Véleményem szerint hagyni kell az ügyet kifutni, mert így lesz 20 vagy 30 fiatal aki egy életre megtanulja, hogy szívás szívni.
Sőt, továbbmenve bevezetni a sulidrog szűrést, ahol évente egy-két alkalommal minden oktatási intézmény minden tanulóját szűrnék. Ez különösen hatásos lenne, lévén egyik főfogyasztói csoport és életkori, szocializációs adottságokból kifolyólag az ő vegzálásuk lenne a leghatásosabb az iskolai elosztói hálózatok bebuktatására és még megengedőbb büntetések esetében is komoly visszatartó erőt jelentene. Ugye nem kell ecsetelni, hogy a suli menőcsávó/menőcsajának a bilincsben történő elvitele nem egy követendő mintát sugall a többi kölyök számára.
Természetesen, hosszútávon, a teljes drogliberalizáció lenne a megoldás, ami az olvasatomban azt jelentené, hogy minden 100 fő feletti településen lenne kijelölt "betépőhely" ahol toxikológusi és ápolói felügyelettel, gyógyszerkönyvi szereket vásárolhatnának és fogyaszthatnak nyomott áron az arra vágyóak.
Az egyetlen kikötés az, hogy a helyben vásárolt szereket helyben el kell fogyasztani és ezen hely használatakor az illető adatai bekerülnek egy nyilvános adatbázisba, ahol követhető az illető drogfogyasztási szokásai.
Miért lenne ez jó?
Véget vetne a illegális drogkereskedelemnek és annak minden kellemetlen mellékhatásának. A drogosok megfelelő háttérrel, megfelelő minőségű anyagokkal roncsolhatnák magukat olyan áron amivel nem tudna a feketepiac versenyezni.
A munkáltató nyugodt lehet, hogy mondjuk a sofőrje nem kap flashbacket az előző napi tripje után, és nem köt ki az árokban a nyergessel. Mint ahogy a betegek is nyugodtak lehetnek, hogy a kedvenc sebészük nem suttyomba jár rá a fájdalomcsillapítóra és ájul be műtét közben.
A kormányzatnak valós képe lenne a lakosság drogfogyasztási szokásairól, és a szakhatóságok is időben kapnának jelzéseket. pl. egy gyermekelhelyezési perben nem biztos, hogy annál az anyukánál maradnának a gyerekek, aki hetente kétszer jár "lazítani".
Sokkal erőteljesebben lehetne büntetni az illegális drogkereskedelmet és használatot, hiszen lenne legális lehetőség a vágyak kiélésére.
Végül, de nem utolsó sorban a mostaninál sokkal jobban stigmatizálná a drogfogyasztást. Megszűnne a könnyű dorgok "coolsága", az illegalitás és lázadás adta életérzés. A drogfogyasztó fiatal a menő partiarcból azzá válna aki valójában.
- Hiena blogja
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
- 6447 megtekintés
Hozzászólások
Ennyi erovel ugyanezt kellene tenni az alkoholarusito helyeken is ... De mivel az nem tiltott igy rendben van ... Ott csak hangosan hobolog az illeto ... De hat a reszegen hobolges/noveres magyarorszagon (es az egesz vilagon) teljesen rendben van...
Gondolom a sunok most megkaptak az eves bonuszt es boldogan buszkek erre. Szerintem az iskola erosen tulreagalta es IMHO nincs aranyban a tett a buntetessel. De hat ez van. Szerintem az iskola igazgatoja egy megkeseredett venasszony es most orommel szopat meg par fiatalt.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
"De hat a reszegen hobolges/noveres magyarorszagon (es az egesz vilagon) teljesen rendben van... "
Uncsi már ez a hazug fasság hangoztatása.
----------------
Lvl86 Troll, "hobbifejlesztő" - Think Wishfully™
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Miert is ?
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Mert gecire uncsi és hazugság. Mit nem értesz?
----------------
Lvl86 Troll, "hobbifejlesztő" - Think Wishfully™
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Melyik része hazugság?
Két fontos állítást látok megfogalmazódni:
- az egyik, miszerint a társadalom nagyobbik része által elfogadottnak tűnik a "nőverés". Na nem úgy általában, hanem csak ha családon/ kapcsolaton belül történik, mert akkor "biztos megérdemelte".
- a másik: akkor lenne fair Hiena módszere, ha cserében az alkohol árusításával is hasonló körülmények lennének. Tudtommal alkoholt tudsz venni otthoni fogyasztásra is, és nincs naplózva sehol, hogy ki és hol vette illetve hol és mikor fogyasztotta el. De ha ez szerinted hazugság, kiváncsi vagyok cáfolatra, ahol már adott ez a "naplózás" az alkoholfogyasztással kapcsolatban!
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
"Melyik része hazugság?"
Ez a jól pofán veri a nőt a vidéki men című feminista hazugság és nagyjából azt sugallja, hogy minden férfi egy nőverő geci. Hagyjuk már.
Történik időnként? Igen, történik. Elfogadott? Mégis ki által? Bónuszban extra nagy hazugság az egész témát a nőkre szűkíteni, ugyanis a bántalmazó kapcsolatok egy igen jelentős részénél az elszenvedő férfi, viszont ez két okból láthatatlan: egyrészt, mert kisfiú kora óta azt nevelik bele a gyerekekbe, hogy egy férfi nem panaszkodik, neki bírnia kell minden szart, stb. mert az ciki, (csatolt jpegek: férfiak-nők átlagos várható életkora és a noszogatás mennyisége, hogy egy férfi elmenjen orvoshoz, ha valami nyűgje van) és egyébként férfiatlan, amit kiröhögnek vagy egyenesen lenézik érte. Másrészt a bántalmazás messze nem csak fizikai lehet.
A nők egy jelentős része ösztönösen manipulatív és szereti magát áldozatként beállítani, mert úgy is lesz néhány mangina fehér herceg, aki majd megpróbálja emiatt körülrajongani, hátha.
A másikról meg nem is szól a szál.
----------------
Lvl86 Troll, "hobbifejlesztő" - Think Wishfully™
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Igen.
--------------------------------------------------------------------
http://www.kmooc.uni-obuda.hu/
http://www.memooc.hu/
https://www.safaribooksonline.com/
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Illetve ugyanehhez kapcsolódóan: meg lehet nézni a nemek arányát a hajléktalanok között. 90-95%-ban férfi. Igen jelentős része a történeteiknek úgy kezdődik, hogy "amikor elváltam az asszonytól és vitte a házat, gyereket, mindent". Ahonnan származok, onnan is tudok konkrét megtörtént esetet, amikor a kedves feleség félrelépése után a válásnál beközölte, hogy a családi házra természetesen igényt tart. Arra a házra, ami egyébként a férj nagyszüleié volt és, ha nem tudta volna tulajdoni lappal igazolni a férj, hogy márpedig merre van az arra, simán kidobatta volna a kedves nőci a saját házából. Egyedi eset lenne? Dehogy... Ugyanis a bíróságok gyakorlatilag minden esetben - talán max akkor, ha nem messziről láthatóan kattant a nő - a nőnek ítéli a gyerekeket egy válásnál, gyerekkel meg mégse kellene kirakni senkit az utcára, stb. stb. stb. (Az ingatlan - AFAIK - a jogszabályok szerint automatikusan közös tulajdon lesz egy idő után házastársak között). Vagy ugyanígy nem ritka eset a gyerek(ek) férfi ellen hangolása a nők részéről.
Vagy hozhatnám még példának azt is, mikor nők és/vagy nőjogi szervezetek ki voltak akadva, hogy de ugyan miért kellene már nekik a rendőrségen előadni még egyszer az egész sztorit, mikor épp (valóban) bántalmazta őket valaki. Mert van, aki szerint bemondásra el kellene hinnie a rendőrségnek, hogy mi történt. De ugyanígy itt van a 10-20 évvel későbbi megmetoozódás. Most gyakorlatilag egy-egy újságcikkel tesznek tönkre embereket mindenféle bírósági tárgyalás és vizsgálódás nélkül. És ez nem korrekt eljárás.
Szóval nem kell a nőket félteni, messze nem olyan kis ártatlan őzikék mind, mint amilyennek mutatják magukat sokszor.
----------------
Lvl86 Troll, "hobbifejlesztő" - Think Wishfully™
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Szerintem az iskola erosen tulreagalta
Vagy inkább az index színezte ki egy "kicsit" a történetet, hogy legyen min "hobologni" a pórnépnek ("több tucat diák" - akkor 30-40 - biztosan reális a kb. 450 diákhoz mérve). Nem ez lenne az első ilyen esetük. Lásd az iskola honlapján:
...megjelentekkel ellentétben az intézményvezető semmiféle ultimátumot sem adott a diákoknak, tekintettel arra, hogy nincs tudomása sem az eljárás alá volt tanulók neveiről, sem számáról. Az Indexen közöltekkel szemben az ügyben önmagukat érintettnek érző tanulók és szüleik mentek be az igazgatóhoz, és mesélték el többek között azt, hogy házkutatás zajlott náluk, szó sem volt semmiféle berendelésről. A gyerekek maguk kezdeményezték a beszélgetést, amelyen minden esetben jelen volt a szülő vagy a gondviselő, továbbá a két igazgatóhelyettes. Hangsúlyozzuk, hogy fegyelmi eljárás senki ellen nem indult, a saját bevallásuk alapján az ügyben érintett tanulók sikeres előrehozott érettségi vizsgát tettek. Minden tanuló, aki az intézményvezetőt megkereste, továbbra is az intézmény tanulója...
De hát ez van. Szerintem hajduarpad fórumtárs egy megkeresedett vénember, aki most örül, hogy tud egy jót "hobologni"...
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Vagy épp próbálja menteni a menthetőt az igazgató.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Tehát ez alapján a gyerekek csak kitalálták, hogy az igazgató behívta őket és ki lettek rúgva? Illetve a szülők/polgármester is kamuznak azzal, hogy azt állítják nem áll velük szóba az igazgató?
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Értem. Amit az index ír, az az igaz. Amit egy szülő állít (az index szerint), minden további nélkül úgy van.
Polgármester ügye: nem járt jobban az igazgatónővel Balatonfüred fideszes polgármestere, Bóka István sem, akit a szülők szerint szintén elhajtott az igazgatónő
Kicsit továbbolvastam:
két héten belül keressenek másik iskolát, hiszen akkor a gyerekek maguktól távoznának, nem lenne ügy, és nem csorbulna az iskola hírneve. Bár a szülők szerint ennyi idő alatt a bizonyítványt se nagyon állítanák ki.
Nagyon okos a szülő, nagyon tudja, hogy mennyi idő megírni a bizonyítványokat. Pénteken megtörtént az osztályozó értekezlet (gondolom), onnantól már "csak" írni kell, ha nagyon muszáj, hétfőre (tegnapra) meg is lehetne. Persze osztályozó értekezlet előtt valóban nem lehet bizonyítványt írni.
Nagyon egyszerű a történet: felkapta a sajtó az uborkaszezonban, kicsit kiszínezte, a címet úgy választotta meg, hogy hatásvadász legyen.
De legyen: az index minden szava igaz, több tucat diákot kirúgtak (gondolom, tucat==12). Felesleges a másik felet meghallgatni, esetleg a dolgoknak utánajárni, egyszerűbb a fotelból szidni a másikat - az se baj, ha esetleg alaptalanul. Ez a mai magyar valóság. Kérem, kapcsolja ki...
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Én nem állítottam, hogy minden szava igaz vagy hogy nincs felfújva (úgy érzem ezen egy 21. századi médiafogyasztó nem akadhat ki), csak számomra nem tűnt reálisnak, hogy a tanulók kitalálják, hogy beszéltek az igazgatóval és ki vannak rúgva az iskolából.
> több tucat diákot kirúgtak (gondolom, tucat==12).
Elvileg 30-40 érintett diák van
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
számomra nem tűnt reálisnak, hogy a tanulók kitalálják, hogy beszéltek az igazgatóval és ki vannak rúgva az iskolából
És az miért reálisabb, hogy az igazgató hazudik?
Bevallom, nekem nagyon úgy tűnik a cikkből, mintha egy vagy két szülő lenne a "forrás".
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
> És az miért reálisabb, hogy az igazgató hazudik?
Ilyenkor az indítékot szoktam keresni:
- Az igazgatónak érdeke, hogy az egészet letagadja, mert valószínű ő is tudja, hogy saját hatáskörében nem mondhatott volna ilyet.
- Viszont a gyerekeknek mi haszna származik abból, ha azt hazudják, hogy az igazgató behívatta őket és azt javasolta nekik, hogy keressenek másik iskolát?
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
a gyerekeknek mi haszna származik abból, ha azt hazudják
Nem mostanában voltál diák, ugye? :)
Tegyük fel, hogy a gyerekek hazudnak erről az ügyről. Mi lehet az indíték? Roppant egyszerű: berezeltek, hogy ezért kirúghatják őket (ha megnézed pl. az iskola házirendjét, láthatod, hogy konkrétan van benne kábítószerről szó). Ezért, hogy mentsék a bőrüket, kitalálták ezt a sztorit - amiből bizony az iskola nagyon rosszul jönne ki, ha valóban kirúgnák őket. Az iskola pedig igen okos, és nem akarja, hogy rossz(abb) fényben tűnjön fel, így inkább nem rúgja ki őket.
Persze még egyszer mondom: nem tudom, hogy valóban hogyan történt a dolog, csak egy lehetséges indítékot írtam.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Jól rémlett, hogy már volt régebben egy ilyesmi történet, amikor kiderült, hogy az index kicsit egyoldalúan mutatja be a dolgokat: lásd itt (a blogbejegyzés a 444-re hivatkozik, ezután került elő a hasonló indexes cikk). Majd az utóélet.
Itt is kb. ugyanez történt: a mindig ártatlan kisemberrel szemben a csúnya "hivatal" igazságtalanul viselkedett - meg se kérdezték a másik oldalt (a szenzációért mindent - némi hazugság is belefér).
Aztán csak kiderült, hogy az a kisember nem volt annyira ártatlan, sőt.
Nem hibáztatom az indexet, próbálja az olvasóik igényeit kielégíteni. És mint látjuk (ebben és a korábbi topikban is), az ilyen, végletekig leegyszerűsített hatásvadász cikkekre komoly igény(telenség) van.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
ne is zavarjon hogy 2-3 masik medium is ugyanezt a storyt irta le a szulok es a szereplok megkerdezesevel..
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Pont úgy, mint abban a történetben, amit linkeltem.
Gondolom, a 2-3 másik médium is kb. az iskolát hozza ki bűnösnek.
De igen, ez a demokrácia, ezt szeretjük: ha hárman mondják ugyanazt, akkor hiába mond egyvalaki mást, úgyis a három akarata (nagyobb hang) érvényesül :)
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
nem..ez azt jelenti, hogy nem egy gonosz ujsagiro talalta ki a storyt, ahogy te beallitod, hanem a ket oldal kozul az egyik mocskosul hazudik.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Nah, és ha mindkét oldal hazudik?
De őszintén, ki hazudhat nagyobbat? Egy berágott igazgatónő? Vagy másféltucat, beégetett, lebuktatott, és kurvára bepánikoltatott 18 éves pöcsköszörű, a közösség előtt lejáratott és beégetett, csalódott szüleikkel egyetemben?
--
"Maradt még 2 kB-om. Teszek bele egy TCP-IP stacket és egy bootlogót. "
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
hat...ha tippelnem kellene, akkor egy beszart, a NER altal megfelemlitett, a politika altal senkinek tekintett es kiszolgaltatott igazgatononek tobb a veszteni valoja.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Ahol még olvastam, ott úgy kezdték, hogy a "zindexponthú megírta, hogy..." Innentől kezdve meg vélhetően jelentős töménységben tartalmaz átvett tartalmat, és minimálisan, mondhatni legfeljebb nyomokban saját utánajárást. Klikkelnek a cikkre? Igen. Pörög a látogatottság? Igen. Akkor meg ki a fenét érdekel, hogy utánajárt-e valaki a cikkben leírtaknak...
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Sejtettem, hogy ilyen lehet az a 2-3 cikk :)
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Jelen esetben az index megkérdezte a másik felet, de az letagadta, így kezdődik a cikk:
amikor hétfőn reggel telefonon felhívtam Duna Katalin igazgatónőt, nekem az egész történetet letagadta.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Ja, csak tudod az nem úgy működik, hogy az iskolaigazgató bármilyen problémás ügyben saját szakállára bárkinek nyilatkozik. Van neki egy atyaúristen felettese (négy betű, első-utolsó azonos, a többit találd ki) is, és nem biztos, hogy egyeztetés nélkül megszólalhat. Igen, a hatvanas években vagyunk... Vagy inkább még korábban picivel...
És se te, se én nem hallottuk azt a telefonbeszélgetést, a "letagadta"-ba újságíróul az is belefér, hogy "nem kíván nyilatkozni".
