Hiena blogja

Filmes dilettantizmus

Imádom a sci-fit, imádom a krimit, a független filmeket. Nem várok el óriási büdzsét, szupersztárokat a stáblistában, csak annyit, hogy amit látok, a film keretei közt hihető legyen. Viszont, ezt semmi sem tudja annyira elrontani a számomra, mint amikor valami felesleges díszletként van megjelenítve, mikor a logikán, józan észen keresztül próbálnak valamilyen mondanivalót a torkomon lenyomni. Ismerős ajánlotta a Casa de Carne-t mint gondolatébresztő filmet. Két és fél perc, belefér az életembe.
És ha a filmezést, a színészi játékot veszem figyelembe, rendben is lenne. Egyetlen aprócska hiba amin bukik az egész, az az eszköz amit a pincér átad a főszereplőnek. Az ugyanis egy Santoku kés, ami teljességgel alkalmatlan a célra. Ugyanis aki volt már disznóvágáson az tudja, hogy milyen a böllérkés, és miképp használják azt. És innen kezdve az egész film embertelenné válik. Képzeljük el, hogy egy dilettáns embert belekényszerítünk egy helyzetbe, amit még tetőzünk is azzal, hogy a feladatára alkalmatlan eszközt adunk is a kezébe. Nem beszélve a disznóról, ami köszönőviszonyban sincs az asztalunkra kerülő példányokkal. És a film pillanatok alatt a komoly üzenetű dologból abszurd paródiába megy át. Erre még rátetéznek a feldolgozó helyiség sterilitásán és alkalmatlanságával, nem beszélve a "kisegítő személyzet" öltözetéről. Fehér köpeny, tépett farmerral egy disznóvágáshoz. Könyörgöm, ha realisták akarnak lenni, akkor legyen húskampó, csempés padló véres fugával, PVC nadrág és kötény. Csak ahhoz a filmesnek, nem egy túlérzékenyített hipszternek kéne lenni.
És sajnos az átlag ember simán megkajálja az ilyent, mert ez az igényszint. Az átlag embernek 30 másodperc alatt két tucat rendszert feltörő hacker kell, autószerelő aki egy kerékcsere alatt tesz a kocsiba +100 lóerőt, orvost aki idegsejt szinten képes szemtükrözéssel diagnózist felállítani. Csakhogy, ennek a következménye, hogy mindez átmegy a mindennapi életbe és rendkívül hibás elvárásokat gerjeszt. Nem tudatosan, csak épp a tudatalatti felett egy vonással.

Feltétel nélküli alapjövedelem, finn kudarc

Van ez a humoros, ballib ötlet, miszerint mindenkinek akinek testhőmérséklete 30 C fok felett van és képes stabil életjeleket felmutatni, mindenféle feltétel nélkül járna annyi összeg, hogy ne dögöljön éhen. Az elgondolás, hogy a létfenntartás napi stresszétől megszabadulva, az embrek könnyebben keresnek munkát, csökken a leszakadás a különféle iskolázottsági rétegek között, mindenki önképzésbe kezd, megtalálja önmagát és megnyílik a szívcsakrája. Vagy legalábbis valami hasonló.
Az ötlet jó, mert jó eszközt ad, megfelelően buta néprétegek szavazatainak megvásárlására, és azokban az országokban, ahol eddig hírből sem ismerték a szociális hálót, megtáltositotta az embereket.
Ennek hatására a finnek kiscsoportos foglalkozás keretében elindítottak egy kétéves projektet a dolog kipróbálására.
Az eredmény az első év után? Bukta. Ugyan résztvevők boldogabbak lettek, de ez várható is. Ki ne lenne boldog havi 560 EUR ingyen pénztől? Hogy tettek-e erőfeszítést az emberek, fejlődésre? Egy nagy lószervet. Miért is tettek volna bármit is? Az átlag ember előbb viszi le az igényszintjét, hogy megéljen az erőfeszítés nélkül kapott pénzből, semhogy belefeszüljön és dupla erőfeszítéseket tegyen.
Remélem az indiai projekt is hasonló sikerekkel zárul, és a politikusok elfelejtik ezt az életképtelen baromságot.

Szabadalmi kérdés

Ismerősöm megkeresett, hogy lenne egy szabadalmaztatható ötlete, ami ugyan másfajta szakterülethez kapcsolódik, mint a jelenlegi munkahelye, de vannak átfedések a kettő közt. Emellett az ötlet piacosíthatóságához kellene neki némi pénzmag. Azt akarta tudni, hogy mit tennék én helyében?

Jobban belegondolva, nem egyszerű a kérdés:
Megkeresheti a jelenlegi munkahelyét az ötlettel, amit a jelenlegi munkahelye levédet és adott esetben kap érte pár fillért. Ha nagyon szerencsés, akkor még kész termék is lesz belőle. Ez elég biztosnságos, mert a jelenlegi munkáját nem befolyásolja.

