Imadom, amikor boldog-boldogtalan a Bibliara hivatkozik, es kozben hulyeseget beszel. Mint Tamas is. Ugyanis a munka mar a kezdetektol, tehat a buneset elott is, az ember feladata volt:
"És fogta az ÚRisten az embert, elhelyezte az Éden kertjében, hogy azt művelje és őrizze." (1Moz 2,15).
Ezek alapjan azt mondhatjuk, hogy a munka kezdetektol Isten parancsa az ember szamara. Tehat nem a buneset miatt es ota kell dolgozni, hanem az eset ota lett a munka szenvedes (verejtek) es sokszor meddo, atkozott:
"legyen a föld átkozott miattad, fáradsággal élj belőle egész életedben! Tövist és bogáncsot hajt neked, és a mező növényét eszed. Arcod verejtékével eszed a kenyeret, míg visszatérsz a földbe, mert abból vétettél. Bizony por vagy, és vissza fogsz térni a porba!" (1 Moz 3,17-19)
Az Ujszovetseggel szinten hadilabon all Tamas, amikor pedig anarchisztikussagot fantazial bele, akkor vegkepp nyilvanvalo a fogalmatlansaga. Amikor Jezus a mezon levo liliomrol, az eg madarairol szol, akkor Isten gondviseleserol beszel. Arrol beszel, hogy ne legyetek neurotikusok, ne aggodjatok allandoan, hogy mit eszunk, mivel ruhazkodunk, hanem nezzetek meg a liliomot, a madarakat, ha Istennek mindezekre van gondja, akkor hogyne torodne veletek meg inkabb?
Az igaz ember majd meglesz valahogy pedig netto ostobasag. Az igaz embernek dolgoznia kell, aktivan tennie azert, hogy meg tudjon lenni "valahogy" (lol).
"Ezért mondom nektek: ne aggódjatok életetekért, hogy mit egyetek, és mit igyatok, se testetekért, hogy mivel ruházkodjatok. Nem több-e az élet a tápláléknál, és a test a ruházatnál? Nézzétek meg az égi madarakat: nem vetnek, nem is aratnak, csűrbe sem takarnak, és mennyei Atyátok eltartja őket. Nem vagytok-e ti sokkal értékesebbek náluk? Aggódásával pedig ki tudná közületek meghosszabbítani életét csak egy arasznyival is? Mit aggódtok a ruházatért is? Figyeljétek meg a mezei liliomokat, hogyan növekednek: nem fáradoznak, és nem fonnak, de mondom nektek, hogy Salamon teljes dicsőségében sem öltözködött úgy, mint ezek közül akár csak egy is. Ha pedig a mező füvét, amely ma van, és holnap a kemencébe vetik, így öltözteti az Isten, nem sokkal inkább titeket, kicsinyhitűek?” „Ne aggódjatok tehát, és ne mondjátok: Mit együnk? - vagy: Mit igyunk? - vagy: Mit öltsünk magunkra? Mindezt a pogányok kérdezgetik; a ti mennyei Atyátok pedig tudja, hogy szükségetek van minderre. De keressétek először az ő országát és igazságát, és ezek is mind ráadásul megadatnak nektek. Ne aggódjatok tehát a holnapért, mert a holnap majd aggódik magáért: elég minden napnak a maga baja." (Mt 6,25-34)
Sot, Pal kifejezetten megparancsolja, hogy mindenki dolgozzon. O is dolgozott. Az, aki elhanyagolja a munkajat, es igy a csaladja eltartasat veszelyezteti, Pal szerint rosszabb a hitetleneknel. Tehat megallapithatjuk, hogy Tamas konkluziojaval ellentetben a Biblia egyaltalan nem munkaellenes.
De a hivok kozossegeben is epp a lenyeget nem latja Tamas: a philia (amit baratsagkent fordit) nem a legfontosabb, bar nem elhanyagolhato. Ez azonban lehet egy horgaszklub, egy random osszeroffeno hupper csoport sajatja is. De egy dolgot azonban ezek nem tudnak magukbol kiizzadni: az agape-t, azt a szeretetet, amivel Isten szereti az embert. Es pont ez a hivok kozossegenek egyedi es legfontosabb jellemzoje.
Ja, a cikk vegkovetkeztetese az, hogy "Ne dolgozz soha. S ha megis, minel kevesebbet. Az orom nem szegyen"
- sj blogja
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Hozzászólások
https://www.youtube.com/watch?v=0A_v3YGeetQ :)
--
A vegtelen ciklus is vegeter egyszer, csak kelloen eros hardver kell hozza!
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
azok a jo regi Szeszelyes evszakok Glazser Bozso, ill. kesobb Nyomasek Bobo fiktiv karaktereivel :-)
--
O1G
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Megfogadhatna vegre a sajat tanacsat..
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Az év végére magányba sűlyedő emberek mindenféle filozófikus gondolatokra vetemednek, pedig legalább ott lehetne az íróasztalon a pálinkás butykos, mint kiemelő és humorba fordító, szinten tartó, segítő társ. (A bibliát emberek értelmezték, írták, fordították, - s mint olyat, - nem kell minden betűjét 100%-ig komolyan venni...)
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
hadd ertelmezzem ezt: a fenti, a jelek szerint palinkas butykos hatasa alatt elkovetett kommentedet nem kell komolyan venni...