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
T'od, ezzel amondatszerkezettel több problémám is van.
1. Azt sugallja, hogy a senkiházi kis igazgatónő letagadott mindent, mint egy rossz ribanc. Az egészből süt egyfajta fensőbbrendűség, a prekoncepció, totálisan elfogult és szakmaiatlan hozzáállás.
2. Nem fejti ki az igazgatónő nyilatkozatát. Mit tagadott? Hogyan tagadott? Tagadni, csak tényeket és állításokat lehet. Mik voltak azok? Milyen cáfolatokat adott rá?
3. Mikor hívta, honnan hívta? Ha engem felhív egy ismeretlen senkí telefonon és a munkahelyemen folyó ügyekkel kapcsolatos kérdésekkel kezd el zaklatni, akkor elhajtom a picsába.
--
"Maradt még 2 kB-om. Teszek bele egy TCP-IP stacket és egy bootlogót. "
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Tagadni meg cáfolni nem ugyanaz. Tagadni nem csak tényt lehet. Ami meg tény, azt meg nem lehet cáfolni, pont ettől tény.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Ahogy mondod: Tagadni allitast is lehet, nem csak tenyt.
Allitas meg igaz es hamis is lehet
Cafol vs tagad kerdesben is igazad van, de ebben az evtizedben meg nem talalkoztam olyan ujsagiroval, aki ismerte a kulonbseget.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Akkor mindjárt más. Elnézést kérek, hogy nem vettem észre, hogy ennyire kiegyensúlyozott a cikk.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Igen... belekeseredtem a foldesuri - urambatyam rendszerbe magyarorszagon ... ahol ha mar csak es kis hatlma is van valakinek (tanar, igazgato es a sor folytathato) akkor elsorendo feladatanak erzi, hogy vissza is eljen vele es hatalmaskodjon ...
Az egesz ugy valoban tulhevult a sajtonak koszonhetoen ... de teljesen ravilagit arra, hogy egy olyan aprosag, mint fuvezes konkretan boszorkanyuldozesbe megy at otthon.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Látod, pont ez a baj. Szerinted a tanár és az iskola tuti hibásak, esélyt* se adsz nekik, hogy esetleg tisztázzák magukat, úgy ítéled el őket.
*Esély: esetleg megnézed máshol, akár az iskola honlapján, bármi - nem kell felhívni őket vagy emailekkel bombázni. Persze egyszerűbb a készen tálalt tényeket fogyasztani, még akkor is, ha nem a teljes képet mutatják.
Félreértés elkerülése végett: nem tudom, hogy ki hol mit hibázott. Viszont nem kiáltom ki se egyiket, se másikat bűnösnek ill. ártatlannak EGY (kicsit sem félrehajló) cikk alapján.
Apróság vs. füvezés: amennyire tudom, Magyarországon ez törvényben tiltott. Teljesen mindegy, hogy ki mit gondol, hogy mekkora dolog, a törvényt be kell tartani, különben a következményekkel számolni kell. Ha meg nagyon nem tetszik a törvény, akkor megkeresel egy törvényalkotót, és megpróbálod meggyőzni ($$$ :) ), hogy változtassa meg úgy, ahogy neked tetszik :)
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
"Sőt, továbbmenve bevezetni a sulidrog szűrést, ahol évente egy-két alkalommal minden oktatási intézmény minden tanulóját szűrnék"
Kocsis Mate (Fidesz) megprobalta ezt 3-4 eve felvetni, brutalis kozfelhaborodas lett belole.
Az egyetlen eset amiben tamogatnam:
-Az evenkenti veletlenszeru drogteszt eredmenyet CSAK AZ ADOTT SZULO kapja meg. A tanarok nem, igazgato nem, rendorseg nem. Vagy ha megis, nem lehet kovetkezmenye (pl. kirugas, osztalyfonoki), es nem tudhat rola a tobbi szulo. Ellenben nezzen nemillegalis de veszelyes designer drogokat is a teszt.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Ez esetben miért az iskola végeztetné? Ha a szülő nem bízik ennyire a gyerekében, akkor végeztesse saját maga.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Megszüntetné az "én kisfiam úgysem..." kezdetű szöveget? :)
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
+1
Ahogy a UX-es mondana:
opt-in vs opt-out
Kerdes, az opt-outot tiltsuk-e egyaltalan. De egy biztos - az opt-in megbukott, mert a kamasz gyerek tud hazudni az anyjanak, az anyja meg el akarja hinni.
Ellenben lehetne szerencseje a gyereknek, hogy pont aznap fekszik otthon 39-es lazzal (errol is kapna ertesitest a szulo, hogy ezert nem lett tesztelve). Belefer a statszitikai hibaba. Meg vicces lenne, ahogy hoborogne egy fontoskodo tanar, hogy "Miert pont az en oramon viszik ki oket tesztelni?".
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Oké, de akkor az úgy lenne fair, ha a szülőn is ugyanúgy elvégeznék a munkahelyen és a gyerek megkapná az eredményeket, hiszen számukra is ugyanannyira legális a drog.
Meg akkor miért álljunk meg itt? Miért nem kezdenek minden reggel szondafújással, illetve évenkénti szúzhártyavizsgálat is lesz?
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
18 alatt a szulo felelossege nagyobb. 18 folottiekre nincs teszt.
Masreszt ha elobb a szulo tud rola, az megakadalyozza azt, hogy a tobbi szulo hoborogjon, hogy az o gyereke ne jarjon egy suliba a drogossal/dilerrel.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Egyébként ki lehetne terjeszteni a jogilag nem nagykorú 18 éven felettiekre, ti. ott is más viseli a felelősséget.
> Miért nem kezdenek minden reggel szondafújással
Ez meglepő lehet, de nem neked jutott először eszedbe. Sok cégnél bele lehet futni ilyenbe, és nem csak ott, ahol autót kell vezetni.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Lehetne helyette az apu azért iszik, mert te sírsz.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
+1
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Miért ne tudhatna róla minden érdekelt? Miért pont a szülő tudjon csak, aki pont a megengedőbb a gyerekével szemben? Miért nem kaphat a gyerek egy pofont az élettől, ha már pofon nélkül nem volt képes használni a józan eszét?
Tesztelésnek, pont az lenne a lényege, hogy megakadályozza az iskolán belűli terjesztői hálózatok kialakulását és ezzel csökkentse a drogpenetrációt.
Egy átlagos, normális közegből származó gyerek a droggal iskolán és az iskolástársain keresztül kerülhet kapcsolatba, viszont ezt az elosztói hálózatot csakis a teszteléssel lehet megtörni.
--
"Maradt még 2 kB-om. Teszek bele egy TCP-IP stacket és egy bootlogót. "
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Mert a szulok (tobbi szulo) azt is tulreagaljak, ha megtudjak, hogy van egy diler a suliban. Elso lepeskent a sajat szulo tudjon rola. Mert sok esetben meg ez az elso lepes is hianyzik. Es egybol tobb lepest ugrunk, ahol a tobbi szulo publikalva a sztroit hoborog, hogy az o egyszem fiacskaja (aki lehet ugyanugy fuvezik) nem fog olyan iskolaba jarni, ahol diler van (hint: mindegyikben van valaki, aki tud szerezni).
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
csokis matyi vajon miert nem a parlamenti drog, alkoholszurest erolteti?
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Azok menthetetlen felnottek, itt pedig a jovo generaciojarol, kisgyerekekrol es total tevutakon jaro szulokrol van szo, ahol a szulok nemtudasa miatt par fontos lepes kimarad (tobbek kozt az is, amikor a konzervativ anyuka vegre nagy nehezen megtudja egy gyerekerol szolo hivatalos papirbol, hogy a fu nem olyan addiktiv, mint a heroin)
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
azok a "felnottek" az egesz orszag sorsarol dontenek...
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
En ezt ertem, nem ellenzem az otletet, de emiatt nembevezetni a gyerekek teszteleset - azt mar ellenzem
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
... hehe ... vajon miért? ...
elég lenne csak +tapogatni a kikeményedett zakózsebeket, ... ami a beleolvadt csokis dianáscukorkák ismérve ... :)
... ja, és még jogszerűen kerékpározgathatnak is, sósborcsától jól beállva körbe-körbe a kupoláscirkusz körül ... :)
_____________________
www.pingvinpasztor.hu
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
A szülő és a gyermekvédelmis is. A szülő azzal a megjegyzéssel, hogy a nem negatív teszt esetén hol és milyen formában _kell_ a gyerekkel dorgprevenciós szervezetnél jelentkezni, és mi a következménye, ha ezt nem teszik meg.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
+0.9
A gyermekdevelmis a masodik nemnegativ teszttol kezdve legyen beavatva a ket teszt eredmenyebe es hogy a szulo elment-e a kotelesseget elvegezni.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
"Hibásként állítja be az igazgatónőt, holott.."
mert hibas is..ott a cikkben miert. jogallamban nem ugy megy hogy az igazgato hoz eg dontest errol. elotte (fegyelmi) targyalas kell.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Ha fegyelmi tárgyalás után zárják ki az iskolából, azt "viszi magával", ha önként vált iskolát, akkor meg nem. Ráadásul a fegyelmi tárgyalásos móka eltart egy darabig, és nyári szünetben enehéz új iskolát találni - most még van esély a szóbeli érettségik okán arra, hogy illetékest találjanak bent másik iskolákban, ahova átmehetnek a kölkök.
Mint amikor valakit megkér a munkáltató, hogy mondjon fel, és holnaptól a munkavégzés alól is felmenti, mert nem akarja fegyelmi úton azonnalival kivágni.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Attól még megvan a módja annak, hogy mit kell tenni. Majd a szülő eldönti, hogy elviszi a gyerekét, vagy fegyelmi eljárást folytatnak le. Hadd ne az igazgatónő döntsön a gyerek jövőjéről már baszki. Gondolom te is szereted, amikor a főnök dönti el, hogy ugyan nem rúg ki (mert azt bizony indokolni kéne, sőt lehet, csoportos létszámleépítésként be kéne jelenteni), de "közös megyegyezéssel" menj el. Mert az neki jó. Senki másnak, csak neki. Mint ez a dolog is. Ez is csak az igazgatónak jó. De hát hajrá, támogassuk azt, hogy a főnök a mindenható, és ne kövessük a szabályokat, amiket pont azért hoztunk, hogy az ilyen mindentjobbantudok atyáskodó igazgatók döntsenek.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Mégegyszer leírom: az igazgató megkérte a szülőket, hogy vigyék másik iskolába a gyerekeket, mert ha maradnak, akkor fegyelmi eljárás következtében várható az eltávolításuk. Kért, és jelezte, hogy mi a következménye, ha nem mennek el ezek a diákok az iskolából. Hidd el, van rá esély, hogy a drogozásonkívül n+1 olyan dolog is a fejükre lenne olvasva egy fegyelmi tárgyaláson, amiket csak szóban kifogásoltak addigi tanulmányaik során az őket tanító pedagógusok. Persze pozitív dolgaik is előkerülnének, de egy ilyen herce-hurca nagyon nem lenne jó senkinek sem.
Ha munkahelyen ilyen szinten megsérti valaki a belső szabályzatokat, azt bizony fegyelmi úton simán ki lehet rakni (erre vonatkozólag mindenki olvassa el a munkahelye belső szabályzatait és a saját munkaszerződését: lesz bennük nem egy olyan eset, ami azonnali felmondást von(hat) maga után.)
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
"Hidd el, van rá esély, hogy a drogozásonkívül n+1 olyan dolog is a fejükre lenne olvasva egy fegyelmi tárgyaláson, amiket csak szóban kifogásoltak addigi tanulmányaik során az őket tanító pedagógusok. Persze pozitív dolgaik is előkerülnének, de egy ilyen herce-hurca nagyon nem lenne jó senkinek sem."
Tehát az igazgatónő fenyegetőzik. Éljenek a modern földesurak.
Amúgy egy fegyelmi eljárás konkrét ügyről szól - ha másban is probléma volt, tessék másik fegyelmi eljárást indítani.
Fenyegetőzni meg ősi kommunista szokás, de megszoktuk, hogy Magyarországon a hatalmat átvették a kommunisták. ÉLJEN A PÁRT! Féljünk tőlük, jobb lesz úgy nekünk.
"Ha munkahelyen ilyen szinten megsérti valaki a belső szabályzatokat"
Miféle belső szabályzat? Még mindig nem érted. A munkáltató mondja azt, hogy "Hidd el, jobb neked, ha közös megegyezéssel mondunk fel - mert én nem akarok neked felmondani, az nekem hercehurcával jár". Szimpla fenyegetőzés, hogy ha nem mész el önmagad, akkor majd ő jól felmond neked - amikor persze már kéne fizetnie végkielégítést - amit persze nem akar. Ezért megüzeni, hogy jobb, ha elmész magadtól.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Nem fenyegetőzik bzmg, hanem felajánlja, hogy nem cseszik el a teljes nyarát ennek a rakat kölyöknek azzal, hogy fegyelmi, fellebbezés, anyámkínja, és valamikor nyár végén talán döntés, hogy maradhatnak vagy repülnek (hova? Nagyjából esélytelen, hogy egy ilyen ügy után normális iskola felvegye őket), hanem tessen szépen másik iskolába átmenni.
"Miféle belső szabályzat?" - sok van, ha dolgozol, akkor nálatok is. Olvasd el, és csodálkozz. Egy azonnai hatályú kirúgás nem több hercehurca, maximum a jogi oldalát kell alaposabban előkészíteni, de simán működhet - eléggé alaposan át lett írva az Mt. érdemes megnézned az abban leírtakat is...
Az azonnai felmondás esetén a felmondás napjáig jár a munkabér, ha meg felmondási idővel távozik a dolgozó, akkor meg a felmondási ideje végéig. Duplán jót tesz a munkáltató olyankor, ha azonnali hatályú kirúgásnak is helye lenne, de rendes felmondást választ, a munakvégzés alóli azonnali felmentéssel. Azaz nem kell, hogy a dolgozót megkérje, mondjon fel - megteheti a munkáltató is, rendes felmondással.
Az iskola vezetője meg a szülőket megkérheti arra, hogy vigyék másik iskolába a gyereket, mert ha maradnak,akkor fegyelmi bizottság elé kell vinnie a drogfogyasztásukat.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
"ha maradnak,akkor fegyelmi bizottság elé kell vinnie a drogfogyasztásukat."
Amit majd a nevelőtestület megtárgyal, és fellebbezni lehet elleni. Amúgy pedig iskolán kívüli magatartásért nem indíthat fegyelmit sem.
És bocs, ha egy diák bűnös volt, szenvedje csak végig a hercehurcát a fegyelmivel. Abból majd tanul.
A másik részét pedig nem értetted meg: ha a munkaadó felmond neked, akkor jár végkielégítés. Na, ő ezt akarja elkerülni, amikor azt mondja neked, hogy inkább menj el magadtól.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Amúgy pedig iskolán kívüli magatartásért nem indíthat fegyelmit sem.
De. Különösen abban az esetben, ha a diák törvénysértést (vagy mi a megfelelő jogi kifejezés) követ el.
De konkrétan erre az esetre: ha igaz, amit az index írt, többen is "a legutóbbi osztálykiránduláson" füveztek, tehát nemigen helytálló az ő esetükben az "iskolán kívüli" kitétel.
Szerk.: törvénysértés esetében mindenféleképpen indítható fegyelmi. Iskolán kívüli, nem törvénysértő, de "megbotránkoztató" magatartásért csak nem állami (alapítványi, egyházi) fenntartású intézményben lehet minden további nélkül.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Már csak azt mondja el valaki, hogy mi értelme van kirúgni, ha tankötelezettség miatt úgy is át kell venni másik iskolába? Tologatjuk a problémát? Vagy osztályozva vannak az iskolák, hogy ide csak az járhat, aki néha iszik, ebbe füves is, a harmadikba meg kemény drogos is?
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Mellesleg, már leszállították a tankötelezettségi korhatárt 18-ról 16 évre.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Egyrészt ahogy tarnoc írta, ők már nem tanköteles korúak.
Másrészt igen, az iskolák jelentős része megválogatja (vagy legalábbis próbálja) a diákjait. Nyilván minél több problémás diák van egy iskolában, annál kevesebb szülő akarja majd odajáratni a gyerekét, illetve az iskola eredményessége is elkezd romlani. Sőt, akár az is könnyen előfordulhat, hogy a már oda járó diákokat is el akarják a szülők vinni a "problémák" miatt.
És igen, azoktól a problémás esetektől, amelyekkel már nem képes (vagy nem akar) az iskola boldogulni, próbál megválni.
Egy "iskolafajta" az, aki ezt nem teheti meg: amelyiknek kötelező beiskolázása van. Nagyjából minden körzetben van egy iskola, ahova azt a (tanköteles korú) diákot, aki esetleg oda akar járni (vagy oda kénytelen), fel kell vennie (nem feltétlen arra a szakra, amit a diák akar).
