Blogbejegyzések

Motiváció hiánya

Sokszor érzem azt, hogy lenne valami jó ötletem, talán lehetne belőle 15 perc hírnév vagy pár forint, de nem jutok el a megvalósításig. Ha el is kezdem, akkor addig próbálom tökéletesíteni az ötletet, hogy a végén rájövök ezt kb lehetetlen megcsinálni annyira bonyolult. Talán nincs elég önbizalmam, hogy meg tudnám csinálni. Nem tudom mit kellene tennem, hogy ne adjam fel. Eddig mindig azzal nyugtattam magam, hogy amíg egész nap dolgozok, miután hazaérek jó hogy nincs már kedvem semmihez, csak pihenni. Ennek viszont szeretnék véget vetni, egy életem van, minden elmulasztott perc vagy óra az álmaiból vesz el. Talán lehetne ez egy új évi fogadalom :) Nem lesz az. Változtatnom kell. Nemet kell mondanom az időrabló dolgokra ("jajj léccci telepítsd újra a gépem..." stb...) és csak magammal kell foglalkoznom. Mert megérdemlem.

Mikor akarok meghalni?

Gergő egyre alaposabban odafigyel a környezetére. Ennek egyik eredménye, hogy ha jelen van, a karácsonyi ajándékokról nagyon óvatosan kell nyilatkoznunk, ugyanis szent meggyőződése, hogy valójában a "Jézuska" el sem jön, csak bedobja az ajándékokat, amiket én rakok ki a fa alá. A karácsonyfa feldíszítését sikeresen, egy ügyes levéllel kikerültük, de az is feltűnt neki, hogy amikor átmegyünk kollektíve a templomba, akkor én kicsit a többiek után indulok. Mondjuk máskor is, de az mellékes. Most mindannyian együtt mentünk át, aztán én egy kis hasmenést szimulálva hazalógtam, hogy elintézzem a kipakolást. Természetesen idén nem volt karácsonyi koncert...

A munkaido hossza

A Magyar Narancs (idei) utolso es dupla szamaban a Tamas Gaspar Miklos nevu marxista filozofus is kifejtette gondolatait, hogy mennyit kellene dolgozni.

A cikke kozepen bibliai hivatkozasokat, alatamasztasokat is kozol. Ezt irja abban a reszben:

"A munkat a Biblia is az eredendo bun fejeben kijaro buntetesnek ('arcod veritekevel kell dolgoznod') tekinti, a munka a bun rabsaganak kovetkezmenye, amelyben a termeszet tobbe nem paradicsomi (azaz emberi erofeszites nelkul, a maga adott termeszeti mivoltaban all az ember rendelkezesere). Az Ujtestamentom is erre utal a maga anarchisztikus munkaellenessegeben: a mezok liliomait, az eg madarait az Ur taplalja, az Ur ruhazza (s milyen szepen), az igaz ember majd meglesz valahogy, a legfontosabb az, hogy higyjen es legyen jo. Itt a kozosseg a hivok kozossege: a kozottuk levo szeretet (baratsag, philia) definicioja egyertelmuen gorog jellegu, ez folytatodik a szerzetesi kozossegek onmeghatarozasaban is."

OpenSSL panaszol: SSL alert number 48

Ebben a történetben a szerveroldalon jelenik meg ez a hibaüzenet:


20181227.093618.061 sv3rd.S3IR_read_ssl(sock=18,maxlen=2000,ptn=10.129.6.30:58474)
                    SSL_read(socket=18) retuned 0
                    SSL_error=1: SSL PROTOCOL
ERR_print_errors_fp:
4294967296:error:14094418:SSL routines:ssl3_read_bytes:
tlsv1 alert unknown ca:ssl/record/rec_layer_s3.c:1528:
SSL alert number 48

Találat a 48-ra:


# define TLS1_AD_UNKNOWN_CA    48/* fatal */
# define SSL_AD_UNKNOWN_CA     TLS1_AD_UNKNOWN_CA

Volt egy gyanúm, hogy esetleg a kliens nem szereti a szerver certificate-jét, és az efeletti panaszát rögzíti a szerver. Teszteltem, de nem sikerült reprodukálni, tehát valószínűleg nem ez a baj.

Samsung 840 evo RIP

Dec. 25 19:06:54
Élt 100 plusz apró TB írást és 40k ish munkaórát szorgos cache driveként.

Béke szilíciumjára :)

Milyen replacement legyen...
Fölösleges a mindenféle pcie meg hiperspeed csoda, sima S3 csatoló elég.
Napi 30-40G írás, nem nagy terhelés.

Supermicro IPMI ssl cert

Supermicro IPMI webje ugyanazt a certet hasznalja, ami baj.
Uj cert/key fajlt beallitani meg csak a webfeluleten lehet, konzolos ipmitoolok nem tudjak (legalabbis en nem talaltam ami tudna)
Ez 1-2 szerver eseten meg kezzel meg lehet oldani, de a rendszergazda lusta, amit tobbszor kell csinalnia, arra programot ir.
Igy irtam egy kis progit, ami megcsinalja ezt automatan: "beloginol", feltolti a cert/key fajlt, majd aktivalja.

Forras elerheto itt: https://github.com/Elbandi/supermicro-ipmi-cert-upload

Pi Python3 tanulas ...

[code]
#! /usr/bin/env python3
#
# rathunter4.py by Ice
#

import io
from gpiozero import MotionSensor, LED
import picamera
import time
import datetime
import subprocess
import atexit
import logging

ir = False
logfile = "/var/log/rathunter/rathunter.log"
moviesdir = "/media/hdd/"
host = subprocess.getoutput(["hostname", "-s"])

@atexit.register
def goodbye():
print("You are now leaving the rathunter4.py program.")

#Function to get get date and time
def dt():
return datetime.datetime.now().strftime("%Y-%m-%d_%H.%M.%S")

# Function to create new Filename from date and time
def getFileName(o):
return moviesdir+host+"-"+o+".h264"

A legjobb karácsonyi ajándék magamnak: Youtube Rádió 0 Ft-ból :)

Történt kb. két hónapja, hogy eszembe jutott van egy csomó fölös alkatrészem, amiből akár valami webes ébresztő órát is lehetne építeni.
Akadt egy régi Raspberry A modell benne egy microSD kártyával, hozzá doboz meg egy pici D osztályú erősítő adapterrel, régi autós hangszórók (amik sohasem voltak használva), és találtam később még egy LAN adaptert meg egy USB hub-ot is! Ja és volt még egy USB-s nyomógombom, amit régebben gyártottam egy olcsó USB billentyűzetből!

Mindegyik valamilyen befejezetlen projektből maradt. Mit lehet ezekkel kezdeni? Igazából innen már egyszerűnek tűnt a dolog, gyúrjuk az egészet egybe és kész az ébresztős webrádió!!

A valóság ha utolér

Azt hittem, hogy a 4GB Telekom Maraton elég lesz az EU-ban töltött ünnepekre. Pár nap alatt lekoptattam belőle 0.6GB-ot az Android szerint, erre kapom ma az SMS-t, hogy az adatkeretem elfogyott. Le is basztak a netről, azonnal. Nézem a webes ügyfélszolgálaton, még 3.4GB felhasználható. Nyilván írtam nekik, hogy kezi'ccsókolom ez így hogy, de január lesz mire válaszolnak, addig hadd morogjak legalább itt.

Nem az a 7 eur fáj amiért kaptam itt 3GB adatot (otthon drágább), csak az, hogy miért léteznek ilyen primitív hibák 2018-ban is. Szerencse, hogy kártyafüggetlen vagyok, másképp ez egy 8/10-es szopatás lett volna.

SVN vs AIX

Ezek nem valamiféle filmszereplők, hanem egy verziókezelő és egy operációs rendszer.
Az SVN ugyebár sokkal jobb, mint a CVS, nemcsak a sorok számát tekintve ((csak *.c és *.h) cvs: 116_468, svn: 1_289_623 + arp), de a CVS alig-alig teszi próbára a naiv felhasználót, az SVN viszont ilyen csemegével kedveskedik:
https://stackoverflow.com/questions/53882162/unable-to-create-subversio…

Hurrá, Firefox megjegyezte a jelszavamat!

Az alapprobléma: a nagyon éber https://www.nejegyezzmegjelszot.hu tiltja a Firefoxnak a jelszó megjegyzését (olyan HTML-technikával, amit nem értek, és nem is akarok megérteni, van benne autocomplete=off is, meg más is, nem fontos.)

Nagyon egyszerű lesz az egész, gondoltam: csak telepítek egy "Saved Password Editor" nevű addont, és már tudok is userid+password párokat tárolni/szerkeszteni/törölni.

Vagy nem? Az az addon már régen megszűnt működni, részletek itt.

Szóval a következő egyszerű megoldást választottam: meghaxoltam a /etc/hosts fájlt, hogy a www.nejegyezzmegjelszot.hu a 127.0.0.1-re mutasson.

Ubuntu / Pulse Audio / System wide sound level normalization

Egy kis karácsonyi ajándék Linux felhasználóknak (latest finding):

https://askubuntu.com/a/771628

Különböző hangforrások, különböző youtube és egyéb videók különböző hangerővel rendelkeznek és így böngészés közben folyamatosan állítgatni kell a hangerőt. Van viszont plugin elérhető csomagként (LADSPA), amely tudja normalizálni valós időben a hangmintát.

Hogyan kell SMS-t írni?

Akár hiszitek, akár nem: ma ezt kaptam kérdésként. Egyenesen, bele a pofámba, vicc nélkül - ráadásul hatszemköszt. 2018 végén, 35-40 év körüli tagtól - aki még a jól átgondolt válaszom előtt a harmadik felet is megkérdezte, mert az arcomra dermedt bluescreenből látta, hogy kissé fura a helyzet.

Pedig világbajnok pókerarcot tudok, döglött macskába mártogatva eheted előttem a reggelidet, kivégzőhelyen szedett holdtöltei keresztespókot szopogatva - ekkor sem látsz meglepettséget rajtam, ha nem ismersz. Majd ha eltűnsz a színről akkor kezdek öklendezni és két hétig koplalni. Elkezdtem hát becsületből válaszolni, de két vagy mittudoménhány szó után másodpercekre elhallgattam (meglepően tehetetlenül) és nekifutottam újból, máshogyan. Szabadon mozog, beszámítható, önellátó. Nem iszik, nem drogos, nem gyógyszeres. Nem is remete, vannak tán' valami ismerősei. Nem színész. Még csak nem is kongói benszülött. Mondjuk kicsit fura szerzetnek láttam, szerintem a K-Paxról jöhetett. Végül elkezdte nézegetni a vezetékes telefont, hátha ott kell valamit nyomni mert ő még sosem írt üzenetet. Vártam öt percet, hátha valami agyi keringési zavara van. Nem, más téren rendezettnek tűnt.

mysql törés

Üdv!

Találkozott valaki mysql töréssel?
phpmyadmin-on keresztül mentek be bruteforce módszerrel.
Bár volt fail2ban..
Töröltek minden adatbázist.
Egyet létrehoztak benne hogy fizess bitcoint.

pch

FreeBSD-SA-18:15.bootpd

Rég volt már biztonsági figyelmeztetés. Íme.

Ui: Tegnap este a https://www.freshports.org -on már hamarabb láttam a VuXML-bejegyzést, minthogy az SA befutott volna - így meg is frissítettem a gépeket -, ráadásul épp nem futtatok BOOTP-szervert, így az átlagnál is kevésbé voltam támadható, azért öröm ezt látni, hogy fejlődünk :-)

Ja, nem :-(