--
O1G
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Tamás Gáspár Miklóssal kapcsolatban vegyesek az érzéseim, de ez most mindegy. Viszont nem elegáns úgy bírálni valakit, hogy az illető nem tud reagálni ugyanazon a fórumon. Sőt, valószínűleg nem is tud a bírálatról. Mert azt kétlem, hogy TGM regisztrált HUP user lenne. A tisztességes az lett volna, ha a Magyar Narancsnak olvasói levélként elküldöd a véleményedet. Vagy ha a cikk a honlapon is megjelent (nem tudom), akkor ott kommentben írod le a véleményedet.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
tetszik az otlet, akkor talan vegre a sok orban-serult sem a HUPot frocsogne tele a hulyesegeivel, hanem Vityanak kuldene a panaszos leveleit szemelyesen
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Ezzel az erővel egyből mehet a levél a /dev/null-ba...
--
A főnököm mindig megtartja amit ígér, ha pénzt ígér azt is!
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
ez azt jelenti, hogy csak azok a féleszűek zavarnak akiknek ellenvéleményük van?
a kormányon lévő/velük egy véleményen lévő agyalágyultak nyomhatják a hülyeséget?
szeretem ha valaki következetes..
:)
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
> ez azt jelenti, hogy csak [...]
nem, nem azt jelenti, de valahogy jellemzoen ok spammelik szarra /blog-ot meg random threadeket az orbanozos/fideszezos ajvekolasukkal
> szeretem ha valaki következetes..
azt en is
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
nem kell fullba nyomni a kretént a blogban, és akkor nem is trollkodják szét..
annyira :))
ez lehet a titok. de én is csak így hallottam :)
valahol
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
a cikk csak a nyomtatott ujsagban jelent meg, igy az ujsag honlapjan nem lehet kommentelni. Rakerestem az illetore, es valtozatos (online) helyeken publikal, viszont nem talaltam egyik( megnezett)en sem elerhetoseget. Annak nem latom ertelmet, hogy egy random oldalon, ahol megjelent cikke x temaban (es lehet kommentelni), leirjam az y tema egy szelete kapcsan feltort kifogasaimat. Kicsit utananezve ugy tunik, nem is koveti (de legalabbis nem reagal) a cikkei alatti olvasoi reakciokat. Szoval nem hiszem, hogy szegenykem akkora szornyu igazsagtalansag erte volna, hogy pont itt illettem kritikaval, amiert a szova tett temaban hulysegeket hordott ossze...
--
O1G
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
„egy random oldalon, ahol megjelent cikke x temaban”
Nem tudom hol szokott publikálni, de az a sejtésem, hogy a HUP-hoz képest mindenképpen relevánsabbak azok a random oldalak.
„Kicsit utananezve ugy tunik, nem is koveti (de legalabbis nem reagal) a cikkei alatti olvasoi reakciokat.”
Nagyon kicsit én is utánanéztem, és úgy tűnik, hogy egyesek tudnak olyan véleményt megfogalmazni, amire már reagál:
„https://www.google.com/search?q=tgm+v%C3%A1lasza&oq=tgm+v%C3%A1lasza&aq…”
Félreértés elkerülése érdekében: Nem az a bajom, hogy egy kérdéssel kapcsolatban kifejted a véleményed. Politikai kérdésekben is sokan megteszik ezt a HUP-on. Engem ez nem zavar. Viszont Te most egy konkrét személyt kritizálsz a véleménye/írása miatt.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Nagyon kicsit én is utánanéztem, és úgy tűnik, hogy egyesek tudnak olyan véleményt megfogalmazni, amire már reagál:
jobban utananeztem a te nagyon kicsi utananezesednek, es az tunt fel, hogy a google kereses talalatai kozott olyan 'valaszok' vannak, hogy emberunk olvasott x helyen valamit XY-tol, majd publikalt egy ellencikket y helyen 'Valasz XY-nak' cimmel. Azt is meg merem kockaztatni, hogy nem is konkretan XY-nak szanja az ellencikket, hanem a sajat olvasokozonsegenek. Kulonben inkabb pl. a bayergeci blogjaban fejtene ki ellenkezo allaspontjat. Szoval korrigalnom kell magam: eleg relevans ez a blog.
Viszont Te most egy konkrét személyt kritizálsz a véleménye/írása miatt.
igy van. Sajnos a 'hulyeseget beszel' allitasom nem pusztan kritika, hanem teny. Meg akkor is, ha ez most teged zavar...
--
O1G
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
„Sajnos a 'hulyeseget beszel' allitasom nem pusztan kritika, hanem teny.”
Maradjuk inkább annyiban, hogy a Te a vallásod elvárásai szerint ténynek hiszed.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
ha veszed a faradsagot, es elolvasod a hivatkozasokat, akkor nem a marxista konkluzioja fog kijonni. Szoval ne maradjunk annyiban. Ez a kivulallok relativizalo maszatolasa meg eleg gaz...
--
O1G
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Tény 1: TGM írt valamit a munkáról, és ezt néhány bibliai idézettel támasztotta alá.
Tény 2: Te mást gondolsz a munkáról, és ezt néhány bibliai idézettel támasztottad alá.
Nem tény, de úgy gondolom: A vita az, amikor a másik ember érveit megcáfoljuk. Vagy kísérletet teszünk rá. Például amit TGM írt az nincs is benne bibliában. Vagy benne van, de a szövegkörnyezetből kiemelve már nem derül ki, hogy az eredetileg csak a pirézekre vonatkozott. Ha nem tudod cáfolni az állításait, akkor választhatod azt, hogy nem reagálsz rá, és csendben maradsz. Az nem vita, hogy a másik ember érveit figyelmen kívül hagyod, és csak a saját érveidet ismételgeted. Ez maszatolás, ami elég gáz.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Tény 1: TGM írt valamit a munkáról, és ezt néhány bibliai idézettel támasztotta alá.
nem. TGM irt valamit a munkarol, es a Bibliara is hivatkozva allapitott meg 1-2 zoldseget. Csak a torteneti huseg kedveert: az egyetlen bibliai idezet az az 'arcod veritekevel kell dolgoznod'. Szoval ez a 4 szo az, amit idez.
