jimmy399 blogja

Közvetlen kernel betöltés UEFI-ben

Írni szeretnék - már lehet, hogy ezerszer kivesézett történetről-, az UEFI-ről és az MS viszonyáról.

Az egész bejegyzés eredetileg azért jött létre, mert szerettem volna magát a GNU/Linux kernelt GRUB2, mint köztes rendszerbetöltő nélkül, tisztán UEFI-vel indítani, mivel maga az is egy rendszerbetöltő.

FreeBSD 13.1-stable próba

Sziasztok!

 

A $cím -ben említett rendszert próbáltam ki a napokban.

Mivel egyre több a GNU/Linux felhasználó, gondoltam, hogy rápróbálok egy kis változásra a BSD személyében. Annak idején Zahy a Szabad Szoftver Szeminárium 2013-ban demózta a laptopját, amin rajta volt a FreeBSD logója, arra jutottam, hogy megnézem magamnak most 2022-ben a rendszert, hogy mégis milyen. 

 

Első benyomások:

Debian 11.4 alatt letöltöttem az iso képfájlt, majd felmásoltam egy Ventoy-os pendrive-ra. UEFI-ben bebootoltam, majd elindítottam volna a telepítést, ha egyáltalán látta volna a telepítő a szabad helyet az SSD-n, amit a GPT partíció stílusú SSD-n nem hoztam volna létre az NTFS fájlrendszer csökkentésével. Sajnos nem látta, így a telepítő képben lévő gpart nevű programmal készítettem egy FreeBSD-UFS azonosítójú partíciót, amit a newfs programmal megformáztam UFS-re. Ezután a telepítő látta, hogy jaj, ide lehet telepíteni, de benéztem a rendszertöltő partíció méretét, mert 256 MB-osra vettem, amit a boot közben díjazott egy loader too big vagy hasonló rendszerüzenettel. Aztán utána olvasva leesett, hogy a rendszertöltő kódnak elég 512KB vagy kisebb partíció, amit így létre is hoztam volna, de egye fene, csak egy sima root partíciót adtam a rendszernek, és nem telepítettem rendszertöltőt, mert a grub2-vel akartam megoldani ezt, ami a Debian része. Mivel a Debian UNIX rendszer alapján (UNIX szerű) lett származtatva, így a GRUB (GRand Unified Boot loader) sejtettem, hogy megoldható vele a rendszerindítás, mint akár a windows-al is.

Sokat kísérletezgettem, mire sikerült megoldani, hogy a grub not compatible o.out format hibaüzenetét sikerült megoldani, egy chainloader config paranccsal, és így indíthatóvá vált a FreeBSD vele.

Aztán a google továbbra is a barátom alapon megkezdtem egy alap Xorg-os XFCE asztali környezet telepítését. Szépen követtem a google találat által adott oldal parancsait, aztán próbálkozást nagy siker koronázta.

 

Elindult az X szerver, és vele a XFCE4 asztali környezet, de egy apró szépséghibával: 1024 x 768 -as maximális felbontással. Oh, mondom google, X driver telepítés. Az rc.conf-ban engedélyezve a kernel módú kms driver betöltése az amdgpu modullal, de csak maradt a XGA felbontás. Gondoltam a doksi alapján átállítom radeonkms-re de a rendszer csontra fagy... :S

Kipróbáltam a FreeBSD 14.0-release verziót is de az meg nem hibát dob, hogy nem tudja felcsatolni a pendriveról a root iso képfájlt, de Legacy se UEFI módban, ez a hiba megmaradt egy másik gépben is, de virtuális gépben elindul. md5sum paranccsal a chekcsum-ot ellenőrízve a pendrive-on jó so képfájl volt, szóval nem értem a hiba okát.

 

A FreeBSD doksiban olvasgatva, nincsen hardveres gyorsítás a gépemhez, csak szoftver renderelés, így az internet kilőve sajonos, főleg, hogy a chrome eleve el se érhető a rendszerre. A Ports-ot eleve nem is telepítettem, mindent a pkg-val bináris csomagokkal telepítve próbáltam elérni.