Magyar Posta látlelet

Miden kommentár nélkül:
2019-02-01 10:00
Csomag megérkezett.
|
|
|
2019-01-22 20:21
HU, BUDAPEST, Arrived in country
2019-01-22 04:40
HU, FERIHEGY, Flight landed in destination country
2019-01-19 10:10
HK, HONG KONG, Flight departed from origin country
2019-01-18 00:24
CN, SHENZHEN, Departed from facility
2019-01-17 10:19
CN, SHENZHEN, Processed at facility
2019-01-17 08:03
CN, SHENZHEN, Arrive at origin facility
2019-01-17 05:51
CN, DONGWAN, Regional distribution center departed
2019-01-16 20:01
CN, Package received
2019-01-16 11:43
CN, Shipment data received
Kiegészítés:
Dongwan és Shenzen között a távolság 75 km.
Budapest és Shenzen között a távolság 8356 km.
Budapest repülőtér kifutópálya és Magyar Posta Nemzetközi Posta Kicserélő Központ között a távolság 2 km.
Ferihegy és a Cím között a távolság 22 km.
A csomag a kínai szállító cégnél folyamatosan követhető volt, a magyarországi beérkezésig, utána egyszerűen eltűnt.
A termék szállítással együtt kifizetett ára nem érte el egy azonos méretű csomag magyarországi belföldi szállítási díját.

Időlimites, online szakmai teszt. A háttér.

Összefutottam egy ismerősömmel és miután lement az "asszony, gyerek, kutya, macska, rendben?" kör elkezdett egy kicsit panaszkodni. Annó, kicsi weblap reszelgető céggel indult, most amiből egy 20 fő körüli leginkább kicsit frontend, kicsit backend-el foglalkozó cég lett. Elsődlegesen olyan cégeknek szállítanak, akiknek valamilyen okból nincs elég pénze a nagyok megoldásaira, vagy épp csak egy-egy megoldást kellene integrálni. Ennek megfelelően elég széles technológiai spektrumot kell átfogniuk.
Mivel van náluk is fluktuáció, időnként fel kell venni egy-egy embert, lehetőleg a szenior kategóriából. Ennek az oka az, hogy mivel kicsi a cég és darálás van, nincs idő fél évig coachingolni, plusz remélhetőleg egy szenior fejlesztőnek vannak tapasztalatai régebbi technológiákról. (Csak ízlelgetés kedvéért: Online frontend fejlesztés egy dbase alapú, dos-os készletnyilvántartóhoz 2018-ban.)
És itt belefutottak a magyar rögvalóságba. Mert jelentkező akad, diploma kipipálva, CV alapján van releváns tapasztalata is, rendelkezik paklira való képesítésekkel, plusz csoportvezető volt hasonló területen. Aztán pár hét alatt kibukott, hogy a képesítések azért voltak meg mert a cég fizette és csoportjában mindenkinek kellett vizsgáznia. Plusz utoljára vagy 15 éve kódolt utoljára, azóta manageri pozícióból, manageri pozícióba jobhopperkedett.
Aztán volt olyan jelentkező aki elméletileg mindenhez értett, de nagyjából mindenre 3-4 webes technológiát akart használni és a felvétele után sem értette meg, hogy egy siteba való integrálás nem azt jelenti, hogy lecserélik a komplett siteot az ő kedvenc CMS-ére.
Emellé természetesen jött még a szokásos majd kéttucatnyi interjú, ami szintén elég vegyes képet festett.
Ami lejött neki:
1. A felsőfokú végzettség megléte vagy nem megléte irreleváns. A diplomás jelentkezők közel harmada nem rendelkezett szakirányú végzettséggel, viszont találkozott olyan nem diplomás jelentkezővel akinek a szakmai kompetenciája köröket vert a diplomásokra.
2. A tanúsítások, tanfolyamok megléte és száma nem releváns, mert nagy cégeknél sokszor kell, nem kell alapon küldenek el embereket képzésekre, és a megszerzése után sokszor nem is használja az illető.
3. Nagyon erősen működik a kalapács elv (Akinek kalapács van a kezében, az mindent szögnek néz.), és iszonyatosan rugalmatlanná válnak 3-4 év után.
4. Sok ember sértve érzi magát, ha a CVjében leírtakat megkérdőjelezik.
5. Nagyon sok a fekete öves google-fu és stackoverflow sensei, ami nem rossz, csak a napi munkában nem termelékeny, hogy mindent kigooglezzen a munkatárs.
6. Sokszor fontosabb, hogy a papíron való buborékrendezés lekódolás helyett, mennyire gyorsan tud valódi hibát keresni, javítani és tesztelni.
7. Kisvállalati területen nem megengedhető, hogy próbaidő után bukjanak ki az esetleges hiányosságok.

Sqlite code of conduct

Gabucino dobta fel a #nohup-on ezt a gyöngyszemet:
https://www.sqlite.org/codeofconduct.html

Csodálatos.
Bár a 63.-as pontnál a legtöbb, lila hajú, transzformer fejlesztő kihullana.
A 47.-es pont határozottan ösztönző a szép, egyszerű kódok írására.

Gyönyörű, pár apróbb dolgot még hiányolok, mint a füstölő gyújtása a debugoló gumikacsa előtt, kódoló mantrák mormolása, junior programozó feláldozása az első kódfuttatás előtt, de határozottan haladás a Warhammer 40000 világa felé.

Aki esetleg szeretne egy kicsit játszani, az regisztráljon és upvote-olja ezt:
https://news.ycombinator.com/item?id=18273390
Ha kikerül a főoldalra garantált lesz a popcornfaktor.