Tény 2: Te mást gondolsz a munkáról, és ezt néhány bibliai idézettel támasztottad alá.
nagyon mast gondolok a munkarol, de nem ez a lenyeg. Hanem hogyha alaposabban elolvasod a topikinditoban levo bibliai idezeteket (sikerult megtenned?), akkor szembetuno lesz, hogy ha TGM 4 szavat "nehany bibliai idezetnek" titulalod, akkor az en 238 szavamat eleg meredek szinten "nehany bibliai idezetnek" nevezni.
Mondom, az a nehany bibliai vers valojaban tenyleg nehany idezet. Hanem ami problema, az a Bibliara hivatkozni ugy, hogy azzal szemben elegge mast kozlunk tenykent, ahogyan az Tamas is tette. Na ez miatt ragadtam billentyuzetet.
A vita az, amikor a másik ember érveit megcáfoljuk.
ha elolvasod, amit irtam a topikinditoban, akkor megerted, hogy ez megtortent. Vagy csak azert jottel, hogy a vitarol vitatkozz?
--
O1G
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Amellett, hogy értem, nem találtál jobb megoldást, én is azt javasolnám, hogy legalább valami nagyobb publicitású, politikai témájú oldalon is közöld az írásod, hátha kialakulna valami párbeszéd, és helyre lenne igazítva bármelyik oldal csúsztatása (nem vádaskodás, de lövésem nincs ki állít mit és mennyire megalapozottan, csak a párbeszédet serkenteném).
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Tamas hivatkozott cikke inkabb filozofiai jellegu, mintsem politikai. A parbeszed kialakulasanak ~zero eselye miatt nem latom ertelmet, hogy ezt ott publikaljam. De ha latod mostanaban, nyugodtan emlitsd meg neki, hogy valakinek nem tetszett az egyik irasa...
--
O1G
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
> Nézzétek meg az égi madarakat: nem vetnek, nem is aratnak, csűrbe sem takarnak, és mennyei Atyátok eltartja őket.
Bár nincs megemlítve, melyik konkrét madárra gondolt a kedves szerző, azért ezt a mondatot érdemes lenne alaposabban végig gondolni mivel szárnyas barátainknak se fenékig tejfel az élete. Az eltartásról meg annyit, hogy tenniük is kell érte, mivel a repülés nagy izommunkát igényel utóbbi meg sok a kaját vagyis egyáltalán nem unatkoznak hogy ne haljanak éhen.
Btw, kinzó kérdés:
ha a Biblia szerint Isten a negyedik napon teremtette a napot ("Azután ezt mondta Isten: Legyenek világító testek az égbolton, hogy elválasszák a nappalt az éjszakától..." – I. Móz 1: 14-19
akkor addig hogyan tudta számolni az eltelt napokat?
No rainbow, no sugar
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Nem vagyok értője a szövegeknek amiket hivatkoztok, de szerintem a nap mint mértékegység létének nem feltétele a Nap mint égitest, lehetett az előtte is, aztán úgy állította be a Nam körüli keringést és forgást, hogy megfeleljen ennek. Jóval nehezebbnek tűnik, de, hát, izé, Isten az Isten a szöveg szerint :).
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Omnipotencia elonye, hogy akar igy is lehet/ett/ ha mar kreacionista iranyt tetelezzuk fel helyesnek.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
A kérdés inkább az, hogy a teremtés előtt miért lett volna szükség a nap definíciójára. Sőt, egyáltalán az idő mérése is értelmetlen volt a teremtés előtt.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
a megoldas sokkal egyszerubb, (es bonyolultabb). A hivok kozott van egy fundamentalista iranyzat, amelyik szo szerint veszi a teremtestortenetet: 6 x 24 oras idoszakkent tekintik a bibliai teremtestortenetet, a Fold korat n * 1000 evre teszik, stb.
En azonban azt mondom, hogy ez nem egy reszletes jegyzokonyv, sokkal inkabb egy memo, ami inkabb osszefoglalja, hogy Isten mit tett a vilag teremtesekor. (Nagyon fontos: az okori ember nyelven, olyan koncepciokkal, amit o is megertett!) Babilonban pl. a Napot, stb. istenekkent tiszteltek. A bibliai teremtestortenet azokat is helyre teszi, amikor azt mondja, hogy a Nap, stb. is csak teremtmenyek. Szoval en azt a 6 napot inkabb 6 fazis, szakasz ertelemben tekintem, amelyek hossza igy nem kell, hogy kenyszeredetten egyforma legyen.