De ha egy kicsit más dimenzóban nézzük: mi értelme van kirúgni egy link munkatársat, ha úgyis elmegy máshova dolgozni (linkelni)? Tologatjuk a problémát?
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Nagyon más dimenzóiba mentél, mert több ponton rossz a hasonlatod:
1. Nem egy tulajdonosé minden cég, az iskolák 99%-a meg állami, vagy állami pénzen kitömött egyházi
2. Cégtulajdonosként nincs foglalkoztatási kötelezettséged
3. Egy link dolgozó minél rosszabb munkahelyre kerül, annál kevesebb pénzt nem termel meg. Egy diák minél rosszabb iskolába kerül, annál kevesebb pénzt fog termelni felnőttként.
+1 Van bizonyíték arra, hogy adott iskolában, vagy akár globálisan rosszabbul teljesítenek az alkalmi füvezők?
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
1. És ez vajon mennyiben befolyásolja a hasonlatomat? A "régi rendszerben", amikor az önkormányzat volt a fenntartó, nem tudott a város másik iskolájába átmenni a diák, csak azért, mert az önkori a fenntartó?
2. Iskolának sem. Az iskolarendszernek (államnak) van, illetve körzetenként egy iskolának (ahogy írtam is, a hasonlat feletti rész).
3. Miért kerülne a link dolgozó ezáltal rosszabb munkahelyre? Mi a garancia arra, hogy egy törvénytelenséget elkövetett gyerek(csoport) miatt nem fog romlani az iskola színvonala, és ezáltal az odajáró "rendes" gyerekek lehetősége?
+1 Nem értem, hogy mi köze van a füvezés és teljesítés közötti (létező vagy nem létező) összefüggésnek ahhoz, amit mondtam.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
1. Hogy jön ide az önkormányzat, meg a régi rendszer?
2. Az iskolák felett ott a végső közös pont, az állam, a cégek közt csak akkor van ilyen, ha megegyezik a tulajdonos. Magyarul a kirúgott rossz dolgozó onnét valóban MVP, a kirúgott gyerek viszont nem.
3. És mivel garantálod, hogy más iskolában sem fog romlani? Semmivel. Akkor menjenek egyből kisegítőbe fű miatt? Amúgy meg ez lenne az iskola dolga, hogy akkor lépjenek, amikor valóban zavarják a többi gyereket. Meg amúgy hol a határ? Mivel garantálod hogy három Nirvábás polós gyerek nem lesz rossz hatással a többiekre?
+1 Mondjuk a hármas pont, ahol azt írod, hogy miattuk romlik az iskola színvonala.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
1. Úgy, ahogy az állam jött ide.
2. Az, hogy az állam a tulajdonos, attól még másik intézmény. MVP? Gondolom, nem a Most Valuable Player-re gondolsz :)
3. Semmivel. Másrészt a kötelező beiskolázású iskola nem kisegítő.
+1 Félreértettél. Nem konkrétan a füvezésről írtam, hanem általánosságban a problémákról, amelyekre ilyen vagy olyan megoldás kell.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Nem, dehogy.
Fegyelmi eljárás akkor indítható, ha a tanuló kötelezettséget szeg, ezt a köznevelési törvény 58.§ (3) bekezdése írja le.
A köznevelési törvény 46.§ (1) bekezdés pedig leírja, hogy mik a tanulók kötelességei. És ebben nincs benne iskolán kívüli tevékenység, semmiféle. Törvénysértés sem. Az iskola nem hatóság. Az iskolán kívüli törvényszegésért a megfelelő hatóságok majd eljárnak, és az az hatóság nem az iskola.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Az osztálykirándulás, bár fizikailag az iskolán kívül, de iskolai keretek között történik. Ha egy osztály elmegy mondjuk színházba, és az egyik kölyök botrányosan viselkedik, akkor őt semlehet az iskolában felelősségre vonni? Netán még a kísérő tanár sem szólhat rá, mert iskolán kívül van...?
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Gondolom, a 32. § (1) g) pontját kényelmesen átlépted. Meg gondolom, az általad hivatkozott bekezdés h) pontját.
A házirendekben sokszor szokott olyan lenni, hogy (nem csak iskolaidőben, az iskolában) megjelenésével, viselkedésével, stb. legyen méltó az intézményhez. Ha a gyerek törvényt sért, akkor ítélheti úgy az intézmény, hogy nem méltó.
Egyébként igen, az iskola nem hatóság. Az iskolának nem feladata, hogy különböző törvénysértéseket feltárjon és kiderítsen. Ezt nem is mondtam sehol sem.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
A balatonfüredi iskolára nem vonatkozik a 32. §.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Tehát vannak olyan iskolák, amelyekre vonatkozik? Ha igen, akkor ezek indíthatnak fegyelmit iskolán kívüli (nem törvénybe ütköző) magatartásért?
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Csakis olyanért, ami a vallási közösség tanításával kapcsolatos, és az SZMSZ-ben és a házirendben nevesítve szerepel.
A Bibliában például nem látom, hogy ne lehetne füvezni. A katekizmusban sincs ilyen, egyedül csak azt mondja, hogy a politikai közösség (és nem az egyház) feladata a drogok ellen védeni az embereket.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Tehát indíthatnak. Ennyit akartam hallani.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Nem 'az iskolák', hanem bizonyos iskolák, bizonyos szűk körülmények között, de gondold úgy, hogy igazad van, talán jobban alszol, én meg továbbra is tudom, mi van a köznevelési törvényben, meg Balatonfüreden a kéttannyelvűre ebből mi vonatkozik.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Nézd csak, mit írtam itt (igaz, néhány perccel később szerkesztettem hozzá, viszont bőven olvashattad).
Rövidre zárva a szálat: tehát vannak. Nem kell ragozni, így is értem (ahogy eddig is értettem), köszönöm.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Ugyanazért a dologért nem lehet kétszer büntetni. Hol van leírva, hogy törvénysértésért (ami ne maz iskolában történt) kibaszhatnak az iskolából?
Nem a 60-as években vagyunk.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Akkor hogy lehet az, hogyha elkövetsz egy komolyabb bűncselekményt, megkapod a büntit, és utána mégsem taníthatsz (erkölcsi bizonyítvány)?
Az, hogy hol van leírva, amire célzol: a köznevelési törvényben, persicsb-nek épp most mondtam (írtam) feljebb.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Nem fenyegetőzik baszkikám, hanem erősen ajánlja hogy a drogos deviáns tanulók emelt fővel húzzanak el a suliból, amíg megtehetik. Fegyelmi úton is repülhetnek, de az keserűbb. Miért kell mindig ezt a b@lfasz liberális szemléletet erőltetni? Azt tegye az index. (Amíg teheti, de ez más lapra tartozik)
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
igazgató megkérte a szülőket, hogy vigyék másik iskolába a gyerekeket
Ha a zindex aszondja, akkor tutkóra úgyis van. Tökre felesleges a másik felet is meghallgatni, vagy jobban utánajárni a dolgoknak, hiszen a zindex asztmondja. Olvasgasd...
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Ha ez így van, akkor rinocéroszpéló (ismét) a zindex bitpazarlóinak a hátsójába a szenzációhajhász, clickbait címért. Köszi, hogy felhívtad a figyelmemet a hsz.-ra, illetve az iskola reagálására.
Alaposan végiggondolva egyébként a zindexes sztori már ott sántít, hogy egy folyó büntetőügy érintettjeinek a listája nem igazán kerülhet az érintettek munkahelye/iskolája vezetőjéhez. No mindegy, zindex nyaljon sót, a kölkök meg ne akarjanak pluszt szívni - fognak enélkül is még eleget :-)
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
aha, mert füred olyan hatalmas metropolisz, hogy tutira nem ismerik egymást a kapitányságon és az iskolában. ilyen helyen hamar leadják a drotot, még ha nem is szabályos no.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Btw. az index cikk első bekezdésében benne van, hogy az iskola igazgatója tagad mindent, szerinte csak a gyerekek találták ki, hogy ki vannak rúgva: "hétfőn reggel telefonon felhívtam Duna Katalin igazgatónőt, nekem az egész történetet letagadta."
Így ha olvastad a cikket, akkor az iskola hivatalos válasza nem tartalmaz új infót.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Akkor hogyan lehetséges az, hogy itt kb. mindenki készpénznek veszi, hogy "több tucat diák" ki lett rúgva (fegyelmi nélkül)? Senki nem olvasta el figyelmesen a cikket?
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Mert a szülők és a diákok ezt mondják. Az igazgatónő meg tagadja, hogy ezt tette volna. Szerintem valószínű hirtelen felindulásból mondta a gyerekeknek, hogy keressenek másik iskolát nem gondolva arra, hogy ebből ekkora balhé lesz.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Ha te és a szülők, meg főleg ha a gyerekek is ezt mondják, akkor tuti úgy van.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
nyári szünetben enehéz új iskolát találni - most még van esély a szóbeli érettségik okán arra, hogy illetékest találjanak bent másik iskolákban, ahova átmehetnek a kölkök
Nincs sok fogalmad az iskolák működéséről, úgy látom. Csak hogy tudd: az iskolák a nyári szünet alatt is tartanak ügyeletet. Nyilván nem minden nap nyolctól négyig, de kb. heti egy napot (és ezt a honlapon, iskolabejáraton, stb. közzé is teszik). Ui. nem feltétlen csak iskolaváltók vannak, hanem pl. a diáknak kellene iskolalátogatási (pl. diákmunkához).
Szóval el kell keserítselek: egyáltalán nem nehéz a nyári szünetben iskolát váltani, ahogy megpróbálod beállítani.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Az az ügyelet arra jó, hogy megtudják, hol van szabad férőhely, de az intézményvezetőt kell elérni, mert nem az ügyeletre beosztott pedagógus, hanem a vezető dönt a felvételről. Lehet, de teljes egészében lezongorázni csak akkor egyszerű, ha már most, a tanév vége előtt nekiindulnak, mert egy 30 napon belül lefolytatandó fegyelmi eljárás, plusz a fellebbezés már bőven a nyár végéig tolja a váltás időpontját, amikor két szék között az asztal alatt találhatja magát a szerencsétlen gyerek.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Nem. Az ügyelet nem azt jelenti, hogy minden héten más tanár van benn. Azt jelenti, hogy tudsz ügyeket intézni, és legtöbbször az igazgató is benn van vagy ha épp nem, olyan személy, akinek nagyobb a hatásköre, mint a magyar-töri szakos tanárnőnek.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
te is..
"De a történet másnap az iskolában váratlan fordulatot vett, amikor az igazgatónő hárompercenként egyesével behívta magához a diákokat, és ott az összes érintett gyerekkel közölte, hogy vagy keresnek maguknak egy másik iskolát – amire két hetet kaptak –, vagy fegyelmi eljárással kicsapják őket."
vajon ki hazudik?
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Az első két bekezdéseddel nagyrészt egyetértek.
Mondjuk az igazgatónő helyében én adtam volna a gyerekeknek egy rovót, azzal megfejelve, hogy ha legközelebb bármi panasz van rá, akkor repül.
A "betépőhely" elgondolásnak mindenképpen érdekes, de szerintem betartathatatlan lenne.
Mint ahogy az alkoholfogyasztásnak is megvan a maga kultúrája, el kellene sajátítani a kábítószerfogyastásét is, véleményem szerint az célravezetőbb lenne.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
"folyományaként hozta meg azt a döntést, amit meg kellett hoznia"
ÖÖÖ nem, hivatalból fegyelmi eljárást kell indítania a gyerek ellen, ehhez van joga. Semmi máshoz.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Nem értem ezt a mai világot. Ha humánus egy igazgató az a baj, ha nem humánus, akkor az a baj.
Kibaszhatta volna az eljárás alá vont gyerekeket egytől-egyig fegyelmivel, és ezzel megbélyegezte volna őket. Ehelyett felajánlotta, hogy iskolát válthatnak a tanulók. Most akkor mi lett volna a helyes eljárás? Szerinted mekkora eséllyel vált iskolát egy fegyelmi ügy (különösen drogügy) miatt kicsapott tanuló? Baszta volna el a jövőjét a gyereknek egy spangli miatt teljesen?
--
"Maradt még 2 kB-om. Teszek bele egy TCP-IP stacket és egy bootlogót. "
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Nem, nem baszhatta volna ki. A fegyelmi eljárás nem egyenlő azzal, hogy az igazgatónő csinál valamit, és akkor úgy van.
Ugyanis a köznevelési törvény értelmében a nevelőtestület dönt, és nem az igazgató. Valamint fegyelmi ellen lehet fellebbezni.
"Ehelyett felajánlotta, hogy iskolát válthatnak a tanulók."
Iskolát bármikor válthatnak, felajánlás nélkül is, milyen érdekes. Ő ezzel nem a tanulóknak tesz jót, hiszen a tanuló bármikor elmehet az iskolából. Ez semmi más, mint fenyegetőzés.
"Most akkor mi lett volna a helyes eljárás?"
Mégis mi? A rendőrség dolga eljárni, ha a dolog az iskolán kívül történt. A hatályos jogszabályi rendelkezések értelmében a köznevelési intézmények a tanulók
iskolán kívül tanúsított magtartása miatt nem kezdeményezhetnek a tanulók ellen fegyelmi eljárást. (forrás: https://www.oktatas.hu/pub_bin/dload/kozoktatas/ellenorzesek/Fegyelmi_j… )
Ha meg iskolán belül, akkor fegyelmi eljárás. Amiről majd a nevelőtestület dönt, és lehet fellebbezni ellene.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
mivel mindegyik gyerek elregelte hogy mikor/hol szivott, konnyen lehet ebben benne volt az iskolai wc is, persze errol a lehetosegrol az index melyen hallgat.
es akkor az jo lett volna a gyereknek hogy megkapja a fegyelmit, mivel nyaron a fu se no, szeptemberben meg van eleg tennivalo az indulas miatt+ fellebezes, lehet csak oktober vegen tudja meg hogy kicsaptak a gyerkocot? az tenyleg jo megoldas...
--
A vegtelen ciklus is vegeter egyszer, csak kelloen eros hardver kell hozza!
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Hála az égnek, a köznevelési törvényhez tartozó rendeletek sok mindent szabályoznak.
https://net.jogtar.hu/jogszabaly?docid=a1200020.emm
Az egész fegyelmi eljárást is, aminél ugyebár alap dolgok az ilyenek:
"A fegyelmi eljárást egyeztető eljárás (a továbbiakban: egyeztető eljárás) előzheti meg, amelynek célja a kötelességszegéshez elvezető események feldolgozása, értékelése, ennek alapján a kötelességszegéssel gyanúsított és a sérelmet elszenvedő közötti megállapodás létrehozása a sérelem orvoslása érdekében."
"A fegyelmi eljárás megindítását megelőzően a kötelességszegéssel gyanúsított tanuló, ha a kötelességszegéssel gyanúsított tanuló kiskorú, a szülője figyelmét írásban fel kell hívni az egyeztető eljárás igénybevételének lehetőségére. A tanuló, kiskorú tanuló esetén a szülő az értesítés kézhezvételétől számított öt tanítási napon belül írásban jelentheti be, ha kéri az egyeztető eljárás lefolytatását."
Szegény drága igazgatónő elfelejtett a szülőknek szólni.
"lehet csak oktober vegen tudja meg hogy kicsaptak a gyerkocot?"
Erről csak ennyit:
"A fegyelmi eljárást - a megindításától számított harminc napon belül - egy tárgyaláson be kell fejezni. "
A köznevelési törvény védi az ilyen autokrata igazgatók elől a gyermeket és a szülőt. Nem véletlenül. Eléggé alaposan a gyermekek jogai ellen vétett az igazgatónő, de még mindig véditek.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
nemvoltak kiskoruak, ezert tudtak oket kihallgatni szulok nelkul...
"A fegyelmi eljárást - a megindításától számított harminc napon belül - egy tárgyaláson be kell fejezni. ", aha, magyarorszagon vagyunk, itt ez csak tampont/ajanlas... :(
az a fegyelmi eljaras (az eredmenytol fuggetlenul) egy k.nagy belyeg lesz a gyereken, azokutan o lesz a "drogoscsavo(k)". de nembaj, vedd tovabb! :)
--
A vegtelen ciklus is vegeter egyszer, csak kelloen eros hardver kell hozza!
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
A gyerekek jogait védem, nem a gyereket, ezt nem sikerült megértened. Ha bűnös, bűnhődjön, de annak szépen, a fegyelmi eljárás keretén belül kell kiderülnie - amennyiben iskolán belüli magatartásról van szó, a többi meg a rendőrség dolga.
Miért kéne bűnöst védenem? Csak a jogait védem ahhoz, hogy szabályos, igazságos, jogszerű eljárásban döntsenek róla.
