Megjelent az UHU-Linux 1.1 negyedik Release Candidate verziója. Továbbra is tesztelésre szánjuk ezt a változatot, bár terveink szerint ez az utolsó teszt kiadás a végleges 1.1 előtt.Fontosabb változások az 1.1-rc3 (Xmas) óta:
- 2.4.24-es kernel több új hibajavítással, cryptoloop támogatással, valamint UHU logóval framebuffer módban.
- Ismét használhatóak a soros portra csatlakozó egerek a telepítőben.
- Elkészítettünk néhány eddig hiányzó csomagot, így többek közt a disztribúció részévé vált a gnutls, ncpfs, freeglut és a squid is.
- Rengeteg új nyomtatódriver került a rendszerbe.
- A GRUB rendszerbetöltő ismét helyesen működik akkor is, ha nem az elsődleges lemezre telepítjük az UHU-t.
- A korábbi verziókban a telepítést követően az első újraindításig az eszközök nem voltak elérhetők a /mnt könyvtár alatt. Ezt a hibát is javítottuk, így teljes értékűen használható a rendszer a telepítést követően, újraindítás nélkül is.
- Számtalan patch került bele a két konzolos levelezőprogramba. A mutt-ot ennek során frissítettük az 1.5-ös ág legfrissebb verziójára. A pine-ban az UTF-8 támogatás érdemel külön említést.
- Az OpenOffice.org által szállított karakterkészleteket külön csomagba raktuk és a /usr/share/fonts könyvtár alá telepítjük őket, így más programokban is használhatók.
- Az audacity immár magától megtalálja a libmp3lame.so függvénytárat.
- Apróbb frissítések, például cdw 0.2.0, XFce 4.0.3.1, bochs 2.1,
openmortal 0.4 :-), XBlast 16 játékosos móddal :-)
- További száznál is több apró változtatás, melyeket természetesen képtelenség volna itt mind felsorolni.
Az ISO image letölhető az ftp://ftp.uhulinux.hu/pub/uhu/1.1-rc4/ címről.
A hibajelentéseket változatlanul a dev@uhulinux.hu listára várjuk. Köszönjük.
(forrás:uhu-info lista)