Blogbejegyzések

Autóvásárlás itthon

Az ember messze azt gondolná, hogy új autó vásárlás jóval egyszerűbb, kellemesebb etc. mint a használtak közti guberálás. Hát messze nincs így. (Lásd előbbi bejegyzés).Arról, hogy miért gondolja az ember(idióta) egy idő után, hogy új autót akar venni mégis a használt helyett, arról köteteket lehetne, mesélni nem is ez a célja ennek a bejegyzésnek.

Hanem arról, hogy sikeresen kitenyésztődött egy olyan autókereskedői állatfajta itthon, ami még a sarki abc-be se tudna eladni egy kiló szalonnát. 6 márkakereskedésben jártunk tegnap, tessék még pár idézet:

Tanúsítványok, kulcsok tesztelése offline

Kettős kulcsokkal már régóta volt dolgom (pl. id_rsa, id_rsa.pub), ezek szerepe világos volt, generálásuk módja sem okoz ma már különösebb fejtörést.
Még a Let's Encrypt is beépült a hétköznapokba, ott a megfelelő démon teszi a dolgát és kész.
Azonban nemrég jött a radarra a "szerezz tanúsítványt a céges weboldalhoz" című témakör.

Ennek kapcsán körüljártam, hogy hogyan lehet ellenőrizni, hogy melyik fájl mire való (melyek tartoznak össze és miket tartalmaznak). Eleinte azt hittem, hogy (a kettős kulcsok mintájára) ez is triviális és pofonegyszerű témakör lesz, de nem.

Worksforme #nemtudomhány+2

Történt az, hogy tegnap motorozás közben elveszítettem a bankkártyám és a jogosítványom. Ami szopás, mert két hét múlva külföldre utazom és ott mindegyiket szerettem volna használni. A bankkártyát még tegnap letiltottam, a jogosítvány elvesztését pedig 3 munkanapon belül kell jelenteni. Gondoltam, tesztelem a mai hivatali - kormányablak, bank - állapotokat. Hallom a folyamatos sírás-rívást, hogy "itt semmi sem működik", így kíváncsisággal vegyes izgalommal futottam neki a feladatnak.

Kormányablak. Eltöltött idő bruttó 22 perc. Eredmény: jogosítvány pótlási igény beadva, ideiglenes vezetésre jogosító papír átvéve.

Function 2019 partyreport

Ismét szeptember, ismét Function. Idén, a korábbi problémák és anomáliák miatt új helyen, a Bakelit Multi Art Centerben.
Az első benyomás, hogy tegnap durva party lehetett, mert ép ablak nem maradt a szomszédos épületen. Viszont itt biztos nem lesz probléma a hangerő, mert kilóméteres körzetben senki nincs.
Maga a hely egy gyárépület emeletét foglalja el, egy ipari lift és egy nem túl életbiztosítás lépcső biztosítja a bejutást. Valószínűleg a lépcső által sugallt, "ha részegen ezen leesek, megdöglök" gondolatok, segíteni fog a demoscener kollégák alkoholfogyasztását moderálni, vagy épp újabb scenersztorik születéséhez vezetni.
Egy helyett, most 3 terem áll a rendelkezésünkre. Sajna a nagyterem kisebb mint mindegyik korábbi hely, így nincs dedikált kóder asztalsor, mindenki ott szerez magának helyet és konnektort ahol tud. Ez utóbbiból nincs és kivételesen én sem hoztam hosszabbítókat.

Málna 4 bé +

Kaptam egyet "kölcsönbe" - sajnos elhangzott a "This board really can replace your PC" - gondoltam lássuk csak akkor.

Egyelőre csak a raspbiant tettem fel rá, az hamar kiderült, hogy a chromium-on nem kell böngészős videókat nézegetni. De VLC-n se. A "smooth 4k 60fps"t - újabb buzzword - max omxplayeren tudom elképzelni felirat nélkül. Legalábbis annak már örültem, hogy ennél nem volt már 1080-nál ""tearing"" - <-- ez egy faék egyszerű videó annak ellenőrzésére, hogy mennyire sok vagy kevés a lelkesedés szoftverhardverfronton ez ügyben.

Apple currency exchange

2 eve:

iPhone X legkisebb - 999$ = 1049€ = £999

Iden:

iPhone 11 Pro 64GB - 999$ = £1049 = €1149

Ki a fasz szamolta ki ezeket az europai arakat? Ugyanis nem remlik, hogy valtozott volna az elmult ket evben a vamok es egyeb kotelezettsegek kornyezete USA es EU kozt (fixme).

Amugy az innovacio erosen kimaradt a bejelentesbol. Ha kiderul fixen, hogy van Qualcomm modemes verzio, arra muszaj lesz valtanom, de ugy tudom az osszes Intel chipes szar (fixme). Szoljatok, ha a modem chiprol megtudtok valamit.

(Mac vs sör) vs (Linux vs VPN)

Szeptember 7, szombat, 21 óra: egy rossz mozdulattal sör kerül a Macbook Pro-ra (nem én voltam). Hamarosan elmegy a kép.

Szeptember 9, hétfő, 10 óra: egy ügyfél ír hogy rá kellene nézni valamire.
...16 óra: egy másik laptopra megy fel az Ubuntu.
...17 óra: fenn a LAMP, repó klónozva, kéne a VPN.
...19 óra: ismerős megérkezik szétszedni a Macbookot.
...20 óra: hát a ...va anyjáért nem megy az L2TP/IPSec a network-manager-l2tp-gnome-mal még mindig, pedig már a hatvanadik féle cipher methoddal próbálom.
...21 óra: megvan a hiba oka, a képernyő alatti takaró műanyag mögötti csatlakozóba jutott egy pici folyadék, máshol nincs nyoma. Valószínű hogy az alaplap jó, HDMI-n megy, lámpával megvilágítva látszik egy picit a kép. Ismerős elviszi magával.

