Blogbejegyzések

A tékozló konzol hazatér

A családban az első konzol és nekem az első bármiféle saját gépem (úgy értem, ami nem Apáé volt, hanem tényleg az enyém) egy Atari VCS (Atari 2600) klón volt, valamikor 1991-ben, ami egy cartridge-dzsel jött, rajta nem tudom mennyi játékkal és két (übergagyi) joystick-kel, amik szinte rögtön eltörtek és QuickShot-ok voltak helyettük használva. Azonban egy nap a cartridge kinyúvadt, így a gép elkerült a háztól, helyette jött a máig meglévő brazil NES-klón SuperCom 72. Ugyan a legtöbb retrogépünket sikerült az évek során visszaszerezni (a család első saját gépét, egy C64C-t konkrétan öcsém Szeged környékéről hajtotta fel, csak egy 1541-II jött vissza vele, még tápunk sincs hozzá, ki sem tudtuk próbálni), de ezt már a legelején leírtuk, ugyanis azt hittük, hogy a boltba lett visszavíve és a döglött cartridge miatt biztosan kukásították, lévén azt javítani sem lehetett.

Azonban nem így történt.

[KV] Az a hibas, aki elkapja es korhazba kerul (Kiveve munkaban elkapva)

Jelen szabalyozasok ugy tekintenek a Covid-19-ra, hogy "az is hibas, aki egyaltalan elkaphatja es terjesztheti". Ezzel nekem leginkabb az a bajom, hogy hulyegyerekkent, buta ovodaskent kezeli a lakossagot az allam. Van is erre egy disztopiakban mar ismert kifejezes: nanny state. Nemhogy az artatlansag velelmet engedtuk el, de meg a "bunmegelozest" is uj szintre emeltuk: ha van 0.1% eselyed, hogy Covidot adhatsz at valakinek, ne csinalj ezt, azt, amazt.

Mi lenne ha inkabb azt hibaztatnank, aki mar elkapta, es nem tudja igazolni, hogy "valoszinuleg munka kozben fertozodott meg"? (tanar, orvos, elelmiszerbolti elado, stb.). Aki ugy kapja el, hogy nem dolgozott, vagy dolgozhatott volna otthonrol, es utana meg korhazban is kell aludnia (~= intenzivre kerul), azzal fizettessenek ki 2 heti intenziv kezelest. Legyen ennek az ara mondjuk 3 havi netto minimalber, es lehessen reszletfizetest kerni, valamint felulvizsgalatot, hogy "de hat ez munkaban tortent jo esellyel". Tehat tanar, orvos, elelmiszerbolti eladok ha az elmult 2-3 hetben dolgoztak, akkor az o kezelesuk nyilvan ingyen van. Lehetne meg fokozni: aki vakcinat beadatott, mar masodik szurast is kapott, es azota el is telt ket het, annak is maradhatna ingyenes a kezelese. De aki munkat kerulve sorbaallt az IKEA-s husgolyoert vagy a plaza bejartanal, az fizesse ki, hogy terheli az egeszsegugyi rendszert. Cserebe viszont ne lockdownokban gondolkodjunk. A buta szarrago (altalaban van korrelacio) emberek igy maguktol nem akarnak majd sehova menni, az okosok meg eddig is csak keves emberrel erintkeztek, abbol se olyannal, aki attomegkozlekedte a fel vilagot tegnap.

[KV] A lezárásoknak köszönhetjük az agresszívebb mutációkat?

The Critic angol újság honlapján jelent meg egy érdekes cikk: Mutant variations and the danger of lockdowns

Egy érdekes hipotézist fejteget, ami az evolúción alapul és úgy tűnik, hogy a meglévő adatok is alátámasztják ezt.

Pénzügyi katasztrófaterv, gazdasági összeomlás esetére

Ha láttad a „Z világháború” című filmet, abban van egy rész ahol azt állítják, ami vagy igaz, vagy nem, de ez most nem is lényeges, hogy Izraelben a politika a döntéshozásnál, mindig kineveznek egy embert, akinek az a feladata, hogy a lehető legrosszabb forgatókönyvre dolgozzon ki stratégiát, bármilyen hihetetlen is legyen az.

Ennek az analógiájára gondolkodtam azon, ha The Big Short-nak igaza van és hozzáteszem Bogár László jóslatát akkor rövid időn belül, egy igen nagy világgazdasági válság fog bekövetkezni, sőt vannak akik szerint, a covid intézkedések ezt próbálják leplezni. A legrosszabb forgatókönyv szerint ez hetek alatt fog bekövetkezni. A forgatókönyv valami ilyesmi, először a tőzsdék omlanak össze, utána egyre több vállalat megy csődbe. A nemzetközi kereskedelem, lelassul, rengeteg ember kerül az utcára. A tech multicégek, megpróbálnak ezen pénzt keresni, néhány országban a felbőszült tömegek megrongálnak nagy adatközpontokat. A felhős rendszerek részben összeomlanak, hetekig tart mire megoldják a problémát. Utcai zavargások törnek ki a legérintettebb városokban, ahol a katonaságoknak kell beavatkozni. Ettől még jobban elmélyül a válság, évekig tart mire összeszedi magát a gazdaság.

Ez lenne a forgatókönyv, amire stratégia kéne. Ha van megtakarításod, aminek az összege lényegtelen, lehet egy milliótól az egy milliárdig, mert ez csak egy hipotetikus terv, mit lehet tenni, ha pénzed értéke hetek alatt elveszhet.