Mit tenne Ön...

...abban az esetben, ha egy 16 éves lányon csoportos nemi erőszakot elkövető férfi kiutasítását a vele egy repülőgépen ülő önérzetes polgártársak megakadályozzák? Pontosan ez történ Angliában.
Őszintén? Mi van Nyugat-Európában? Ennyire betett a polgári jólét? Egy bűnöző, bűnöző, legyen fekete, fehér, hupilila, vagy bármi. Ha kiutasítanak valakit egy országból annak oka van. Nagy valószínűséggel vétett az adott ország törvényei ellen. Nekem mint állampolgárnak, ha nem tetszik az adott személlyel szembeni bánásmód, akkor az adott legális módokon próbálom segíteni az ügyét, de nem akadályozom a hatóság működését.
Az igazat megvallva, hatóságként, egy ilyen esetben még azt is megtenném, hogy eljárást kezdeményezek és a kiutasítás menetét akadályozókra terhelem rá a delikvens egyedi szállítási költségét.

Index.hu siralom

Ugye, tegnap pár órára eltűnt az index.hu, mire a magyar netes újságírás alja, vagy kaján örömmel, vagy mély megrendüléssel már kongatni is kezdte a gyászharangokat. Aztán kiderül, hogy ez is csak egy marketing stunt volt, "ha...ha...haa..., hogy megijedtetek", mert elzárták a pénzcsapokat.
Ma aztán szembesültem a "támogassátok az indexet" koncsorgó bannerrel és majdnem leamortizáltam kávéval a céges laptopot. Gyerekek, ti ott a szerkesztőségben, ennyire elgurult a gyógyszeretek? Ennyire Pesti hipszterek vagytok, akiknek a Budapest vége táblánál Mordor, pusztulat és világvége kezdődik? Mégis, hogy a rákban próbáltátok beárazni magatokat? Megnéztétek a DigitalStand árait és levontatok egy ezrest a napilapok digitális előfizetéseinek az átlagából? 2000, 4000, 6000 Ft havonta?
Két aprócska dolog, ami ha nem tűnt volna fel:
Ez itt a net, az átlagos felhasználó fizetésével fordítottan arányos az igénye a magyar nyelvű bulvárra, kielégíti azt más forrásokból. A ti generációtok ingyen sajtón nőtt fel, nem úgy mint a nyomtatott napilapoké. Jóval alacsonyabb ebben a csoportban a fizetési hajlandóság és jóval alacsonyabb a fizetési lehetőség is.

Function 2018 party report

Ismét szeptember, ismét Function. A partyra hozni akartam a jó öreg ZX Spectrumomat és ha már lúd, legyen kövér, csináltattam hozzá illő pólót. Kénytelen voltam megállapítani, hogy a 10 évvel ezelőtti igazság, miszerint "csak az megy pólógyártónak aki semmihez sem ért" még mindig él. Egy tételesen szedett levél pontos méret és szín egyeztetéssel, két telefonbeszélgetésen szín és méret leegyeztetetés után, szerdán hívtak, hogy az egyik minta nem fog jól kinézni fekete pólón. Vajon melyik az? Amelyiket fehér pólóra kellett volna nyomni.
Csütörtökön próbáltam éleszteni a rendszert, mikor Specci közölte, eljött az ideje az újrakondizásnak. Az eddig is zajos kép nagyjából nézhetetlenre esett szét, és a dobozból jön a +12V kapcsolóüzemű részének a ciccergése. A gép maradt otthon én meg csak a minimális partifelszereléssel vágtam neki kilenc felé a túrának.
A hely a Dajka kolesz, ahogy korábban is. Becsekkolás, igen kérek pólót.
Tavalyhoz képest vagy az asztal lett kevesebb, vagy többen hoztak gépet. Az idei téma: Elmegyógyintézet. Minden szervező, sztetoszkópos, "I'm a doctorrr!" pólóban feszít. Újabb változás, hogy idén vannak ventillátorok. Érezhetően jobb a légkör és hűvösebb van.

Mikor megérik a genderizmus dúdvavetése

Lassan háromnegyed órája sírva röhögök a Telegraph tegnapi cikkén. A történet annyira iskolapéldája a transzgenderség és genderizmus retardáltságának, hogy ezt igen nehéz lenne fokozni.
A történet úgy kezdődik, hogy adott Karen White (Szül.: Stephen Wood) nevű, és itt egy pillanatra meg kell állnom, hogy a megfelelő kifejezést megtaláljam, mondjuk, genetikai hulladék. Ezen életforma volt már bűntetve gyerekkel szembeni nemi erőszakért és most is többszörös nemi erőszakért ítélték el. Mivel "nőnek aposztrofálja" magát ezért a kretén, gender tudatos hatóság hova máshova sittelte volna le tavaly szeptemberben, mint egy női börtönbe. Tetszik érteni, egy pénisszel rendelkező, többszörösen büntetett szexuális erőszaktevőt bezárnak egy nőkkel teli intézménybe.
Természetesen Woods nem hazudtolta meg magát és az első adandó alkalommal álló fasszal tett ajánlatot egy másik elítéltnek. Majd pár nappal később egy másik női elítéltnek tett ajánlatot orális szexre. Újabb pár nappal később nekinyomta a péniszét egy újabb női elítéltnek. Végül Novemberben nyakon csókolt egy újabb női elítéltet.
Eddigre a börtön vezetőségének is leesett, hogy itt valami nem kóser, és megérdemelt helyére, HMS Arley férfi börtönbe helyezték át. Persze a hatóság szánja, bánja a tévedését.

