Blogbejegyzések

BKK – T-Systems e-jegyrendszer megújítása

A jövő héten bérletet kell vennem, és eszembe jutott, hogy a nyáron a T-Systems megígérte, hogy „Őszre saját költségén helyezi új platformra a BKK e-jegyrendszerét”. (http://www.t-systems.hu/hirek-es-media/hirek/osszes-hir/oszre-sajat-kol…)

Gondoltam lassan vége az ősznek, így talán már elkészültek, és akkor kísérletet teszek az új rendszerrel. A BKK shopjában ez fogad:
„A BKK informatikai infrastruktúráját továbbra is sorozatos támadások érik, ezért az online értékesítési rendszer által nyújtott szolgáltatások folyamatos elérhetősége átmenetileg nem biztosítható.” (https://shop.bkk.hu/bkk/bkkmain) Egyébként ez a figyelmeztetés kb. július vége óta kint van a honlapon.

Apróságok

Botika kért a születésnapjára egy akváriumot. Kapott. Mind a két baba teljesen odáig van velük, úgyhogy új esti programpont van a szokásosok mellé: haletetés. Egyelőre elég szegényes, mindössze három guppi meg négy díszmárna van benne, valami vörös gazzal meg egy szilikonmedúzával. Volt egy preparált tengeri csillag is, de az valamiért szétesett.

Mondjuk jó is, kifejezetten nyugtatóan hat rám. Most például egy vidám kis optimalizálással kínlódok: 17 tanulót kell négy csoportba osztanom, négy attribútum alapján úgy, hogy a csoportok minél kiegyenlítettebbek legyenek. Az a baj, hogy per pillanat fingom sincs, mi a jó módszer, főleg, hogy egy Calc táblázatban van az egész. Viszont amíg kerestem valami szakirodalmat, megtaláltam a két éve kivett könyveket. Hurrá, vajon mennyi lesz a bánatpénz...

Szembejött

Szívet melengető érzés ilyeneket is olvasni:

https://thehackernews.com/2017/11/microsoft-office-rce-exploit.html

OK, csak 17 éves a hiba, ezzel erősen elbújhat a 25-éves BSD-bug, vagy a 33 éves UNIX-bug, netán a nem-is-igaz 37-éves
https://www.reddit.com/r/programming/comments/2ind4f/fix_a_37_year_old_…">másik BSD-bug mögött. Meddig kell még várni ilyenekre az óvodás Linux esetében?

Firefox Quantum

(Igen, egy masszív anyázás fog következni. Ha nem tetszik, ne olvasd.)

Miután a Docker megint összeszarta magát, egy restart után sikerült megtapasztalnom az új, csodás, wunderbar Firefox Quantumot. Röviden? Mi a faszért gondolja a Mozilla, hogy egy kibaszott Chromet akarok használni? Nem bassza meg, nem azért használok Firefoxot, mert egy tök ugyanolyan kinézetű programot akarok, mint a Chrome.

Nem értem. Nem értem, hogy miért gondolják a szoftvergyártók, hogy ha van nekik egy termékük, akkor azt azért használják az userek, mert ugyanolyat akarnak, mint a konkurrens rendszer. Ugyanezt a retarditást követte el a Microsoft is a Windows Phonen a szájbabaszott hamburgermenüs gyökérséggel is, ami azon kívül hogy az addigi UI koncepciótól idegen még egy kényelmetlenül használható fasság is.

Epic Nokia battle - 8 vs 930

Lassan 3 éve egy WP-vel megáldott(?) teló nyomta zsebemet, több márkatárs után. Legkedvesebb a Symbianos 500 volt, amit lehetett tölteni oldschool Nokia töltővel és az akkoriban épp terjedő droidok usb kábelével is. A WP gyors és megbízható volt a mai napig. Viszont néhány alkalmazás durván elnagyolt volt (pl: Messenger), Here-t felváltotta az MS térkép, ami kanyarba se volt. Aztán a youtube webes verziójáról nem lehett videót tv-re küldeni, így teljes lett a káosz az életemben. :D

Az új cuccról írtak már eleget a hivatásosok, tényleg csak az átállás tapasztalatait akarom megosztani. Névjegyeket az Outlook letöltése után tudtam könnyen lehúzni, WP oldalon semmi plusz teendő. A rendelkezésre álló alkalmazások mennyisége össze nem hasonlítható, közösségi appok pedig teljesen más minőségben működnek androidon. Meg kell jegyezzem, hogy a BKK app is kezesebb, és itt ugye van Firefox, ami végre szinkronban tud lenni a desktoppal. Utóbbi lehetséges lett volna Edge-el, de ettől inkább eltekintettem PC-n.

Szörnyűségek a youtubeon (szerkesztve)

Úgy tűnik előbb utóbb a youtube sem menekülhet, és elfoglalják a facebookos zombik ezt is :(

Eddig sikerült a saját kis komfortzónámat kiallakítani, és kerülni az undorító tartalmakat.

Erre ma kaptam egy értesítést, hogy a youtube a következő videót ájánlja nekem megtekintésre: "***"(csak azért se reklámozom őket)

Megpróbálom megpucolni a fiókomat hátha nem kapok több ilyet.