Btw. csak a tanulók egy része volt már felnőtt, a többiek továbbra is kiskorúak.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
hat lehet joga van mindenfelehez a "gyereknek", de egy fegyelminek orult volna a legkevesbe. ha fel is mentik elobb-utobb kitettek volna mas indokkal.
amugy is, ha egybol fegyelmit ad az diri, akkor meg azert haborogna a zindex, hogy miertnem a humanus "kozos megegyezessel" tette ki a diakokat. most epp volt az igazgaton sapka :(
--
A vegtelen ciklus is vegeter egyszer, csak kelloen eros hardver kell hozza!
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Értsd meg, olyan nincs, hogy "egyből fegyelmit ad a diri."
A fegyelmi eljárásnak vannak szabályai. Az igazgató nem az iskola hűbérura. Ne is viselkedjen úgy.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Úgy értelmezem az indexes cikk alapján is, hogy nem volt fegyelmi tárgyalás. A kihallgatás meg szerintem a rendőrségi kihallgatás, ahol a szülők nem voltak/lehettek jelen:
Viszont a rendőrség ezután rászállt az iskolára és a tanulókra.
A gyerekek egy része éppen csak elmúlt 18 éves:
a szülőknek nem engedték meg, hogy jelen legyenek a kihallgatásukon.Ennek az lett az eredménye, hogy minden gyerek beismerte, kivel, mikor és hol szívott. Egy osztályból többen például a legutóbbi osztálykiránduláson.
A történet így önmagában is erős lenne, hiszen kiderül, hova vezet a szigorú állami büntetőpolitika néhány füves cigaretta miatt.
De a történet másnap az iskolában váratlan fordulatot vett ... vagy fegyelmi eljárással kicsapják őket
Vagy én értem félre?
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Mert hulye szuloje van. Nem magyarazta el neki, hogy ilyen esetben nem szolsz egy szot sem es nem irsz ala semmit. Ulsz, mosolyogsz, es kered az ugyveded, vagy szulod jelenletet, ami 18 alatti eseten meg nem is kerulheto meg, vagy ha igen, az bizony jelentos jogserelem is lehet.
http://karikasostor.hu - Az autentikus zajforrás.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
> Mert hulye szuloje van. Nem magyarazta el neki, hogy ilyen esetben nem szolsz egy szot sem es nem irsz ala semmit.
Szerintem nem túl általános (valaki hallott már ilyet egyáltalán?), hogy egy szülő leül az iskolás korú gyerekével és elmagyarázza hogyan viselkedj, ha bevisznek a rendőrségre.
> Ulsz, mosolyogsz, es kered az ugyveded, vagy szulod jelenletet, ami 18 alatti eseten meg nem is kerulheto meg, vagy ha igen, az bizony jelentos jogserelem is lehet.
Kivéve, ha tanúként idéznek és köteles vagy válaszolni. Többnyire 18+-os tanulókról van szó.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Tanuként köteles vagy válaszolni aztán a kapott információk alapján gyanusított leszel hamar :)
Annyit tehetsz ha ezt sejted hogy nem emlékszel :)
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Legjobb tudomasod szerint vagy koteles valaszolni.
Gyk:
-Nemtudom.
-Nem emlekszem.
Egyedul a neved es az adataid vagy koteles tudni, de ez nekik is megvan.
Nem mellekesen magadra, vagy kozeli hozzatartozora.... ezt kb. mindenki tudja.
Ezekkel minden kerdesre ki lehet kerulni a valaszt.
18 eves "gyerekkel" aki szvsz mar felnott ilyen tarsalgas nem veghezvinni, mikor 14 evesen mar siman bekaszalhatjak hulyesegeken.
Ennek elmulsztasa az eletre neveles fontos lepesenek kihagyasa.
Oszlopos pelda, hogy tatott szajjal hogyan kell beszaguldani a faszerdobe.
Kozeg nem a baratod es magasrol leszar, neki egy dolog szamit a statisztika, az alapjan vannak a "rewardok".
Minden masban hinni naivitas.
http://karikasostor.hu - Az autentikus zajforrás.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
18 év alatti gyereket csak a szülő jelenlétében lehet kihallgatni.
Ha angolszász jogrendszerben lennénk, akkor az ott készült jegyzőkönyvet tán fel sem lehetne használni. ;)
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
A
„
mérgezett fa gyümölcsének” elve
lényegében azt jelenti, hogy mind a jogellenes
bizonyíték, mind az annak folyományaként, az azzal összefüggésben beszerzett bizonyíték ki
van zárva a bizonyí
tékok köréből. Például a terheltnek kínvallatás útján tett beismerése,
továbbá a kínzás hatására megmutatott vagy előadott tárgyi bizonyítékok egyaránt ki vannak
rekesztve a bizonyítékok köréből
.
- Igy ha ez érvényesülne és tfh. első személynél tetszőleges jogellenesség fennállása kimaxolható, akkor az egész ügyet dobni kell/ene/ a kukába. Dominó effekt.
http://karikasostor.hu - Az autentikus zajforrás.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
"Véleményem szerint hagyni kell az ügyet kifutni, mert így lesz 20 vagy 30 fiatal aki egy életre megtanulja, hogy szívás szívni."
Tok jo, ezzel most generaltunk 20-30 ujabb funkcionalis analfabetat, akiknek egy hulye dontesuk miatt meg jobban kisiklik az elete, ahelyett, hogy mondjuk valaki normalisan elbeszelgetne veluk (pl a szuleik, vagy szukseg eseten egy szakember). Ugy meg lehetne beloluk valami.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Maximálisan egyetértek.
Egyébként meg jó ez a "csak tették a dolgukat" argumentum, ez pont ugyanaz, mint a "parancsra tettem" (vö. lágerőr). A főbűnös persze nem az igazgató, és nem is az a pár hülye zsaru, aki elkapott egy pár gyereket néhány spanglival, hanem az a baromállat, aki erre pazarolja a rendőrség erőforrásait, ami
a) káros, mert addig nem kapják el az igazi bűnözőket
b) embertelen, mert az iskolából kirúgással az egész hátralevő karrierüket lehet tönkretenni egy életre
c) káros, mert ha a tanulásból ilyen korán kizárunk gyerekeket, nagy eséllyel lesz belőlük bűnöző.
És minél feljebb van valaki, aki tehet erről, annál nagyobb a bűne.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
"a) káros, mert addig nem kapják el az igazi bűnözőket"
Dealer vajon igazi bűnözőnek számít?
----------------
Lvl86 Troll, "hobbifejlesztő" - Think Wishfully™
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
+1
> BERUS
Motor: Debian GNU/Linux 9.4 (stretch); ToriOS 1.0; OpenBSD 6.3; Windows Phone 10
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Jogilag igen. Az ne zavarjon senkit, hogy normális országokban fű esetén nem dealernek hívják, hanem coffee shopnak. Mert akkor a rendőrség erőforrásai sem mennek el a kergetésére, adót is fizet, és még talán az ügyfeleket is a legális alternatíva felé tereli a keményebb drogok helyett.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
"Jogilag igen. "
Tehát nincs itt semmi látnivaló, haladjunk kérem.
"hanem coffee shopnak"
Aminek a szolgáltatásait egyébként ugyanúgy nem vehetnéd igénybe magyar állampolgárként, ugyanis a magyar törvények Hollandiában is érvényesek rád:
3. § (1) A magyar büntető törvényt kell alkalmazni
[...]
c) a magyar állampolgár által külföldön elkövetett olyan cselekményre, amely a magyar törvény szerint bűncselekmény.
Persze, erre mindenki szemet huny, hiszen nem itthon van és, "adót is fizet".
Legális drogból meg most is van bőven: kávé, cigi, alkohol. Megjegyzem, utóbbi kettővel is van bőven probléma.
----------------
Lvl86 Troll, "hobbifejlesztő" - Think Wishfully™
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Már hogyne vehetné igénybe. Akkor a német autópályán se mehetsz 130-nál gyorsabban, mert magyarországon tilos?
Na ne már.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
"1/1975. (II. 5.) KPM-BM együttes rendelet
a közúti közlekedés szabályairól[...]
A rendelet hatálya
1. § * (1) E rendelet a Magyarország területén lévő közutakon és közforgalom elől el nem zárt magánutakon folyó közlekedést szabályozza.
(2) A kiemelt nemzeti emlékhelyen történő közlekedésre kormányrendelet e rendelet rendelkezéseitől eltérő szabályokat állapíthat meg."
Szóval, de mehetsz. Egyébként igen, ha lenne olyan törvény, hogy magyar állampolgár nem utazhat 130 km/h-nál gyorsabban, akkor nem, nem mehetsz sehol se gyorsabban. BTK 3. § 1/c elég egyértelmű ez ügyben.
Egyébként hozzáteszem, ilyen vagy hasonló szabályozások más országokban is vannak:
https://travel.stackexchange.com/questions/6503/are-there-any-us-laws-t…
Egyébként pont nemrég a Microsoftos balhé itthon, mert hiába amerikai a cég, simán bűntethetik otthon korrupció miatt a Microsoft, még ha azt itt követi el, ráadásul elég keményen.
Meg egyébként is, miért ne lenne rád érvényes a magyar törvény azért, mert épp elhagytad az országot? Ha te most épp nemzetközi vizeken egy hajón vagy - tehát egy ország területén sem - akkor bűntetlenül megúszhatnál bármit? Teszem azt egy gyilkosságot?
----------------
Lvl86 Troll, "hobbifejlesztő" - Think Wishfully™
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
A sebességhatár túllépése szabálysértés, nem a Btk. része, hanem a 2012-ik évi II. törvény hatálya alá tartozik.
Viszont vannak olyan közlekedési cselekmények, amelyek a Btk részei, és igen, azokért itthon is felelsz.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Nekem elég abszurdnak tűnik ez. Én azt gondolnám, az elkövetés helye számít.
Elméleti példa: az itteni (usa) törvények szerint legálisan lehet fegyverem, ha szeretném.
Ha teszem azt önvédelemből lepuffantom a betörőt, és van róla video hogy jogos volt, itt azért semmi büntetés nem jár.
Ekkor majd a magyar bíróság is vizsgálja és el is ítélhet ha úgy gondolja? Hogy vizsgálnák meg egyáltalán a bizonyítékokat?
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Miért ne ítélhetne el?
Ha Magyarországon megvádolnak gyilkossággal, akkor az USA kiadhat téged Magyarországnak, hogy itt folyjék le ellened büntetőeljárást, erről szól a két ország közötti kiadatási egyezmény.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Nekem három bajom is van a jelenlegi szabályozással:
a) Az én adóforintjaimat arra szórják el, hogy egy-két fűszívót baszogassanak, mert az könnyen javítja a felderítési statisztikát, ráadásul felülről is jó pont jár érte.
b) Ha nem tiltanánk be mindent azonnal, ami az emberek hangulatát javítja, akkor lenne értelme jobb (kevesebb káros mellékhatással rendelkező) szereket kifejleszteni. A cigaretta és az alkohol nagyon pusztító.
c) Az igény megvan ezekre a szerekre, ha akarod, ha nem. Viszont a tiltott drogok árusítói helyett meg mi adózunk.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
"Jogilag igen. "
Tehát nincs itt semmi látnivaló, haladjunk kérem.
Miért, a jog valami alapvető természettörvény? Nem arról kellene szólnia, hogy hogyan jó a közösségnek, mit akar a nép? Nálad okosabbak a politikusok, akik csinálják?
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
De, de ugyanígy jön az a kérdés, hogy jó-e az, hogy ha további drogokat legalizálunk, míg a meglévőek is pusztítóak. Amiket egyébként egyesek ugyanúgy próbálnak visszaszorítani, ld. dohányzás kiszorítása reklámozás tiltása és mindenféle kampány a dohányzásról,alkoholról való leszokásról.
Másrészt nem biztos, hogy mindig az a jó, amit a nép akar. Ld. a csodálatos oltáskritikusokat, akik sajnos egyre több teret kapnak.
----------------
Lvl86 Troll, "hobbifejlesztő" - Think Wishfully™
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Attól függ, hogy milyen további drogokat legalizálsz. Ha kevésbé károsat, akkor igen, szinte biztos, hogy jó. Akinek igénye van hangulatjavító szerekre, az most is megszerzi, vagy illegálisan, vagy a rendelkezésre álló szerek közül. Az illegálisak azért rendkívül károsak, mert az adózást elkerülik, helyette igen magas profitot generálnak a bűnözőknek. A legálisak pedig (nikotin, alkohol) azért károsak, mert sok a mellékhatásuk, és erősen függőséget kialakítók.
Ne érts félre, nem azt javaslom, hogy válogatás nélkül legalizáljunk mindent, hanem azt, hogy egy racionális, statisztikai adatokon alapuló kritériumrendszer alapján döntsünk. Ennek még az is előnye, hogy reális befektetéssé válik minél biztonságosabb hangulatjavító szerek (vagy ha úgy tetszik, rekreációs drogok) fejlesztése, és a végén csökkennek a kockázatok.
A másikhoz: az a kérdés, hogy a nép mekkora része akarja. Nem hiszem, hogy az oltáskritikusok vannak többségben, és nem csak őket kell megkérdezni, mert nem csak saját magukra jelentenek veszélyt. Ha a többség akarná eltörölni a kötelező védőoltásokat, az már más kérdés lenne. Az eddigi tapasztalatok szerint a nem diktatúrák veszélyei elég komoly járványokéval összemérhetők*, pedig azokban a nagy járványokban nem csak azok nem voltak beoltva, akik nem akartak oltást, hanem nem volt oltás. Ismét: határozottan támogatom a kötelező védőoltásokat, de azt nem, hogy legyen valaki egyenlőbb, aki erről dönt.
========
*Tekintsünk egy nagy járványt, olyan már volt, amelyik Európa lakosságának 20%-át ölte meg. Egy jobb védőltás mondjuk 80%-os védettséget ad, akkor egy hasonló járvány esetén józan becslés az áldozatokra a 0.2 * 0.2 = 0.04. A holodomor során kb. 30 millió ukránból 3-6 halt meg a diktarúra miatt.
(A fenti becslés a járványra amúgy elég pesszimista, mert az átoltottság csökkenti a terjedést is. Itt csak azt vettem figyelembe, hogy te a saját magad immunizálásával mennyire tudod lecsökkenteni a rád vonatkozó kockázatot a többiektől függetlenül.)
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
"az a kérdés, hogy a nép mekkora része akarja"
Na, lassan eljutunk oda, hogy jó-e a demokrácia. :) Egy-két évtizeddel ezelőtt 1-1 szórványos hülyét leszámítva kb. fel nem merült az egész téma, most meg egyre többen vannak és egyre többen kampányolnak ez ügyben. De hozhatnék még egy csomó más hasonló témát is.
----------------
Lvl86 Troll, "hobbifejlesztő" - Think Wishfully™
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Amit idéztél, azon én azt értettem, hogy a többség vagy nem a többség.
Amúgy a demokrácia nem jó, csak a legjobb. A többi társadalmi berendezkedés, amit eddig kipróbált az emberiség, mind előbb-utóbb csődöt mondott, vagy csendben összeomlott, vagy előbb megölte a polgárai egy részét.
Az oltásellenesekkel, és más hasonló kreténségek hívőivel kapcsolatban pedig nem nagyon hiszem, hogy a demokrácia csökkentése lenne a megoldás. Ezek inkább tünetei valaminek, pl.
1) az oktatás hiányosságainak; az oktatás több sebből vérzik, egyrészt, az iskolai szinten sokkal lassabban fejlődik, mint a világ úgy általában, a tananyag nagy része unalmas, a lemaradókat pedig az út szélén hagyja. A felsőbb oktatás pedig azokból válogat, akik az elemi szinten ennek ellenére jól teljesítettek, és sokszor még azok közül is csak azokat veszi be, akiknek telik rá.
2) a bizalom elvesztése (gazdasági válság volt nemrég, most az emberek egy darabig nem nagyon bíznak abban, amit megmondanak nekik az okosok, inkább egy olyat akarnak megválasztani, aki úgy beszél, mint ők).
Az ú.n. "elit" felelőssége annyiban nyilván benne van a dologban, hogy a tehetősebbek nem igazán szántak sok pénzt a tömegek oktatásának a javítására. Nem baj, ha egy-két ember mindenféle baromságokat hisz, amíg ez elég sokféle baromság. De ha a facebookon gyorsabban terjed a hülyeség, akkor hihet egyszerre sok ember ugyanabban a baromságban, és ez persze veszélyes. De talán nem az a megoldás, hogy bevezetjük a diktatúrát (ami többnyire elég kártékony), hanem az, hogy most már muszáj lesz a tömegeket úgy oktatni, hogy megtanuljanak gondolkozni.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
"a megoldás, hogy" ... "muszáj lesz a tömegeket úgy oktatni, hogy megtanuljanak gondolkozni."