#hup.hu halal


[09:23] --> slackjeff (~slackjeff@AOrleans-652-1-114-194.w90-21.abo.wanadoo.fr) has joined this channel.
[09:23] <slackjeff> Aⅼⅼaһ ⅰs dഠiᥒg
[09:23] <slackjeff> sun ⅰѕ nοt ԁοing Allah іs doіnɡ
[09:23] <slackjeff> mοⲟn is ᥒot dοing Alⅼah is ԁoing
[09:23] <slackjeff> stars arе ᥒot ⅾoіnɡ Alⅼah is dοinɡ
[09:23] <slackjeff> plaᥒets arᥱ not doinɡ Αⅼlah iѕ ԁοinɡ
[09:23] <slackjeff> galaⲭіeѕ ɑre not doⅰᥒg Allah іѕ doіng
[09:23] <slackjeff> οceɑᥒs ɑrᥱ nοt ԁoiᥒg Allaһ ⅰs ԁoinɡ
[09:23] <slackjeff> mഠᥙntaiᥒs are not doіng Аⅼlɑh is doіnɡ
[09:23] <slackjeff> treᥱs arᥱ ᥒοt doing Aⅼlah іs doіnɡ
[09:23] <slackjeff> ⅿഠm іs ᥒot dοⅰᥒg Aⅼlɑһ ⅰѕ ԁoіnɡ
[09:23] <slackjeff> ԁaԁ iѕ ᥒot doing Alⅼɑh is doіnɡ
[09:23] <slackjeff> bοss is not ԁoinɡ Alⅼah іs doіng
[09:23] <slackjeff> job іs not ԁοіᥒg Αⅼlɑһ іѕ ⅾoiᥒg
[09:23] <slackjeff> ⅾolⅼar is ᥒot doing Aⅼlah is ԁοing
[09:23] <slackjeff> deɡrᥱe ⅰѕ ᥒοt doinɡ Αⅼⅼaһ іs doing
[09:23] <slackjeff> ⅿeԁiсіne iѕ ᥒⲟt doing Aⅼlah iѕ ԁoiᥒg
[09:23] <-- slackjeff (~slackjeff@AOrleans-652-1-114-194.w90-21.abo.wanadoo.fr) has left this server (Remote host closed the connection).

Freenodegate by #hup.hu

Létezik a freenode irc hálózaton egy #hup.hu csatorna mely egykoron aktív volt, de mostanra már csak #nohup trollokon kívül az jár oda akiknek egyszer be lett állítva a kliense és úgy maradt. Ennek megfelelően, közel nulla kommunikáció folyt a csatornán egészen a mai napig. Mikor este fél tíz magasságában beléptem a csatornára, megjelent egy Sveta6 nevüű user, aki elkezdett postolni. Aztán kilépett, majd belépett egy másik nick és az is postolt egyet, majd az is kilépett.
A postolt linkeket megnézve elég masszív dráma van kialakulóban a Freenode háza táján és kik voltak a hibásak? Már megint a trollok.
A sztori ott kezdődött, hogy létezett egy ##hamradio a freenode hálózatán, ahova betévedt egyik archtroll Rucas picit heccelni az ott összegyűlteket. Sajnos a jelenlévők nem vették a poént és rövid úton bannolták a csatornáról. Ez felpiszkálta Rucas kíváncsiságát, és haverjaival (GNAA) visszatért egy második menetre. Nem kis meglepetésükre, hamar kiderült, hogy belecsusszantak egy kis kellemes pedo/fetisiszta mocsárba. Ez már kicsit erős volt troll gyomornak is, úgyhogy ment a jelzés a hálózat op-oknak, hogy jó lenne csinálni valamit a pedomacikkal. Ekkor jött a meglepetés, mert a trollok nagyon gyorsan ki lettek K-line-olva, a ##hamradio meg maradt a régiben. A K-line-okat Kloeri osztotta ki. És itt jön a csavar, ugyanis ezen op.-nak, létezik egy névre szóló weboldala, amire igen cifrákat posztolgat valaki. Jogosan, felmerülhet a kérdés, hogy az egész nem csak Kloeri lejáratása van a háttérben. Érdekesség csak az, hogy a regisztrált oldal az archive.org crawlere szerint már 2016 óta él.
Ennél a pontnál a hullámok átcsaptak egy másik pöcegödörbe (reddit), ahol igen komoly munkát adtak a moderátoroknak a Kloerihez kapcsolódó topikok és kommentek törlésével.
Összegezve, a történteket: Adott egy enyhén autista irc op. aki valamikor rálépett valakinek a lábára és az illető legalább 2 éve lejárató kampányt folytat ellene.

Anya, betéptem és kibasztak a suliból...