A Biblia azt is mondja, hogy Istennel 1 nap az olyan, mint 1000 ev, es 1000 ev, az mint 1 nap. Ami megint csak arra jo, hogy gumicsont legyen a kivulallok elmejenek, de a hivo ember megerti belole, hogy egyszeruen az ido Istennel is telik, de mas leptekkel, mint nalunk.
a nap mint mértékegység létének nem feltétele a Nap mint égitest
szoval a kerdes az, hogy 6 nap Isten orajan, vagy 6 nap a mi orankon?
hát, izé, Isten az Isten a szöveg szerint :).
ezzel nem vitatkoznom :-) De a megoldas itt inkabb az ido fogalma. A Bibliaban szerepel egy olyan resz, hogy amikor a zsidok mittomenmar kikkel harcoltak a honfoglalasuk soran, akkor hogy legyen ido elpicsazni oket teljesen, Isten visszaforgatta az idot valamennyivel, hogy hosszabb legyen az adott nap. Ez lehetseges? Mielott elmennek abba, hogy akkor vajon a Fold visszafele forgott x fokot, esetleg a Nap ment odebb, etc, inkabb vegyuk az ido Kant szerinti meghatarozasat, aki szerint az ido egyszeruen az esemenyek egymast koveto sorrendje...
--
O1G
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Btw, kinzó kérdés:
nem birnam nezni, hogy teged kerdesek kinoznak. Ime a valasz:
"Akkor ezt mondta Isten: Legyen világosság! És lett világosság. Látta Isten, hogy a világosság jó, elválasztotta tehát Isten a világosságot a sötétségtől. És elnevezte Isten a világosságot nappalnak, a sötétséget pedig éjszakának nevezte. Így lett este, és lett reggel: első nap." (1Moz 1,3-5)
Az eltartásról meg annyit, hogy tenniük is kell érte, mivel a repülés nagy izommunkát igényel utóbbi meg sok a kaját vagyis egyáltalán nem unatkoznak hogy ne haljanak éhen.
tfh Isten full extras ellatast/eltartast nyujt neked, amiben benne van, hogy egyaltalan nem kell dolgoznod, csak a szadat nyitva tartanod, es o beletesz valami k. finomat, amikor csak ehes leszel; a seggedet sem kell megtorolnod, mert o azt is megteszi; stb. Egy ilyen szituacioban barmi, amit teszel, csak ronthat a helyzeten. Tehat a napjaid ugy telnenek el, hogy hanyattfekve (vagy kezenallva, ha jobban tetszik) mozdulatlanul tatod a szad, eszel, ha kell, iszol, ha kell, szarsz, ha kell, stb. Tenyleg ilyen eletet szeretnel? En nem.
--
O1G
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
akkor melyik _napon_ is teremtette a _napot_? :D
No rainbow, no sugar
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Mint égitest? A negyedik.
Hogy anélkül hogy működött a világ? hát... megoldotta, hiszen Isten.
Ja hogy az időt? Attól, hogy nincs nap, még van idő. Aztán szépen berakta a égitesteket, hogy pont egy nap alatt forogjon a föld. De a időegységet már belőtte. Megoldotta, hiszen Isten :)
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Ez csak egy példabeszéd a nap nyilván csak valami időkeretet jelent.
A Bibliát nagy hiba szó szerint értelmezni, pl. a 7 napos és az Ádám és Évás történet több helyen ellentmond egymásnak, külön érdemes kezelni. Lényegében a Bibliában két alternatív teremtés történet van.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
+1
--
O1G
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
"A Bibliát nagy hiba szó szerint értelmezni"
Kivéve ha épp az aktuális tetteinket indokolja.
--
"You can't convince a believer of anything;
for their belief is not based on evidence,
it's based on a deep seated need to believe."
Carl Sagan
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
"akkor addig hogyan tudta számolni az eltelt napokat?"
A Rodoszi Kolosszus (ie 280) 36méter magas volt. Pedig az első méter etalonokat csak az isz 1700-as evek vegen keszitettek el.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Egy lusta segg vagyok, de aki azt mondja, ne dolgoz, az elmebeteg. (sry)
A nemhiába végzett munka eredményén való öröm hihetetlenül felszabadító.
--
"Biztos én vagyok a béna, de csak azt sikerül elérnem, hogy kikapcsol a monitor."
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Volt lakotarsam kerdezte tegnap, hogy mit csinalok szilveszterkor.
Hat mondom van az a mondas, hogy "amit szilveszterkor csinalsz, olyan lesz a kovetkezo eved", szoval valoszinuleg dolgozni fogok, mert jo lenne tobbet tudni dolgozni jovore, mint iden sikerult.
Erre elmosolyodott: "hat en biztos, hogy nem akarok tobbet dolgozni", majd ebben maradtunk.
Multkor mondjuk nem ertette, hogy az o fizetese fole belott felso savomra miert tett kerdes nelkul meg 10%-ot ajanlattetelkor a munkaltato...
Szerk: felreertesek elkerulese vegett: nem ceges dolgokon fogok dolgozni. Picit valoszinuleg piszkalom majd az egyik pet-projectem, meg kozben megjott a konyv, szoval azt is ki kell olvasni, hogy haladhassak az elemzesemmel.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
+1
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Két megjegyzés, inkább csak úgy magamnak:
1) Az alábbiak közül melyekről mondhatjuk azt, hogy munka, és mennyire az: a termőföld felásása kézi szerszámmal; a föld felszántása traktorral; a már önjáró traktor programjának megírása; utasítani az MI-t, hogy írja meg a traktor optimálisabb vezérlő kódját; gondolkozni és írni egy filozófikus cikket erről az egészről.
2) A hívők szerint Isten vajon azért adta az embernek a logikus gondolkodás képességét, az egymásra épülő következtetések egybefűzését és e láncolat érvként történő felhasználást, hogy éljen vele? Ha igen, akkor a Biblia nem tekinthető olyan könyvnek (nem részletezem miért), amiből a "végső igazság" minden kérdésben levezethető. Ideje lenne már a harmadik ciklust is valakinek megírnia: a "Legújabb szövetséget", amelyben a tudomány és a megismerés kiemelt szerepet játszik.