 

A gépem paraméterei pedig nem mai darabok, és így se használható érdemben a rendszer rajta:

 

AMD A8-5600K CPU, 12 GB DDR-III RAM, VGA0: Radeon 7650D (integrált a cpu-ban), Radeon 5550 HD (PCI-E foglalatban), Elsődleges a 7650D, mivel az UEFI GOP-ot a HD 5550 eleve nem támogatja, mert túl régi. Azért van két VGA a gépben, mert 3 D-SUB-os monitorom van, és az alaplapra csak egy VGA kimenet van, és ezért van benne a 5550 mert azon van egy VGA és egy DVI-A. A rendszer UEFI módban indul el így az elsődleges VGA a 7650D. 

4 lemez van a gépben, 1 SSD (GPT partíció stílusban 500GB) és 3 HDD (MBR partíció stílusban: 160,500,1000 GB)

 

Sajnos a konklúzió, még nem jött el számomra ezzel a géppel a FreeBSD éve.

[félmegoldás] Monitor csíkozódás error

Sziasztok!

 

Van nekem egy dual gpu-s gépem. Egy AMD A8-5600k Radeon 7650D-vel (ez az elsődleges az UEFI-ben) és egy Ati Radeon HD5550-es kártyám.

UEFI boot, Arch Linux. Kettő darab 19"-os monitor ami VGA csatlakozós. Nem akartam kidobni egyiket sem, mert még működnek, de akadt egy kis gond vele. Mármint ami a HD5550-re kötött monitorra. Eddig vissza kellett tartani a kernel frissítést, mert azonnal csonttá fagyott a rendszer, ahogy engedélyeztem a 5550-esen a monitort. Ezt már javították, viszont előjött a fura képcsíkozódás probléma, ami a címben szerepel.

A legfrissebb radeon driver van fennt, amdgpu-val is próbálkoztam, de ezzel is ugyan ez a gond.

Van amikor elsőre jó a másodlagos kijelzőn a kép, de van amikor sok-sok próbálkozás kell hogy rendes kép legyen. Állítgatom a felbontást, a frekit (60 és 75 Hz), és egyszer jó lesz pár bróbálkozás után.

Megpróbáltam, hogy átdugom mások csatlakozóba, mert van rajta DVI-I, VGA, de ugyan ez a probléma.

Windows 8.1-10 alatt nincs ilyen gond.

 

Csatolok képet, hogy hogyan néz ki a kijelző képe.

 

Valami tipp esetleg? 

[félmegoldás: [Workaround] Addig cseszegetem az xfce4 alatt a kijelző beállításait, amíg nem lesz rendes kép, hol pár kattintás, hol sok-sok]

fagyogatás

Hm, már kb 1-2 hónapja véletlen időközönként úgy megfagy a gép, hogy semmire se reagál csak a kikapcsoló gombra.

Feltettem egy ssh szervert a gépre, hogy azétz megsasoljam, hogy tényleg annyira kifagy, hogy használhatatlan lesz-e.

Néha befagy minden, de 1-2 másodperc múlva megy minden tovább.

Tegnap este ismét befagyott az egész laptop, na próba cseresznye, ssh-n be tudtam csatlakozni, és újraindítani. Viszont ami feltűnt 100% procihasználat. Most már ha megint kifagy, meg tudom nézni, mi is használja, mert ssh-n keresztül a top htop meg ilyenek eléggé nyögvenyelősek főleg kis telefonkijelzőn, ahol szénné töredezik a kimenet.

Ja igen, dual boot van Windows 8.1-el, ott nincs egyáltalán fagyás, bár azt ritkán használom, de párom játék közben nem fagyasztotta meg a gépet 1000%-os prociterheléssel se, hiába melegszik.

A gép: HP2530p, Intel core2duo L9600, 4GB DDR II RAM, egy ssd a KINGSTON SA400S3 van  benne.

A rendszer: Arch linux 5.6.11-arch1-1 kernel, systemd: 245.5-2.

Én elsősorban valami bugra tippelek, de majd ha sikerült megint reprodukálni a hibát beírom. a dmesg-ben meg a journalban nem találtam semmi érdemeset, de lehet, hogy majd fogok, passz.

 

Tippeket előre is köszönöm.

Felújítgatás #1

Sziasztok!

 

Hamarosan ahogy több időnk lesz és pénzünk, úgy a panallakásunk kisszobájának esünk neki. El is kezdtük leszedni a tapétát a falról, viszont alatta az előző festés nyomai látszódnak. Szerintetek mitévők legyünk ezzel kapcsolatban? Kapargassuk le egészen a betonig a falat? Legalábbis, mi erre gondoltunk. Szerintetek?

http://img4.imagetitan.com/img.php?image=21_20200324_134708.jpg

 

A szobában még az eredeti karnis van fennt a plafonhoz rögzítve így:

Koobe junior e-book

Sziasztok!