Megjelent egy cikk az indexen, ami erős seggfájós stílusban azt ecseteli, hogy a balatonfüredi Lóczy Lajos gimnázium több tanulóját is távozásra szólítottak fel, miután felmerült, hogy drogoztak.
A cikk több szempontból is problémás. Hibásként állítja be az igazgatónőt, holott ő csak egy rendőri intézkedés folyományaként hozta meg azt a döntést, amit meg kellett hoznia. ("Nem értik, miként fordulhat elő, hogy az igazgatónő egy ilyen horderejű ügyben a bevonásuk nélkül dönt.")
Hibáztatják a rendőröket, hogy a 17-18 éves, szegény, "ártatlan" bárányokat, a szülői jelenlét nélkül fingatták meg. Akik aztán fel is dobták az összes füves haverjukat. ("Ennek az lett az eredménye, hogy minden gyerek beismerte, kivel, mikor és hol szívott.")
A dolog erősen képmutató. Ismert, hogy a mai tizenévesek között menő és elfogadott dolog a füvezés. Ez általában "fű" alatt megy, a legtöbb szülő és tanár ilyen vagy olyan okok miatt szemet huny felette. A tinédzserek társadalma általában elég zárt, a felnőtteknek, a hatóságoknak vajmi kevés belelátása van.
Picit a felszín mögé nézve, valószínűleg itt is az történt, hogy mindenki csak a dolgát végezte. A rendőrök elkaptak egy kölyköt, aki meg felnyomta a haverjait és szépen beborult az egész dominósor. A rendőr ilyenkor nem állhat meg, és ha intézkedik, akkor bizony értesítenie kell az iskolát. Az igazgató sem mérlegelhet egy ilyen esetben, és máris a kialakult helyzetnél vagyunk.
Ki a felelős? Leginkább a szülők és a kölykök. Az előbbiek azért mert nem tanították meg a gyerekeket nemet mondani és nem tanították meg a kábítószerezés veszélyeire. Utóbbiak azért, mert bár majd minden tizenéves fejből fújja a kábítószerfogyasztás veszélyeit, nulla önkontrollal rendelkezik és nem gondolkodik előre. Lehet ezt élettapasztalat, vagy nevelés hiányára fogni, de a valóság sokkal inkább az, hogy egy átlag fiatal nem akar és nem mer szembemenni a csordaszellemmel.

Posta csekkautomata, már majdnem jó

A két nappal ezelőtt féktuskónak avanszált macskámnak hála, kicsi késve indult a napom. Ha már kések, akkor gondoltam feltöltöm az asztali teakészletemet is, és beugrottam a kelenföldi Primába. A pénztárnál konstatáltam a Posta csekkfizető automatáját, és mivel egy hete hurcoltam egy köteg csekket, úgy döntöttem játszok egyet.
Maga az automata egy zöld doboz, tetjén egy csekkbetöltő nyílással, középen egy érintőképernyővel, az alján meg kártyaolvasóval és pinpaddal. A használata faék egyszerű, az ember elindítja a csekkfizetést a terminálon, felül betuszkolja a csekket a résbe, indítja a beolvasást, vár...vár...vár... és vár... leokézza a csekk összegét és fizet, vagy megismétli a műveletet további csekkekkel. A fizetés a jegyautomatáknál megszokott módon történik.

Holdkórosok

Van valami a levegőben...Nem a szerelem, nem is a pollen, ami ugye a növények szerelmének a mellékterméke. Valami, ami sokkal mélyebben hat a látens zakkantakra.

Múlt hét közepén, a Kelenföldi-pályaudvar aluljárójában négy Anonymous maszkos fiatal próbált valami flashmobot összehozni, az utazóközösség fásult és unott tekintetének kereszttüzében. Innen üzenem nekik, hogy az üzenetük sehova nem jut el, ha csak egy tableteken futó videóval kommunikálják.

Szintén még a múlt hét hétvégéjén, a gárdonyi piacon megjelent egy a kormánypárttal szemben felháborodott bácsika, aki a mondandóját egy fekvő elrendezésű, 5-ös stafnilécre szerelt, 2x0.8m-es táblával próbálta nyomatékosítani. Az elképzelésébe csak ott köpött bele a valóság, hogy a bácsika 160cm magas és 60 kiló volt. Minden erejét összeszedve küzdött, hogy a táblaszörnyét minél magasabbra tartsa a tavaszi szellő és a gravitáció ellenében, de így is újra és újra le kellett támasztania. Ilyenkor fáradt tekintetében látszott, hogy erről is a kormány tehet.