--
eutlantis
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
1) mindegyik munka
2) igen, azert adta.
Ha igen, akkor a Biblia nem tekinthető olyan könyvnek (nem részletezem miért), amiből a "végső igazság" minden kérdésben levezethető.
nem.
Ideje lenne már a harmadik ciklust is valakinek megírnia: a "Legújabb szövetséget", amelyben a tudomány és a megismerés kiemelt szerepet játszik.
Btw. az iskolaban nem ezekkel foglalkoztal? De tfh megirjak most a 3. reszt. Vajon mit fog gondolni az 1000 evvel kesobb elo ember? Hogy mar nagyon kene egy 4. resz? Na pont ezert nem a tudomanyokkal foglalkozik az Iras. Megismeres viszont boven van benne: amit Isten kijelent onmagarol, mert kulonben sosem tudnank, ertenenk meg magunktol. De azok mar az elso 2 reszben is ott vannak...
--
O1G
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Megismeres viszont boven van benne: amit Isten kijelent onmagarol,...
Pontosabban, amit az írástudók Isten önmagáról való megnyilatkozásának gondoltak. Az Ószövetségben egy véráldozatot is elfogadó Isten van ábrázolva, ahogy azt a pásztornépek elképzelték; az Újszövetségben már egy szelíd Isten képe jelenik meg. Vajon a 3. ciklusban, az informatika és a technológia ilyen fejlettségi szintjén mire helyeződne a hangsúly? Természetesen a szeretet után következő dolgokra gondolok. (Bár, nagyjából az is elegendő lenne, szerintem.)
--
eutlantis
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
azt akartam kifejezni, hogy tudomanyt nem tehetsz bele, hacsak nem akarod folyton foltozgatni. Arrol nem is beszelve, hogy kinek a tudomanyos allaspontjat? Mert vannak azert egymassal konkuralo elmeletek...
--
O1G
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Természetesen nem egy konkrét elmélet megemlítéséről van szó.
--
eutlantis
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Vajon a 3. ciklusban, az informatika és a technológia ilyen fejlettségi
szintjén mire helyeződne a hangsúly?
PC, CoC, stb. :)
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Imadom, amikor boldog-boldogtalan a Bibliara hivatkozik, es kozben hulyeseget beszel.
Ha neked lehet, másoknak miért ne lehetne?
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
en korrekt cafolatot tettem a sulyos szavak melle. Azt nem kell szegyellned, ha nem birod kovetni. Azt mar inkabb, hogy te csak a levegobe hantazol...
--
O1G
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Te tévedhetetlen vagy és sohasem beszélsz hülyeséget?
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
ha tevedtem/hulyeseget beszelek, nyugodtan mutasd meg. En a topikinditoban megtettem Tamas cikke kapcsan. De te egyelore csak hisztizel...
--
O1G
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Ha hisztizek, nyugodtan mutasd meg.
Arra utaltam, hogy senki sem tévedhetetlen (szerintem, de arra még nem feleltél, hogy szerinted te tévedhetetlen vagy-e). Ha senki sem tévedhetetlen, akkor mindenki beszél hülyeséget.
Ha téged ez idegesít, akkor abba gondolj bele, hogy nem csak ő, és mindenki más, de te is ugyanúgy beszélsz hülyeséget. Az is idegesít? Vagy neked szabad, csak másonak nem?
Na mindegy, ha érted, jól van, ha nem érted, akkor nem érted. A te blogod, azt írsz bele, amit akarsz.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
elsore is ertettem az otromba csusztatasodat. Leirtam a problemat, tettem melle erveket (amiket talan nem ertettel meg). Te ilyet nem tettel, csak egy otromba indukcioval probalod meg ramhuzni a vizes lepedot. Gondolom, ezuttal sem akarod/tudod megmutatni, hol tevedek a topikinditoban, hanem csak hisztizel. Szolj, ha maradt meg kerdesed...
--
O1G
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
tettem melle erveket (amiket talan nem ertettel meg)
Nem olvastam el az első 4 bekezdésnél többet. Nem az érveiddel akarok vitatkozni, nem az ő gondolatairól akarok véleményt alkotni - csupán a hozzáállásodon gondolkodtam el.
Gondolom, ezuttal sem akarod/tudod megmutatni, hol tevedek a topikinditoban
Nem állítottam, hogy bárhol tévedtél a topikindítóban.
Nem érdekel annyira a téma, hogy elolvassam a topikindítót, annyira meg végképp nem, hogy megpróbáljak tévedéseket vadászni.
Szolj, ha maradt meg kerdesed...
Minek? Kétszer megkérdeztem ugyanazt, nem válaszoltál. Megkérdezhetném még egyszer, de várhatóan ugyanaz lesz az eredmény, csak terelsz, ahelyett, hogy azt mondanád, hogy igen, vagy azt, hogy nem.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
> Te tévedhetetlen vagy és sohasem beszélsz hülyeséget?
vs
> Nem állítottam, hogy bárhol tévedtél a topikindítóban.
> Nem olvastam el az első 4 bekezdésnél többet.
> Nem érdekel annyira a téma, hogy elolvassam a topikindítót
Van így értelme a vitátoknak? :)
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Milyen vitának?
Én kérdeztem egy dolgot, sj meg valami mást kér számon rajtam, de nem válaszol.