LOL, akkor aztán pláne gyanakodni fognak mindenben :-). Pont azért lehet az orruknál fogva vezetni az embereket, mert az oktatás dogmatikus és egyáltalán nem nevel gondolkodásra. Ezért nem fogja fel a köznép a nyilvánvaló dolgokat sem, pl HAARP, "Turning the Freaking Frogs Gay"-ben ( https://www.youtube.com/watch?v=_ePLkAm8i2s ), hogy a szabadkőműves összeesküvés létezik, és az oltások mindenféle autoimmun betegségeket okoznak. Mert ezekhez gondolkodni kéne, azt meg kb 15 év kitartó kondícionálással kinevelik belőlük :-)
Jelenleg mennél magasabban képzett valaki - mennél dogmatikusabb területen - annál valószínűtlenebb, hogy szabadon ébred :-)
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
https://old.reddit.com/r/hungary/comments/8s8qox/az_%C3%A9n_bar%C3%A1ta…
Valakire célzottan rá csibészeltetve a rendőrök, onnan indult az egész.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Ha a rendőr elkezdi mérlegelni, súlyozni, hogy mire pazarolja az erőforrásait megszűnik az igazságszolgáltatás.
A rendőrnek kötelessége ugyanúgy eljárnia minden esetben annak súlyától függetlenül. A rendőr nem bíró, nem mérlegel, nem hoz ítéletet.
Pl. Mikor megbüntet, akkor is neked kell elfogadnod, hogy a rendőr téged szabálysértésen kapott és egyetértesz a kiszabott bírság nagyságával.
Mindenki bűnöző aki bűnt követ el. Vagy szerinted aki embert öl egyszer az még mentesíthető, hisz nem életvitelszerűen csinálja?
A gyerek viselkedése a szülő felelőssége. Ne mentesítsük és hárítsuk a szülői inkompetenciát másra. Ha a gyereknek ilyen miatt megy tönkre az élete, akkor abban csak két felelős van a gyerek és a szülő!
--
"Maradt még 2 kB-om. Teszek bele egy TCP-IP stacket és egy bootlogót. "
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
"Betepohely" otletem mar nekem is volt, de en elsore csak fure csinalnam.
Es bar certified apolot es security-st kotelezo lenne alkalmazni, a piaci versenyre biznam, hogy ki nyit jobb betepohelyet (jamaikai zaszlo, netflix + nagyteve, valaki emiatt tanulna ki a cukrasz szakmat, etc.). Ellenben eppen ezert otthon is tilos lenne, de a fuveseknek az otthon szivo a legmotivalatlanabb retege, aki igy kitalalna, hogy majd o nyitja a legjobb szivohelyet.
Es mivel 18+-os hely lenne, es csak ott lehetne elfogyasztani dolgokat, igy a tiniknek az lenne a nagy vaganysag, hogy a haverjuk kicsempeszett a szekus ellenorzese ellenere egy jointot, es azt elszivhattak. Sokkal kevesbe veszelyes, mint orrukba szivni a vakolatot a falrol, mert valaki azt mondta nekik, hogy gyors.
Az altalad fevazolt regisztralast viszont nem csinalnam a betepohelyen. Foleg, hogy ez furol szolna leginkabb, azt overkill regisztralni meg egyesevel figyelni.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Az alkoholt is betiltanád otthon? (Nem értem, a fél ország alkoholista, miért azt a pár füvest b***tatjuk.)
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Mert ha befüvezve békésen éldegélnek a népek senki nem pánikol be ha azt mondják hogy jönnek a migráncsok.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Sőt, a betépett kislány is mosolyog, mikor nyolcan erőszakolják!
Goldolom ez is belefér a "legalize it" világképbe...
--
"Maradt még 2 kB-om. Teszek bele egy TCP-IP stacket és egy bootlogót. "
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
ne is erdekeljen hogy nem fu volt, hanem vmi szintetikus szar, ami eppen azert terjedt el mert kriminalizaltak a fuvet...
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Ugye, te is érzed a bullshitelést. A szintetikus szart azért szívjàk, mert olcsóbb mint a fű. Semmi köze a kriminalizálásnak. Két-három vegyületet olcsóbb összeönteni, mint hetekig nevelni a kibaszott kendert.
Cigarettát is vehetsz legàlisan, mégis csempészik és árulják.
Ahogy az öblítőt is hamisítják, pedig azt is vehetsz bármelyik kisboltban.
Mindegy mit szív az illető, ha gyerekkorúnak, fiatalkorúnak drogot ad, megérdemli, hogy megnézze a járó ágdarálót belülről.
--
"Maradt még 2 kB-om. Teszek bele egy TCP-IP stacket és egy bootlogót. "
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
igen..erzem nalad.. :D
a szintetikus szarok azert terjedtek el, mert a huje NERnyikek ugy gondoltak, hogy ha minden kozismert drogot es hatoanyagot beleirnak a torvenybe akkor aztan hu de jo lesz, megszunik a drogozas. erre a vegyeszek hetente,havonta ontjak a gyilkosabbnal gyilkosabb fosokat...
hiszen amig nincs benne a molekula a listaban addig hawai...
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Bármit is tolsz, állj le vele, mert árt a gondolkodásodnak.
Azok akik a szintetikus szarokat tolják, azok nem azért tolják, mert egy fűfejű gourmet hippik, hanem mert olyanok, akik BÁRMIT fel és elszívnak csak üssön egy kicsit, hogy kiléphessenek a saját szar életükből. Egyetlen tényező határozza meg az ő igényszíntjüket, mégpedig az ár. Akár legális, akár nem legális ebben a fű nem tud versenyezni. A pillanatnyi legálisságot csak egy tényezőt befolyásol, hogy a szar "free shipping"-el jön-e Kínából vagy macerásabb-e behozni.
A vegyészek azért tolják a gyilkosabbnál, gyilkosabb fosokat, mert követik a piaci igényeket.
--
"Maradt még 2 kB-om. Teszek bele egy TCP-IP stacket és egy bootlogót. "
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
most epp karobos szojatejet tolok, de csoppet jozanabb vagyok nalad..
rossz oldalarol kozelited a dolgot. nem azert toljak a gimis gyerekek a szart mert olcso, hanem nem tudnak hozzajutni mashoz. ugyanis a diler az uj meg a listan nem szereplo szarral biztonsagban erzi magat. raadasul mivel vegyipari hulladekbol keszul meg olcso is. a fu meg veszelyes..marmint ha elkapjak oket, ezert a gazdasag alapelvei szerint dragabb.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Öööö, nem tudom, mikor találkoztál utoljára dealerrel, de érdemes lenne lecserélni a mostanidat.
1. A listás, nem listás dolog, a kínából rendelgetős hülyegyerekek területe. A normális dealer alapól 3-4 szerrel tud kiszolgálni, és nagyjából 1-2 napon belül tud bármit szerezni ha elég fizetőképes vagy.
2. A fű, biofű, szintetikus szarok árazása nem a fű kriminalizálása és ebből kifolyó magas ára miatt alacsony, hanem azért, mert a fűvel szemben, tonnás tételekben nyomják, és a fűvel szemben nagyságrendekkel nagyobb haszon van rajtuk. Asszem talán a Zenét nyomták a kínaiak fürdősóként kilós kiszerelésben 25-30k között.
3. A gimis gyerek nem összetévesztendő a cigány iskolásgyerekkel. A gimis gyerek általában valamelyik kisvárosi dealertől szerzi az anyagot és nem a helyi okosgyerektől aki korábban írott CD-kkel seftelt és most bővítette a profilt. Nem 2-300 forintja van kétnaponta betépni, hanem 2-3000 egy hétvégente.
--
"Maradt még 2 kB-om. Teszek bele egy TCP-IP stacket és egy bootlogót. "
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
valoszinuleg a dilerrel valo kapcsolatban neked van tapasztalatod, nekem nincs.
en csak a torvenyek, a gazdasag es a jozan esszel vagyok kapcsolatban..gondolom ebben meg te vagy hatranyban...
egyebkent
1. a torvenyi hatter nem tesz kulonbseget kinai rendelgetos es nem rendelgetoben..
2. ezt irtam en is..
3. ok rasszista allat vagy de ez a temaban indifferens.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
A törvényi háttér különbséget tesz, mert a kínából rendelgetős azokat a szarokat rendeli, amik az adott héten aktuális listán még épp nem minősülnek kábítószernek. Pl. árulhatsz pici alutasakokban őrölt köményt az utcasarkon a rendőr nem tehet veled szemben semmit.
Nem, te azt írtad:
"... ami eppen azert terjedt el mert kriminalizaltak a fuvet..."
Meg azt is:
"...es igen, a fu kriminalizalasa tette ezt lehetove..."
Akkor most szerinted a fű kriminalizálása vagy a magas előállítási költsége miatt drága?
Ha indifferens a témában akkor miért hozod fel? Csak mert nincs más érved?
Amúgy a szociális, etnikai és financiális háttér erős kihatással van a kábítószer preferenciára és ebből adódóan az adott szer fogyasztása erősen csoportfüggő. Az átlag melós alkohollal üti magát. A középosztálybeli anyukák fájdalomcsillapítót tolnak. A kicsit pénzesebb értelmiségiek az atidepresszánsokra vannak ráálva. A börtönjártak nyugtatóval lazulnak. És a többi, és a többi...
Te erősen összemosol és keversz két, jól elválasztható fogyasztói csoportot.
--
"Maradt még 2 kB-om. Teszek bele egy TCP-IP stacket és egy bootlogót. "
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
a fu kriminalizalasa tette lehetove, hogy a szintetikus szarokra legyen igeny es a kockazat miatt az arra is befolyast gyakorol. (lasd usa alkoholtilalom)
a ciganyozast te hoztad elo, a topik egy gimnaziumrol szol..
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Mikortól lett a fű a magyar jogrendszerben kriminalizálva?
--
"Maradt még 2 kB-om. Teszek bele egy TCP-IP stacket és egy bootlogót. "
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
sejteni velem, hogy azzal akarsz megfogni, hogy miota szerepel jogszabalyban..
de sokkal inkabb arra gondolok a gyakorlatban hogyan utasitjak a rendoroket a szigorubb fellepesre vagy mint nemreg olvashato volt, a rendorsegtol elvettek a merlegelesi jogot es csak az ugyeszseg engeelyezheti az elterelest illetve az un. bunogyi koltsgeket is az eltereltel fizettetnek meg.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Történelemből még tanítottak nekünk olyasmit, hogy hatalmi ágak szétválasztása és, hogy miért van külön bíróság, rendőrség meg jogalkotók.
----------------
Lvl86 Troll, "hobbifejlesztő" - Think Wishfully™
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Minél szigorúbb fellépésre? Nincs olyan, hogy a rendőr nem lép fel, ha bűncselekményt lát. A rendőrnek eddig sem volt mérlegelési joga, bármilyen kis mennyiségű fű birtoklása bűncselekménynek minősült.
Az utóbbi öt évben egyetlen változás volt, hogy büntethetővé vált a fogyasztói magatartás. Szigorodott az elterelés választhatósága, az eddigi korlátozás nélküli szabad kártyát felváltotta a kétévente egyszeri megúszási lehetőség. De ezek továbbra sem lehettek a kihatással az árakra, mert ha szerrel kaptak el, ugyanannyit kaptál, mint korábban.
Ami változás volt még, hogy megszüntette a kábítószerfüggő terjesztők és kábítószerfüggő fogyasztók enyhébb büntetését.
Szóval, továbbra sem látom, sem a kriminalizációt, sem az árfelhajtó tényezőt.
--
"Maradt még 2 kB-om. Teszek bele egy TCP-IP stacket és egy bootlogót. "
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
"Nincs olyan, hogy a rendőr nem lép fel, ha bűncselekményt lát."
:DDD te is dumaszinhazas fellepo vagy? jol csinalod..
kicsit koveted a kozeletet szazasaval talalsz eseteket amikor a rendorok elott kovetik el a buncselekmenyeket es nem intezkednek.
a mostani valtozasrol itt talalsz cikket: http://drogriporter.blog.hu/2018/06/04/juliustol_a_bunugyi_koltseget_az…
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Valóban? És akkor miért nincs tele a sajtó azzal, hogy nem intézkedő rendőröket ítéltek el? Miért nem jelentették fel ezeket a rendőröket?
Tudod, ez kicsit olyan, mint a szabálytalankodó, szabálysértést provokáló rendőrökről szóló kisszínes. Amiről aztán kiderült, hogy nem is rendőr volt, nem isz szabálytalankodtak, és meg sem bűntették a szabálytalankodót...
A linkhez kapcsolódóan: Már bocs, de legyen már tétje a betépésnek. Aki bűnözik, az viselje el a következményeit. Az elterelés túl gyenge megoldás, ilyen esetben minimum pszichésen meg kellene törni a delikvenst, hogy averziója alakuljon ki minden tudatmódosítóval szemben.
--
"Maradt még 2 kB-om. Teszek bele egy TCP-IP stacket és egy bootlogót. "
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
azert amiert nincs tele a sajto azzal sem, hogy muhibakat elkoveto orvosokat iteltek el..
"minimum pszichésen meg kellene törni a delikvenst"
uhh.. te vmi erosebb szert tolsz, ugye?
vagy epp ellenkezoleg, nem vetted be a gyogyszereidet?
miert kellene megtorni pszichesen egy haveri korben elszivott fuves cigizot?
de meg egy fuggo kemenydrogost sem..ellenkezoleg. vszinuleg azert kerult ilyen allapotba mert pszichesen eppen "meg volt torve". ha nem vetted volna eszre eroszakkal meg soha senkit nem lehetett lehozni a szerrol..a legtobb leszokott ember vmilyen programban vett reszt, ahol olyan emberek segitettek nekik akik torodtek veluk, nem pedig buntettek oket. (plane nem megtortek..)
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Egy kezdő drogosnál sokkal hatékonyabb negatív pszichés ráhatás, mert elrettentő erővel bír. Sok kezdőnek már a rendőrségi eljárás is elég, hogy ne legyen következő alkalom. De nem elég az egyszeri ijesztgetés, mélyen beivódott, zsigeri félelem kell hozzá, hogy a biztonságos szociális csoportból jövő felajánlásoknak ellen tudjon állni. Ehhez, meg rengeteg türelem és idő kell.
Vannak már jó eredmények marihuánáról elektrosokkal és fullasztással való leszoktatásra, amit még tovább lehetne javítani pár módszerrel.
De mehetnének az alkoholnál alkalmazott hashajtós/görcsképzős leszoktatási módszerek is, csak megfelelő THC érzékeny vegyületet kellene hozzá kifejleszteni.
A keményen függők erősen veszett fejsze nyele. A volt szomszédom (drogrehabon pszichológus) szerint nagyjából 20%-os az eredményessége a mostani terápiáknak. Erre rájönne még 10-15% akiknél egy nagyon kemény életvezetési terápiával (környezetből való kiszakítás, folyamatos kontroll) még menthetőek lennének. A többiek max. relaxálni és tisztulni járnak be.
--
"Maradt még 2 kB-om. Teszek bele egy TCP-IP stacket és egy bootlogót. "
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
ok. vettem.. atmentel trollkodasba..akkor pa'
https://pbs.twimg.com/profile_images/839577050662977538/8mZOYGFJ_400x40…
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
mármint elfogytak az "érveid"
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
> Végül, de nem utolsó sorban a mostaninál sokkal jobban stigmatizálná a drogfogyasztást. Megszűnne a könnyű dorgok "coolsága", az illegalitás és lázadás adta életérzés. A drogfogyasztó fiatal a menő partiarcból azzá válna aki valójában.
A cigizés/ivás is "cool" a fiatalok között, jóval nagyobb méreteket ölt, vezető halálozási okok kiváltói, miért nem ott kezdenéd a stigmatizálást?
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Az alkoholt tul konnyu eloallitani.
A másik, hogy az alkoholnál túl sokat kell fogyasztani belőle, hogy hatásos legyen, nem beszélve, hogy az alkoholnak igen alacsony a jutalom faktora mértéktelen fogyasztás esetén. A többi drogról ez kevésbé mondható el. Próbálj csak mondjuk meginni egy 2-3 dl 6%-os töménységű THC oldatot...
A cigizés bár addiktív, és egészségromboló, nincs számottevő pszicho-motoros hatása. Hagyományos cigarettától nem látsz zavartan nevetgélő és belassult embereket.
--
"Maradt még 2 kB-om. Teszek bele egy TCP-IP stacket és egy bootlogót. "
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Hogyan tudná fegyelmivel kidobni őket? A cikk szerint nem az iskolában füveztek - legalábbis nekem ez jön le - úgy nem nagyon látom mi az alapja a kibaszásnak.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Szerintem csippeljunk meg mindenkit mint a kutyakat.
Kovessuk 24 oraban.
Szereljunk kamerakat es FPS mutassak amit tesznek.
Kikapcsolas utan 10 masodperccel a nyakorved felrobbanjon.
Aztan ha megvagyunk enekeljuk a "Szabadsag himnuszt" :D
Vihar a biliben, magyar "drogtorveny" nem eletkepes es a jelenlegi valosagtol nagyon nagyon tavol all.