Debian Jessie->Stretch, fglrx->radeon migrálás, mert megérdemlem

Akartam egy kicsit Android Studio-zni. Nem kellett volna...
A problémák ott kezdődtek, hogy a Jessie által szállított openjdk-1.7 túl régi volt az Android Studionak, az openjdl-1.8-nak meg nem tetszett a ca-cetificates-java. Mondván, négy napos ünnep jön, lesz idő szopni, nyomjunk egy dist upgradet.
Az upgrade végig is futott, de már a felénél látszott, hogy szopás lesz, mikor megpróbálta újraindítani a Xorgot és elhasalt olyan szinten, hogy karakteres teminálhoz sem tudtam visszalépni. Mindegy, volt ilyen, lesz ilyen.
Újraindítottam a gépet, belogin, jahm, nincs fglrx telepítőm. Éljen a 21.század, mikor egy gyártó support oldala is annyira javascript fertőzött, hogy képtelenség egy videokártya driverét karakteres böngészőből leszedni. Laptop elő, telepítő lehúz, elindít. "Bocsi, Xorg 1.17-től felfelé nem támogatott. Puszi. Lóbroki a szádba..."-hibaüzenet. Hurrá, elsőosztályú gyártói támogatás! Aprócska cukiság, hogy mivel integrált a GPU, létezik egy amdgpu-pro driver, de csak a nagy, kiválasztott disztróknak csomagolva.
Akkor menjünk opensourceba. Xorg.conf-ben átütöm a drivert radeonra. Xorg elcrashel. "Nincs megfelelő video eszköz"
Akkor menjünk egy szinttel lejjebb. Xorg.conf-ben átütöm a drivert vesa-ra. Xorg elhasal és visz magával mindent. ssh-n beloginelek, újraindítok. Megnézem a betöltött kernelmodulokat, ott röhög a fglrx. Pörög a lamerszámláló.
Ok. Akkor gyaluljunk, /usr/share/ati/fglrx-uninstall.sh, minden kerek, rmmod fglrx, xorg indít, van kép.
Eddigre asszony már erősen pörgött, hogy youtube, filmnézés, stb. Hiába, az otthoni közös géptől elvárt rendelkezésreállás, durvább mint bármelyik küldetéskritikus termelési szerveré. Gyorsan felhúzom és bekonfigurálom autologinre a sddm-et, mert a kdm támogatás kihalt a stretchben.
Másnap gép bekapcsol, fekete kép, proci 200%-on, karakteres konzol nincs. Hurrá. SSH login, az sddm és az xorg végtelen ciklusban pörög. sddm lelő, xorg lelő. xorg visszajön. xorg lelő. xorg visszajön. Systemd, xorghoz köthető szolgáltatások kilőve. xorg visszajön. "EgyszeragyonbaszomPoetteringetakisbarataivalegyutt." sddm legyalul, újraindít. Belsőbéke, karakteres konzol.
Lsmod, a fglrx ott virít a betöltött modulok közt. STO ETA FUCK? Nézzünk szét és valóban, ott virít a szentem a /include/modulesban. A vicces, hogy az fglrx-drivers nem lett telelpítve. Kigyalulom, depmod -a és tsai. Újraindítok, xorg megy, sddm visszatelepít, béke, nyugalom.
Eltelik két nap, asszony sír, hogy így szar, úgy szar a kép, túl hangos a gép. Hiába no, vesa driver az vesa driver.
Szánok rá egy kis időt, átütöm a drivert radeonra. Újraindít, széthullik az egész. "No device detected"
Agyalok egy kicsit, nézem a kernel modulokat, valami hiányzik és a karakterek is elég randák a konzolban. Hát persze, nincs betöltve a radeon modul! De miért is?
Nézem az /etc/modprobe.d-t. Van itt egy fglrx-blacklist file, meg egy radeon-kms file, meg még egy törött fglrx link. Valaki nem takarított elég alaposan maga után. Szétcsapok a fileok között. Radeon modul betölt kézzel, xorg indít. Megint van grafikus felület. Ha már itt tartok megnézem, megy-e a hw gyorsítás. Természetesen nem. "Error: couldn't find RGB GLX visual or fbconfig" Nézem a Xorg.log-ot, a libglx.so elhasal, mert nem tudja betölteni a libaudit.so.0-t. Pedig a libaudit1 csomag fenn van. Nézem az libglx.so-t, 20013-as a dátuma. Miiiivaaaan? Pedig a legfrisebb csomag van fenn! Kíváncsiságból átnevezem, és akkor legyen, apt-get --reinstall install xserver-xorg-core. Hoppá, máris friss dátummal van libglx.so.
X újraindít, forognak a fogaskerekek.
Tanulság? Miért van, hogy képtelenség szolgáltatásokat leállítani, különösen ha azok vagy azok komponensei hibákat dobnak? Miért nem képes a gyári telepítő eltakarítani a saját szemetét? Ha le tud forgatni egy kernelmodult, akkor miért nem tudja azt leszedni maga után? Hasonlóképp, miért nem képes az apt egy rendszerfrissítésnél legyalulni korábbi, más verziójú fileokat? Miért kell mindent kismillió alkönyvtár, alkönyvtárába mindent szétcsapni? Miért nem képes egy .so ellenőrizni az kernelszintű függőségeinek a meglétét és azt logban jelezni. Miért nem lehet valami egységes rendszert kialakítani megosztott libraryknél, hogy látni lehessen, hogy ki vagy mi telepítette? Miért kell más verziójú/forrású libraryknál az eredetit felülütni, miért nem lehet valamilyen linkelési rendszert kialakítani erre?
Nagyon úgy tűnik, hogy a mindent-mindennel lehet irányítani és mindent mindennel lehet konfigurálni mentalitás nagyon kezd visszaütni. Ez a fajta tervezetlenség, a régi unixos strukturáltság teljes széthullása évről-évre rosszabb lesz. Lassan már a Gobolinux rendezési elvét is jobbnak látom.

