Apróságok

Botika kért a születésnapjára egy akváriumot. Kapott. Mind a két baba teljesen odáig van velük, úgyhogy új esti programpont van a szokásosok mellé: haletetés. Egyelőre elég szegényes, mindössze három guppi meg négy díszmárna van benne, valami vörös gazzal meg egy szilikonmedúzával. Volt egy preparált tengeri csillag is, de az valamiért szétesett.

Mondjuk jó is, kifejezetten nyugtatóan hat rám. Most például egy vidám kis optimalizálással kínlódok: 17 tanulót kell négy csoportba osztanom, négy attribútum alapján úgy, hogy a csoportok minél kiegyenlítettebbek legyenek. Az a baj, hogy per pillanat fingom sincs, mi a jó módszer, főleg, hogy egy Calc táblázatban van az egész. Viszont amíg kerestem valami szakirodalmat, megtaláltam a két éve kivett könyveket. Hurrá, vajon mennyi lesz a bánatpénz...

Gergő egyik tanító nénije a minap szólt, hogy szeretne pár szót váltani velem. Meglepődtem, elképzelni sem tudtam, miről van szó. A verekedés, kártevés végképp nem szokása, sőt. Csúnyán beszélni sem szokott. Erre azt mondja a kollegina, hogy Gergő elméleti fizika leckéket akart venni tőle...

Tavaly jelentkezett szolfézsra, mert "a zenében is van matematika, mert megkérdeztem Lilla nénit, és ő is megmondta". Idén lehetett hangszert választani, elvittem, hogy kipróbálhassa őket. A zeneiskolában elkapott egy volt tanítványom, amíg vele beszélgettem, Gergőt elhívta a volt trombitatanárom, hogy próbálja ki - azóta trombitál, minden este fürdés előtt gyakorol. Mostanság a két kedvenc műve Wagnertől a Valkűrök lovaglása és Rossitól az Il Silnezio.

Ennek örömére Botika Trixitől gyerek-dobfelszerelést kapott. Hatalmas ütemérzéke van, csak, mint minden kisgyerek, akülvilágtól képes teljesen függetleníteni magát. Innen el lehet képzelni az estéket.

Metallica - Creeping Death
Judas Priest - The Ripper
Manowar - Revelations (Death's Angel)
Satan - No Turning Back
Iron Maiden - Revelations
BATHORY - 13 Candles

Hozzászólások

"...azóta trombitál, minden este fürdés előtt gyakorol..."

A szomszédok biztos örvendenek a zenei tehetségének. Én az unokaöcsémnek dobszerkót vettem szülinapjára az apja örömére :)
Valakinek valami ötlet mi legyen a következő ajándék?

Hogy zene is legyen (inkább a klipp ami nagyon tetszik):
https://www.youtube.com/watch?v=WhBGwbNYylE

Egy faluban új bolt nyílik. Egy riporter interjút készít a tulajdonossal:
- Uram, gratulálok az új üzletéhez. Tulajdonképpen mit árulnak itt?
- Fegyvert és trombitát - mondja a tulajdonos.
- Érdekes párosítás. És melyikből vesznek többet, fegyverből vagy trombitából?
- Hát úgy fele-fele arányban.
- Hogyhogy?
- Ha egy ember vesz egy trombitát, a szomszédja két napra rá vesz egy puskát.

--
Worrying about killer AI and the superintelligent robots is like worrying about overcrowding on Mars. - Garry Kasparov

akváriumot én is fogok venni a gyereknek, már egy ideje rágja a fülemet érte. szerencsére régen évtizedekig volt, szóval nyitásra megbirkózok vele - utána meg majd ő. addig is instant kedvet kaptam egyhez: a céghez bepakolok egy kicsit (20-30 literest), egy darab magányos harcoshallal meg pár harcsával.

jah, a gyereknek pár neonhal lesz, meg 1-2 algaevő harcsa. "cserép halvárra" meg ilyesmire lesz kihegyezve az élettér.

Rob Halford - Silent Screams

--
Vortex Rikers NC114-85EKLS