A január 7.-e óta a fél világ Charlie Hebdo szerkesztőségében történt mészárláson pörög, úgyhogy ideje nekem is beállni a sorba. Viszont, nem áll szándékomban magával az eseménnyel foglalkozni, sokkal inkább számba venném azok kudarcok sorozatát, ami ide vezetett. Ugyanis megint történt egy eset aminek a hatására a választott vezetők, a média és maguk az emberek, nem a kiváltó okokkal kezdtek el foglalkozni, hanem ki-ki a maga aljas vagy kevésbé aljas érdekei mentén próbál a zavarosban halászni.
Az első és talán legfontosabb kudarc nyugat európai bevándorlás és annak kezelése.A támadás elkövetői, második generációs bevándorlók. Szüleik Algériából érkeztek Franciaországba és haláluk után a testvérek nevelőszülőknél nevelkedtek. Radikalizálódásuk lassú és fokozatos volt, közel tíz évid tevékenykedtek dzsihádista körökben. Élettörténetük szinte a klasszikus példája a radikálisok nevelésének. A fiatalon elvesztett család, rokoni kapcsolatok és háttér hiánya, társulva a befogadó ország rejtett xenofóbiájával, ideális táptalaj a radikális eszméknek. A történelemben láttunk ilyent például a keresztény szülőktől származó janicsárok képében.
Hogyan kapcsolódik mindez a bevándorlás kérdésével? Ahhoz, hogy a fenti helyzet előálljon több környezeti tényezőnek is jelen kellett lennie. Kellett hozzá a zárt, bevándorlókból álló iszlám közösség. Az európai szinten működő (az-az sehogy) árva és családsegítő rendszer. És végül, de nem utolsó sorban a médiákból jövő képmutató illúzió, miszerint Franciaország a szabadság, egyenlőség, testvériesség és gazdagság otthona. Ugyanis ez a testvérpár, soha az életben nem radikalizálódott volna ilyen mértékben, ha nem idegenként lettek volna kezelve, rendelkeztek volna célokkal és lett volna egy jövőképük, plusz nem egy olyan közösségbe kerülnek ami ezekre a hatásokra, még rá is erősít. Franciaországban, ahogy Nyugat-Európa más államaiban is, jelentős gettósodási folyamat zajlik amikor a frissen érkező, nyelv és kulturális ismeretekkel nem rendelkező, eltérő szocializációs háttérrel rendelkező, képzetlen bevándorlók saját közösségeket hoznak létre. Ez különösen veszélyes, mert megakadályozza az újonnan érkezettek integrációját, fenntartja a korábbi kulturális és viselkedési mintákat, növeli a befogadó népesség xenofóbiáját. A gettókban élő, kitörni képtelen, perspektíva nélküli fiatalok körében vonzóvá válnak a többségi társadalommal való szembefordulást hirdető, radikális eszmék, kitermelve egy újabb, immár az befogadó állam állampolgárai közül való aktivistát.