Ma igazan kemenynek kell lenni, hogy elviseld a valosagot, igy akik 80 utan szulettek azoknak nagyon jo opcio a dolog. Es elnek is vele.
Egyszeru a megoldas, ugyan ugy kell arulni az osszeset mint a parizert es akkor az allamnak van belole bevetele es nem a "sotet oldalnak".
Vasarlaskor regisztralni a csipszamot es tudatni, hogy megvonasra kerult a szocialis ellatasokhoz valo minden joga.
Etc, etc, etc...
Csupa remek otletel vagyok tele , ahogy mindenki mas is. Egyik sem jo, de legalabb mind rossz.
http://karikasostor.hu - Az autentikus zajforrás.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
"Ma igazan kemenynek kell lenni, hogy elviseld a valosagot, igy akik 80 utan szulettek azoknak nagyon jo opcio a dolog."
Baszki, nem az elet kemeny, hanem az emberek lettek puhapocsnek nevelni. Tudod, melyik vilag volt a kemeny? A kozepkor, meg az okor, mert ha nem nem valamelyik haboruban irtottak ki, akkor ehendoglottel, vagy egy betegseg vitt el.
--
"Maradt még 2 kB-om. Teszek bele egy TCP-IP stacket és egy bootlogót. "
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Ez hazugság! Régen minden jobb volt, tovább éltek az emberek és sokkal egészségesebben táplálkoztak az emberek! És a Föld is lapos!!!444 Megírták az Interneten.
----------------
Lvl86 Troll, "hobbifejlesztő" - Think Wishfully™
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Duterte megoldaná a füvezés kérdését. Tőle kellene tanulnunk.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Nagyon nem mindegy, hogy milyen szereket legalizálnál (értem, az összeset akarod).
Te most ezzel arra szavazol, hogy fejlődjön ki egy olyan genetikájú ember aki ösztönös indíttatásból nem drogozik soha életében, a többi nép boldogulása pedig legyen másodlagos.
A fűtől és a többi drogtól is lehet HPPD-t (hallucinogen persistent perception disorder) kapni, ami később is a felhasználóval marad; továbbá nem minden kábítószert lehet csak úgy abbahagyni.
Minden ember drogfogyasztását képtelenség követni, és bármely rendszerben lesz egyel menőbb eljárás a fogyasztó részéről, tehát marad a menőzés.
Ha mindent és minden időben megengedsz, akkor pedig az emberek továbbra is meg fogják tanítani a gyereküknek, hogy ne drogozzanak, és egy jó részük nem fog, és továbbra is ott lesz a menőzés, pont ahogy most.
Én arra szavazok, hogy legyen betiltva minden drog (nem csak egyesével, hanem csoportszerű meghatározással), bizonyos alkohol tartalom fölött a szeszes italok és a cigaretta, és legyen elég rendőr, ellenőrzés, hogy be lehessen tartatni ezeket.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
> Én arra szavazok, hogy legyen betiltva minden drog (nem csak egyesével, hanem csoportszerű meghatározással), bizonyos alkohol tartalom fölött a szeszes italok és a cigaretta, és legyen elég rendőr, ellenőrzés, hogy be lehessen tartatni ezeket.
Szervezettbűnözés likes this post.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
"Én arra szavazok.." - és igen, mindannyian láttunk-ismerünk már drog miatt tönkrement emberi életeket. Miért is kellene bármilyen drogot is liberalizálni??? (Józan, értelmes embereknek hogyan juthat ilyen eszébe egyáltalán?)
A gyerekekről szólva, meg az atyai intelem hiányzik, "a tököddel játszál édes fiam ne a droggal", a szöveget kísérve egy tisztességes atyai pofonnal, - nyilván a méretezése testsúlykilogramra történjen.., - a mai világban főként azért hiányzik mindez, és terjed a drog, mert a ma "divatos" csonkacsaládokban nincs jelen apa.
Szinte biztos vagyok benne, hogy az igazgatónő döntését leginkább az befolyásolta, hogy a többi még nem fertőződött gyereket a lehető leghatározotabban és gyorsan leválassza a drogos gyerekcsapattól és ezzel megóvja a iskolai gyerekközösséget a drogtól. Minden időveszteség csak további áldozatokkal járt volna.
Minden droggal elkapott gyereket nagyon komoly pszichológiai kényszerkezelésre irányítanám, és csak akkor engedném "szabadon", ha nyilvánvalóvá válik, hogy kialakult reális önismerete, hogy képes egyéni célkitűzésekre, eredményes tanulásra és minden "kábulattól" távol önmegvalósításra is.
A drog esetlegessé, sőt hosszabbtávon kétségessé teszi az emberi önmegvalósítást. Nem lehet pusztán egy szórakozási formának tekinteni. Viszont, család-, társadalom-, felelőségvállalás-ellenesnek igen.., személyiséglebontó hatásúnak igen. Minden lehetséges eszközzel érdemes kűzdeni ellene. (Az alkoholfogyasztás állami eszközökkel jól kézbentartható, nem hasonlítható össze a drog kíméletlen hatásmechanizmusával.)
(Ha egy szülő azt veszi észre, hogy a család háza már elúszott, mert gyermeke a drogügyeivel annyi adósságot csinált, hogy még azzal sem fedezhető le, na akkor baj van. A saját szülői felelősége pedig megkérdőjelezhetetlen. - Sajnos, nem egyedi eset a mai világon.)
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
"Miért is kellene bármilyen drogot is liberalizálni???"
Erre ugye általában a válasz az, hogy az egyik legkártékonyabb drog, az alkohol teljesen legális.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Az alkoholt nem lehet intravénásan adagolni. - ez a válasz.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
mariskát sem.
azért itt nem kokomámorban úszókról van szó, elszívtak egy füves cigit.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
A füvet sem.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Lehet nemibeteg rhesusmajmoknál már kipróbálták.
--
"Maradt még 2 kB-om. Teszek bele egy TCP-IP stacket és egy bootlogót. "
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
De, lehet. Alkoholizmus kezelésénél, a visszavonási tünetek enyhítésére alkalmazzák. Plusz végstádiumú (többszörös áttétes gasztroenteriális fekélyes) alkoholisták szokták így tolni.
--
"Maradt még 2 kB-om. Teszek bele egy TCP-IP stacket és egy bootlogót. "
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
De igen. A kőbányai előzetesbe nézz körül ahol állandóan van 6-7 delikvens akik intravénásan adnak maguknak martinitől tisztaszeszig mindent...
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Erre a kerdesre ez pont NEM valasz, de en nem is vartam toled mast.
GYK: Az alkohol jelenleg liberalizalva van. Ez nem valasz arra a kerdesre, hogy a jelenlegi helyzethez kepest miert lenne ertelme mas drogot liberalizalni.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
erre azt mondjak, hogy mert a kriminalizalasa tobb kart csinal, mint az ellenorzott hasznalata.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
> A drog esetlegessé, sőt hosszabbtávon kétségessé teszi az emberi önmegvalósítást.
Tehát Németország, Anglia, Ausztria, Kanada (és még rengeteg ország ahol dekriminalizált a fű) lakosságának és gazdaságának napjai meg vannak számlálva Hollandiát meg már csak a drog-kriminalizált, Kelet-európai országok lakossága tartja életbe?
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Igen. Lasd a romai birodalom bukasa cimu parszaz eves sorozatot. Tovabba vesd ossze ugyanezt a bevandorlas temakorevel.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Miért nem az egyfőre jutó sajtfogyasztással?
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Amely birodalom után jött létre az az Európa, aminek mi, ezer éve jött keleti migránsok, elvileg védői vagyunk.
Mi kevesebb ideje vagyunk itt Európában, mint amennyi idő Róma alapításától a Birodalom felbomlásáig telt el.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Ez mondjuk tévedés - vagy hazugság ha úgy tetszik. A honfoglalás kitaláció, a nép már előtte is itt volt.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
> Az alkoholfogyasztás állami eszközökkel jól kézbentartható
A 800.000 hazai alkoholfüggő (+ családtagjaik), illetve a halálozások 10%-hoz köthető befolyás "jól kézbentartható"-nak számít?
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Én éltem akkor, amikor a nagypapák minden nap a 4. liter borért is lementek a pincébe, (följönni már nem sikerült, azt a nagymama némi "sodrófás plc-vel" intézte. - Mondjuk az apáink is igyekeztek napi rendszerességgel hozni a "nívót".)
Ez ma már nem jellemző erre a nagyon is komoly létszámú társadalmi rétegre. - A statisztikai 800 ezer is manapság csak max. negyedannyi alkoholt fogyaszthat. (Nincs rá "suska", valamint a mai "csontgyönge" szervezetek már negyedannyitól is kibuknak. - De a felpörgött motorizáció, a munkahelyek követelményszintjének erősödése is hozta ezt. Jogszabályokkal e mögött is az állam áll.)
Tehát igen, állami eszközök hasraütős-szerintem kb. negyedére hozták le 20-30 éve alatt az alkoholfogyasztás tényleges mennyiségét. (A valamikori, 150 liter lefőzött pálinkából a következő év szeptemberében már megkínálnivaló sem maradt, - ma ez is másként alakult, holott ma engedélyezett a házi 50 liter, akkoriban elvileg meg nem volt szabad.)
(Ennek eredményeként, - a gyakorlat által alátámasztottan, - nekem is a gyakori bulizások és az alkalmankénti 8-10 üveg-doboz sörömből, 1-2-őt "kreált", - és ritkább alkalmakként, - az állami beavatkozás. - Hozzáteszem ismerőseim, barátaim is láthatóan így jártak...)
A drogokkal való "játszadozás" a szalmabála tetején a tűzzel játszadozás, mivel leépíti a személyiséget, akaratgyenge állapotot teremt, ezért különösen veszélyes, és a csak néhány év alatt kialakult emberi roncsoknak nincs esélye a visszatérésre. (Alkoholizmust lekűzdő emberekből sokkal több van életben mint a valamikori drogosokból. Akár 20-30 év masszív alkoholizmus után is lehet esélye valakinek, amit ennyi idő után a drogosok nem mondhatnának el magukról.)
Hozzátehető még, a drog drága, az emiatti szinte törvényszerű eladósodás, - inkább előbb mint utóbb, - hozza az alvilági életmód beköszöntét.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
"Hozzátehető még, a drog drága"
te valahol leragadtal az 70-es evekben..a modern szarokat bagoert adjak es par honap alatt meg is doglesz tole..
es igen, a fu kriminalizalasa tette ezt lehetove..koszonjuk meg itthon a nagytudasu politikusoknak.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Szerintem sem cool a könnyűdrogozás. Ennek ellenére valóban túlreagálta az iskola. Alapvetően a szülő felelőssége, hogy a gyerek ne drogozzon, elég lett volna a gyámügyet bevonni.
Viszont valahol megértem az igazgatót is. Érezte, hogy ilyen tömeges drogozásnak nem lesz jó vége, nem akart jogi, gyámügyi huzavonába belemenni, mert a rendőrségen a nebulókat a fiatal korra tekintettel úgyis kimossák, meg csak megrovást, meg tanácsadásra kötelezést kapnak. Úgy volt vele, hogy inkább kemény kézzel példát statuál, erre azzal sarkallva a szülőket, hogy ne hagyják a gyereket drogozni, mert több lesz a veszítenivalójuk, mint egy kis rendőrségi, gyámügyi huzavona, ne érje meg a kockázatot. Ha végiggondoljátok, elkezd korrektkedni, még jobban kicsúsznak az iskola kezéből a dolgok, és a végén az iskola fázik rá, ha drogtanya hírében áll. Jobbnak látta a legkeményebb kézzel eljárni, hogy még csírájában fojtsa el a drogozási hullámot. Nekem nincs gyerekem, de mint szülő fosnék olyan iskolába járatni, ahol többen drogoznak, és az iskola csak jogi huzavonázik, meg feljelenget, de érdemben nem tesz semmit ellene.
No keyboard detected... Press F1 to run the SETUP
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Hidd el nekem, ha Te kislányod vagy kisfiad járna abba az iskolába, esetleg osztályba, ahol ez történt. Te lennél a leghangosabb, hogy azonnal távolítsák el a fertőt a gyerekek közeléből. Ez már régen nem a drogosok személyiségi joga, hanem a még droggal nem találkozottaké.
Rögzíteném is alkotmányi szinten a távolságtartás kötelezőségét. (Már a közeli szomszédból áradó rothadó hússzag sincs igazán ínyemre sokszor, nem is tudom, hogyan szívhat valaki ilyen ordenáre büdös cigiket. - "Há.., normálhis..?" - Mindig a "Folytassa cowboy" parádés gyerekkori filmkedvenc párbeszéde jut eszembe: /cowboy az indián törzsfőnek a békepipára némi köhögés után/: "Mit szív főnök? - Ócska mokaszinokat?")
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Tök jó, hogy vagy öt bekezdésen át írod, hogy egy regisztrációs betépőhely alacsony árai mellett miért fizetné meg a többség továbbra is az anoním feketepiaci drogokat :D
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Oh, ezek szerint nem jött le, a regisztrációs betéptőhely lényege nem az lenne, hogy mindenkinek jó legyen, hanem egy ügyes kifogás arra, hogy a casual droghasználatot minimálisra lehessen csökkenteni a mostaninál sokkal szigorúbb büntetésekkel.
A függő nemhogy regisztrálna, de még le is pisilné a lábát, ha legálisan, olcsón juthatna tiszta szerhez és nem kell aggódnia, hogy hívnak-e hozzá mentőt ha valami szarul sikerül a trip közben.
Attól még, hogy valami legálissá tesz az állam, nem jelenti, hogy könnyen elérhetővé is kell tennie.
--
"Maradt még 2 kB-om. Teszek bele egy TCP-IP stacket és egy bootlogót. "
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Szinte objektív szintű felelőség és 0 tolerancia. - Ez az egyedüli megoldás a droggal kapcsolatban!
Valamint a drogterjesztőkre vonatkozóan, minden létező általa okozott károkozásért való felelőség törvényi kimondása, állami egészségügy igénybevételének, illetve a családoknak, a személyeknek minden ehhez kapcsolható kárának "rá-htk-zása". (Amit a drog megszerzése érdekében, lopott, adóságot csinált az általa droggal ellátott drogfogyasztó valaki, - egyszóval minden, és az állami végrehajtás kiemelt erre terelése. - Folyamatosan.., az ilyeneket az utolsó fillér megtérüléséig vegzálni kellene.)
A pandektajog elvén: a kártérítést a károkozó jogellenes és vétkes magatartása alapozza meg, a károkozó cselekménye valamennyi, - akár közeli, akár teljesen távoli, - következményeiért felelnie kell.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Jó, és mit csinálsz ha egy dealernek nincs semmiféle vagyontárgya?
Elengeded, hogy becsszóra majd fizet? Vagy gulágokat szervezel és kényszermunkával dolgoztatnád le az okozott kárt?
Akkor már inkább a kivégzés. Kevesebb macera van utána.
--
"Maradt még 2 kB-om. Teszek bele egy TCP-IP stacket és egy bootlogót. "
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Azért csinálja mert keres vele, abból pedig egy kis "odafigyeléssel" visszajöhet. - A lényeg legyen végrehajtható összeg a feje felett, - a NAV-nál kiemelten figyelt státuszban, - jó nagy. (Mindezt, "mert megérdemli".) - Végül is az újabb belépő terjesztőknek visszatartó erővel bírhat, ha államilag helyén kezelik a terjesztést.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Törvényesen, hogyan? Csak olyan vagyontárgyat foglalhatsz le amiről tudod, hogy az Övé.
És ha csak annyit keres rajta, amivel a saját anyagának a költségét fedezi? Akkor az állam lefoglalja a plusz drogot és kiárusítja?
Vagy mostantól a nepperkedés is bejelentésköteles lesz a NAV-nál?
--
"Maradt még 2 kB-om. Teszek bele egy TCP-IP stacket és egy bootlogót. "
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
A lényeg hogy cimkézve legyen és szem előtt tartva. (A lánc végén a drogbáró is uez szabály alapján kártéríthet. A kártérítési kötelezettség kimondása nem adófizetést jelent. - A NAV csak mint nyilvántartó és felügyelet kell, hogy benne legyen. Nyilván, az államot ért kár esetében viszont köteles legyen eljárni.)
Minden lehetséges eszközzel növelni a terjesztés kockázatát, ez növeli az anyag árát, végső soron valahol a hozzáférők számát csökkenti. (Ne azért járjanak a turisták Budapestre, mert itt szabadon, jókat lehet füvezni és terjeszteni is, - azok inkább menjenek Hollandiába.)
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Nagyon jól működik az agymosás.
Nézz utána hány alkoholista és hány füvező van Magyarországon.
(kb. 800 000 alkoholista 30-40 000 marihuána fogyasztó.)