Certifikációk jók, tetszik érteni? Occulus verzió

Héten az Occulus Rift nevű VR szexuális segédeszköz felhasználói megtapasztalhatták, hogy milyen jó is az, ha minden, mindennel összekötve és minden titkosítva, kulcsokkal és egyéb mágiák által védve van. Úgy tűnik ugyanis, hogy az Occulusnál elfelejtették frissíteni az OculusAppFramework.dll certifikációját. Aprócska hiba, nem? Nos, a felhasználók nem így érezték.
Szerencsére, a demo szoftvereken felnőtt nemzedékeknek kézenfekvő megoldás, a rendszeróra visszatekerése most is segített és közben megjelent a hivatalos javítás is. Azért csendben felteszem a kérdést:
Miért kell egy számítógépes perifériának, időlimites certifikácikós komponenseket használni? Miért kell a vásárlókat függővé tenni ezen certifikációk frissítésétől? Mi történik a cég csődjekor?
Ez utóbbi nem újdonság, a digitális világ tonnaszám termeli a gyártó cég tönkremenetelekor elárvuló és használhatatlanná váló eszközöket. Magyar felhasználók ezt talán a txtr Beagle, a Telekom által árult ebook olvasó kapcsán ismerhették meg. Ugyanis hiába vették meg közel 20000 HUF-ért az ekönyv olvasójukat, az anyacég csődje és az olvasóhoz kötött szolgáltatások leállítása után legfeljebb ajtókitámasztónak jó. (Attól most tekinsünk el, hogy lelkes hackerek, közben csináltak java és python server implementációt.)

Zártkörű, szakmai oldal szavazásának háttere és kapcsolódó gondolatok

Minap pár ismerőssel beszélgettünk, szerver és weblap üzemeltetés nyűgjeiről. Páran közülük több éven át vittek ilyen-olyan oldalt, kezdve rajongói fórumtól, a cégük webboltjának támogatására létrehozott oldalig. A tapasztalataikat egyetlen mondatban lehet összefoglalni:
„Site-ot vinni szopás.”
Gondoltam, ha ennyire belemelegedtünk a témába, kicsit kapargassuk meg a felszínt. Kinek, hol és mennyire szorít a csizma. A leggyakoribb problémákat az alábbi szempontok köré leehetett csoportosítani:
- Üzemeltetési költségek.
- Bevételi források
- Tartalomszervezési kérdések
- Felhasználók kezelése

Google Lunar Xprize vége

A héten, minden különösebb PR hírverés nélkül véget ért a Google holdleszállós versenye. Nyertes, ahogy várható volt, nem került kihirdetésre.
Ennek kapcsán érdemes kicsit reflektálni a verseny tanulságaira:
Nem lehet űrkutatási projectet úgy végigvinni, hogy a probléma legkönnyebb végét fogjuk meg, és reménykedünk a többi majd megoldódik ha elég pénzt fizetünk valakinek. Majd az összes induló a holdjáróra koncentrált, mert az tűnik a legegyszerűbbnek és legolcsóbban kivitelezhetőnek. az egész történetből. Magát a kilövést megoldották "a majd csak felviszi valaki" jellegű gondolkodással.

Google diversity per

Emlékszünk még James Damore úrra? Ő volt az aki úgy negyed évvel ezelőtt, hirtelen munkanélküli lett, mert véletlenül olyant mert írni, hogy egy technológiai cégnek a dolgozók szakmai kompetenciáját kellene figyelembe venni felvételnél, a neme, bőrszíne vagy szexuális identitása helyett, meg hasonlóképp kéne gondolkodni az előléptetéseknél és a többi. Akkoriban születtett is bejegyzég erről, és felmerült bennem a gondolat, hogy jön még kutyára villamos. Ugyanis, egy ennyire nyílt, liberális, és tolerális képet mutató cégnél erősen lóláb kategória, pont egy nem "deviáns" dolgozó kirúgása, csak mert a cég fókuszának és integritásának megtartására próbálta felhívni a figyelmet.
Nos, az érzésem, bejött. 2018 január 8.-án a Dhillon Law Group csoportos keresetet adott be a Google ellen James Damore képviseletében. A kereset, munkahelyei zaklatás, munkahelyi diszkrimináció, zaklatás és megtorlás megakadályozása, tisztességtelen üzleti gyakorlat, stb. pontokból áll.
Ízlelgessük egy kicsit. Adott egy makulátlan előéletű, szakmailag kiemelkedő (több alkalommal is dícséretben részesült), magasan képzett alkalmazott, aki a világ egyik legtoleránsabb, szellemiségben és minden tekintetben a legmodernebbnek számító technológiai cégnél dolgozik. Egy ilyen esetben az ember azt várná, hogy a korábban felvetett kérdésben értelmes vita alakul ki, melynek az eredménye a cég üzleti céljára történő fókuszálásának a megerősödése.
Csakhogy ezen alkalmazott egyetlen apró hibája, hogy fehér, középkorú, heteroszexuális, férfi, és ezzel vörös posztó minden "ideológiailag más" beállítottságú munkatársa szemében. Az eredmény, a munkatárs megalázása és eltávolítása.
Kérdés, hogyan tud kijönni ebből arcvesztés nélkül a Google? A beadott kereset 160 oldalában, van minden ami egy jó munkaügyi perhez szükséges és a legkellemetlenebb, hogy ezek mindegyike alaposan meg van támogatva belső email és fórum bejegyzések másolataival.
És a dolog kellemetlenebb oldala, hogy a per elvesztése esetén precedenst teremt további perek számára, amiből, a nyilatkozatok alapján, legalább tucatnyi van betárazva az ügyvédeknél.
Itt még egy pillanatra kitérnék, az ügy kapcsán publikáló médiumok érdekes, visszatérő húzására. Egytől egyik próbálják a hír élét tompítani azzal, hogy a nőket fizetés szempontjából érő diszkrimináció miatt a Googlével szemben, folyamatban van egy másik per is.
Szóval, érdeklődve fogom várni a per eredményét, mert úgy érzem erősen ki fog hatni mind a Google-hez jelentkezők számában és összetételében, mind az amerikai technológiai szektor gender és diverzitáskérdésekhez való hozzáállására.

