Blogbejegyzések

(Ismertelen segítő szoftver): veszélyes csatolmány cenzúrázva

Ahogy Váncsa István mondta, némely emberi agy egészen másképp műkődik, mint ahogy azt józan ésszel gondolkodva elvárhatnánk.

Ennek tudom az most az is, hogy az Outlook/OWA megsemmisített egy csatolmányt a bejövő levelemben, amely egy rendkívül veszélyes plain text file volt. Huhh, már abba is beleborzongtam, hogy ezt leírtam!

Azt hiszem, büszkén mondhatjuk, hogy az iparág ezzel újabb diadalmas lépést tett az értelemtől elfelé vezető úton!

Szerk: azt látom, hogy van csatolmány (valasz.txt nevű), látszólag le is tudom tölteni (telefonon vagyok Chrome böngészőben), csak a tartalma nem tökéletes: "Ezt a mellékletet a rendszer eltávolította, mert a benne szereplő adatok biztonsági kockázatot okozhatnak."

Fedora 27

Ahogy tőlem többen már megszokhatták, hajlamos vagyok az elsődleges gépemre igen korán, akár még a béta állapot előtt is frissíteni az operációs rendszert. Most is épp ez történt. Írom a tapasztalatokat.

Ez még Fedora 26-ra vonatkozik, hiszen az upgrade ott kezdődik. A dnf-ből kiszedték a --distro-sync és --datadir= kapcsolókat, legalább is a dnf system-upgrade download kontextusban. Alapértelmezett lett a distro-sync, ez szerintem is helyes. Arra úgy emlékszem, van kapcsoló, ha valaki mégsem így szeretné. A --datadir= helyett --destdir vagy --downloaddir használandó, éppen csak elszúrták az implementációt, mert azt mondja, vagy a download kontextusban használható, vagy --downloadonly kapcsolóval. Én az előbbivel használtam, mégis képembe kaptam az üzenetet. Azért nem szeretem a default helyet, mert nekem a /var önálló filerendszer, s régen volt olyan bug, hogy nem csatolta fel a /var-t, letöltötte az anyagot, bezzeg reboot után felcsatolta, kitakarta ezzel a letöltött file-okat, aztán nem tudott frissíteni. Viszont legalább ez a bug már nincs, így működött a default package cache használatával.

CPU hűtés/por/paszta/melegedés

Az aktuális gépemet még 2010ben raktam össze. Azóta szépen belepte a por is, ami kellő hőszigetelő réteget képzett már :). Gondoltam itt az ideje egy kis takarításnak/újrapasztázásnak.
Nem szándékoztam túlértékelt/túlárazott pasztát vásárolni, így gondoltam próbát teszek, egy berágódás/beégés elleni pasztával (mivel napi szinten használom, így kéznél van).
Márkát, típust nem akarok reklámozni, alkalmazási hőmérséklete adatlapja alapján -30°C és +200°C/+1.100°C ... igaz teljesen más célra.

A processzor Intel i5-760, a hűtő pedig Cooler Master Hyper 212 Plus.
Intelék 72C fokig garantálják a működést, nyáron nagy melegekben 93C fokot is sikerült elérnem :) (igaz mind a 4 magot állandó 3,4GHz-en hajtva).
Takarítás, újrapasztázás után, mind a 4 magot 3,8GHz-en hajtva is határozottan jobb értékeket produkáltam.

Paradise Lost: Medusa

vártam már. a lényeg pár szóban alább, hátha valaki érdemesnek tartaná beszerezni.

érdekes anyag. a doom, a gótikus, és a kezdeti vonal ügyesen össze van benne keverve. többen egy régebbi album next level megoldásaként próbálják értelmezni, de nem az. nagyon nem az. lenyugodott, általában lelassult - de piszok zúzós album lett belőle, ahol Nick Holmes egyébként eléggé tiszta énekhangja legtöbbször már másodhegedűs a hörgései mögött. a dalszövegek tekintetében nem lesz meglepetés, NH (nekem) mindig gondolkodtatóan írt, bírom az ilyet.

talán azért is tetszik az egész, mert elborultabb pillanataimban a nihilizmus annyira nem áll messze tőlem, mint ahogy ettől az albumtól sem. a stúdiómunka vérprofi, a gitárok alkalmanként olyan mélyre vannak hangolva és annyira torzítottak, hogy a Korn hangzása kutyafasza ehhez képest. ebben mondjuk nincs meglepetés. a dobos munka szerintem okés, mondjuk életemben nem hallottam még az új dobosról. a tiszta énekhangot bekeverve szerintem izgalmas és nehezen unható az egész (jellemzően olyasmi, mint a következő linken 5:00-tól, szerintem megéri belehallgatni)

Kalandozások a magyar egészségügyben II.