Én nem erről a topikról beszélek, sj meg erről próbál beszélni. Ez nem vita, hanem vagy félreértés vagy terelés.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Nem állítottam, hogy bárhol tévedtél a topikindítóban.
En: Imadom, amikor boldog-boldogtalan a Bibliara hivatkozik, es kozben hulyeseget beszel.
Te: Ha neked lehet, másoknak miért ne lehetne?
?
Nem érdekel annyira a téma, hogy elolvassam a topikindítót,
visszakanyarodtunk oda, hogy hisztizel, es hazudozol...
--
O1G
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Csak ennyit tennek hozza:
https://www.art.com/products/p43283281356-sa-i10149778/robert-leighton-…
Minden pofon jo helyre ment.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Szigorúan csak magunk között: bibliai idézettel mindent és mindennek az ellenkezőjét be lehet bizonyítani (ezt gimnázium első osztályban tanítják is, ha valaki magától nem vette volna észre korábban).
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
te mindent elhiszel, amit beadnak neked? Egy ido utan kinovi ezt az ember...
--
O1G
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Bagoly vs. veréb re. nagyfej?
--
"You can't convince a believer of anything;
for their belief is not based on evidence,
it's based on a deep seated need to believe."
Carl Sagan
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Te minek tekinted a Bibliát?
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Isten kijelentesenek, amiben minden benne van a hivo ember szamara, hogy Isten tetszesere elhessen...
--
O1G
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
> te mindent elhiszel, amit beadnak neked? Egy ido utan kinovi ezt az ember...
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Erről egy kedves sztorim jutott eszembe.
90-es években vidáman modellezgettünk a gárdonyi szabadstrandon a helyi cimborákkal, ami összetételben nagyjából úgy nézett ki, hogy egy hitlerjugend tetoválásos ifjúlevente, egy dávidcsillag tetoválásos túlélő, egy honvédségi rejtjelező, meg jómagam repülőgépszerelő tanonc. Odakeveredett egy filozófus figura, aki megtekintette a szerkezetetek. Közölte, hogy milyen finom kis szerkezetek és neki soha nem lenne türelme ilyeneket építeni. Majd tartott egy 3/4 órás előadást a repülésről. Mikor távozott, a túlélő cimbora, kissé elgondolkodva, kissé magának mondva kérdezte:
- Ez vajon mit csinálhat munkaidőben? Láttál te már filozófust dolgozni?
Mire az ifjúlevente cimbora kapásból:
- Jah, Recsken a munkatáborban...
--
"Maradt még 2 kB-om. Teszek bele egy TCP-IP stacket és egy bootlogót. "
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
dehogynem dolgoznak, ok vedenek minket a fasizmustol es egyeb ordas eszmektol palyazati penzekbol
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
meg kell előzni az ilyen elhajlást,
és máglyát kell rakni platon arisztotelész szokratész könyveiből, hogy ezeknek a kretén vizilófusoknak eszébe se jusson ilyesmi.
ja.
és a filozófus pereket is újra be kell indítani. ki tudja még jó kis propara.. preirapura.. priperepar.. propaganda - navégre - is lehet a taplók megvezetésére.
úgyis minden szarsággal meg lehet etetni a magyarokat.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Bezzeg a régi szép időkben, amikor még azért küldtek máglyára, mert tényekkel zavartál meg filozófusokat.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
már a múlt sem a régi.
:/
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
TGM azért hivatkozik a bibliára munkával kapcsolatban, mert az hozzá az egyetlen forrása. Munkatapasztalata ugyebár nincs...
Ez a bajom a filozófusokkal. Csak elmélkednek, és abból élnek, hogy újabb filozófusokat képeznek a BTK-n. De valójában nem tesznek le semmit az asztalra.
---
"A megoldásra kell koncentrálni nem a problémára."
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
tisztára liótmező :)
nem az már bezárták..
akkor tisztára mint a soros egyetem :)
ja nem azt is épp most zárják be..
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Így olvasva a hsz-edet, valóban bele lehet látni ezt is, de hidd el nem erre gondoltam.
Én tőlem elmélkedhet, írogathat bármely filozófus, csak nem tartom hitelesnek a munkáról írt véleményét egy olyan embernek, aki valós munkát még nem végzett.
Kicsit olyan ez, mint amikor a pap a házasságról beszél. Az is kissé hiteltelen.
---
"A megoldásra kell koncentrálni nem a problémára."
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
nem kell ahhoz péknek lenni, hogy tudjam a ehetetten a kenyér.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
igen, de olyankor te (gondolom) arról kezdesz beszélni, hogy neked mennyire nem ízlik az a kenyér.
Nem pedig arról, hogy hogyan kéne kenyeret sütni. :)
---
"A megoldásra kell koncentrálni nem a problémára."
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
szóval sokkal jobb egy szakbarbár közgazdász véleménye, aki szerint, leszarom kategória az ember, annak egészségi állapota, a hatékonyság, a dolgozói szegénység..
nem elég a munkaerő akkor dolgozzon többet, 'osz jónapot'.
ha beledöglik lesz másik.
következésképp egy hülye - félművelt szakbarbár - véleménye megáll, egy másik hülye véleményével szemben, akiről legalább feltételezhető - bár nem bizonyított - hogy az olvasottsága, műveltsége legalább a minimumot megüti.
teljesen világos:)
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
namost akkor lehet vitatkozni, ki a nagyobb szaktekintély munkaügyben, meg bibliaügyben:
- kósa 'naiv' lajos, a közgazdászok netovábbja - annyit érthet hozzá hogy akadozva felolvasott egy papírt a parlamentben, de hogy mi is van benne arról fogalma sem volt, és ma sincs hiába olvasta - az előterjesztő akit egy szegén asszony is 'átvert' 13 milliárd eurós örökséggel:))
- v. TGM. aki hát tudálékos, meg fontoskodó, meg minden lében kanál:) hát olyan amilyen
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Együk sem dolgozott soha. Ha csak közülük lehet választani akkor a vita értelmetlen. ;)
---
"A megoldásra kell koncentrálni nem a problémára."