Reális dolgok, ötletek érdekelnek, az olyanok, hogy fegyvert veszek, nem, mert itthon ez nem lehetséges, a tartós élelmiszerbe fektetés sem túl reális, ha bemész a közértbe és 1 millióért kérsz konzervet, ki fognak röhögni. Az arany egy örök túlélő, az ékszer is, de talán ingatlan venni gyorsan, is egy reális dolog lehet.

Te mit tennél egy ilyen estben?

[puffogok] hülye villanyszerelő(k)

Lakás felújításba kezdtünk, első körben a kis wc lesz újra burkolva. Hétvégén mindent kiszedtünk (wc csésze, kézmosó, radiátor, polcok), ám a konnektort elfelejtettük. Gondoltam, most ráérek, leszerelem azt is. Van egy 12 darabos kismegszakító doboz pont itt, a falon, mivel eddig lustaságból nem azonosítottam be a köröket, uccu neki. Felkapcsoltam minden lámpát, rádiót, fogyasztót, és egyesével lekapcsolgattam, majd séta, megkeresni, hogy hol lett áramszünet. Amit megtaláltam, azt szépen felírtam egy papírra, majd igényesen ki fogom nyomtatni, és felragasztom a doboz ajtajára.

Van egy faház, akár rajta lehet az egyik azonosítatlan megszakítón, ehhez nem volt kedvem kimenni (papucs csere kinti cipőre), ez két emberes.

Miközben minden 16A-es kismegszakítóhoz van vezeték bekötve, 2 ágon nem tapasztaltam semmi változást. De ettől is furább, hogy a hálóban és a konyhában minden esetben volt áram! Illetve a fürdőben világítás...

[KV] Regisztráltam kiváncsiságból

Külön email címet használtam erre a célra, kíváncsi vagyok hol fogom viszontlátni. A telefonszám kitöltésénél nem egyértelmű, milyen formátumot kell használni, de a nemzetközit (+36..) nem engedi. Viszont legalább 10 karakter hosszúnak kell lennie, tehát önmagában a telefonszám, vagy akár a körzetszám + telefonszám sem elegendő. A 06-al kezdődőt elfogadja, de az meg ugye semmilyen szabálynak nem felel meg, hiszen a 06 csak előhívó. Úgyhogy lehet találgatni, a mezőben minek kellene lennie. Ellenben fura módon a TAJ szám mezőre sikerült validációt rakni, még ha megfelelő formátumban de kamut írsz be, azt sem fogadja el.

Természetesen a regisztrációról semmilyen visszajelzés, megerősítő email, stb. nem jött.

Hivatalos: A OnePlus 9 töltővel a dobozban érkezik

Úgy fest, hogy a OnePlus (egyelőre legalábbis) nem ül fel az Apple által indított vonatra töltő ügyben. Mint az ismert, az Apple elkezdte töltő nélkül szállítani telefonjait. Ezt elkezdte több más telefongyártó is - például a Xiaomi - követni.

Pete Lau, a OnePlus Inc. első embere viszont megerősítette, hogy lesz töltő a OnePlus 9 mellett a dobozban:

Don't worry about it. We have the charger inside the box.

Mindegy, csak a hatalom meglegyen

Nyilván más országok szavazói nem követelhetik a menesztését, úgyhogy végre őszinte lehet. Ezt remélem, hogy az erősen központosított EU hívei, akik közben a vírustól is rettegnek, elolvassák:

https://index.hu/kulfold/2021/03/05/a-francia-miniszter-szerint-az-eu-n…

Szóval ismét, az erős központosítással az a gond, hogy valami káderek az elefántcsonttoronyban eldöntik, hogy szerintük mi a jó néhány régióban és azt a többi kárára szépen bevezetik. Magyarországon is ez megy, csak kisebbek a régiók, az önkormányzatok meg szopnak.

Antiszociális

Az elmúlt két hónapban kettő idős, utcán eleső embert segítettem fel a földről. Ezek az emberek úgy estek összes, hogy zajlott körülöttük az élet, számtalan ember látta az esetüket, de egy sem mozdult volna. A frissebb eset éppen az imént történt: parkban a 80 körüli úriember leült volna a padra, de mellényúlt és áthempergett a hátán. Megpróbált felállni, de újra elesett. Körülötte emberek, néhány méter távolságban, nézték, de egy sem mozdult. Egy futó a futópályán 2 méterrel mellette futott el. A park közepéből kellett odamennem, hogy segítsek rajta.

Itt tartunk!

Fiber to the Home

Mivel szépen elő voltam készülve (eleve volt 230V az előszobában a router mellett), a kiérkező szerelővel gyakorlatilag 30 perc alatt végezünk. Régi kábelekkel kicibáltuk az üveget az ajtón kívüli kábelcsatornába, be a villanyóraszekrénybe. Egy emeletet fel, hegesztés. Belül ONT feldug, telefon a központba, hogy kapcsolják bridge módba és kész.

A szerelő szerint ha mindenhol így elő lenne készülve, mint nálam, az élete is könnyebb lenne.

A szolgáltatással nincs baj. Már csak az üzletkötőjüket kéne jobban megválogatni. Nem elég, hogy hogyan viselkedett, még hazudott is (szerelő szerint szoktak, hogy gyorsan végezzenek). Állítása szerint a környéken én voltam az utolsó, akinél nem volt FttH. Ezzel szemben a valóság: én voltam az ELSŐ a lépcsőházban, akinél ma bekötötték.

oltáska

Több ismerősömet a bejelentett lakcímétől kiba messze hívtak oltásra. Oda vissza 150 km sok?
Valamivel kevesebb ismerősömet akik megkapták az elsőt behívták egy másodikra is, de jóval az ideális határidő előtt és egy másik oltóanyagra. Annyi lehet, hogy a i=1 N-végtelen lett.