Ez az e-book olvasó megvan nekem már 3 éve. Elolvastam sok könyvet vele, de nem mai darab már sajnos. Kb 2013-as kiadás lehet minden remek vele de az e-link kijelzője kezdi megadni magát. A mellékelt képen látszik hogy az alsó sorokban foltokban alíg-alíg olvasható a szöveg. Vajon egyre jobban ilyen lesz majd s emaitt kuka, vagy meg lehet-e menteni az enyészettől szerintetek?

 

https://ibb.co/mNbSmkb

Mosógép

Sziasztok!

Asszony gondolkodott el, és szerette volna, ha a mosógépet kb 60-100 cm magasra rakjuk fel egy polcra. Azt mondta látta valahol így. Mondom ok, de ilyen összefogató kit van azonos típusú szárító és mosógéphez. Ekkor a mosógép alul van és ahhoz van rakva a tetejére a szárítógép. Eddig stimm, viszont szegény nem fogta fel,hogy a mosógép alul van, s nem felül. Ha polcra rakom a gépet, a súlyán kívül ugye a mosógép rezgése miatt is kiszakad előbb utóbb a falból a polc és esik lefelé a mosógép, ami valszeg remekbe szabott módon össze is fog törni minimum. Jól gondolom?

Tp-link C6 router firmware frissítés anomália....

Hellósztok-bellósztok!

 

Már kb. 1 hónapja húztam a router firmware frissítését, mert nem volt idő, meg kedv. Semmi gond, ma megcsinálgattam. Remekül frissített, és figyelmeztetetett a router, hogy előző verzióra downgrade-ni nem lehet. Na mondom, bátor vagyok, ráengedtem a frissítést.

Sikeres frissítés. Minden remek. Egy dolgot viszont nem tudtam, hogy masszívan fogok szívni. A Neten nem találtam semmiféle gondot a frissítéssel kapcsolatban. Viszont nekem lett... :/ A vezeték nélküli beállításokat semmi módon nem akarta betölteni. Csak a a homokóra effekt a böngiben. Nem töltötte be. Minden mást igen, de a vezeték nélküli beállításoknál semmi.

Tiszta idegbe kerültem. Na mondom akkor fizikálisan kikapcsolom és be. Hiba ugyan az. Na mondom, akkor várok. Forgott a kis körjelző, és semmi. Mindom idegállapot 13300%. Egye-fene egy újraindítás. Hiba: ugyan az. Idegállapot 100000000%. Mondom kuka az útválasztó, mert nem tudom - ha kellene - módosítani a beállításokat a vezeték nélküli hálózatban (jelszó, hálózat neve stb.) 
Hirtelen ötlet, bootoljunk át Windows 8.1 alá, és nézzük meg, hogy ott megy-e. Ment. Na mondom, akkor az Arch alatt van hiba.

Átboot-olok Arch alá vissza, indítom a Chromium-ot és hiba ugyan az. No, mondom, akkor legyen privát böngészés. És Bámm. Megy, tudom állítani a vezeték nélküli beállításokat. Visszaváltok normál böngészésre és nem. No akkor cache takarítás. Siker!! :D Bejön most már a beállítás. Mondom remek... Akkor kicsit fejlesztek a chromium indító szkriptemen, törli a gyorsítótárat minden indítás előtt.

 

Azt tudni kell, hogy a chromium profilomat luks-al titkosítottam úgy, hogy a konfiguráció egy külön fájlban van benne, ami egy komplett fs. Na mindegy, gondolom érthető... :D 

Rendesen megorálozott a chromium cache... Köszi :D <3

Hőmennyiség mérő

Sziasztok!

Adva van egy ilyen mérőműszer. Távhős lakás. A zöld folyadék a 0 állás felett van, viszont a piros oldal erősen nulla állás alatt van. Ez így még rendben? Még nem kezdődött meg a fűtési szezon, és nem akarunk gondot, hogy már a nyári nagy melegben túlpárolgott a mérőben a folyadék.
A távhős cégnél mondták, hogy ha nulla alá megy akkor szólni kell, nehogy fals adatot mérjen.

Kiadó lakás keresés LVL 999.

Sziasztok!

Néha-néha fellépek ilyen facebook-os kiadó lakások/szobák csoportokba és nezelődök, hogy mennyibe kerülnek a szobák/lakások. Természetesen az árak haladnak szépen felfelé... De nem is ez a lényeg.
Hanem az, hogy látok olyan posztokat, ahol kirakja az adott felhasználó, hogy keres albérletet ennyiért/x,y kerületben/adott feltételekkel. Nem értem. Ezek az emberek komolyan azt hiszik, hogy a lakástulajdonosok majd szépen felveszik a kapcsolatot velük, vagy mi? Most komolyan a farok csóválja a kutyát? :D

Szerintetek ezek az emberek mit gondolhatnak, amikor eme "költeményüket" írásba foglalva megalkotják a posztjukat?

Lakáshoz jutás

Sziasztok!

Hamarosan egy panel lakáshoz fogok jutni, mármint átírásra kerül a nevemre majd.
Ez egy eszközkezelős lakás volt eredetileg, ami egy tartalékingatlan volt.

Eddig sosem volt a nevemen lakás, sőt azt se tudom mi merre hány méter ilyen helyzetben.
Lesz-e bármi hátrányom ebből, hogy a nevemen lesz majd?

SSD anomália

Sziasztok!

Első ilyen alkalom, amióta SSD-t használok (kb 7-8 éve), hogy előfordult az az alkalom, hogy megsérült, illetve eltűnt a partíciós tábla róla. MBR partíciós séma van/volt rajta.
Első körben, mikor bekapcsoltam a laptopot, a benne maradt sd kártyáról indult el a gép. Csodálkoztam is, mondom, ctrl-alt-del és ismét az indult el. Na mondom mi a csoda, csak nem elromlott az SSD? Betettem egy Elementary OS 0.3-as boot pendrive-ot, és látszódott az ssd az fdisk -l parancs után, de teljesen partícionálatlannak mutatta meg. Na mondom remek.
Első körben elindítottam egy Gparted-et, de túl sokáig nem csinált semmit sem, így gpart-ot indítva láttam hogy dobta az i/o errorokat, de pontosan nem tudom, hogy mi volt a hiba, a lényeg, hogy nem csinált semmi értelmeset.
Tovább Google-ztem, így találtam rá a testdiskre, amit telepítettem is a live rendszerre.

Mosás tortúra...

Sziasztok!

Jelenleg munkásszállón élünk még a párommal. Hamarosan elköltözünk a párom lakására, de addig is, a szállón, ahol élünk, kb 120 emberre jut 2 mosógép. Jobb időszakokban 3 mosógép is működőképes állapotban van, akkor valamivel jobb a helyzet, mert nem kell napokat várni, hogy az embernek szerencséje is legyen, hogy tudjon mosni.

Amikor elromlik az egyik mosógép, akkor hetek múlva , - jobb esetben - kicserélik egy noname mosógépre és boldogság van, de persze hamar beadják a kulcsot a folyamatos mosás miatt.
Namost, ez a cég, aki kibérli szállónak a helyet valamiért istennek se akar költeni arra, hogy legalább 4-5 mosógép legyen, mert minek is. A mottójuk pedig mégis az, hogy a Kipihent dolgozó jobban teljesít." Így hogyan, ha az ember 3 műszakosként kb a szálló túlsó végében lévő legtávolabbi pontba kell, hogy lemenjen megnézni van-e éppen szabad gép.

Rádió

Sziasztok!

Nem tudja valaki közzületek, hogy ez milyen típusú rádió volt? Azt vágom, hogy Sanyo, de nem találtam meg a google-ben sajnos. Annak idején szüleim nyerték és hosszú-hosszú évekig megvolt, aztán széttört, vagy nem tudom, pontosan mi történt vele, de már nincsen meg. Csak érdekel, hogy mikor gyártották, meg ilyenek.

kép:

http://img4.imagetitan.com/img.php?image=19_kép0061.jpg

Hiszti.