Egyik sem jó, de kezeljünk minden a problémának megfelelően.
Szerinted a 600Ft-os bort a kulturált alkohol fogyasztók vásárolják?
Felesleges is belemenni felülnek a kampánynak olvasni lusták.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Sokkal könnyebb addig kezelni egy problémát, ameddig kicsi. Az alkohol már be van ágyazódva, és óriási probléma. Nem lehet egyik napról a másikra megoldani.
A marihuána a te számaid szerint sokkal kisebb probléma, ezért könnyebb megfogni. Kevesebb a fogyasztó és társadalmilag kevésbé van beágyazódva. Ezért érdemes szigorúbbnak lenni vele. Még akkor is, ha a hatástanulmányok szerint (amiknek én nem hiszek, de ez csak egy vélemény) nem károsabb mint az alkohol.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
> Kevesebb a fogyasztó és társadalmilag kevésbé van beágyazódva. Ezért érdemes szigorúbbnak lenni vele.
A gyakorlati tapasztalatok azt mutatják, hogy a szigorítás nem működik. (lásd USA War on drugs) A dekriminalizáció hatására nem nő a fogyasztók száma, az ezzel kapcsolatos halálesetek/megbetegedések pedig csökkennek:
Portugal decriminalized the use of all drugs in 2001. Weed, cocaine, heroin, you name it.
The rate of new HIV infections in Portugal has fallen precipitously since 2001, the year its law took effect, declining from 1,016 cases to only 56 in 2012. Overdose deaths decreased from 80 the year that decriminalization was enacted to only 16 in 2012. Portugal's current drug-induced death rate, three per million residents, is more than five times lower than the European Union's average of 17.3, according to EU figures.
With some exceptions, including a marginal increase among adolescents, drug use has fallen over the past 15 years and now ebbs and flows within overall trends in Europe. Portuguese officials estimate that by the late 1990s roughly one percent of Portugal's population, around 100,000 people, were heroin users.
Today, "we estimate that we have 50,000, most of them under substitution treatment,"
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Lehet, hogy Portugália a legalizálástól érte el ezt a jó hatást (nekem is úgy tűnik), de ebben nem lehetünk biztosak. Az egybeesés nem feltétlenül jelent okozást (a nyakkendős emberek tovább élnek, de nem a nyakkendőtől); ezt a népességtanulmányoknál mindig oda kell írni.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Szét kell választani a legalizálást és a használatot.
Lehet úgy legalizálni egy drogot, hogy közben kellően népszerűtlenné tesszük a fogyasztását. Mert attól még, hogy valami szabadon elérhető, nem biztos, hogy a parti nélkülözhetetlen kellékévé kell, hogy váljon. Mint mondjuk a ricinusolaj.
Én azt mondom, aki már drogozik, az drogozzon szabadon és írja ki magát minél hamarabb az élők sorából, ugyanakkor, fontos kialakítani egy olyan társadalmi képet ami önmagában visszatartja a szerrel "csak" ismerkedni akarókat.
--
"Maradt még 2 kB-om. Teszek bele egy TCP-IP stacket és egy bootlogót. "
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
> Én azt mondom, aki már drogozik, az drogozzon szabadon és írja ki magát minél hamarabb az élők sorából
Téves azt gondolni, hogy drog = halál (már csak a drogokról beszélni kategóriák nélkül is)
Ugyanúgy, mint sok más tudatmódosító esetében a könnyűdrogokat is lehet mértékkel fogyasztani úgy, hogy az ne befolyásolja a mindennapi életed.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Biztos vagyok benne, hogy nem.., már csak a pénzügyi oldala miatt sem.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Pedig betépni nem drágább, mint szórakozóhelyen nemzeti/kézműves sörökből berúgni. Amit pedig elég sokan tudnak finanszírozni...
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Nope, nope, nope...
Amennyiben rendszeresen fogyasztasz drogot az bizony szép lassan roncsolja a szervezetedet.
Mivel a könnyűdrognál is kialakulhat a függőség, nincs olyan, hogy mértékkel való fogyasztás.
Tudom, hgy létezik a microdoser irányzat, de ők nem lazulási céllal fogyasztanak mikro/nanogrammos mennyiségű drogokat, és ezek a mennyiségek nem elégítenék ki az átlag fogyasztót.
Én azt mondom, mindenkinek legyen egy fix 100 adagos, életre szóló lövési kerete, aminek a végén kap egy aranylövésre való adagot kontrollált körülmények között. Ez veszi igénybe a társadalmat legkevésbé. A családtagoknak, gyerekeknek nem kell végigszenvednie a drogos leépülését. A TB-nek meg olcsóbb, mint a többszöri sikertelen rehab költségét kipengetni.
--
"Maradt még 2 kB-om. Teszek bele egy TCP-IP stacket és egy bootlogót. "
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
> Amennyiben rendszeresen fogyasztasz drogot az bizony szép lassan roncsolja a szervezetedet.
Ez a levegővételre is igaz.
Nekem több ismerősöm is van aki havi szinten teker ellazulásképpen számomra nem látható leépülés nélkül. Én is kipróbáltam pár alkalommal és jelentem nem alakult ki függőség részemről.
Amerikában a lakosság 16.2% fogyaszt rendszeresen füvet, főleg az átlagnál magasabb jövedelmű, egyetemi végzetséggel rendelkező, családos emberek.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Unalom? Helyette mosómedve.! - Szomorú, hogy önmaguk elől az emberek kábulatba menekülnek. Inkább építenék magukat, - javítanák, mint a kódot szokás, - sem mint rombolnák.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Sőt még szabadságra és nyaralni is mennek páran ami akár értékes heteket is elvesztegethet a hatékonyan eltöltött munkaidőből.
Tapasztalataim szerint a kódolással eltöltött idő nem egyenesen arányos az elvégzett munkával, sőt egy idő után visszájára fordul és több bajt csinálok, mint pozitív fejlesztést.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Lehet hogy alacsony hatóanyagtartalmú cuccot használnak.
https://index.hu/tudomany/egeszseg/2015/03/24/a_rendszeres_fuvezes_elpu…
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
es az M1 rendszeres nezese is.. :D
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Ez a levegővételre is igaz.
Viszont a levegővétel elmaradása nagyobb kárt okoz :)
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
ricinusolaj
Most ezt elképzeltem :)
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
jah csak mig az alkohol eseten van egy "kis" jovedeki ado+afa amibol lehet fizetni ezt-azt (nemcsak stadiont), addig funel nincs ilyen...
--
A vegtelen ciklus is vegeter egyszer, csak kelloen eros hardver kell hozza!
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
És hány heroinista, kokainista és fájdalomcsillapítóra ivó van? Megnyugtatlak, összességében majd másfélszerese az alkeszeknek. Igen, ezeknek 95%-a csak fájdalomcsillapítón és egyéb gyógyszeren élő agyhalott. Csak ezekről nem készül kimutatás.
Szerinted a 400 Ft-ost a Algopyrint a tudatukat tágítani és kiteljesedni akaró pszichedelikus utazók veszik kartonszám?
--
"Maradt még 2 kB-om. Teszek bele egy TCP-IP stacket és egy bootlogót. "
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Úgy érted 1 200 000 heroinista, kokainista és fájdalomcsillapítóra ivó van?
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Ugy erted 800 000 embernek "problemaja van az alkohollal"? Mert igen, iszik annyi, de honanntol van valakinek alkoholproblemaja?
-Akit orvos regisztralt (pl. elvonora) az az alkoholproblemas?
-Vagy akinek orvos barmilyen alkohollal kapcsolatost rairt a papirjara, az mar alkoholproblemas? (pl. ittas allapotban beverte a fejet)
-Vagy ez becsult ertek?
-Napi 1 sor az mar alkoholproblema?
-Hetetnte 1x 7 sor az mar alkoholproblema?
-Napi egy feles este az mar alkoholproblema?
-Akkor is, ha valaki tudja hogy 3 napig vezetni kell, akkor 3 napig nem iszik?
-Csak akkor alkoholproblema ha remeg a hianyatol a keze?
-Vagy az az alkoholproblemas aki aggressziv mikor iszik? Aki bekes es nem bantja a csaladjat, az nem alkoholproblemas napi 4 feles es 5 sor mellett sem, amig orvos nem latja?
-Vagy az az alkoholproblemas, akinek kockara kerul a munkaja, esetleg ki is rugjak, mert oda is ittasan megy be/ott se birja ki ne igyon?
-Vagy ha valakinek mar a maja miatt mondjak, hogy alljon le, az az alkoholproblemas?
Kivancsi vagyok hol kezdodik ez. Mert nehez elhinnem, hogy a felnott tarsadalomban minden 10. embernek sikerult mar alkoholproblemaval odaig jutnia, hogy orvos diagnosztizalja es ez regisztralasra keruljon. Ismerem a tarsadalmat, iszik ennyi ember hetvegenkent, ennel tobb is, de nincs ennyi embernek szerintem alkoholproblemaja.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Nem, nem 800 ezer iszik. Ennyi a tényleg alkoholproblémás. A „hétvégi” másfél millió nem tartozik a 800 ezerbe!
http://www.origo.hu/tafelspicc/kozelet/20121218-alkoholizmus-alkoholfug…
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Nagyjából, ebbe tartoznak a xanax, andaxin, rivotril ropogtatók, és társaik. Ők hivatalosan nem drogosok, de bizony a xanaxos anyuka is remeg és osztja a pofonokat, ha épp kifogy a készlet, vagy épp mosolyogva megy át a zebrán babakocsit toló másik anyukán, ha picit rosszul időzítette a tablettát. Csak ilyenről a magyar társadalomban nem illik beszélni. Meg rosszul is mutatna a statisztikákban.
--
"Maradt még 2 kB-om. Teszek bele egy TCP-IP stacket és egy bootlogót. "
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
+1 A gyógyszerfüggés nagy gond.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
bortonbe a drogdiler haziorvosokkal! :DDD
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Ez miért vicc? Ha visszaél ezen szerekkel akkor miért ne?
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
tudom, hogy ironia akart volna lenni de egyebkent +1
[insert line here]
B.C. 3500 - DIY Vehicle / A.D. 30 - DIY Religion / A.D. 1991 - DIY OS
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Engem az érdekelne, hogy a megélhetési politikus Fodor Gábor mit sejpített ehhez a témához! Amúgy, az eredmény sem érdekel.
--
trey @ gépház
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
http://www.origo.hu/itthon/20180620-nem-rugtak-ki-senkit-a-balatonfoldv…
Origo se semmi, de az indexnek még amit kérdez sem...
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Az Index hol írta, hogy bárkit kirúgtak volna? Az Origo olyan dolgokat állít az Indexről, amit az Index sosem állított.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Neked meg az indexes cikk elso soraig sem sikerult eljutnod?
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Nem, nekem sikerült az egész cikket elolvasnom.
Amiben le van írva, hogy mit jelent az első mondatban a "gyakorlatilag" szó.
Ugyanis benne van ez a nagyon fontos rész:
"De a történet másnap az iskolában váratlan fordulatot vett, amikor az igazgatónő hárompercenként egyesével behívta magához a diákokat, és ott az összes érintett gyerekkel közölte, hogy vagy keresnek maguknak egy másik iskolát – amire két hetet kaptak –, vagy fegyelmi eljárással kicsapják őket."
De hát aki csak az első mondatokat tudja elolvasni, az így jár.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Yep, es ebbol mindent cafolt az origos cikkben linkelt igazgatonoi nyilatkozat.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Oke, szerintem igy volt:
"El lehet menni masik iskolaba"
Az igazgatono csak azt mondta, hogy "lehet", nem azt, hogy kotelezo. De a gyerekek a hangsuly miatt maskepp ertettek.
Mint mikor apa is meg anya is azt mondja, hogy "kurvara kell a penz", csak mas hangsullyal
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Ez konkretan gyakorlatban igy szokott mukodni. Es a lehet helyett a kell szot lenne erdemes inkabb itt alkalmazni. Olyat, hogy valakit rendesen fegyelmi targyalassal rugnak ki az iskolabol nem nagyon hallottam manapsag, csak szolnak, hogy le kene lepni.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
+1 - ez mindenkinek egyszerűbb egyébként.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Az érintett tanulók mindegyike jelenleg is a Lóczy gimnázium tanulója.
...
érintettek közül jelenleg mindenki a Lóczy Gimnázium tanulója.
(kiemelés tőlem)
Ez hol cáfolna bármit is abból, hogy kaptak egy ultimátumot, hogy:
* két héten belül átmennek másik iskolába [vagyis jelenleg még a lófasz gimi tanulói]
vagy
* fegyelmi eljárás keretében lesznek kirúgva [ami legfeljebb 30 nap, tárgyalás, meg ilyenek, és az eljárás lezártáig (vagyis jelenleg mindenképp ;) ) még a lófasz gimi tanulói].
(rejtett sub)
BlackY
--
"en is amikor bejovok dolgozni, nem egy pc-t [..] kapcsolok be, hanem a mainframe-et..." (sj)
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
"Természetesen, hosszútávon, a teljes drogliberalizáció lenne a megoldás, ami az olvasatomban azt jelentené, hogy minden 100 fő feletti településen lenne kijelölt "betépőhely" ahol toxikológusi és ápolói felügyelettel, gyógyszerkönyvi szereket vásárolhatnának és fogyaszthatnak nyomott áron az arra vágyóak.
Az egyetlen kikötés az, hogy a helyben vásárolt szereket helyben el kell fogyasztani és ezen hely használatakor az illető adatai bekerülnek egy nyilvános adatbázisba, ahol követhető az illető drogfogyasztási szokásai."
A sok létesítmény fenntartási költsége, az adminisztráció, a dolgozók fizetése - minden 100 fő feletti településsel számolva ez óriási összeg lenne. Kinek kellene fizetni mindezt?
----
„Kb. egy hónapja elkezdtem írni egy Coelho-emulátort, ami kattintásra generál random Coelho-kompatibilis tartalmat.”
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
És vajon ki fizeti a rehabilitációs központok és a drogosok által tönkretett életek költségét? Ki fizeti ki egy drogos által megölt gyerek, hozzátartozó halálát?
Egy szenvedélybeteg általában két-három másik ember életére van kihatással. Ha nincs kezelve társadalmi szinten ez a dolog, akkor előbb-utóbb már csak a Duterte szintű megoldások vezetnek eredményre.
--
"Maradt még 2 kB-om. Teszek bele egy TCP-IP stacket és egy bootlogót. "
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Ideális esetben persze nagyon is jó volna az, amit írsz, de van a világon olyan ország, ahol működik ilyen rendszer?
"És vajon ki fizeti a rehabilitációs központok és a drogosok által tönkretett életek költségét? Ki fizeti ki egy drogos által megölt gyerek, hozzátartozó halálát?"
A rehabilitációs központokat az adófizetők (az állami fenntartásúakat), a mondat többi részét senki sem. Értem hogy ez költői kérdés.
Nem a terv jósága, hanem a megvalósíthatósága az amire céloztam.
----
„Kb. egy hónapja elkezdtem írni egy Coelho-emulátort, ami kattintásra generál random Coelho-kompatibilis tartalmat.”
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
¨És vajon ki fizeti a rehabilitációs központok és a drogosok által tönkretett életek költségét? Ki fizeti ki egy drogos által megölt gyerek, hozzátartozó halálát?¨
Itt az alkoholrol van szo? Mert futol biztos nem fog senki gyilkolni...
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
"Drogos sofőr halálos balesetet okozott" - keresgélj, hátha találsz ilyen esetet is...
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Ez többnyire nem fű. A fű is növeli a kockázatot, úgy a kétszeresére, de az alkohol esetében ez 10-12.
De miért nem a betépve vezetést akarod betiltani? Ha megnézzük a jogosítvány nélkül vezetők is rendkívül kockázatosak, mégsem tesszük mindenkinek kötelezővé, hogy legyen jogsija.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Inkább oktatni és nevelni kellene, hogy ne b@sszon be az illető gyermek, se hernyótól, se fűtől, se etanoltól, se technocoltól.
Én pl nem hogy szert nem használtam, még csak részeg se voltam életemben. Ha meg valaki nagyon lazulni vagy izgulni szeretne, keressen egy jó hobbit, meg csajozzon/pasizzon, bár annak is lehetnek kockázatai.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Annyira jó, hogy látatlanban te is úgy osztod az észt, mint akiket leszólsz azért, hogy osztják az észt…
-----
„Egy jó kapcsolatban a társunkat az ő dolgában kell támogatni, nem a miénkben.”
rand() a lelke mindennek! :)
Szerinted…
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Valóban. De mentségemre legyen mondva, én nem pénzért, pusztán a móka, kacagás és szarkeverés kedvéért teszem.
--
"Maradt még 2 kB-om. Teszek bele egy TCP-IP stacket és egy bootlogót. "
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Igen, ez látszik. főleg az utolsó.