Bitcoin dráma

Jézuska úgy tűnik kellemes drámát is hozott a fa alá a 22.-én indult bitcoin bezuhanással. A pénzügyi lapok, már a buborék kidurranását emlegetik, a traderek meg már reboundot prognosztizálnak. Bitcoinnal rendelkező ismerőseim jelentősebb része pánikszerűen próbálja valamilyen baleknak(nekem), eladni a néhány tízezrednyi coinjukat, míg a régi motorosok csak legyintenek.
A dolog azért vicces, mert alig egy hónapja, mindenki kedvenc vírusirtó hippije még a saját micsodájának a megevéséről twittelt, ha 2020-ig nem ér el a BTC az 1 millió dolláros váltási összeget.
Ami a dologban leginkább érdekel, hogy miképp lehet komolyan venni bármiféle fizetőeszközt aminek az árfolyama majd 30%-ot esik 2 nap alatt? Az elmúlt pár hónapban az árfolyam felfutása, hirtelen kelendővé tette az új belépők számára BTC-t, de mi lesz ha rájönnek a nagybani játékosok, hogy be is lehet rántani ezt a valutát? Semmi más nem kell hozzá, csak meghintáztatni egy kicsit a hajót. A mostani beesés pont alkalmas rá, hogy az érdeklődők behozásával, hirtelen árfolyam növekedést váltson ki ami picit feljebb tornássza az árfolyamot, két-három ismétlés után elég egy komolyabb eladási hullámot csinálni és amint bemegy az árfolyam a mostani felvásárlási hullám kezdetén lévő ár alá (cca. 5000 USD) irgalmatlan pánikot fog kiváltani.

Neutered net neutrality

Lasan, két napja, hogy az FCC visszavonta a net semlegességet biztosító szabályozásait.A fél (amerikai) net egyszerre visított fel, miközben az FCC új net reneszánszról áradozik.
De miről is van szó? A neten vannak ugyebár tartalom szolgáltatók aki szeretnék eljuttatni a termékeiket a fogyasztóikhoz. Ezek a szolgáltatók, osztoznak az internet szolgáltatók hálózatának a sávszélességén. Vannak tartalom szolgáltatók (főleg fizetősök és megavállalatok) akik hajlandóak azért fizetni, hogy a tartalmuk sokkal gyorsabban eljusson a fogyasztókhoz. 2015 előtt, ez a kérdéskör az internetszolgáltatók kezében volt. Aztán jött a Type II. szabályozás és nagyjából eljött a nagy netsemlegesség, azaz a nagy tartalomszolgáltatók nem vehetnek maguknak extra sávszélességet. Természetesen, az egész kérdéskör mélyen át van politizálva, egészen a republikánus-demokrata szembeállástól kezdve, a szólásszabadságig és az internet szolgáltatás közmű-e vagy sem kérdéskörig. A tegnap előtti új szabályozás ezt a helyzetet állította vissza a 2015-ös állapotra.
Ha valaki úgy érzi ez kellően zavaros, annak erősen leegyszerűsítve arról van szó, hogy a pénzes tartalomszolgáltatók ismét vehetnek maguknak sávszélességet. Akkor miért is picsog a fél a net?
1. Trump embrei szétrúgtak egy Obama alatt hozott szabályozást. Ugye tudjuk, hogy liberáliséknál Trump maga a patásördög.
2. Az igénytelen tartalomszolgáltatóknak fizetniük kell, hogy a szar tartalmuk gyorsan az igénytelen nézőik gépére kerüljenek. Igen, itt elsődlegesen azok a kicsi multimédia tartalomszolgáltatóknak fáj a segglyuka, akik pár filléres cloud szerver felvásárlásával próbáltak a nagyokkal konkurálni. Ugyanezen tartalomszolgáltatóknak szintén fájó, hogy a felhasználó annak a tartalmára fizet elő, akinek a tartalma gyorsabban lejön.
3. A jelentős forgalmat generáló tartalomszolgáltatóknak (beleértve a nagyokat is mint a Facebook, Google) fáj, hogy az internetszolgáltatók magas összegeket kérnek a gyorsított adatátvitelért. Igen, az egyik elsődleges oka a 2015-ös szabályozásnak pont ez volt. A nagy szolgáltatóknak nem tetszett, hogy pl. a Verizon közölte: "Ha már az adatforgalmam 80%-a a ti szarotok, akkor fizessetek, hogy gyors legyen."