Szerkesztés után elég semmit mondóra sikerült ez a poszt. A lényeg: egyre nehezebb kerülni a rossz minőségű tartalmakat.

Sasszem műtét itt is

Talán éppen trey blogja miatt kezdtem el idén tavasszal utána olvasgatni, és konkrétan telefonálni a lézeres kezelés miatt. Én is jó pár éve (kvázi gyerek korom óta) szemüveges vagyok, és bár nem romlott évek óta, elkezdtem barátkozni a gondolattal, hogy kés / lézer alá fekszem.

El is mentem végül, viszont sajnos 6 hónap kényszerpihenőre került a projekt, mert a szaruhártyám nem volt tökéletes, és kíváncsiak voltak, hogy változik-e a dolog (betegség miatt van) vagy már így születtem, gyárilag ilyen. Utóbbi esetben lehetséges a műtét.

Flathub

Binary blob. GNU szitokszó. A létükkel már úgyahogy megbékéltem, de a velük kapcsolatos gyakorlati problémák miatt még fáj a seggem ha a desktopomra telepíteni kell egyet.

Egyik probléma a biztonság: az oldalról letöltött csomag postinstall scriptje rootként fut, maga az alkalmazás pedig mindent elér amire a felhasználómnak elérése van. Másik probléma a minőség: pl a Viber-t sokág nem tudtam futtatni valamelyk Fedorámon, mert egyszerűen befagyott a nyitókép és kakukk. Valamelyk upgrade ölte meg, ami amúgy a disztróban nem okozott problémát. Volt már, hogy "undefined symbol" miatt el se indult a frissen letöltött csomagos hóbelevanc.

OPNsense APU3A2-n - éles teszt :P

A hétvégén befosott (illetve kijött belőle a füst) az egyik VoIP gw-nk. Valami kellett helyette és volt éppen egy APU3A2 a fiókban. Gyorsan került rá egy OPNsense. Most kiderül(het), hogy mennyire stabil. Az APU.2C2 lapon futó pfSense elég stabilan tolja. Győzzön a jobb :P

Kapzsiság

Jó lett volna egy megadott domaint beregisztráltatni. Nem nagyon, de minimális erőfeszítést megért volna. Kiderült róla, hogy foglalt. Volt rajta egy link, miszerint eladó. Egy ésszerű összeget meg is ért volna, ezért gondoltam megkérdezem mennyibe kerülne. A link egy licitoldalra vitt, ahol a kínai eladónak ajánlatot lehetett tenni. A minimális licitösszeg 90 dollár volt. Megajánlottam a 90 dollárt - kb. ennyit is szántam volna maximum rá. Az eladón volt a sor: vagy elfogadja az én ajánlatomat, vagy ő tesz egy ajánlatot, vagy árverésre bocsátja a domaint. A másodikat választotta:

Coffeescript / natural sort

Ezen bejegyzés alapján megírtam Ruby mintájára a CS verziót is a természetes sorba rendezésre. Trükkös volt kicsit.

Bemenet egy tömb, melynek elemeit úgy rendezi sorba, hogy a sorba rendezendő szöveget további elemeire bontja szöveget szövegnek, számot pedig számnak értelmezve, figyelmen kívül hagyva a white space-t. Ennek eredményeként az alábbi igaz lesz:

" hello 3 " < " hello 11 "

Cél hogy ne számítson hogy hol mennyi white space van, illetve hogy a számokat számként hasonlítsa össze, és így a 11 nem kerül a 3 elé.

MEGOLDVA/UPDATE - Csak a szokásos: NKM, FŐGÁZ - fogyasztás, számlázás

Szerintük egy hónap alatt egy családi háznál belefér a 99 ezer köbméteres gázfogyasztás.
https://i.imgur.com/DcallJx.jpg
https://i.imgur.com/K1DuA0V.jpg

Update:
Miután elértem őket telefonon - nem ment könnyen -, meglepően gyorsan és korrekt módon megoldották. Le a kalappal!

Kicsit krimibe illő módon, de számomra teljesen elfogadhatóan azt kérték, hogy fotózzam le az óraállást egy napilap címoldalával, amit meg is tettem, emailben elküldtem a képet, másnapra korrigáltak mindent.

Sajnálatos módon a becsült mérőállás a korábbi 8.838 m3 mérőálláshoz képest alacsonyabb volt. Ilyen esetben – annak elkerülése érdekében, hogy az alacsonyabb mérőállást a rendszer ún. átfordult mérőállásnak tekintse, és így indokolatlanul magas összegű számlát készítsen – a számlázás a hiba okának kiderítéséig technikailag zárolódik, és csak megfelelő ellenőrzést követően indítható újra.
A számlázás rendezése érdekében a 2017. november 11-én közölt 9.137 m3 állás alapján a 2017. októberi mérőállást becsléssel 8.943 m3-re határoztuk meg, és 9.137 m3 állásig elkészítettük a ... sz. ... Ft összegű elszámoló számlát.
A számlázás körül kialakult helyzettel okozott kellemetlenségekért elnézését kérjük.

Így is lehet: javítani, elismerni a hibázás tényét, nem szívatni az ügyfelet.