Ismét kalandoztam...

Történt, hogy 10 éve volt egy combcsontműtétem (3 óra), amivel azóta is gondok vannak, később pedig 2 arthroszkópos térdműtét (2x 1,5 óra). Elköltöztem Szeged közeléből, igy ideje volt egy pesti orvos után nézni. El is indultam a szamárlétrán alulról: háziorvos, később szakrendelés SZTK-ban, majd Ortopéd Klinikán.

A folyamat egészen az SZTK-ig gyors volt, kaptam beutalót Klinikai szakrendelésre. Kértem időpontot (aug 15-én), szeptember 5-re kaptam, 12:00-ra. Odamegyek a megjelölt helyre bejelentkezek, megkeresem a várót és várok. Telt múlt az idő, 12:30, engem még mindig nem szólítottak. Az asszisztens mondta hogy csúszás van. Ok, no problem. Mit gondoltok mikor jutottam be? 16:00-kor. Igen. Közben egy másik vizsgálóban is folyt a rendelés, ahol az alábbi párbeszédet dumpoltam:
-Horváth Sándor kérem jöjjön be, utána pedig Kovács Béla következik majd. Béla van MRI feltévele lemezen?
-Igen, van.
-Akkor kérem adja ide, hogy be tudjam rakni a gépbe, hogy mire ön következik betöltsön.

Moving Java Faster

Két link, előre:
- https://mreinhold.org/blog/forward-faster
- http://mail.openjdk.java.net/pipermail/discuss/2017-September/004281.ht…

Ami érdekes, szerintem:

I propose that after Java 9 we adopt a strict, time-based model with a new feature release every six months, update releases every quarter, and a long-term support release every three years.

ésmég:

After JDK 9 we'll open-source the commercial features in order to make the OpenJDK builds more attractive to developers and to reduce the differences between those builds and the Oracle JDK. This will take some time, but the ultimate goal is to make OpenJDK and Oracle JDK builds completely interchangeable.

Firefox: nehogy véletlenül inkompatibilis legyen...

https://support.mozilla.org/en-US/kb/firefox-add-technology-modernizing

A Firefox szerint az inkompatibilitás rossz dolog. Ezért, hogy a bővítmények ne váljanak véletlenül inkompatibilissé, szándékosan inkompatibilissé nyilvánítják őket.

De persze azzal az ígérettel, hogy a jövőben már kompatibilisek maradnak.

Na ebből mindent szóról-szóra elhiszek, kivéve az utolsó mondatot.

Ugyanis amióta én az ámítástechnikai iparban vagyok (25 év), mindig az volt a pillanatnyi helyzet, hogy 'most éppen kirúgjuk alólatok a széket, de majd a jövőben ügyelünk, hogy minden kompatibilis legyen'

Kevergetünk, ismerkedünk, megjelenünk....

Szilveszteri bulikkal, majd farsangi bulikkal tettük be a lábunkat a Dj szakma lápos világába.Idővel elragadott minket, s most ott vagyunk benne a közepébe, keressük a kis szigeteket, indákat ahol meg tudunk kapaszkodni hogy eljussunk oda, ahol süt a nap,és mindenki heppy. Gyakorlunk..sokat,járunk klubbokba,megismerünk segítőkész embereket, akik szárnyai alá vesznek minket, építjük a kapcsolatokat a valós, és a digitális világban.Mi vár ránk 2018-ban....fesztiválok,rendezvények,még több klubb. Csak bírjuk erővel....ahogy ismerem magunkat bírni fogjuk, hiszen a 4kdjs csapatában mindenki azért csinálja amit csinál, mert szereti és szívből jön...nem a pénzért...még nem. Talán később sem azért....remélem...
Addig is füleljetek ide (nem elektronikus zenét kedvelőknek skip :-) ) bár a Fezenen az Alice Cooper koncerten azért kitomboltam magam :-)

Próbáltad már kihúzni?