Adva volt a tegnapi nap. Párommal elmentünk a Móricz Zsigmond körtéren lévő Eker Gyros "étterembe". Már párszor voltunk ezen a helyen, és sokan voltak, de egész korrekt volt a hely és az éltel is, sőt.
Vettünk két gyros tálat meg 3 rántott sajtot. Eddig semmi különös, de a párom adott 1200 Ft-ot a rántott sajtra. A kasszánál fizettünk volna 3900 Ft-ot de mivel az 1200 Ft-ot odaadtam készpénzben a pénztárosnak, s a fennmaradó részt bankkártyával fizettem volna, a pénztáros felgmán és arckifejezést megjelenítve elment szó nélkül és számológépet hozva kivonta nagy nehezen az 1200 Ft-ot az összegből valami minősíthetetlen módba kapcsolva elvette a maradék étvágyamat is attól, hogy még egyszer elmenjek erre a helyre.
Párom az étkezés végén visszevéve a tálcákat megjegyzést tett erre a bunkó stílusra, és még a pénztárosnak állt feljebb. Szerintem örüljön, hogy nem kértem a panaszkönyvet. Mellesleg a rendelésfelvevő csaj és a rendelés elkészítő srác is maximálisan normlális és kedves volt, sőt... de ez a "kasszás nő" nagyon elrontott mindent.

Az 1. alaplapom

Ez az első számítógépem alaplapja. Már régen eltűnt/ki lett dobva, de nagyon sok-sok emlék fűz hozzá.

Örültem, hogy volt, bár tény, hogy időnként volt vele sok szívás. Ez egy cserelap volt, a korábbit sajnos úgy állították be, hogy töbkrement, pedig elvileg csak egy sima BIOS reset elég lett volna neki, mert elállítottam a cpu szorzót a beállításokban, s így nem indult el. Ezt az alaplapot azonban sose láttam, mert nem nyitottam ki hozzá a gépházat. Abban rendes Pentium II 233 Mhz-es cpu volt.

Természetesen a ház reset gombját nem kötötték be, s akkoriban internet elérés hiányában (2000-2001) random tettem fel a jumpert a BIOS melletti tüskesorra. Eközben a próbálkozás közben egyszercsak így benyomva a reset gombot halk sercegés hallatszódott a gépből, illetőleg a táp felől és nem indult el többet. (AT-s táp, Vargáné és Társa :D) Viszont 2-3 perc elteltével beindult a gép, aztán letettem a reset gomb bekötéséről, örültem, hogy megint ment.

egy újabb kiadó lakás hirdetés

Megjelent az FB-n egy újabb gyöngyszem, ami mellett már nem tudtam elmenni szó nélkül.
Találtam már kiadó kamrát, ablak nélkül pár éve 20 ezer Ft-ért havonta, de ez azért erősen túltesz rajta. Kb egyet fordulsz, és kitöröd a falat.

Meddig megyünk még lejjebb s ezzel arányosan feljebb az árakkal?

MÁV Start Online jegy rendelés

Sziasztok.

Pár nappal ezelőtt próbáltunk jegyet vásárolni a máv hivatalos honapjáról, mert a legközelebbi állomás, bő 5 km-re van tőlünk, ahol lehetséges jegyet váltani. Az első ilyen eletromos egyvásárlás, sikerült valamikor fél évvel ezelőtt kb.
Nos, így 2018-ban egy állami pénzt profin elszippantó és felélő vállalat nem volt képes megbírkózni azzal a helyzettel, hogy túl sok felhasználó volt bejelentkezve egy időben, így mikor mi megpróbáltunk belejentkezni a vásárláshoz, egyszerűen a "túl sok felhasználó van bejelentkezve" hibaüzenettel elutasította a bejelentkezést. Ezt ÍGY 2018-ban... Nem tudom, hogy hogyan lehet, hogy ennyire sok felhasználója van a MÁV-nak és ezt nem tudja kezelni, csak azzal hogy letiltja a bejelentkezést. Tiszta neptun... Na jó, talán annyira nem.

Véletlenszerű kikapcsolás

Sziasztok!

Hajam égnek állna, ha lenne. De nincs, így csak a helye marad állva...

Adott egy Sony MWZ-B183F mp3 lejátszó, ami fogja magát és random számonként kikapcsol szám közben. Mondom, biztos hibás mp3 fájl, de nem hiszem mert gyári reset megvolt, beformáztam újra a meghajtóját, és más zenéket tettem fel rá, és a probléma fennt áll most is. Tavaly vettem kb egy éve már, és eleinte is csinált már ilyet, de akkor is idegesítő.
Rá van írva, hogy made in japan... No comment.

Amikor egy ilyen kikapcsolás után visszakapcsolom akkor mintha full resetelődne az adatbázisa, s végigfut a library megint rajta, hogy végigscannel-je az összes zenét rajta. Akku nincs lemerülve, s függetlenül csinálja az akku töltésétől.