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
mivel sem a szakszervezetek, sem a vosz nyilatkozatai nem ütötték meg a 'halhatóság' határát, legalábbis ebben a zajba, sokak szerint nem, így csak ezek maradtak, na meg a soros/gyurcsán/bevándorló vonal..
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Kiforgatod a szavaimat.
---
"A megoldásra kell koncentrálni nem a problémára."
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Igen. De péknek kell lenned, hogy meg tudd mondani, hogy a búzától az élesztőtől a víztől vagy a sótól rossz a kenyér. Agronómusnak, mikrobiológusnak, ÁNTSZ-esnek, kémikusnak vagy bányamérnöknek kell lenned, hogy megmondd miért rossz a búza, az élesztő, a víz vagy a só.
Elmúlt a mindentudó bölcs emberek világa. Ma már millió egy specializált szakma van, hogy pontosan meghatározzák a problémák forrását.
--
"Maradt még 2 kB-om. Teszek bele egy TCP-IP stacket és egy bootlogót. "
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
/offtopic
egy papnak sokkal tobb infoja van a hazassagi problemakrol mint barmelyik mas hazas embernek (nyilvan nem sajat tapasztalat): a hivo kozosseg egy resze meg szokta gyonni oromeit/banatait/gondjait/buneit/felrelepeseit/stb egy papnak, igy tudja mik azok a jelek/esemenyek amitol majd felremegy egy hazassag.
--
A vegtelen ciklus is vegeter egyszer, csak kelloen eros hardver kell hozza!
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
tehat vmit meg lehet erteni csak a negativumokbol.. :DDDD
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
meg hat ha jol csinalja a dolgat, akkor a hazassagok, keresztelesek, egyebek kapcsan is jol ismeri a csalad eletet
persze a 444 szintu kozonseg csak pedofilpapozni akar szoval felesleges elmagyarazni nekik
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Küzdjünk általánosítással az általánosítókkal szemben!
--
"You can't convince a believer of anything;
for their belief is not based on evidence,
it's based on a deep seated need to believe."
Carl Sagan
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
ez 1. korben fogalmatlan ostobasag...
--
O1G
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Egyel feljebbi hsz-ed miatt nem értem a kérdést. :)
De megpróbálom neked összefoglalni :
normál esetben egy pap sosem élt házasságban. Minden amit a házasságról tud az az amit a biblia mond neki, és a gyónások panaszai. A kettő együtt is fényévekre van egy házasság összetettségétől, így annak megértésére a papnak esélye sem lehet. Ezért a tanácsai hiteltelenek.
Egy többszörösen elvált férfi/nő tanácsai hitelesebbek. Nem biztos, hogy jók, csak hitelesek.
A pap tanácsai pedig nem biztos, hogy minden esetben rosszak, csak nem hitelesek.
---
"A megoldásra kell koncentrálni nem a problémára."
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
ah, ertem mar (thx a szajbaragos magyarazatert). Az okozza a felreertest, hogy a te fejedben a pap az a maskaraba oltozott ember, akinek a szexualis tapasztalata kimerul a kisfiuk molesztalasaban. De a protestans egyhazak papjainak szabad hazasodniuk, es hazasodnak is, szoval abszolut elso kezbol szarmazo tapasztalataik vannak...
--
O1G
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
a protestans _felekezetekben_ nem papok vannak hanem lelkeszek.
ha nem tudod mi a kulonbseg a pap es a lelkesz kozott szivesen elarulom neked...
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
kerlek, mindig szivesen tanulok...
--
O1G
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
az oszovetsegben a papsag dolga volt az aldozat bemutatasa, es a papsag kozul a fopap mehetett be egyedul a szentelybe is az evente egyszeri nagy aldozatot bemutatni. (egy tiszta allat leolese volt az aldozat, amire rahelyeztek a bunosok illetve az egesz nep buneit)
ugyebar Jezus a keresztaldozataval bemutatta azt az aldozatot amire Abeltol kezdve egeszen a Templom lerombolasaig minden aldozat mutatott, amik elokepei voltak Jezus aldozatanak. a zsidokhoz irt level 9 es 10 resze beszel errol reszletesen: "Krisztus pedig megjelenvén, mint a jövendő javaknak főpapja a nagyobb és tökéletesebb, nem kézzel csinált, azaz nem e világból való sátoron keresztül, És nem bakok és tulkok vére által, hanem az ő tulajdon vére által ment be _egyszer s mindenkorra_ a szentélybe, örök váltságot szerezve."
Tehat mivel az egesz aldozati rendszer Krisztusra mutatott es Jezus megtette ezt az egyszeri es tokeletes aldozatot mint fopap, tobbe nincs szukseg aldozatra, - csak arra hogy elfogadjak ezt az aldozatot a sajat eletukre nezve-, ergo papokra sincs tobbe szukseg, akik ezt az aldozatot bemutassak.
