNU/Linux 3.0, kódnevén a Woody kapott helyet. Ez jó hír, hiszen azoknak akik nem tudják letölteni, vagy esetleg nincs a környékükön Linux guru akitől be lehetne szerezni a fent említett terjesztést, nagy segítség lehet. A CD mellékleten a Woody i386 verziójának első CD-je kapott helyet, amely része a komplett 7 CD-s terjesztésnek. Nem kell elkeseredni az miatt, hogy a 7 CD-ből csak az elsőt kapjuk az újság mellé, hiszen az első CD-n minden rajta van, ami egy Debian box telepítéséhez kellhet. Több évnyi Debian használat után állítom, hogy semmi szükség nincs arra, hogy valaki mind a 7 CD-t magáévá tegye (speciális eseteket kivéve). Ez maximum olyan helyzetben lehet szükséges, ahol offline (intenet kapcsolat nélküli) gépet kell adminisztrálni. Erről jut eszembe, hogy pár évvel ezelőtt valaki megjegyezte, hogy: "lehet internet kapcsolat nélkül Linuxozni, de minek?" - na igen. Most viszont itt a lehetőség, a Woody CD-ről lehet telepíteni a rendszert, többi csomagot pedig lehet akár az internetről installálni.
A számomra legérdekesebb cikkek:
Pedagóguspályázat linxuos szemmel
Szaló István készített érdekes interjút Suhajda Attilával, az információs társadalom programok helyettes államtitkárával. Annó a Széchenyi terv keretében több mint, 13000 pedagógus jutott számítógéphez. A pályáztatást a Miniszterelnöki Hivatal Informatikai Kormánybiztossága végezte. Az új kormány hivatalba lépésével megváltozott az intézmény neve és felépítése. A változásokról kérdezte a cikk írója az államtitkárt.
IV. GNU/Linux Szakmai Konferencia
Mint azt tudjuk, a hónap elején az LME (Linux-felhasználók Magyarországi Egyesülete) a szokásos éves szakmai konferenciáját rendezte meg. Sokan nem tudtak az rendezvényre elmenni, így nekik egy rövid összefoglalót nyújt át a Linuxvilág.
A GNU Fordítógyűjtemény
A gcc-vel foglalkozó cikksorozat második része jelent meg ebben a hónapban. Ebben a részben a GCC kapcsolóival, és használatuk rejtelmeivel ismerkedhet meg az olvasó.
Rendszermag-bővülési útmutató
Greg Kroah-Hartman - a jelenlegi Linux kernel USB és Hot Plug PCI részeinek felelős fejlesztője - a patch és diff programok használatának alapjaiba vezet be minket. A két program használata elkerülhetetlen, ha valaki kernel fejlesztésre adja a fejét. Greg ezen kívül elmagyarázza a Bitkeeper nevű verzió követő-kontrolláló rendszer működését is.
Biztonság a helyi hálózatokon: IP Tables
Mick Bauer cikkében az Owner Match Support szolgáltatás működését boncolgatja. A cikk arról szól, hogy a fent említett támogatást hogyan kell használni ahhoz, hogy megakadályozzuk a felhasználók protokollokkal kapcsolatos visszaéléseit.
Csoportszórásos útválasztókód a rendszermagban
Matteo Pelati az IP multicasting használatába vezet be minket.
IPv6-támogatás linuxos hálózati csomópontokban
Egy érdekes cikket olvashatunk a Linux szerverek IPv6-os konfigurálásáról. A cikk végigvezet minket a kernel beállításától az internetes csatlakozás létrehozásáig vezető úton. A cikk Ibrahim Haddad és Marc Blanchet munkája.
Ezen kívül még számos más érdekes cikk található az újságban. Úgy mint cd írás kezdőknek, mp3 és zene hallgatás, otthoni bank szolgáltatás használata Linux alatt, stb.
Jó olvasgatást.