Már megint a halászati és mezőgazdasági miniszterek tanácsán, már megint A pont. És már megint sürget az idő, ugyanis jövő hét hétfőn lesz az ülés.
Az FFII újfent a mindannyiunk segítségét kéri.David Ellard, az Európai Tanács szellemi tulajdonnal foglalkozó politikusa jelentette be szerda és csütörtök folyamán többször is, hogy január 24.-én a halászati és mezőgazdasági ülésen fogják elfogadni a direktívát. A dátum luxemburgi miniszterek szájából is elhangzott. A további részletek itt olvashatók.
Mindez annak ellenére, hogy hivatalosan még nincs is felvéve a január 24.-i ülés napirendjére. Ez márpedig ellentétes a szabályokkal, ugyanis minden napirendi pontot legkésőbb két héttel az ülés előtt kell rögzíteni. Emlékeztetőül: az A pont azt jelenti, hogy a javaslat tárgyalás és szavazás nélkül automatikusan elfogadásra kerül, hacsak valaki az ülésen nem kezdeményezi a pont megtárgyalását. A napirendre vonatkozó szabályok megsértése miatt azonban a pontot teljesen töröltetni is lehet.
Ezt tette Wlodzimierz Marcinski a lengyel tudományos és informatikai miniszter, tavaly decemberben, amikor szintén késve vették fel a napirendre a szoftverszabadalmi direktívát.
Az "A pont"-nak, az értelme az, hogy gyorsítsa az eljárást, ne kelljen többször tárgyalni és megszavazni egy javaslatot, ha azt korábban már minősített többséggel egyszer megszavazták. Jelen esetben azonban a minősített többség már több okból kifolyólag is megszűnt. Ez sem tekinthető a szabályok tiszteletben tartásának...
De mi is ez a nagy sietség? 61 képviselő (élükön két lengyellel) az Európai Parlamentben kezdeményezte a szabadalmi direktíva teljes felülvizsgálatát és a korábbi, parlament által elfogadott változathoz visszatérést. Ezzel végre a számunkra is elfogadható változat kerülhetne tárgyalásra. Ha viszont még a felülvizsgálat megkezdése előtt sikerül elfogadtatni a jelenlegi rossz javaslatot, akkor a felülvizsgálati eljárás válik lehetetlenné.
Az FFII.org ezért kér mindenkit, aki teheti tegye ki az új bannert a weboldalára, írja alá a nyílt levelet, mely követeli a szabadalmi direktíva A pont törlését a napirendről.
Továbbá kérik, hogy minél többen küldjenek faxot a minisztereiknek, hátha ezúttal kivételesen lesz valami hatása. Ne feledjük, egyetlen miniszter által benyújtott kifogás elég a napirendi pont törléséhez, de erre csak hétfőig van idő!