Testvérem asztali gépében egy ASUS A88X-PRO alaplap ketyeg. A gépen dual boot van, egy Ubuntu és egy Win 8.1 telepítéssel. A gép közel egy éve szépen muzsikál, jól tűrve az OS-ek közötti váltásokat. Aztán, tegnap délután, egy win->linux váltás után, fogta magát és megállt rajta a vezetékes hálózati interface. Se kép, se hang, se link, se ACK led. Totál halott az egész. Testvérem próbálkozott vele Win alatt, Linux alatt. Semmi változás. Tucatnyi ki-be kapcsolás és egy elbaszott délután után felhív, hogy segítsek neki talpra állítani a gépet. Jó másfél óra alatt végigmentünk az összes hálózati hibakeresési lépésen, kezdve a "jó kábelt használsz"-tól, a BIOS-on keresztül, egészen a driverekig. Végigtúrtuk az összes hw szintű beállítást. Az ethernet interface minkét OS alatt élt és virult. Csak épp a delej nem érkezett be a drótok felől.
Abban maradtunk, hogy alszunk rá egyet. Éjfél felé, még küldtem neki egy mailt, hogy mit nézzen még meg az ethtool-al.
Reggel, negyed kilenckor kaptam egy levelet, hogy a gép újból tökéletesen működik. Történ, hogy a tesónak eszébe jutott, hogy egyszer történt valami hasonló, és akkor a gép leáramtalanítása után eltűnt a hiba. Kilőtte a hosszabbítót a gép alól, és minő meglepetés, a rendszer magához tért.
Tehát, 2017-ben ott tartunk, hogy egy ME-vel, Trust zone-al, zseboperációrendszerekkel, pótpótpótpótprocesszorokkal fertőzött asztali számítógép resetnél, újraindulásnál, leállításnál, nem indul valóban újjá csak valami annak látszó tevékenységet folytat. A perifériák nem resetelődnek, a memóriáikban korábbi beállítások maradnak a tápfeszültség teljes elvételéig. Félelmetes, hogy egy klasszikus 286-os vagy 386-os dedikált reset gombja sokkal hatékonyabb eszköz.
Sanda gyanúm, hogy a ludas valami teljesítmény management flag lehet, ami szimplán lekapcsolta a PHY-t. És ez ironikus, mert valószínűleg, a processzorba integrált "backdoorok" és "management eszközök" működését is ugyanúgy blokkolja. Szintén ironikus, hogy egyik operációs rendszer sem biztosít lehetőséget, a lassan 20 évvel ezelőtti asztali számítógépekkel vetekedő teljesítménnyel rendelkező perifériák resetelésére és újraindítására.
Szóval, eljutottunk oda, hogy egy desktop PC ugyanúgy viselkedik mint egy dugasztápos olcsó kínai router.

Synology webGUI

Ismét sikerült kiakasztani a Synology szoftverfejlesztőinek. A legutolsó frissítés, - amelyet tegnap realizáltam, - egy időre megoldotta a tárhely-jogosultság adminisztrációs "problémát".

A ma reggeli "boot" nemes egyszerűséggel kizárt a webGUI használatából. Tegnak még többször is újraindítottam, beléptem a login párossommal, ma már nincs jogosultságom a felület használatához.

Tudom én vagyok a hülye, mert a "user" és az "archív" csoportban is benne vagyok, - az admin mellett. - (Azoknak tiltva van az "Asztal" elérése.)

(A gond csak az, hogy a korábbi szoftververzióval így is kifogástalanul működött.) Mostantól egy ideig alapos ok kell, hogy gyakoroljam az adminjogaimat, mert a nagy hajtásban nem sok "kedvem" van "reset"-elni az admin pw-t, IP-t, stb.) - Tudom, sok más kiemelt jelentőségű hiba mellett ez bagatel probléma. :( )

Facebook témájú személyes bejegyzés

az első... és remélhetőleg egyben az utolsó.

(Sosem használtam a Facebookot személyes célokra és a jövőben sem kívánom. A poszt főként azoknak szól, akik a FB-n keresztül küldözgetnek nekem meghívókat, eseményeket és egyebeket, amire nyilvánvaló okokból sosem reagálok.)

Facebook nem módosít

A Facebook nem módosít

Szerettem volna egy "Hungarian UNIX Portal" -> "HUP.hu" változtatást kérni a Facebookon, hogy az oldal neve jobban összhangban legyen a tartalmával, de a Facebook nem nézte ezt jó szemmel és elutasította a kérést. Küldtem egy ellenvetést, miszerint az oldal fókusza régen nem "UNIX" (valójában sosem volt az), inkább egy univerzális sysadmin site és fórum, így a rebrandelés indokolt lenne. Majd meglátjuk, hogy hogyan döntenek. Az mondjuk nem nagyon tetszik, hogy a https://hup.hu weboldal Facebook neve nem lehet HUP.hu, mert ez a Facebook szerint "nem felel meg az oldalnevekre vonatkozó irányelveinek"... Nem hiszem, hogy annyira elrugaszkodott kérés lenne, hogy az legyen az oldal neve, ami a domain neve.