OTP és a reklámok

Repjegyet vettem. Nem magamnak. OTP bankkártyával fizettem. És az SMS után érkezett egy e-mail is egy igen kedvező utasbiztosítási ajánlattal. ÁÁÁÁ tuti nem figyelik a vásárlásainkat és nem is küldenek célzott reklámot.
Hint.: az otp felületén kértem, hogy ne küldjenek promós ajánlatokat.
Csesszék meg magukat!
Ja amúgy elégedetten használom a szolgáltatásaikat és nincs semmi bajom velük, de ez valahol felháborít...

Ne állj sorba!

https://index.hu/belfold/2019/09/09/oriasi_a_munkaerohiany_a_mav-nal/

Ez a hiszti talán egy kicsit az elektronikus csatorna felé tereli az embereket, mert úgy tűnik hogy sem a poszt-szocialista sárgacsekkezésről, sem a sorbanállásról nem tudunk leszokni.

A felnőtt lakosság 96 százalékának van valamilyen mobiltelefonja, közel kétharmada pedig már okostelefonokat használ

Valahogy az instára meg a fosbookra van igény, értelmesebb dolgokra úgy tűnik kevésbé :)

Érdekes hogy még mindig bőven 50% felett van a sorbanállós, papírpazarlós jegyvásárlók száma (ráadásul a jegy és a nyugta külön papír), miközben lehet jegyet venni okostelefonnal, nem okostelefonnal, otthon nyomtatva, vagy automatából is.

Google recents - legutóbbiak

az megvan h. ha feltöltesz egy filét a kugli driveba, használod, utána kitörlöd, utána kitörlöd a drive kukából, akkor még megmarad a file? :D

a recents, azaz a "legutóbbiak"-ban ameddig megvan, addig még viszi a tárhelyet és el is érhető :)

CSAK HA onnan kitörlöd, a valóságban felszabadul a tárhelyeden a hely és nem lesz már elérhető a file sehogy se (elvileg)

csak 100%-osan fullba ment az alap 15G-m, miközben csak kb. 8G a valós foglalás, mondom wtf. de recents lomtározása után már hurray, van újra szabad hely, nem jön több spam h. vegyek 100G tárhelyet

Kiadó lakás keresés LVL 999.

Sziasztok!

Néha-néha fellépek ilyen facebook-os kiadó lakások/szobák csoportokba és nezelődök, hogy mennyibe kerülnek a szobák/lakások. Természetesen az árak haladnak szépen felfelé... De nem is ez a lényeg.
Hanem az, hogy látok olyan posztokat, ahol kirakja az adott felhasználó, hogy keres albérletet ennyiért/x,y kerületben/adott feltételekkel. Nem értem. Ezek az emberek komolyan azt hiszik, hogy a lakástulajdonosok majd szépen felveszik a kapcsolatot velük, vagy mi? Most komolyan a farok csóválja a kutyát? :D

Szerintetek ezek az emberek mit gondolhatnak, amikor eme "költeményüket" írásba foglalva megalkotják a posztjukat?

Lakáshoz jutás

Sziasztok!

Hamarosan egy panel lakáshoz fogok jutni, mármint átírásra kerül a nevemre majd.
Ez egy eszközkezelős lakás volt eredetileg, ami egy tartalékingatlan volt.

Eddig sosem volt a nevemen lakás, sőt azt se tudom mi merre hány méter ilyen helyzetben.
Lesz-e bármi hátrányom ebből, hogy a nevemen lesz majd?

"Fast Delivery"

"Tbh ez csak a Magyar Postának kuriózum, Európában mindenki más tud overnight szállítást, csak ez a drága jó Posta nem."

Ühüm. Nem.

Átlagsebesség: 644 / 168 = 3,83333 km/h

Szerintem ezt gyalog hozzák.

PS: szállítási költség egyébként 10 euró. Egy 40 ezer forintos terméknél ...

egy hónap plasma

Egy hónapja van fent a plasma.

Hibái:
Ftp-n ha a cél fájl már létezik akkor nem dob fel semmi ablakot a dolphin csak vár az idők végezetéig. (ugye meg kellene kérdezni, hogy mit szeretnék)
A kmail-al küldtem gmail-ra egy mailt benne 8 csatolt fájl-al és a küldés után nem sikerült neki az elküldött elemekbe helyezni a levelet.
Folyamatosan csak próbálkozott bár, hogy mi volt a kínja nem jelezte. Webes oldalon látszott viszont olvasatlannak jelölte(?).
Nem lehetett vele semmit csinálni, mert bármit csináltam weben visszaállt minden ha megnyílt a kmail.

Előnye:
nekem valahogy pörgősebb mint a gnome.
sokkal több beállítási lehetőség. Két monitorral használom a gépet és megjegyzi, vagy be lehet állítani melyik alkalmazást hol használom.
Szebb mint a gnome (Bár ez szubjektív)

Kettős mérce

Adott ez a tl;dr kategóriás cikk: https://index.hu/kultur/media/2019/09/02/a_jofiuk_beviszi_a_mi_kis_falu… Maga a tartalom érdektelen. Amin viszont felvontam a szemöldököm az ez a mondat:

"ma még nem tart ott az ország, hogy gúnyt űzzön a katolikus egyházból, ahogy azt a nálunk (egykor) sokkal mélyebben vallásos spanyolok teszik az eredeti sorozat mind a 117 részében. "