-----
„Egy jó kapcsolatban a társunkat az ő dolgában kell támogatni, nem a miénkben.”
rand() a lelke mindennek! :)
Szerinted…
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Kell egy kis keverés, mert sokan a büdös életben nem kezdenek el gondolkodni. Elhisznek minden faszságot bemondásra és benyelik a sok kampószöveget.
Csak mert elszívnak néha egy-egy nevetőscigit és utána, nyáladzás nélkül, sikerül elszámolniuk tízig, behaluzzák,hogy ez teljesen ártalmatlan. Vagy szimplán nem is kell a cigi, pusztán a "büdösorbánnerkormányal" szembeni ellenállás nevében nyomják, a "legalize it" dumát.
Holott jobb lenne, ha járnának párszor valamelyik kórház detoxikáló részlegén. Esetleg eltöltenének pár órát valamelyik addiktológiai rehab gyerekosztályán és elgondolkodhatnának azon, hogy miért is van szükség ilyenre?
Végül azt se felejtsük el, hogy kicsit leült Gabucino listája, és így legalább kerülhetnek majd fel új nevek "drogos" jelzővel.
--
"Maradt még 2 kB-om. Teszek bele egy TCP-IP stacket és egy bootlogót. "
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Én örülnék, ha sokan inkább nem a te erősen szubjektív írásod alapján kezdenének el gondolkodni. Mert sajnos neked sincs semmi személyes tapasztalatod a konkrét ügyben, ellenben az írásod ugyanolyan sarkított (vagy még sarkítottabb), mint azok, amelyeket szapulsz.
Plusz annak is örülnék, ha az emberek járnának párszor valamelyik kórház detoxikáló részlegén. Legalább nagyobb lenne az esélye, hogy az alkoholt is ugyanannyira kriminalizálják, mint a drogokat. Ugyanis ugyanannyira veszélyes (sőt, sokszor veszélyesebb), mint a legtöbb drog, ellenben 18 év felett teljesen legálisan lehet tolni és alkoholfüggőből is sokkal több van idehaza.
-----
„Egy jó kapcsolatban a társunkat az ő dolgában kell támogatni, nem a miénkben.”
rand() a lelke mindennek! :)
Szerinted…
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Teljesen mindegy, hogy mi alapján, de kezdjenek el gondolkodni. Kell a szubjektivitás, a ingerlő, sarkított, véglegetes stílus, mert csak ez tud gondolati allergén lenni. Kell a tüske a köröm alá, az orrcsavaró bűz, a szembe szórt homok, hogy rájöjjenek, nincs minden rendben a világban és nem mindig az a jó amit a megmondóemberek el akarnak velük hitetni.
Az alkohollal sajnos nem lehet mit csinálni, nem kriminalizálhatod, mert szaktudás nélkül, fél nap alatt, egy közönséges konyhában elő lehet állítani egy berugásra elegendő mennyiséget. Itt sokkal inkább egy józan kontrollra lenne szükség.
Arról nem beszélve, hogy egyes evolúciós teóriák szerint (részeges majom hipotézis) pont azért szeretünk és tudunk tintázni, mert egykoron ez jelentette a túlélésünket. Szóval, elvenni a piát az embertől olyan, mint elvenni az eukaliptuszt a koaláktól.
--
"Maradt még 2 kB-om. Teszek bele egy TCP-IP stacket és egy bootlogót. "
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Értem.
Akkor szerinted az a választóvonal, hogy mit és mennyi idő alatt lehet házilag előállítani.
-----
„Egy jó kapcsolatban a társunkat az ő dolgában kell támogatni, nem a miénkben.”
rand() a lelke mindennek! :)
Szerinted…
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Nem. Sokkal inkább a józan ész a választóvonal. Egy törvényt nem csak meghozni kell, be is kell tartatni. Hozhatnak törvényt, hogy holnaptól illegális a gravitáció és holnaptól tilos bárminek is leesnie, fizikai képtelenség lenne azt betartatni.
Ha valaminek az előállítása túl triviális, képtelenség betiltani. Gondolj bele, még te is szintetizálsz alkoholt a belső szerveidben anélkül, hogy tudnál róla. Ha ennyire triviális dolog, akkor nem logikusabb, hogy a betiltás helyett, értelmes körülmények közt szabályozzuk?
A legtöbb drog előállítása bonyolult, macerás, időigényes. Ezeknél hatékonyan fel tud lépni a hatóság, mert a tevékenysége érzékelhető lesz a fogyasztók közt, tehát lesz hatása a dolognak.
--
"Maradt még 2 kB-om. Teszek bele egy TCP-IP stacket és egy bootlogót. "
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Értem. Viszont innentől már nagyon szubjektív, hogy minek az előállítása túl triviális vagy túl költséges.
-----
„Egy jó kapcsolatban a társunkat az ő dolgában kell támogatni, nem a miénkben.”
rand() a lelke mindennek! :)
Szerinted…
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
> Ezeknél hatékonyan fel tud lépni a hatóság
A valóság nem igazolja a hatékony fellépést. Szerintem nincs ma olyan potenciális droghasználó magyarországon, aki max pár órán belül ne tudna szinte bármilyen anyagot beszerezni. Btw a herbál és sok hasonló "finomság" pont azért tud olcsó lenni, mert akár otthon is bárki megcsinálhatja hétköznapi patikában / mezőgazdasági boltokban kapható cuccokból. Ezek szerint az meg legyen legális?
- https://www.youtube.com/watch?v=R0lBgGx9-tA
- https://www.nyugat.hu/tartalom/cikk/herbalcigi_szombathely_droghelyzet_…
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
A hatóság a szintetikus drogokkal szemben a tömegük és nehéz detektálhatósága miatt tud nehezen fellépni.
A szintetikus drogok előállítása 10-14 lépésből áll és kellenek hozzá prekurzorok. Az előállítási lépéseket pontosan kell betartani különben az termék erősen szennyezett lesz. Amennyiben nincsenek laborminőségű alapanyagok, nagyon sok háztartási alapanyagot kell feldolgozni, hogy megfelelő mennyiségű prekurzort kapjanak a vegyészek.
Házilag, az alkohol után, legegyszerűbben a növényi alapanyagú drogok állíthatóak elő, de ezeknél mind jelen van a megtermeléshez szükséges idő és helyigény.
Az alkohol bármilyen cukortartalmú vegyület fermentálásával előállítható akár 24 órán belül. Ehhez csak 3-4 konyhai alapanyagot kell összekeverni. Ennél egyszerűbb nincs. Mi például általános iskola 3. osztályában csináltunk így bort környezetismeret órán.
--
"Maradt még 2 kB-om. Teszek bele egy TCP-IP stacket és egy bootlogót. "
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Végül azt se felejtsük el, hogy kicsit leült Gabucino listája, és így legalább kerülhetnek majd fel új nevek "drogos" jelzővel.
A klasszikus vicc jut eszembe:
Találkozik a kismalac a bátor nyuszikával.
- Szia, bátor nyuszika! Te tényleg nem félsz a rókától?
- Tényleg.
- Veled tarthatok? Hallottam, hogy pont erre vadászik, és nagyon félek.
- Gyere.
- Te bátor nyuszi, már érzem, hogy itt a róka a közelben. Biztos nem félsz?
- Biztos.
- Már látom is, ott vicsorog. Hogyhogy téged nem esz meg?
- Néhanapján viszek neki egy malacot.
:)
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Hogy Gabucino szereti-e az Ártányt az nem tudom de, abban biztos vagyok, hogy a körtepáleszt szereti. ;)
--
"Maradt még 2 kB-om. Teszek bele egy TCP-IP stacket és egy bootlogót. "
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Eközben Kanadában: https://twitter.com/justintrudeau/status/1009227308216045568
BlackY
--
"en is amikor bejovok dolgozni, nem egy pc-t [..] kapcsolok be, hanem a mainframe-et..." (sj)
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Éljen Kanada! Ahol bármit meg lehet csinálni!
https://www.youtube.com/watch?v=C5qHNiabI7I
--
trey @ gépház
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
The woman, whose name has not been released, was arrested by Royal Canadian Mounted Police in Langley, British Columbia, and later released, CBC News reported. The woman will attend a court hearing at a later date.
https://eu.usatoday.com/story/news/nation-now/2018/05/17/woman-defecate…
vs
XIII. kerületi Hollán Ernő utca egyik épületéből a harmadik emeletről egy 40 körüli férfi kidobott a járdára egy régi, nagy televíziót.
A tévé szerencsére nem talált el senkit, pedig voltak a járdán többen is. A lakók kihívták a rendőröket, akik 20 perc múlva ki is érkeztek, de a lakók elmondása szerint hiába jelezték nekik, hogy épp egy perce sétált el az egyik irányba a férfi, a rendőrök nem akartak utánamenni, hanem hosszan ellenőrizték a bejelentők adatait, majd valami olyasmit mondtak a lakóknak, hogy csak akkor jönnek ki újra, ha megint dobálni fog.
https://13.kerulet.ittlakunk.hu/bunesetek/180427/rossz-hirt-kapott-duhe…
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Már eltávolították a videót, de ettől függetlenül sem lehet bármit megcsinálni. Attól hogy legalizálták, attól még pl. jobb érzésű kanadai iskolából is kivágják a nebulót, meg a szülőre ráhívják a gyámhatóságot, ha a kölök füvezik.
No keyboard detected... Press F1 to run the SETUP
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
bekapcsolódik az anarcholibsi agitációs-propaganda-szervezet
https://pestisracok.hu/balatonfuredi-iskolai-drogbotrany-megint-hazudot…
----
„Kb. egy hónapja elkezdtem írni egy Coelho-emulátort, ami kattintásra generál random Coelho-kompatibilis tartalmat.”
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
voltmár (s/pestisracok/origo/g): https://hup.hu/node/159795#comment-2242397
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Vörösre gyúl a libsi had
Ajnasz, te tetted ezt!
----
„Kb. egy hónapja elkezdtem írni egy Coelho-emulátort, ami kattintásra generál random Coelho-kompatibilis tartalmat.”
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
némá, terhes lett, "eltanácsolták", ugyanez az igazgató, ugyanez az iskola: https://index.hu/belfold/2018/06/26/terhes_lett_nem_maradhatott_a_balat…
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Ez hogy fér össze a kormány népesedéspolitikájával? Szülsz egy magyar gyereket, erre nem járhatsz suliba. Nice! :D
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Mindez nyolc éve történt
Nem tudom, hogy akkor milyen volt a másik érának(?) a népesedéspolitikája :)
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Az igazgató ugyanaz volt, elvileg ugyanezekkel az értékekkel.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
"kormány"
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Amint kormányra kerül egy politikai oldal, úgy lesz az értékeikből, elveikből politikai program, jogszabály, törvény stb.
Mert a nép erre szavazott, hogy ennek a politikai oldalnak az értékei, elvei legyenek képviselve.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Arra akartam célozni, hogy a másik eset "nyolc éve történt", így az általad említett "kormány népesedéspolitikája" elég valószínű, hogy nem a mostani, hanem a "másik" éra idejére esett :)
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Az ok-okkozat nem ilyen egyszerű - szült egy gyereket, az gyermekágyi időszak, meg a csecsemő gondozása elvitte az idejét, és nem tudott az adott iskolai osztályra elvárt szinten (tanterv) haladni a tananyaggal, magántanulóként sem.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Megjegyezném, hogy (mindezektől függetlenül, azaz némileg off) bő egy évtizedes tapasztalatom alapján a magántanulók jellemzően a képességeik alatt teljesítenek a vizsgákon. Teljesen más egy olyan helyzet, ahol nagyjából folyamatos számonkérés van (röpdolgozat, felelés, tz), ezáltal a diák rá van kényszerülve a folyamatos tanulásra. A magántanulóknál nincs ilyen kényszer - sok esetben csak az év végi vizsgák előtt (a féléves vizsga nem előírás) néhány héttel kezdenek tanulni.
Túlzott általánosítás, de úgy gondolom, a legtöbb esetben a magántanulói státusz a legrosszabb döntés - már ami a tanulmányi előmenetelt illeti.
Az off vége.
A (volt) diáklány esetében szerintem jobb lett volna, ha a gyerek nevelésére helyezi a hangsúlyt, és inkább halaszt egy évet (persze nem ismerünk minden körülményt, de a rendelkezésre álló információk alapján így látom).
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
A magántanulóságot is lehet _jól_ csinálni, de ha explicite nincs ideje/energiája tanulni, és nincs meg a szükséges kontakt óra sem, akkor nem fog haladni; sokszor az osztályközösség is lehet motivációs tényező egyébként - ezt meg nagyon nehéz magántanulónál pótolni.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Lehet jól csinálni, de nagyon nehéz. A "normál" iskolai tanulást könnyebb jól csinálni.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
"A "normál" iskolai tanulást könnyebb jól csinálni." - és jóval kevesebbe is kerül...
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Nem akkor tanácsolták el mikor terhes lett, hanem miután lebabázott és az komolyan kihatott a tanulmányi átlagára.
"Amikor a szülés és a nehéz gyermekágyas időszakban zajló magántanulói félév végén matematikából és angolból is egyest kapott a vizsgán, az igazgatónő behívta édesanyjával együtt. "
"A diákok és tanárok ellehetetlenítették az iskolai életem, pedig én maradni szerettem volna."
"Utólag azt is megtudtam, hogy amíg magántanulóként a kisbabámmal otthon voltam, addig osztályfőnöki órákon átbeszélték az iskolában az esetemet, és elítéltek miatta, rossz példának lettem felhozva.”
Őőőőő, javíts ki ha tévednék, de egy kiskorú személy felelőtlen szexuális élete, terhessége, társadalmi, egészségügyi szempontból nem elítélendő, hanem pozitív és követendő példa?
Mi lett volna az igazgatónő helyes eljárása, egy olyan esetben ha a diák tanulmányi eredményei nem hozzák az elvárt szintet és közben a diáktársainak a céltáblája?
Miért fogadták el az igazgatónő tanácsát a szülők és a diák, ha nem értettek azzal egyet?
Érintette bármiféle hátrány az eltanácsolása után a diákok? Derékba tört az élete? Mivel a második diplomáját csinálja, nem érzem úgy, hogy komoly negatív következményei lettek az igazgatónő javaslatának.
--
"Maradt még 2 kB-om. Teszek bele egy TCP-IP stacket és egy bootlogót. "
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
"nem hozzák az elvárt szintet"
Kinek a szintjét? A szintet legfeljebb a tanuló, vagy szülei tűzhetik ki, a tanárnak meg az a feladata, hogy segítsen azt elérni. Az iskola nem versenyistálló, ahol a tanár kitűzi, hogy "márpedig az én osztályomban nem bukik meg senki, aki meg igen, azzal én nem tudok mit kezdeni, mert ha hülye a gyerek, hát hülye". Mert akkor ő pedagógiából megbukott. Okos gyerekeket nem nagy kunszt tanítani...
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Az iskolának nem lehetnek elvárásai...? Bakker... Akkor mi a fittyfenéért lehet például felvételit íratni a gyerekekkel? Vagy miért is készülnek mindenféle rangsorok, hogy melyik iskola diákjai, milyen eredményeket érnek el iskolától független tudásszint-felméréseken?
Egy iskolának már a bemeneten is lehetnek elvárásai, és kell is, hogy legyen. Egy olyan diákot, aki lemarad a tanulásban, akár egészségügyi, akár készség és/vagy képességbeli problémák miatt, azt - tetszik, vagy sem - egy idő után már nem lehet visszahozni az osztály/tanulócsoport haladásához szükséges szintre. Ez ennyi és nem több.
Ja, egyébként az átlagostól sokkal okosabb gyereket elég nagy kunszt tanítani, legalább annyira, mint a Gauss-görbe csúcsától másik iárnyba hasonlóan távol lévőt. Szerintem...
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Minden oktatási szinthez tartoznak egységes, államilag meghatározott teljesítési normák, amit a tanulónak meg kell ugornia az elégséges szinthez. Ez biztosítja, hogy az iskolák egységes minimum tudást adjanak át. A diák feladata, hogy az iskolán belül és KÍVÜL adott lehetőségek igénybevételével elérje ezt a szintet. Nincs olyan oktatási intézmény, ahol a diák ne fordulhatna a tanárhoz segítségért, de a tanár egy dolgot nem tehet: Nem engedhet az elvárt szintből.
Közoktatásban nem lehet egyedileg foglalkozni minden egyes tanulóval, ezért vannak egységesen kidolgozott tanulmányi tervek. Amennyiben a tanulónak nem elégséges az így átadott tudás, akkor nem kötelezheti a tanárját, hogy kedvezményeket tegyen neki.
Okos gyereket nem nagy kunszt oktatni, ahogy egy hülye de motiváltat sem. Hülye és motiválatlan gyereket oktatni meg nem kötelessége a tanárnak.
--
"Maradt még 2 kB-om. Teszek bele egy TCP-IP stacket és egy bootlogót. "
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni