Az érem másik oldala

 ( Hiena | 2014. október 8., szerda - 12:47 )

Volt a blogok közt egy bejegyzés amiben HUPU kollégánk erősen polemizált azon, hogy milyen csúnya rendőrterroros országban élünk. Nos, megjelent az ügy leirata, a másik fél szemszögéből is. Vélhetően, ez nem fog akkora nyilvánosságot kapni, és nem fognak a "gecirendőröző" apuka miatt kikelni magukból a kommenthuszárok.
Valahol ez abszurdan vicces és szomorú, különösen a kommenteket olvasva. Életem során párszor térdelt rendőr a hátamra, de annak mindig az én hülyeségem volt az oka, és sohasem normál intézkedés fajult el odáig. A rendőr is ember, és ha normális hangvételt üt meg az ember vele szembe, akkor jó eséllyel még kisebb stikliket is meg lehet úszni. Amitől minden rendőr terminátorba megy át az a gerinctelenség és a tisztelet meg nem adása.
És ha a gerincességről van szó, bizony nem árt az átlag embernek a tükörbe néznie. Magyarország a 10 millió kiskapuzó, stikliző, mutyizó, zavarosban halászó országa, és ennek köszönhető, hogy olyanok a törvényeink amilyenek. A különbség itt az amatőr és a profi liga között van. Itt az átlagpolgár játszik az Mucsaj II. amatőr mezőnyben. Zsigeri félelmet érez a rendőrrel szemben, mert fosik attól, hogy megbüntetik és teljesen jogosan ráverik a piszlicsáré kihágásait.
Voltam hatósági jelen olyan tettenéréses betörésnél, ahol a sértett tulajdonos, magából kikelve, támadt rá a rendőrökre, és mondatról mondatra ásta magát olyan mélységre, hogy aztán a végén őt is beültették a betörő mellé. Gyanítom a rendőr a büdös életbe nem foglalkozott volna a garázs sarkába felállított, PB palackokból, 1/2"-os csőszerelvényekből, hűtőgépszivattyúból összeállított LPG töltésre szolgáló absztrakt kompozícióval, ha a tulaj az emberi normákat betartja.
Visszakanyarodva a mostani esethez, vajon az intézkedő rendőr alaptalan (lévén az apuka visszavonta a feljelentését és bocsánatot kért), netes meghurcolása nem a gerinctelen népesség kicsinyes győzelme? Vajon, ezek után jogos-e ugyanezen népség felháborodása, mikor őket éri sérelem és elvárják, hogy az oly élvezettel sárba tiport hatóság védje meg őket? Nem kerülünk minden ilyen dologgal egyre távolabb az "élhető ország" álmától? Vagy lehet, hogy egy mad max-i, anarchisztikus, törvények és következmények nélküli ország ez az álom? Hmmm??? Nem hinném, a kommentbátor, birka kispolgároknak nem lenne gyomra és bátorsága.

Hozzászólás megjelenítési lehetőségek

A választott hozzászólás megjelenítési mód a „Beállítás” gombbal rögzíthető.

Köszi a linket. Teljesen igazad van, jó mindkét oldalról megismerni az ilyen eseteket. A rendőrök nagy százalékban jogosan intézkednek, én azt tapasztaltam eddig mindig, ha korrekt hangnemben válaszolsz, úgy is folytatódik a beszélgetés, mégis nem kevés a nagy szájú, aki azt hiszi neki mindent lehet. Persze tudhatnák, hogy rendőrnek nem szólunk be, itthon sem, bizonyos országokban pedig még kevésbé :) A cikk korrektnek tűnik.

Amitől minden rendőr terminátorba megy át az a gerinctelenség és a tisztelet meg nem adása.

(a konkret ugytol elvontakoztatva) hat ez eleg nagy baj. Ha nem adom meg a tiszteletet (ezt jo lenne egy kisse pontositani, hogy ez mit is jelent, de aligha van ra egzakt definicio), akkor adott esetben esetleg, talan belefer, ha xy rendor szazezredes elvtars maganemberkent a teszkoban pofan ver erte (kicsit sarkitok), de ha pont ugyanazt csinalom, es xy rendorunk egyenruhaban, szolgalatban van, akkor o bizony az allam eroszakszervezetenek tagjakent lelegzik, es nem koser, ha azert dolgozza bele az arcom a penztargepbe, mert nem adtam meg a tiszteletet.

A rendőr is ember

ez esetleg meg igaz is lehet

És ha a gerincességről van szó, bizony nem árt az átlag embernek a tükörbe néznie

korrekt. Bar az atlagrendor kb. korrelalhat az atlagember kapacitasaival (gerincesseg, tisztelet, stb). Hallani 1-2 sztorirol, amikor a fakabat megkerdojelezheto modon jart el. Szoval azert a yard-nal is eros lehet az emberanyag szorasa.

Zsigeri félelmet érez a rendőrrel szemben, mert fosik attól, hogy megbüntetik

az atlag magyar polgar ugy en bloc bizalmatlan az allamhatalom kepviselovel szemben, pl. rendor, apech!, stb. Mondjuk a mostani hireket hallva, amikor lezerjani rakuldi 2 pittbulljait a civilekre (pont a rendorseget es a nav-ot), akkor az aligha azt segiti elo, hogy az ember bizzon az egyenruhaban, adohatosagban, stb. Egy atlag magyar vallalkozast az apech a van/nincs rajta sapka alapon barmikor csocsre vaghat. Az is nagyon tanulsagos, amikor kulfoldre szakadt magyarok elmeselik, hogy pl. Londonban hogy kezeli oket az ottani nav - mert hogy ugy is lehet.

Szoval annak az eremnek valoban min. 2 oldala van, bar szerintem egy bulvar ize melle gyartottal te is egy bulvarszagu masikat...

--
"A politikat, gazdasagot es a tobbi felsorolt faszsagot leszarom, amig engem nem erint (nem erint)" (bviktor)

A tisztelet az egy viszonylag jol korulhatarolhato dolog azert, nem uvoltozunk senkivel, es nem kuldjuk el a k.a anyjaba, fuggetlenul attol, hogy rendor vagy benzinkutas. Akinek volt gyerekszobaja, az tudja ezeket, akinek meg nem... az meg jo lenne, ha mihamarabb megtanulna.
--
Ki oda vágyik, hol száll a galamb, elszalasztja a kincset itt alant:

()=() 
('Y') Blog | @hron84
C . C Üzemeltető macik
()_()

"nem uvoltozunk senkivel, es nem kuldjuk el a k.a anyjaba"
legalábbis a beszélgetés első perceiben biztosan nem. ha meg hiába bizonygatjuk a tényállást, mert a delikvens konkrétan leszarja azt a magyarázatot, amit tőled kért/követelt/várt, akkor bizony elszakadhat a cérna, és érkezik a bazmegolás.
nálunk meg heti egyszer biztos előferdül ilyesmi, igaz főleg tudatlan közterületfelügyelőkkel. tudod, amikor te betéve tudod a kreszt (mert mondjuk rendszeresen jársz továbbképzésre, vagy állampolgári kötelezettségednek eleget téve önállóan tartod frissen a kresztudásodat), míg ő csak ugatja, mert egyszer elvégzett egy tanfolyást.

--
Aspire E1-530
"...és micsoda zajt csapott!"

Nem tudom, engem meg ugy tanitottak otthon, hogy legyek tisztelettel az idegenekkel szemben, tokeletesen fuggetlenul attol, hogy milyen ruha van rajtuk.
--
Ki oda vágyik, hol száll a galamb, elszalasztja a kincset itt alant:

()=() 
('Y') Blog | @hron84
C . C Üzemeltető macik
()_()

na cimbora.

idéznék magamtól abból a blogból:

"ha már egyszer...
...az iskoláknál fellelhető parkolási anomáliák miatt tilosban állunk meg, vagy behajtani tilosba lébecolunk be, akkor a kirendelt sheriff intézkedését -még ha erős felindultságot is kelt bennünk- első körben próbáljuk meg rugalmasan kezelni, s így megúszhatjuk valami szirszar pénzbüntivel, ne adj' isten figyelmeztetéssel."

1. olvassál értelmezzél.
2. amíg a police PR-os elmélkedett a visszavágón, addig 27 online újság hozta le kb ugyanazt (hosszabb-rövidebb változatban)
3. tételezzük fel, hogy a 27 online újság tüzet szított. ez esetben másnap ott vigyorgott volna mindegyiken a helyreigazítás, de nem történt ilyen (bizonyára majd ezek után)
4. tételezzük fel, hogy a 27 online újság tényeket közölt, a police meg finomít. elképzelhető verzió, főleg amióta tudjuk, hogy BAZ-ban itt-ott a nappali bezárkózás is időskori sajátosság, nem feltétlen közbiztonsági hiányosság.
5. a blogbejegyzés során általam leírtak nem feltétlen a jóízlés, szemellenzős jogkövetés, vagy bárkinek való tetszelgés szimbólumai, így tehát nem kötelező sem elfogadni, sem ráerősíteni.

idézetek tőled:

"és ha normális hangvételt üt meg az ember vele szembe"
mintha valami ilyesmiről ugattam volna én is. vagy nem b+?

"Visszakanyarodva a mostani esethez, vajon az intézkedő rendőr alaptalan (lévén az apuka visszavonta a feljelentését és bocsánatot kért), netes meghurcolása nem a gerinctelen népesség kicsinyes győzelme?"
apuka panasszal élt (mert mással nem élhetett), ezt vonta vissza. kérdésedre a válasz: zárasd be a pics*ba az összes netes sajtót, amelyik böszmeségeket ír, aztán elfogynak az ilyen esetek.

"Vajon, ezek után jogos-e ugyanezen népség felháborodása, mikor őket éri sérelem és elvárják, hogy az oly élvezettel sárba tiport hatóság védje meg őket?"
te nem érted, mire gondolt a költő, amikor megszerkesztette művét a blogban. azt ugattam, hogy ha már hepciáskodunk a rendőrrel, akkor nincs viszakozás, illetve aztán vitáztunk páran azon, hogy ha minden úgy történt, ahogy a netes hírekben olvasható, akkor ki szerint mi volt jogszerű vagy sem és miért, vagy miért nem.

azt pedig sehol sem olvashatod, hogy csak és kizárólag apucit védem/támadom, vagy csak a rendőrt védem/támadom. emlékeim szerint mindkettőről volt véleményem, ilyen is, olyan is. nesze neked polkorrekt kiegyensúlyozás.

"Nem hinném, a kommentbátor, birka kispolgároknak nem lenne gyomra és bátorsága."
amíg nem léteztek online fórumok, addig is hangot adtak a népek a véleményüknek. kocsmában, családban, utcai beszélgetésben, tüntetésekben, szervezett fórumokon, tököm tudja.
ha ezzel probléma van, az nem tegnap kezdődött, meg nem is tavaly.

idéznék a police-ról:
"– Nagyon megviselt az eset – sóhajt fel az iskolarendőr. – Főleg, ami az interneten van, féligazságok alapján ítélkeznek."
gratulálok, szóval akkor nem vagyok egyedül az országban, aki ha szopik, akkor a nyilvánosság harmada megtiporja. az a rendőr egy hangot se szóljon, rajtam kívül van itthon még vagy háromezer ember, akivel a jogszolgáltatás úgy baszik ki, ami ellen tenni itt lentről nincs mit. akkor mi melyik PR-ossal írassunk ilyen tartalmú cikket és hova? (értelme nincs, de azért megkérdeztem)

vegyük csak elő a móri gyilkolászást. elkapták a kaisert, aki magára és társaira terhelő vallomásában jelölte meg, hogy az adott időpontban konkrétan hol mennyi házat nyomtak fel ausztriában. ezt a tényt az osztrák rendőrség igazolta. azóta is üli kaiser a mór miatt kiszabott büntetését.
körmendi gyerekgyilkosság: egy ugyanazon zsákba belerakni az áldozat és a gyanúsított ruháját megint szép.
TEK általában: nyolcan ugrunk egy faszira azért, mert olyan magas, mint akit keresünk.
Sanyibá' szerint pedig teljesen hülye az, aki az idősek visszahúzódását félelemnek tekinti.
Orbántól nem lehet kérdezni semmiféle fórumon, ahol beszédet tart.
Drogelosztók tartanak kézben drogfogyasztó helyhatósági politikusokat (mindenki szabadlábon), de két kifli lopásáért két hetet ücsörögsz.
a második olyan honvédelmi miniszterünk van hivatalban, aki nem volt sorkatona.
önálló bírósági végrehajtók kényük-kedvük szerint mászkálnak/biznicselnek együtt ingatlanspekulánsokkal, akik igyekeznek elérni egy-egy ingatlan árverezését, nyilván jól nyomott áron, hiszen a becsértéket a végrehajtó állapítja meg (neki mentessége van az ehhez köthető IQ és iskolázottság alól is). de amíg az állam fizette őket, a végrehajtási eljárások 95%-ban sikertelenek voltak. mit nem hozott a kapitalizmus náluk: az egyikük hozzávetőlegesen 300 millió Ft-ot menekített ki ausztriába egy ottani bankba még 2010-11 körül, mert attól fosott, hogy a viktorék lenyúlják ezt is.
megyei nyomozóügyészek mernek nyilatkozni nyilvánvalóan szabályszegő közjegyzőről és végrehajtóról úgy, hogy "nincs itt semmiféle probléma, teljesen tökjó minden".
megyei fellebviteli ügyésznéni megállapítja a határozatában, hogy én mit nem tartottam az ellopott autómban (tehát jobban tudja hogy én mit raktam bele), amit nem kaptam vissza.
bizonyítékkal élve teszek feljelentést okirathamisítás címszó alatt egy közjegyző ellen, mire 1 darab írásszakértő véleménye alapján (nem lehet megállapítani hogy én vagy más írta alá) a rendőrség megszünteti a nyomozást.
bizonyítékkal élve teszek feljelentést a végrehajtó ellen lopás vádjával, mire a rendőr elhajt, hogy ha már egyszer végrehajtó, akkor sok sikert a polgári peres eljáráshoz, ez nem az ő asztala.

remélem nincs több kérdésed afelől, hogy a sok buzi kommenthuszár ha már elbassza az országot, meg tönkretesz egy-két embert, akkor van-e gyomra tükörbe nézni, hogy "juj de szar országban élünk, mikor változik már meg?".

további idézeket a police-ról:

"Még ha nem is hiszik el, a hitelességem akkor is odaveszett."
a megjelent cikkek felbukkanása után vette volna a fáradtságot hangot adni (parancsnokával együtt), a cikkekhez meg helyreigazítást kérni. várt vele egy hetet talán? az a hitelesség nem veszett oda, ha egyébként talál maga mellé pár embert, aki egyébként ott volt és látta/hallotta a történteket. de ennek ugye már mindegy, így ennyi idő elteltével.

nem állítottam, hogy minden úgy történt, ahogyan én olvastam. csupán azt fogalmaztam meg, hogy amennyiben ez így történt, ahogyan az a pár netes újság leírta, akkor az én véleményem ez.

ne haragudj, de olvasok egy témáról 3-4-5-6 cikket, nagyjából ugyanaz jön le. mégis miért alkossak más véleményt, mint ami ezek után lejön?

--
Aspire E1-530
"...és micsoda zajt csapott!"

Van egy régi mondás: Akinek nem inge, ne vegye magára.
Valamiért, ezt az inget magadra vetted.

A rinyálás kapcsán, én is kezdhetnék sztorizgatni, mikor éreztem unfairnek intézkedést, lévén fektettek már földre alaptalanul, de nem teszem. Egyrészt, a rendőr is tévedhet, másrészt a világunk olyan amilyeneknek mi tesszük.
Tehát az általad felsorolt dolgok mind tőlünk átlagemberektől függenek. Ha mi ilyen vezetőket, közszolgákat választunk és ilyen törvényeket engedünk meg, akkor meg is érdemeljük. Mert mit vársz, azok akik látatlanban aláznak rendőrt, milyen embereket fognak vezetőiknek választani?
--
"Maradt még 2 kB-om. Teszek bele egy TCP-IP stacket és egy bootlogót. "

"Valamiért, ezt az inget magadra vetted."
vs
"Volt a blogok közt egy bejegyzés amiben HUPU kollégánk erősen polemizált azon, hogy milyen csúnya rendőrterroros országban élünk."
"és nem fognak a "gecirendőröző" apuka miatt kikelni magukból a kommenthuszárok."
"a kommentbátor, birka kispolgároknak nem lenne gyomra és bátorsága."

nyugodtan írjad ki legközelebb, hogy kire gondolsz. ebben az esetben rám gondoltál legalább két megnyilvánulásod erejéig, nem kell titkolni.

"Egyrészt, a rendőr is tévedhet"
akkor most tévedés, csúsztatás, túlkapás, rémhírkeltés, vagy mégis mi történt itt?

"Mert mit vársz, azok akik látatlanban aláznak rendőrt, milyen embereket fognak vezetőiknek választani?"
nem ezek vannak többségben. ha így lenne, akkor a regnáló hatalmat nem fidesznek hívnák...
azt pedig nem mondhatod, hogy a szavazásra jogosultak jelentős része zsigerből alázna rendőrt. van pár faszi, de nem számottevő (mitöbb elenyésző) a darabszámuk a szavazásra jogosultak között.

--
Aspire E1-530
"...és micsoda zajt csapott!"

A szövegértés feltétele, hogy figyelembe vegyük a mondatok sorrendjét és azok után álló írásjeleket. Az első mondat egy kijelentő mondat, mely egyben a a szöveg bevezetője is. Igen, ebben a mondatban történik rád és a blogodra utalás, mely egyben előkészíti a második mondatot ami a bejegyzés tárgyáról szól. Ezutáni tartalom már általánosságban szól embertípusokról és élethelyzetekről.Amennyiben mégis megszólítottnak érzed magad, akkor mégiscsak az inged. Bár eléggé vitriolos a billentyűzetem, nem kívánok csakis egy-egy kitüntetett személlyel foglalkozni.

Megint csak szövegértés. Az általad kiemelt mondat bekezdésében van egy mondat, mely "A rinyálás kapcsán, én is kezdhetnék sztorizgatni,...",szerintem elég egyértelművé teszi, hogy a bekezdés tartalma az előző kommentedben elhangzottakra vonatkozik. Arra próbáltam utalni, hogy egy szituáció megítélésekor tévedhet a TEK-es, mint ahogy egy behajtó által elvitt autó jogállásában is.

Naiv vagy. Az emberek többsége önös érdekből szavaz és ritkán emelkedik a zsigeri érzelmek fölé. Ahhoz nincs itt elég hosszú ideje demokrácia és nem képesek az emberek két percnél tovább gondolkodni. Ugyanezek az emberek (ahogy minden ember ha csak egy kis hatalmat kap a kezébe) bármilyen aljasságra képes lenne, ha nem kell félnie a konzekvenciáktól. Ha komoly, megfontolt, stiklimentes emberek lennének az országban, a mai politikai paletta nem lenne a színen.

--
"Maradt még 2 kB-om. Teszek bele egy TCP-IP stacket és egy bootlogót. "

példának okáért ha megválasztott tisztségviselő lennék, mondjuk politikai vonalon, nem igazán mernék "aljasságot" kivitelezni. főképpen azért nem, hátha a választópolgár nem vár a következő választásig, hanem szimplán szét rúgja a seggemet. az meg nem vicces.

--
Aspire E1-530
"...és micsoda zajt csapott!"

-1
Érdekes módon a sok, sokak által tudott, sokszor elhallga(tta)tott stiklik ellenére még senkinek sem rugták szét a hátsóját. Sajnos...


Ne kattints ide!

ennek ugye már mindegy, így ennyi idő elteltével

Az igazság változik az idő múlásával?


tr '[:lower:]' '[:upper:]' <<<locsemege
LOCSEMEGE

2010 óta feltétlenül, de nem erre gondoltam.

--
Aspire E1-530
"...és micsoda zajt csapott!"

Idézet:
ne haragudj, de olvasok egy témáról 3-4-5-6 cikket, nagyjából ugyanaz jön le.

Kontroll-cé-kontroll-vé? Az említett topik(od)ban a linkelt indexes és a 444-es cikket futottam át. Gyakorlatilag cc+cv, apróbb módosításokkal. Ez a mai modern újságírás, ezt kell több évig tanulni az oskolában :)

nyilván. de nagyjából a közgazdaságtan is ilyen lapos lehet.
(attól, hogy a 444-et linkeltem, az indexet megemlítettem, még olvashattam a témáról máshol is nem?)

--
Aspire E1-530
"...és micsoda zajt csapott!"

Persze, olvashattál, nem is mondtam, hogy máshol nem olvashattál. Azt írtam csak, hogy a 444 és az index cikke gyakorlatilag ugyanaz. Könnyen el tudom képzelni, hogy a többi se nagyon különbözik (egyrészt mert nincs más forrásuk erre, másrészt tök jó hatásvadász cikk, amivel lehet egy kicsit utálkozni a hivatalos közeg irányában, és lehet sajnálni az apukát meg a síró gyerekeket - tipikus bulvártéma és bulvár-stílus, szegény kisembert a nagy hivatal megint cseszteti - mindennapos téma).

A gondolatoddal, miszerint sok helyen olvastad, és mindenhonnan az jött le, ami lejött, az a baj, hogy gyakorlatilag egymástól veszik át a cikkeket, tehát ilyen értelemben egymástól nem független források.

a cikkbol:

A főbejárat előtti útszakasz két végén behajtani tilos tábla jelzi: hétköznaponként reggel 6 és 8 óra között csak engedéllyel lehet ott köz-lekedni.

Ezt valaki megmagyarazhatna nekem. Mert igy elsore (es masodjara is) a szulok szivatasarol szol.

---
Saying a programming language is good because it works on all platforms is like saying anal sex is good because it works on all genders....

Nem minden gyereket visznek kocsival a bejáratig, van aki sétál. Neki például az iskolához átkelés nem feltétlenül kellemes, ha ott is irgalmatlan mennyiségű autó közlekedik. Meg egyébként sem feltétlenül jó ötlet az iskola bejáratát komoly autóforgalomnak kitenni.

+1
En se orulnek, ha a gyerek mellet/korul cikazna a sok parkolohelyet kereso.
--
http://www.micros~1

Vagy inkább arról, hogy senki ne üssön el egy túlmozgásos kölyköt, aki épp iskolába megy, és véletlen lelép az útra.

hidd el nem azért. jó az a tiltás a reggeli időszakban, látnád nálunk mi folyik az iskolák előtt...

--
Aspire E1-530
"...és micsoda zajt csapott!"

A rendor - hivatasa gyakorlasa kozben az allami eroszakszervezetet kepviseli - akkor is torvenyesen es jogszeruen kell eljarnia, ha valaki abszolut gerinctelen es tiszteletlen. Ha majd a rendorsegi torvenyben kulon nevesitve, objektiven szerepelnek ezek a "gerictelen", "tiszteletlen" korulmenyek, akkor majd eljarhat maskent. A rendor - hivatasa gyakorlasa kozben - olyan helyzetekbe is kerulhet, ahol dontesen masok elete mulhat. Ha valaki terminatorkent mukodik, eleg korlatozott a lehetosege, hogy megfelelo donteseket hozzon. Erre a hivatasra nem mindenki alkalmas, es nem veletlen, hogy a hivatashoz tobbek kozott az alabbi alkalmassagot kizaro kovetelmenyek is tartoznak:

"Önkontroll hiánya, zavara, túlzott agresszivitásra (auto-, heteroagresszió) utaló személyiségjegyek, emocionális kontroll nem megfelelő szintje"

http://net.jogtar.hu/jr/gen/hjegy_doc.cgi?docid=A1400015.BM

A hatosag dolga a torvenyek betartasa. A "vedelem" mindenkit megillet, es nem csak azok kivaltsaga, akik a hatosag tovabbi hatalomkoncentraciojat, es torvenyi kereteken torteno tulterjeszkedeset tamogatjak.

De ez csak a pokol kapuja. Amig a hatalom keptelen onkorlatozasra, es a kovetkezmenyek csak a "kispolgarokra" vonatkoznak, addig a normaszeges lesz a norma. A jogalkoto pedig egyre abszurdabb es drasztikusabb szabalyokat alkot. A nep meg vedekezik ahogy tud. Az irott torvenyeket eselye sincs a jogalkotasnak kovetni, hiszen csak veges szamu viselkedesmintat tud kotelezettsegkent rendelni taxative felsorolassal, annyi csak a nep feladata, hogy a felsorolastol elteroen viselkedjen, es maris nem vonatkozik ra a norma...

Törvényesen és jogszerűen járt el. Más?

http://hvg.hu/itthon/20141007_Ha_beszolnak_a_rendornek_eldurran_az_agya

Jól olvasd végig, és értelmezd is. Ha én beszólok egy zsarunak, akkor nem a magánembert csesztetem, hanem a rendőrt. Ha ezt egy hivatalos közeg nem tudja elkuloníteni, és agresszióval válaszol, ami akár még törvényes is lehet, azt a rendőrt ki kell baszni az állományból.

Nem agresszióval válaszolt, hanem intézkedéssel a jogsértő állapot megszüntetésére. Miután nem tett eleget apuka a rendőr felszólításának, az intézkedés hatásosan foganatosítva lett. Mi a probléma? Én ezt várom a rendőrtől.


tr '[:lower:]' '[:upper:]' <<<locsemege
LOCSEMEGE

Az is eleg hatasos lett volna, ha odebbhuzza, racsatolja a bilincset, es elvezeti. Nem kellett volna feltetlen eroszakhoz folyamodnia, meg ha ez meg is engedheto az adott esetben. En nem lattam olyan olvasatat az esetnek, ahol indokolt vagy szuksegszeru lett volna a banasmod, amiben reszesult az illeto, tekintve hogy kizarolag verbalis inzultus tortent (allitolag).
--
Ki oda vágyik, hol száll a galamb, elszalasztja a kincset itt alant:

()=() 
('Y') Blog | @hron84
C . C Üzemeltető macik
()_()

Nézd, fizikai kár nem történt, bordája, ujja nem törött. Ennyire patikamérlegen kimérni, amikor cselekedni kell, szerintem nem reális. Jó, hogy azt nem mondod, a rendőr az adott helyzetben 40 N erőt alkalmazhat, és ezt OMH által hitelesített műszerrel tudja bizonyítani, mert különben...


tr '[:lower:]' '[:upper:]' <<<locsemege
LOCSEMEGE

"Amikor cselekedni kell". Ebbol a mondatbol csak az utolso szoval nem ertek egyet. Nem "kellett" cselekedni, amennyiben nem az volt a szitu, hogy eppen betortek a kirakat uveget, es oda kellett rohanni, hogy nehogy kareset tortenjen, hanem a paraszt "csak" rossz helyen parkolt. Nem volt kozvelten veszelyben emberelet, sem anyagi kar veszelye nem forgott fenn, nem kellett hirtelen donteseket hozni. Lett volna a rendornek ideje merlegelni boven.
--
Ki oda vágyik, hol száll a galamb, elszalasztja a kincset itt alant:

()=() 
('Y') Blog | @hron84
C . C Üzemeltető macik
()_()

+1

Ha már ebben a helyzetben ilyen módon alkalmazott törvényes, de ugyan akkor nem arányos fellépést az eset kapcsán, legközelebb egy kissé kényesebb ügyben lőni fog? Mi a fenét csinálna egy őrjöngő focihuligánnal szembe? Nagy valószínűséggel fülét-farkát behúzva eloldalogna a picsbe.
--------------------------

Csak a viták elkerülése végett. Ha nem használok ékezetet, mobiltelefonról írok.

A tilosban parkolás miért csak? Azt lehet? Ha igen, akkor miért nem veszik el onnan a tiltó táblát?


tr '[:lower:]' '[:upper:]' <<<locsemege
LOCSEMEGE

A rendőrnek kell, hogy legyen tisztelete. Milyen világ lenne az amit te elképzelsz? Elküldhetem a rendőrt a kurva anyjába és fülét farkát behúzva somfordáljon el mert ha visszaszól feljelentem? Annyira el vagy tévedve, hogy istenem..

Legyen tisztelete, de legyen türelme is! Ő az, akinek a hivatása a konfliktusok vállalása és kezelése. Régen rossz, ha nem tudja a füle mellett elengedni a becsmérlő szavakat.

Volt: törvényesen járt el. Nem kell elengednie a füle mellett mindent.

A rendőr pozitív gesztussal nyitott, hiszen szóbeli figyelmeztetéssel útjára engedte apukát. Vagy az lenne az újmagyar norma, hogy a köszönöm helyett kurvaanyád a helyes reakció az ilyen gesztusokra?

+1. barhol a vilagon ezert bevisznek.

Multkor egy blogon megjelent, hogy "szegeny 13 eves lanynak nem volt jegye es meg akarta buntetni a BKV-ellenor". Mindenki szidta a BKV-t, ellenort, csak gyerekkel mer kikezdeni stb.
Ha ehelyett az jelenik meg, hoyg "felszallt a 13 eves ciganylany es csak akkor akart lyukasztani, amiko az ellenor jott", akkor mindenki szidna a mocskos tetu ciganyokat, hoyg mar 13 evesen is ingyen akarnak mindent.

Nagyon sok mulik a talalason.

--
http://www.micros~1

Nem kell ehhez cigánylánynak lenni. Múltkor a 30-as buszon állt neki hepciáskodni egy jól szituált 30-as picsa, akinek se jegye, se bérlete nem volt. Gondolom mindenki felett állónak hitte magát, aki azért, mert kvázi proli közlekedési eszközre kényszerül, az egzisztenciális, vagy jó isten sem tudja milyen felsőbbrendűségét próbálta meg bizonyítani azzal, hogy azt a kurva 450 HUF-os jegyet sem vette meg a buszvezetőtöl. Szóval bicskanyitogató volt a stílusa, és magánemberként olyat rúgtam volna bele, hogy beszarik. Aztán megyek a bíróságra, de ez két magánember egyéni problémája lett volna. Viszont az ellenőröket kísérő köztereseknek és rendőröknek nem kellett volna úgy lebaszni őt az egyik megállóban, mint egy darab szart, ahol azzal a lendülettel el is taknyolt kissé. Mert ők nem magánemberek, hanem hivatalos szemelyek, és sokkal nagyobb türelemmel kell hozzáállniuk egy probléma megoldásához, mint nekem. Ráadásul én (is) tartom el őket, és az adóforintocskáimért elvárható lenne, hogy ne ilyen bunkók képviseljék azt, amit képviselniük kéne, mert ezek után van sapka, nincs sapka alapon én is juthatok erre a sorsra.
--------------------------

Csak a viták elkerülése végett. Ha nem használok ékezetet, mobiltelefonról írok.

Csak azt akartam mondnai, hogy milyen egyszeru az olvasot befolyasolni azzal, hogy csak bizonyos tenyeket emlitesz (vagy hallgatsz el) a tortenetbol.

--
http://www.micros~1

Oks. Lehet, félreértettelek. Elnézést.

--------------------------

Csak a viták elkerülése végett. Ha nem használok ékezetet, mobiltelefonról írok.

Semmi gond :)

--
http://www.micros~1

Még arra sincs szükség, hogy a tényekkel játszadozz. Már az eredeti cikkekből is ki lehetett olvasni, hogy minden tény az apuka ellen szól, de mit számít, ha egyszer apukának sír a gyereke, akkor neki van igaza.

Manapság csak lájkolsz vagy unlájkolsz, objektíve gondolkozni nem divat. Akkor se, ha nem nézel TV-t. Szélsőközépnek lenni extrémizmus.

Az apa magatartását egy szóval sem vitattam. De pl. eljárás alá vonhatta volna a tilosban parkoló autót, és ezzel együtt kiugraszthatta volna a bokorból a nyuszit. Ha a fater tovább hepciáskodik, netán tettlegességhez folyamodik, akkor vigye le a picsbe a földre, és térdeljen a hátára. Senkinek egy szava sem lehetett volna ezek után. De ehelyett jól felszívta magát, és rendőrként lealacsonyodott arra szintre, amit az apuka képviselt. És ez innentől kezdve nem egy rendőr és egy szabálysértő közti konfliktus kezelése volt, hanem két gyöpös agyú kiskakas harca a szemétdombért.

--------------------------

Csak a viták elkerülése végett. Ha nem használok ékezetet, mobiltelefonról írok.

Es ez itt a lenyeg. Egy rendornek hozzaallasban felette kellene allnia az ilyesminek. Igen, el kell turnie, hogy lekurvaanyazzak, mert abban a pillanatban, ahogy felhuzza az egyenruhat, tobbe nem maganszemely. Az, amit csinal es ahogy csinalja, azt rendorkent, a rendori szolgalat tagjakent teszi, nem pedig, mint Kovacs Bela, Kakukkfu utca 12 alatti lakos.
--
Ki oda vágyik, hol száll a galamb, elszalasztja a kincset itt alant:

()=() 
('Y') Blog | @hron84
C . C Üzemeltető macik
()_()

Meg tudod mutatni azt a jogszabályt, mely szerint a rendőrnek tűrnie kell a kurvaanyázást? Kérlek, idézd a törvényi helyet!


tr '[:lower:]' '[:upper:]' <<<locsemege
LOCSEMEGE

Ha meg tudod mutatni, hogy kurvaanyazni egy rendort hol minosul sulyos torvenybe utkozo cselekedetnek, en is megmutatom, hogy mely szerint kell elturnie.
--
Ki oda vágyik, hol száll a galamb, elszalasztja a kincset itt alant:

()=() 
('Y') Blog | @hron84
C . C Üzemeltető macik
()_()

Nem minősül annak, viszont a tisztelet elvárható. Továbbá egyszerű a képlet, a rendőr nem kurvaanyázásért bilincselte meg apukát, hanem azért, mert nem igazolta magát, tehát ellenszegült a rendőri intézkedésnek. Mellesleg igazoltathat akár csak úgy is a rendőr, még a tilosban parkolás sem kell. Mondjuk azért, mert azt sejti, hogy apuka kőrözött személy.


tr '[:lower:]' '[:upper:]' <<<locsemege
LOCSEMEGE

Nem tudom, pontosan mi tortent, mert nem voltam ott. Ha az apuka es a rendor verzioianak csak a tizede is igaz, akkor is lehetett volna normalisabb a rendor, es az orjongo apukat szepen elvezetni, nem 4-5 emberrel foldre tepertetni. Gyanitom, nem Hulkot tartoztattak le.

De ez igazabol mindegy is. A lenyeg: nem a szabalyokkal es az eljaras hivatalos reszevel van bajom, hanem a modszerrel. A ferfi is hibazott, de a rendor se volt teljesen hibatlan a dolgok alakulasaban. Boven lett volna mindkettojuknek jobb valasztasa annal, mint amit tettek.
--
Ki oda vágyik, hol száll a galamb, elszalasztja a kincset itt alant:

()=() 
('Y') Blog | @hron84
C . C Üzemeltető macik
()_()

Ez nem egy egyenrangú helyzet volt, ahol helye lett volna annak, hogy apuka kóstolgasson a rendőr meg meghunyászkodjon. Ha a traffipax bemér 150-nel, ott se alkudsz rá, hogy vót az 120 is, de úriember vagyok, egyezünk ki 135-be.
A rendőrtől elvárható a tisztelet és a törvények betartása, de ha abuzálod, elpicsáz. Megteheti, a törvények felruházzák hatalommal (és felelősséggel) pl veled szemben is. Az nem egy bohóc egyenruhában.

Állampolgárosodit játszani nem lehet úgy, hogy ha nem tetszik a helyzet, akkor fogom magam és kiszállok az egészből és tessék engem békéhagyni. A tetteknek következményei vannak.

Ha az alapsztori igaz, eleve a rendor kezdett el az apukara utazni (es nem tudom kizarni, hogy nem egy "uriemberes" megoldas remenyeben). Egy iskola korul megnyammogni azt, hogy tilosban parkol (amig kidobja a gyereket), foleg ugy, hogy o az iskolarendor (akinek inkabb a gyerekekre kellene felugyelnie) - akinek tudnia kellene, hogy az iskola korul korlatos mennyisegu parkolohely all rendelkezesre - legalabbis indokolatlan kemenykedesnek hat, fuggetlenul attol, hogy jogos es torvenyes volt-e vagy sem.

Nezd, en nem mondom azt, hogy a rendor nem cselekedett a torveny szempontjabol helyesen. En azt mondom, hogy letezik a torvenyen kivul mas szempontrendszer is, amit egy rendornek figyelembe kellene vennie. Foleg annak tudataban, hogy sokszor iszonyuan elbokott torvenyeink vannak. Egy rendor nem viselkedhet buta gepkent, mert abban a pillanatban feleslegesen van ott, le lehet ot valtani egy robottal. Azert van meg ott 2014-ben is, mert az emberi itelokepessegre meg mindig szukseg van olyan munkak eseteben, mint az ove. Ha minden esetben automatikusan a torvenyek alapjan itelnenk, a lakossag fele bortonben lenne.

Tudod, a torvenyek olyanok, mint a Biblia. Sokfelekeppen lehet oket ertelmezni. A rendor belatasara volt bizva, mennyire szivozik masokkal. Ez esetben jobban, mint az elengedhetetlenul szukseges lett volna.
--
Ki oda vágyik, hol száll a galamb, elszalasztja a kincset itt alant:

()=() 
('Y') Blog | @hron84
C . C Üzemeltető macik
()_()

Ha így nézzük, minden rendőr az elengedhetetlenül szükségesnél keményebb. Elvégre igazán elnézhetné, biztos úr ezt a zsebelést nekem, há otthon vár a hét éhes pulya, meg az asszon is zabos mán...

Szóval ne fárassz már ezzel, hogy gyereket ki kellett tenni, ezért el kell nézni a szabálytalankodást. Miért, nincs lába a gyereknek vagy apuka felejtett el járni? Az úgy miért minősül sci-finek, hogy megáll szabályos helyen apuka, és baktatnak 200 m-t az iskoláig?

Ha jól értem a sztorit, rendőr jelezte a problémát apukának, apuka meg közölte vele, hogy márpedig legközelebb is, azután is szabálytalnul fog megállni. Aztán rendőr megmutatta, hogy nem. Ez így van rendjén.


tr '[:lower:]' '[:upper:]' <<<locsemege
LOCSEMEGE

> Ha az alapsztori igaz, eleve a rendor kezdett el az apukara utazni

Nem megállni tilos tábla volt, hanem behajtani tilos méghozzá hétköznaponként reggel 6 és 8 óra között. Vajon miért? Épp azért, hogy a szülők ne ott tegyék ki a gyerekeiket mert más gyerekek meg gyalog mennek az iskolába azon az úton át. Ne szívják a szmogot és ne fenyegesse őket egy autó. Tehát az a tábla nem egy építkezés után kinnfelejtett 20 km/h -s korlátozás, hanem pontosan ezt hivatott megakadályozni ami történt.

A rendőr első körben szóbeli figyelmeztetéssel élt, azaz apu megúszhatta volna az egészet, a viszon'látásra. De nem, neki el kellett küldeni a geci rendőrt a kurva annyába (a gyerkőc füle hallatára, hadd tanuljon belőle) hogy tudja hol helye. Ki is derült, hogy kinek hol a helye.

Egyébként ha szerinted "rádutazik" a rendőr ha szóbeli figyelmeztetéssel utadra enged egy elkövetett szabálytalanság után, akkor nincs miről beszélni, A.C.A.B. :)

+1

A fenti idézet alapján pl akkor, amikor ezt az iratok átnyújtása helyett teszi...

Hol van az leírva, hogy egy hivatalba belépvén a hivatalnok leakármizélése csúnya cselekedet? Hol van leírva az, hogy amikor könyvtárba bemégy, nem hugyozol a ruhatárba?
Tudod, ezt hívják úgy, hogy erkölcsi normák, íratlan szabályok.

Iratlan szabalyok alapjan nehez barkit is letartoztatni.
--
Ki oda vágyik, hol száll a galamb, elszalasztja a kincset itt alant:

()=() 
('Y') Blog | @hron84
C . C Üzemeltető macik
()_()

Ez igaz. Viszont a BTK-ban biztosan van valami ilyesmi. Az édesanya illetése a legősibb mesterséggel... talán az emberi méltóság? Vagy a jó hírnévhez fűződő jog megsértése? Vagy közszemérem-sértés (ismerjük az anyukát, bűnronda, és elképzeltük, ahogy az emlegetett tevékenységet űzi)? :) :) :)
De esetleg:
BTK:

Idézet:
310. § (1) Aki hivatalos vagy külföldi hivatalos személyt
a) jogszerű eljárásában erőszakkal vagy fenyegetéssel akadályoz,
b) jogszerű eljárásában erőszakkal vagy fenyegetéssel intézkedésre kényszerít, vagy
c) eljárása alatt, illetve emiatt bántalmaz,
bűntett miatt egy évtől öt évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.

A fenyegetés részbe nem tudom, belefér-e:

Idézet:
459. § (1) E törvény alkalmazásában
...
7. fenyegetés: eltérő rendelkezés hiányában súlyos hátrány kilátásba helyezése, amely alkalmas arra, hogy a megfenyegetettben komoly félelmet keltsen;

Szóval nem tudom, de nem hiszem, hogy ez teljesen szabályos és legális, hogy a rendőrt (meg amúgy bárkit) és felmenőit nyilvánosan mindenféle jelzővel illetni. Gondolom, ha bemégy egy bankba, és az ott dolgozókat fennhangon elkezded szidni, nem fogsz meglepődni, ha a biztonsági őr tudtodra adja, hogy jelenléted nemigen kívánatos :)

Szerintem az, hogy valakinek a jo edes anyjat szidom, az meg nem kellene, hogy a felelmet kelto kategoriaba essen. Mas kerdes, ha gyilkossaggal fenyegetozom a fent emlitett szemely irant.

Es igen, a pelda pont jo: a biztonsagi or tudtomra adhatja, hogy a jelenletem nem kivanatos, de elvben amig csak allok es kiabalok, nem tehet ellenem semmit, nem rakhat ki a bankbol. Es meg utana is eleg korlatozott jogai vannak velem szemben, hiszen eppen csak egy hajszallal tobb mint en.

No de fentebb irtam, hogy nem is a torvenyessegen szeretnek itt lovagolni, ugyanis nagyon nem az a kerdes, hogy a rendori intezkedes torvenyserto volt-e avagy sem.
--
Ki oda vágyik, hol száll a galamb, elszalasztja a kincset itt alant:

()=() 
('Y') Blog | @hron84
C . C Üzemeltető macik
()_()

Kicsit akkor off, mert tényleg nemigen releváns: a biztonsági őr egy bankban szerintem azért tehet többet ilyenkor, mint egy rendőr az utcán, mert a bank területe magánterület, amelyre többlet-szabályok ("házirend") is vonatkoznak (pl. iskolában is vannak plusz szabályok, amelyek mindenkire vonatkoznak, aki az iskola területére lép).

szerintem inkabb ugy precizebb, hogy a banki biztonsagi or (akik jellemzoen fegyvertelenek) mas dolgokat tehet, mint egy rendor. Mert ha pl. fel is hivhatja a figyelmed a hazirendre, de semmikeppen nem lohet le, mig egy fakabat meg lelohet (bizonyos helyzetekben)...

--
"A politikat, gazdasagot es a tobbi felsorolt faszsagot leszarom, amig engem nem erint (nem erint)" (bviktor)

Igaz. Akkor helyesbítek: nem többet tehet, hanem mást/máshogy tehet.

Bár nem hiszem, hogy a rendőr ezért lelőhetne (gondolom), viszont van olyan helyzet, amikor a biztonsági őr is lőhet (pl. amikor a potenciális bankrabló nem csak fenyegetőzik és nem csak a levegőbe lőtt, hanem emberre).

Már miért ne rakhatna ki a bankból? A bank nem közterület, hanem magánterület. Oda bemehetsz és ott tartózkodhatsz ha engedik, de nem kötelesek ott eltürni téged. A bank érdeke, hogy be tudjanak menni az emberek, de azért van az ôr hogy ne tudjanak _mindenhova_ bemenni.
Ha tárva nyitva hagyod a kertkaput és bemegy valaki és ordítva szidja a felmenöidet leülsz egy kertiszékre mellé és megvárod míg megunja és elmegy?

Megint a jog vs valo vilag problemat erzem felmerulni. Persze, kirakhat a bankbol, en meg valaszul felmondom a folyoszamlamat. A bankban en egy ugyfel vagyok, es a banknak mint cegnek az az erdeke, hogy az ugyfele maradjak. A biztonsagi or akkor jarna el jogosan, ha en barmilyen ertelemben (verbalisan vagy nonverbalisan) fenyegeto modon viselkednek. Az, hogy felemelem a hangomat, es/vagy nem irodalmi stilusban kezdek el tarsalogni, nem veheto fenyegetesnek. Meg mindig ok vannak ertem, es nem en oertuk.
--
Ki oda vágyik, hol száll a galamb, elszalasztja a kincset itt alant:

()=() 
('Y') Blog | @hron84
C . C Üzemeltető macik
()_()

Próbáld meg!

Egyébként a gondolatmenetedben van némi hiba. Egyrészt nem biztos, hogy ügyfél vagy, akit meg kell tartani. Másrészt lehet, hogy a hőbőrgők miatt hagyja el sok ügyfél a bankot. Harmadrészt szerinted mi a fontosabb a "cégnek": egy hőbőrgő ügyfél megtartása, aki igazából csak egy a millióból vagy pedig az ügyintézés és jelen levő ügyfelek nyugalmának biztosítása?

Tesztelt az elgondolásod bármelyik, "biztonsági őrrel ellátott" szórakozóhelyen. A szórakozó hely is érted van, belőled élnek. Biztos ott is jópofát vágnak, ha leanyázod a pultost vagy a személyzet bármely tagját... Várom az eredményt :)


Ne kattints ide!

Az ügy szempontjából teljesen off, de hogy a szövegben háromszor szerepel a "zsaru" szó, és nem idézetben, hanem a police.hu narratívájaként, az iszonyatosan gyász.

zsaru.hu - még egy magazinjuk is van ilyen néven.

Tudom, de ettől még egy gyakorlatilag hivatalos közleményben az ilyenek, hogy "Az igazgatóhelyettes asszony a zsaruknak később elmondta" nagyon nagyon amatőren hangzanak nekem.

Írhattak volna sünt is. :)


tr '[:lower:]' '[:upper:]' <<<locsemege
LOCSEMEGE

egyetertek azokkal, akik elmondtak, hogy a rendor jogszeruen jart el, es erthetetlen a "rendori eroszakszervezet"-es duma _ebben a kontextusban_. ugyan Magyarorszagra semmi vontakoza, de hogy mas magukat demokratikusnak vallo allamokban sem toleralt ez itt egy link https://www.askthe.police.uk/content/Q675.htm

A jogszerű nem egyenlő az okszerűvel. Nálunk a rendőrök inkább jogszerűek, és hamarabb járnak el egy átlagos állampolgár ellen, mint okszerűen adott esetben egy igazi bűncselekmény során avatkozzanak be. Ott inkább elfordítják a fejüket, és ezzel együtt befogják a fülüket is, nehogy bonyolult jelentéseket, uram bocsá, nyomozást kelljen hivatalból indítaniuk. Magyarán téged hamarabb fognak eljárás alá vonni mondjuk azért, mert nincs a bicajodon hátsó világítás, mint hogy kimenjenek valamelyik hozzátartozódhoz, aki bejelentést tett erőszakos behatolásról, vagy pl. arról, hogy jogosan megvédte magát valakikkel szemben. Na ez a kibaszott nagy probléma. De egyszerűbb klurvaanyázásért intézkedést indítani, mint mondjuk tenni a rendőröknek a dolgukat máshol. Kb. ilyen bunkók voltak az átkosba is a rendőrök. Namost én nem tudom, hogy mennyi idős vagy, de ha fiatal, akkor faszán kimosták az agyadat, ha ezt elfogadod, ha 40 plusszos, akkor meg csodálkozom, hogy természetes dologként fogod fel ezt az egészet.

--------------------------

Csak a viták elkerülése végett. Ha nem használok ékezetet, mobiltelefonról írok.

Sokszor mentem sötétben világítás nélküli biciklin és párszor ment is el mellettem/mögöttem/stb. rendőrautó. Egyszer se álltak meg, hogy most-ezt-hogy-képzelem. Tolvajkergetők vs. "helyi-jófiú" randin meg ott voltak - csak a feleket tartották egymástól távol, beavatkozni nem avatkoztak.
Egyszer (mikor már harmadjára vagy hanyadjára) lopták el szüleim biciklijét (nem ugyanazt háromszor ;) ), és akkor telefonáltak, akkor kiszálltak. Jegyzőkönyvet felvettek, körbetekintgettek, nyilván a tolvaj fülébe is eljutott, mert utána nem loptak tőlük biciklit (egy tízemeletes panelról van szó). Bicikli nyilván nem lett meg (gondolom, nagy nyomozás nem folyt), de a hatás nem maradt el :)

Idézet:
mint hogy kimenjenek valamelyik hozzátartozódhoz, aki bejelentést tett erőszakos behatolásról

Ha bejelentés megtörténik, és a bejelentésre nem szállnak ki, akkor azzal ők követnek el szabálytalanságot (nem tudom a megfelelő szót). Egy ismerősöm (rendőr) mesélte az anthrax-divat idején, hogy egy idős néni a házában anthrax-ot ("fehér por) fedezett fel, és kihívta a rendőröket. Nyilván kimentek (mert ki kell menni), és a végén kiderült, hogy a nénike kukoricát darált, és onnan származott a fehér por.
Pont úgy, mint ahogy minden bombariadót komolyan kell venni, illetve minden tűzeset jelentést is (aztán nyilván a téves riasztásnak következménye is van - amennyiben meglesz a delikvens).

Idézet:
egyszerűbb klurvaanyázásért intézkedést indítani

vs.

Idézet:
nehogy bonyolult jelentéseket

Némi ellentmondást vélek felfedezni.

Tényleg, egy kérdés: az előző hozzászólásodban leírtak saját/ismerős tapasztalat, vagy csak hallomás ill. "beidegződés"? Már tízszer megbüntettek nemvilágítóháccsólámpa miatt, hozzátartozód riasztását meg "elfelejtették"? Vagy csak egy példa volt, valóságalap nélkül?

Nekem ismerosi korben tobbszor visszakoszont az, hogy "amig ver nem folyik", addig nem mennek ki, mert nem latjak indokoltnak. En ugy sejtem, hogy vannak konkret dolgok, amikre vagy utasitast kapnak, vagy szabalyozas van, amire mindenkepp ki kell menniuk (lsd: anthrax, bomba), a tobbi esetben meg merlegelesi lehetoseguk van, h kimennek-e. Csaladon beluli eroszak pl. tipikusan velemenyes kategoria.
--
Ki oda vágyik, hol száll a galamb, elszalasztja a kincset itt alant:

()=() 
('Y') Blog | @hron84
C . C Üzemeltető macik
()_()

Nyilván családi perpatvar kicsit más kategória, mint egy betörés, ami fentebb volt említve.

Idézet:
En ugy sejtem

A "sejtem" szót azért hangsúlyozzuk, nehogy valaki úgy vélje, hogy ez az igazság. Az ilyen sejtésekből (is) szoktak lenni a pletykák, és mindenféle urbanlegend-ek :)

csaladi perpatvar != csaladon beluli eroszak.

Egyebkent termeszetesen nincs konkret informaciom, csak amit az ismerosi korbol hallok, az pedig keves az objektiv velemenyalkotashoz. A szubjektivhez viszont bosegesen :-)
--
Ki oda vágyik, hol száll a galamb, elszalasztja a kincset itt alant:

()=() 
('Y') Blog | @hron84
C . C Üzemeltető macik
()_()

Pont úgy, mint nálam :)

Persze azért nem olyan egyszerű megállapítani kiszállás nélkül, hogy perpatvar vagy erőszak.

>> hamarabb járnak el egy átlagos állampolgár ellen, mint okszerűen adott esetben egy igazi bűncselekmény során avatkozzanak be

az baj. Ebben egyetertunk.

>> De egyszerűbb klurvaanyázásért intézkedést indítani, mint mondjuk tenni a rendőröknek a dolgukat máshol.

Ezzel is egyetertek. Egyszerubb. De nem azert nem mennek a betoresek utan mert helyette klurvaanyázásért intezkdenek. Ha nem mennek, egyebkent sem mennenek. Es az igen nagy problema.

Szamomra nem jelent korlatozast az eletben hogy a rendornek nem szolhatok be. Egyutt todok ezzel elni. Egyebkent 32 vagyok.

>> "Kb. ilyen bunkók voltak az átkosba is a rendőrök."

Ez lehet, hogy igaz es az baj. _Ez_ a sztori nekem ezt nem tamasztja ala.