Hobbielektronika - Kínai kábelek színezése

Teljesen amatőr szinten foglalkozom elektronikával. Bár általában szoktak működni a dolgok, amiket összerakok, előfordult már, hogy a kísérletező kedvemért és figyelmetlenségemért egy-egy eszközöm az életével fizetett.
Most épp egy Raspberry Pi-hoz farigcsáltam USB "táprásegítő" kábelt. Nem ez az első eset, nem is nagy dolog, általában fogok egy masszívabb USB hosszabbítót, egy helyen kibontom a szigetelést, megszakítom a tápvezetéket, és az elmenő oldalra bekötöm egy 5V-os tápegység kimenetét.
Vasánap este gyorsba' kellett volna egy ilyet összeraknom, de épp nem volt megfelelőnek ítélt kábelem kéznél, ezért egy apa oldali csatlakozó közelében szakadt hosszabbítóból és egy rossz egér farkából próbáltam szörnyet teremteni.
Az USB kábelek belsejében általában négy ér fut: fekete - föld, piros - táp, zöld és fehér adatátvitel.
Ezt a hosszabbítót elvágva viszont egy piros, egy fekete, egy fehér és egy kék vezetékkel találtam szembe magam. Sebaj, színre szín módszerrel naívan összekötöttem őket, még a zöld-kék párosítás sem szegte kedvem.
A "ne egyből valami drágát nyírjunk ki" elv mentén az elkészült alkotást egy a laptopomhoz néha csatlakoztatott PCI-E hálózati kártya táplálásához használt step-up konverterrel teszteltem. Az áram alá helyezés után furcsa cicergést hallottam, majd a dugasztáp is kattant egyet, pont úgy, mint amikor túlterhelem.
Ennek már a fele sem tréfa - gondoltam, és előszedtem egy multimétert. A mérés során kiderült, hogy a DC-DC konvertert bizony fordított polaritással sikerült megtáplálni, ugyanis a kínai kábelben a fekete vezeték a VCC, a piros a föld, de még az adatátvitel vezetékei körül sincs minden rendben, épp fordítva vannak, mint gondoltam: a fehéret kell a kék, a zöldet pedig a fehér vezetékkel összekötni.

hétvégi íjász tréning

a hobbim tekintetében a hétvégét 2x80 lövéssel töltöttem. találtam egy módot, hogy kerten belül biztonsággal tudjak lőni 24 méterről - itt már nem nagy szám az eredményem: 10 lövésből 3-4 a szalma szélén van, szóval egyelőre megfelel ez a maximális táv.

illetve készítettem egy primitív, de látszólag tartós vesszőfogó "hálót". 2-3 réteg geotextilt fel kell csavarni ~3/4 menetben egy merev falécre, majd letűzni pár helyen. alul is szükséges némi merevítés, majd felül fel kell akasztani egy egyszerű drótra. az általam igényelt méret 1200mm x 1600mm körül van, elé mehet a 600mm szalma vesszőfogó, ezt is érdemes felfüggesztéshez megkötözni, majd az előző drótot és ezt a madzagot ki kell ékelni pl. egy létrára. a képeken látható módon nekem egy törött vessző volt segítségemre. egész jó az eredmény, a lazán lógó (<-ez fontos!) geotextil 60 font körül megküldött karbonvesszőt is simán megállít, direkt mellélőttem párat - szóval az esetleges vesszőkeresgélésnek ezennel vége. nem mellékesen maga a vessző is túléli, nem kap sokkot \o/. a gyerek lövéseihez egyenesen főnyeremény, nála sokat kellene keresgetni és az elég unalmas.

Win10FCU+Cloud Clipboard+Keepass ... errr

Jön a Windows10 Fall Creators Update, benne sok hasznos dolog és valami számomra váratlan is: a felhő alapú clipboard.
Ezután a microsoft account lesz a priority hacker target, mert ott feltételezem lesz clipboard history is, és a félláma userek akik keepasst használnak, mert a haver/rokon telepítette mert ez így biztonságos lesz, majd pislogni fognak, hogy hogy került ki az összes jelszavuk.
A nem dinamikus jelszavaknak pusztulniuk kellene, de annyi legacy szutyokban gázolunk, hogy ez csak álom. Dagonyászunk a mocsárban. Tényleg csak a legnagyobbaknál opció a token.

Ceph on FreeBSD

A freshports.org szerint megportolták a ceph 12.2-es verzióját (meg egy 2017.08.15-i fejlesztői verziót is, ami 10.x-en nem fordul(?) ) FreeBSD-re. Ha egyszer sok időm lenne, megnézném mit tud.

Wakeboard

Hát, elsőre nem túl elegáns, de azért első próbálkozásra elégedett voltam, hogy 5 húzás után már meg tudtam fordulni. Ha nem 20 fok lett volna, talán még élvezetesebb lett volna :D