A protestans vallasi vezetok/szolgalok ezert nem papok..itt a vege fuss el vele...(hogy a katolikusok miert aldoztatnak es miert hivjak papoknak magukat...az mar legyen az o problemajuk majd.)
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Kíváncsi lennék, hogy ez csak magyarul van-e így, vagy más nyelvekben is megvan-e ugyanez a különbség?
Illetve, ha belegondolok kicsit, amit a Jézus előtti időszakról írsz, ott a zsidóság "papjairól" van szó. Őket manapság rabbiknak hívjuk. Nem?
Szóval időrendileg: pap1 = zsidó papság Jézus előtt, pap2 = keresztény papság, pap3 = protestánsok új nevet választottak. pap1bis = zsidó papság most
Nem tudom igazából, hogy jelenleg hol tart a zsidó vallás, de ha a korábbi tradíciókat követik, és Jézust ugye nem fogadják el megváltónak, akkor arra számítanék, hogy a zsidó papok (pap1) továbbra is tolják az áldozatokat (feltételezem, hogy nincs már ez így), és a keresztény papok (pap2 és pap3) meg nem, mert Jézus megváltotta az emberiség bűneit.
Ha ez a gondolatmenet nem hibás, akkor igazából amikor azt mondják a protestánsok, hogy nem kell már állatot áldozni, tehát papokra nincs szükség, szerintem pap1-re gondolnak. A pap1 csoport a pap1bis-szel lehet, hogy megegyezik, de a pap2-től eltér.
Az rendben van, hogy a pap3 csoport is eltér a pap2-től, de úgy tűnik, hogy a névválasztásnál egy kalap alá vették a pap1 és a pap2 csoport nevét.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
nem vagyok nyelvesz, szoval csak a mindennapok gyakorlati tapasztalat alapjan... az angolban is van ez a kulonbseg: priest (pap) es minister/reverend (lelkesz/tiszteletes).
De mondom, ez leginkabb hitelvi szempont.
a rabbi nem pap. inkabb tanito..kb. hasonlo mint a lelkesz.
A papsag jelenleg nem aktiv az izraelitaknal (legalabbis az aldozatbemutatas) leven nincs Templom (ez nem azonos a nalunk minden telepulesen levo epulettel) ahol az aldozatot elvegeznek.
a katolikusok a bibliaban levo urvacsorabol krealtak misztikus izet es nevezik (szent)aldozasnak, azt allitjak hogy a pap valtoztatja at a kenyeret es a bort, testte, verre es hogy ez felel meg az oszovetsegi papsag feladatkorenek...
szoval nem csak elnevezesbeli kulonbseg ez a protestans es katolikus felekezeteknel.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Sőt, catholic priest vs protestant pastor
--
"You can't convince a believer of anything;
for their belief is not based on evidence,
it's based on a deep seated need to believe."
Carl Sagan
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Pedig nem bonyolult.
A pap1 és a pap2 viszonylag hasonló, mindkettőnek van valamilyen szervezeti és áldozat bemutató szerepe. Mindkettő tehetőnek olyan szerepe van amit csak az adott csoport tagjai tehetnek meg.
A rabbi nem pap alapvetően teológus és bíró, nem igazán van olyan szerepe amit más felnőtt zsidó férfi nem tehetne meg.
A lelkész valahol az előző kettő közé esik.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
korrekt levezetes. Na de, mi van az egyetemes papsag gondolataval? "Ti azonban választott nemzetség, királyi papság, szent nemzet vagytok, Isten tulajdonba vett népe, hogy hirdessétek nagy tetteit annak, aki a sötétségből az ő csodálatos világosságára hívott el titeket;" (1Pt 2,9)
Ezek szerint nem hogy a lelkeszek, de a laikusok is papok. De abban igazad van, hogy nem fogalmaztam precizen, es a protestansoknal valoban lelkeszeknek hivjak oket...
--
O1G
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
az 1Peter2,5ben szerintem egyertelmu hogy mire gondolt Peter.
"ti magatok is mint élő kövek épüljetek fel lelki házzá, szent papsággá, hogy lelki áldozatokat ajánljatok fel, amelyek kedvesek Istennek Jézus Krisztus által. "
tehat mint kiralyi papsagnak, a hivoknek szellemi aldozatokat kell felajanlani(hozni). Es az egesz levelben a megszentelodesrol, tisztasagrol beszel Peter. Ez az az aldozat, amit szemelyesen kell bemutatni.
A bibliai alapu kozossegekben nincs meg ez a kulonbsegtetel. (laikusok es szolgalok).
Az ujszovetsegi gyulekezetekben hivok vannak..kulonfele elhivasokkal, szolgalatokkal, ajandekokkal.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
1: ahogy kilvadi is írta, papok a katolikus egyházban vannak.
2: azt állítani, hogy a papok kiskorúakat molesztálnak, durva, és leginkább korlátoltságra utaló általánosítás.
3: a papokról tett általánosításodat úgy beállítani hogy az az én fejemben van, az egyrészt sértő, másrészt személyeskedő, de leginkább nettó hazugság.
Leülhetsz, egyes.
---
"A megoldásra kell koncentrálni nem a problémára."
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
hiszti...
--
O1G
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Nem nagyon érdekel TGM és a tevékenysége. Ettől függetlenül javaslom, tanulmányozd Budai Gyula munkásságát a filozófusokkal kapcsolatban. Felesleges köröket spórolhatsz meg magadnak, hat tudod, hogy egy jogi végzettséggel rendelkező lény mivel próbálkozott korábban. Sikertelenül. Erre az ügyre gondolok.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni