Blogbejegyzések

Kár érte, kiváló ügynök volt

Igen, már én is unom, de még egy olyan bejegyzés következik, főként a kormánypárti safe place-ben élők számára, hogy ők is halljanak erről a szomorú történelmi eseményről legalább innen...

Ma 131 igen szavazattal, 3 tartózkodás és 53 nem ellenében elfogadták a közel 200 éves Magyar Tudományos Akadémia kivégzéséről szóló, hazai és nemzetközi tiltakozást kiváltó, szakmai érveket teljesen mellőző törvényt. A kutatóhálózatot elveszik, a szakmai felügyelet kvázi megszűnik, mindent a politikus csicskák, illetve azok csicskái fognak irányítani itt is. Mivel azt a nyomorult kukás holdingot se tudta működőképesre összehozni ez a korrupt, inkompetens banda, ezért mindenki tudja, hogy mi vár az MTA kutatóhálózatának maradványaira a közeljövőben.

SAMBA Full audit

A cégünknél volt rá igény, hogy lehessen tudni, ki-mikor-mit csinált egy közös meghajtón.
Adott volt a samba ami tudd full audit-ot.
Ez a kis program azért készült, hogy segítsen kideríteni, mit művelnek a felhasználók.

Először egy bash scriptet csináltam, ami elég is volt, de szerettem volna pythonban megcsinálni a tanulás miatt.

Nekem jelenleg működik, egy kis Intel Core2 Duo E7400-en, 2GB RAM, 320GB winyón.

Itt a GitHub repo.

--
Ilyen apróságok kimaradtak mint pl.: a mappa meglétének ellenőrzése.
Most pótoltam.

A mérnöki tervezés korlátai

Hát ez is eljött: a Ben-Gurion Egyetem kutatói [1] drónal követtek el kibertámadást egy vezetéstámogató rendszer, a MobilEye ellen. A támadás lényege, hogy egy épület falára vetítenek egy 90km/h-s megengedett sebességet jelző táblát egy egyébként 30-as övezetben. Az átvert kütyü csak egy vezetéstámogató rendszer (ADAS), ami nem lép rá a gázra helyettünk, csak félreinformálja a vezetőt. Ez proof-of-concept arra épp elég, hogy elgondolkodjunk az autónóm rendszerek néhány etikai és biztonsági kihívásán. (Lásd Ars Technica: [2])

Habár minden osztályozás némileg önkényes, a tervezési kihívások kilenc nagy osztályba sorolhatók, ezek röviden összefoglalva:

Szivárványos mese Brazíliából

Hol volt, hol nem volt, volt egy aranyos 9 éves kisfiúcska, ki együtt él anyukájával és másik anyukájával. Anyuka boldog volt, mióta leszbikus barátnőjével élhetett és otthagyhatta a kisfiú apukáját ki nagyon csúnyán bánt vele. Egyetlen szomorúsága volt, hogy a kisfiúcska, fiúcska volt és nem lányocska. Nosza, a barátnőjével fogták a fiúcskát és nyissz-nyassz, levágták a fütyijét és a heréjét. De az anyukák nem voltak boldogok, mert az internet bölcselete nem tanította meg nekik, hogyan csináljanak vaginát a kisfiúnak. Így hát egy évvel később acetonos vattát nyomtak a kisfiú arcába, és az anyukája tizenegy késszúrással megölte, mindezt úgy, hogy a kisfiú nyolc éves húgocskája végignézte. Utána fogták a kisfiút és feldarabolták, és megpróbálták megsütni egy barbeque sütőn, hogy a lehúzhassák a WCn, de túl büdös volt, így két iskolás hátizsákba csomagolták. És az anyukák még ma is boldogan élnének, ha a csúnya gonosz kisfiúk nem veszik őket észre, miközben megpróbálták kidobni kisfiú maradványait, és a gonosz rendőrök le nem tartóztatják őket.
Itt a vége, fuss el véle, legyen veletek a megértés, tolerancia, a szivárvány és az unikornisok ereje.

Hőmérsékletrekord régen

Nézegetem az egyik meteorológiai oldalunkat. Látom az előrejelzést.

Nézzük, július 5. 2019 várható hőmérséklet: 30 Celsius.

Napi rekord: 1950 Pécs, 41,3 Celsius.

Mi a különbség? Elgondolkodtam:

- 1950-ben nem volt TV, Internet, semmi az újságokon felül, aztán
- 1950-ben nem volt vörös jelzés sem, nem volt "brutális meleg jön" címszó, nem volt túldramatizálva az egész
- 1950-ben az emberek dolgoztak a földeken, a gyárakban, építették a szocializmust :)
- nem volt "ne tartózkodjunk a napon 15 percnél többet, mert leéghetünk" intelem sem

Nagyszüleink voltak ők, és túlélték.

Kis gépi tanulás kezdőknek

Barátom, aki egyetemen tanít és néha gimisek körében is megfordul, készített egy videót képfelismerés témájában. A bemutatott JS/html applickáció angol nyelven egyszerűen (néhol talán túl egyszerűen) igyekszik bemutatni, hogy a gépi látás sem varázslat.

Szerintem aranyos, fő célközönsége nem a gyakorlott szoftverfejlesztők, hanem akik csak ismerkednek a programozás alapjaival, de ha fogalmad sincs, hogy működik a gépi látás, akár még hasznos is lehet.

https://youtu.be/QXB1ytG95gs

Nekem személyes kedvencem Ördög Rafael videója.

Jony Ive allitolag egyszer tervezett egy kormany nelkuli Apple Cart

Amit a Siri iranyitana:

https://www.macrumors.com/2019/06/28/jony-ive-apple-car-without-steerin…

A kommentek a legjobbak:

"Hey Siri, turn left"
"Here's what I found on the web for: turn left"

"Hey Siri, brake before we collide with the car ahead of us"
"I'm sorry; I couldn't find any cars ahead of us. If you'd like I can look for some nearby"
*crash*

"If it did not have a steering wheel you would probably be able to add one externally using a dongle."

Meg a regi klasszikus is eszembe jutott:
<Stormscape> Yo dawg we heard you like Macs so we only put one pedal in your car ( http://bash.org/?901460 )

How to secure phpMyAdmin

Sok helyen a következőt ajánlják:


location /phpmyadmin {
  auth_basic "Admin Login";
  auth_basic_user_file /etc/nginx/pma_pass;
}

Ez azért jó, mert ugyan a szerverem/phpmyadmin címen valóban bekéri a jelszót, de a szerverem/phpmyadmin/index.php címen már nem. Ennek ellenére még a DigitalOcean howto-iban is így szerepel.

Azért ez vicces :) Esetleg ajánlható lenne helyette:

location ~ /phpmyadmin/.*

Csökkentett mód: ON

Jövő hét végéig szabadság! \o/ A @huphu karbantartása csökkentett módba kapcsol. Ez azt jelenti, hogy a várakozási sorban levő tartalmak engedélyezésének átfutása, a kapcsolatfelvételi űrlapon és egyéb módon küldött levelekre való reagálási idő stb. megnőhet.

— Gabor Micsko (@gmicsk0) June 27, 2019 #onhup

XenServer + RouterOS ethernet high CPU

Lassú volt a RouterOS mögött lévő VPS hálózati sávszélessége. 1Gb/s->1Gb/s között másolva 30Mbit/s, RouterOS CPU-ja 100-on pörgött. Tools->Profile szerint az eth eszi.

Ez javított:
https://www.netservers.co.uk/articles/open-source-howtos/citrix_e1000_g…

[code]
First rename /usr/lib/xen/bin/qemu-dm to /usr/lib/xen/bin/qemu-dm.orig

# mv /usr/lib/xen/bin/qemu-dm /usr/lib/xen/bin/qemu-dm.orig
Then make a replacement /usr/lib/xen/bin/qemu-dm file like this

#!/bin/bash
oldstring=$@
newstring=${oldstring//rtl8139/e1000}
exec /usr/lib/xen/bin/qemu-dm.orig $newstring

fikció

Team-1 megírja a cookbook-ot, ami telepíti program-v1 -et
Team-2 üzemszerűen futtatja a cookbook-ot
Team-3 basztatja Team-2 -t, hogy módosítsa a cookbook-ot, mert már rég program-v2.75-öt kellene telepíteni
Team-2 mondja, hogy neki nincs joga cookbook-ot módosítani, nyisson Team-3 ticket-et Team-1 -nek
Team-3 nem nyit, mert "neki nem az a dolga"
Team-2 nem nyit tiketet, mert neki nem fáj az issue
Team-1 ismeri a problémát, de leszarja
Team-3 hisztizik és minden egyes esetben kézzel levakarja a régi program verziót majd felhekkeli az újat

GOTO 2

Antix linux 19 b1 32 bit - Frugal telepítés

Nézzük meg, hogy hol jár a fejlesztés és eddig mi került bele a béta kiadásba.

https://youtu.be/kwAI0TjPZMs

Az Antix linux weboldala:
https://antixlinux.com/

Frugal boot paraméterek - MAGYARUL indul !
set root='hd0,1'
linux /antiX/vmlinuz quiet splash=v disable=lx bdir=antiX bdev=sda1 from=hd antix=MLX lang=hu
initrd /antiX/initrd.gz

iOS/iPadOS dark mode review

tl;dr ez egy igenytelen hulladek (@ iOS 13 beta 1)

Eleve sosem voltam a dark mode baratja, igy hat kisse biased a teszt, de ha mar ugyis feltettem az iOS betat, gondoltam, megnezem. Ami azonnal feltunt, hogy az appok egy resze ignoralja a dark mode-ot, igy meg a widgetek kozott is lesz feher hattaru a sotetek kozott. Ennel a pontnal ki is kapcsoltam, kesobbi betaban adok neki meg egy eselyt.

Illetve kivancsi vagyok, kivalthatja-e a night shiftet az idozitheto dark mode (bar az eltero mukodesi elv miatt nalam valoszinuleg nem), de majd este az is kiderul.

Maga az iOS 13 / iPadOS 13 egyebkent eleg jo mar most is, iPadOS desktop-convergence ujitasai kulonosen hianypotloak.

Virág öntözése klíma csöpögő vizével?

Pár hét múlva beépítünk a lakásunkba két klíma berendezést.

Felvetődött, hogy a csöpögő kondenzvizet összegyűjtjük vagy közvetlen ráengedjük közvetlen egy virágra...

A kérdésem az lenne, hogy túllépve a "ne öntözz virágot" desztillált vízzel" tényen (majd tápoldattal dúsítjuk), milyen virág az, ami elbírja ezt a "folyamatos" víz utánpótlást?

Mit keres a magyar az asztalon? Indo-Europai vagy Finn-Ugor nyelv-e a magyar? On, vs. -on, -en, -ön

"It's on the table".
"Az asztalon van".

--
"From Middle English on, from Old English on, an (“on, upon, onto, in, into”), from Proto-Germanic *ana (“on, at”), from Proto-Indo-European *h₂en-..."
link
--
"onnan - ... Az az mutató névmás eredetibb o tőalakjából ered az -n locativusi rag ismétlődésével, majd intervokális kettőzéssel: on ⇨ onan ⇨ onnan."
link
--
"az - ... Ősi finnugor, sőt tágabban uráli örökségünk az ~ban szereplő mélyhangú magánhangzó. Eredetileg nyelvünkben is o vagy akár u lehetett, erre vallanak mutatószó-rokonai: ott, oda, úgy. A z elem külön névmásképző. Lásd még ám, ez."
link
--

1949 -> 1984 -> 2019

1984 seen in 1949:

War is peace
Freedom is slavery
Ignorance is strength

2019 seen in 2019:

Purchasing is saving
Loan is investment
Positive discrimination is equality

Meg jo, hogy Orwell figyelmeztetett minket a muvevel, hogy ne hagyjuk, hogy az allam lehallgasson minket. Igy az allamnak mar nem is hagyjuk. Hanem csak magancegeknek.

Megjegyeznem meg, hogy Orwell vilagaban mar osszesen 3 oriasallam volt. Az megint csak oriasvallalatoknak a legjobb, mert ugy csak az o hangjuk er el a donteshozashoz. 10 millios orszagban van "Kossuth ter". 500 millios oriasallamban nincs hova kimenned "alulrol szervezodoen" tuntetni. Ha megis kimesz, es sokan vagytok, az valakinek nem keves penzebe kerult, amiert majd varni fog valamit cserebe.

Kórház a város közepén

Éjszaka az apósom bekerült a helyi kórház sűrgősségi osztályára. Ott meglepően kedvesek és segítőkészek voltak. Egy hölgy sétálgatott a folyósón és mindenkitől megkérdezte miért van ott, hol tart amiért jött, stb, láthatóan az volt a dolga, hogy mindenkinek haladjon az ügye. Ez nagyon pozitív.

Adtak egy papírt az osztály telefonszámával és azt mondták, hogy majd reggel 8-kor telefonáljunk. Ma reggel 8-kor telefonálunk, nem tudnak mondani még semmit, mert van egy súlyos eset, majd 11-kor telefonáljunk. Ok, várunk. 11-kor telefonálunk, erre azt mondják, hogy telefonon nem tudnak tájékoztatást adni, csak személyesen. Menjünk be délután 3-kor.