Blogbejegyzések

Nálatok jól működik az érintőképernyő?

Nem tudom, hogy ki hogyan van vele, én a következőre lettem figyelmes tabletemnél. Bár okostelefonoknál is lehetnek ilyen gondok.

Gond, ha vizszintesen van.
Van az ágyam és rajta a pokróc. Ha rajta van, akkor az érintő érzékelője megbolondul. Íráskor mindenféle karaktereket bedob azok helyett, amire szükségem van. Tartalom nézése során a tartalom nagyítódik, kattintás során más linkekre kattint.
Ha az ágyon ki van támasztva, akkor kicsit jobb a helyzett. Kézben is előfordul néha, ritkán. Most ezt a szöveget kézben írtam és nem volt gond.

Fényérzékelés.
Hiába van automatikusra állítva a fényerő, ha az nem működik jól. Vonaton vettem észre, hogy ha kis felületét éri a nap, akkor nem visszi feljebb a fényerőt. Vagy ha teljesen rá is világit, akkor sem azonnal ad rá fényerőt. Mintha a reakciója nem lenne valami jó.

Hangok a sok közül

A múltkori hang-projekt azóta is hibátlanul üzemel, éppen ideje a sok bemenet közül még egyet felhasználni. A most tárgyalandó „hang” jellegéből adódóan mondjuk ez nem lesz állandó igény, de legalább van egy indok, amiért nekiállhatok forrasztgatni. Az ilyen forrasztgatásos projektjeim általában gyorsan összeállnak, érdekes módon ezen „nyammogtam” egy sort.

azannya

run-parts


       If  neither  the  --lsbsysinit  option nor the --regex option is given then the names must consist entirely of
       ASCII upper- and lower-case letters, ASCII digits, ASCII underscores, and ASCII minus-hyphens.

hogy megszívatott, .sh nem fut le.

Kívül-belül JS

Azok, akik emberellenes bűnnek érzik a JavaScriptet, ne olvassák tovább, nekik ez a történet egy igazi horrorral érhet fel.

Jó ideje nézegetem a Node.js-t. Sok élménybeszámolót olvasgattam róla, hogy egy apache+php kombóhoz képest mekkora kánaán, sokkal több usert lehet vele kiszolgálni, stbstb.
Gondoltam, méregetek kicsit. Leszögezném, hogy a következő írást ne kezelje senki jó kis tutorialnak, mert nem erről szól. Nekem a programozás inkább hobbi, így a minőségén és a szakmaiságon lehet találni kivetni valókat.

Tehát fogtam a Nodejs hello word példáját, majd az általa kigenerált html-t betoltam az apache-ba is, oda már statikus html-ként.
Megtoltam mind a kettőt ab-vel és az eredmény tényleg hozta a okosabb emberek blogjain írtakat. Közel 5-6-szor nagyobb a kiszolgálható userek száma (pontos adatokkal tele a net, ha valakit érdekel).

Részhalmazgyártó

Munkahelyi feladat szokott lenni, hogy rendezett listák (gyakorlatilag halmazok) egymáshoz való viszonyát kell kideríteni. Két listával még kézileg el lehet bánni a comm parancs segítségével. (Az egyszerűbb használat kedvéért definiáltam a comm1, comm2, comm3 parancsot, amelyek a comm -23, comm -13, comm -12-nek felelnek meg).

Viszont 4 halmaznál már célszerűbbnek látszott szkriptet írni. Meg is született egy változat:
http://pastebin.com/QPfB755T – s aztán próbáltam rajta gyorsítani: http://pastebin.com/s3Kf505G
Ilyen méretű fájlokkal, ahol a sorok száma: 1107100, 210700, 526700, 447400, 17 másodpercig futott az eredeti, és 14-ig a gyorsított program. Ha ismertek erre az alapfeladatra kifinomultabb algoritmust, akkor örömmel veszem az ötleteket.

Ennyire ostoba(***) lenne a Microsoft Update?

Sok éve megy ez a történet, most valahogy eszembe jutott megírni.

Hoztak egy laptopot, mondván a rajta lévő Windows 8.1 kuka, úgy töröljem le, nyoma se maradjon, a visszaállító rejtett partíciónak sem, sőt, a matricát is kaparjam már le az aljáról nyom nélkül. (Igen, kicsit megutálta a tulaj, ő dolga, én elmagyaráztam neki, későbbi eladáskor szarabb lesz Windows nélkül, nem érdekelte.)
Kaptam egy Windows 7 dobozost, meg egy Office 2013 pro plus-t hozzá, legálisak, dobozostul.
De.
Az Office összetevőkből kell a Word, Excel, PowerPoint, OCR, helyesírás ellenőrző. A többire nincs szükség. Ok, ezeket telepítés előtt kijelöl, többit nem telepítésre kijelöl. Települ, majd nézem, több olyan összetevő is felmászott, amit kifejezetten nem jelöltem be telepítésre. Pontosítanám, azt az opciót jelöltem be, hogy nem kerül telepítésre. Grove, Sharepoint, pl.
Eltávolítás, kész, takarít. MSOCache mappa kitöröl. Microsoft Update ráizzít ugye auto-n. Majd lesek, mi a fenét keres a gépen a One Note, a SkyDrive pro, stb? Nos, a Microsoft Update felpakolta ezek frissítéseit, sőt, az EGÉSZ Office pro-t feltolta a háttérben frissítésből. Újra eltávolít. Takarít.

Checkpoint reached

Azt a gyökér faszkalapot, aki kitalálta ezt a checkpointos fasságot (az idióta konzolok miatt) és vele együtt a normális quicksave-t szanálta a játékokból, azt a farkánál fogva kellene fellógatni egy villanypózna tetejére a sivatagban.

Miért kell az összes létező játékot elbaszni ezzel? Az, hogy újra és újra meg kell csinálnom azt, amit már ezerszer teljesítettem az nem szórakoztatás, hanem céltalan büntetése a játékosnak. Az nem szórakoztatás, hogy az ember leülne este fél-egy órát pihenni, de a vége az, hogy maximum 15 perc után kibassza a francba az egész szart.

Újabb trolltörténet

A tegnapi blogpost után olvastam az alábbi, hasonló kaliberű történetet.
A IT security részét mindig is vegyes érzelmekkel figyeltem, mert mint az égvehagyott teraszlámpa a bogarakat, úgy vonzza a ifjú titánok degeneráltabb részét. Ezek egy része aztán felnő és komoly biztonsági szakember lesz, a másik része viszont jól megérdemelten elmélkedhet, két seggrepacsi közt, a börtönben, hogy mennyire is volt L33T.
Történetünk szereplője, klasszikus script-kiddie profillal rendelkező, Curtis Gervais ottawai lakos, aki úgy döntött, hogy kiberbűnözői hírnevét swattinggal fogja megalapozni. Ez nálunk is ismert rendőrségre betelefonálós játék, fejlettebb változata, ahol különféle machinációkkal a hívó azt próbálja elérni, hogy a hatóság éles fenyegetésként fogja fel a hívást és megfelelő erőket mozgósítson, a támadó által megnevezett címre. Mert mi is lenne szebb álom egy érzelmileg sérült tinédzsernek, mint amikor valamely ellenségére a kommandósok rúgják rá az ajtót.
Kanadai barátunkat alaposan elkapta a gépszíj és elkezdte twitteren ekézni Brian Krebs, IT biztonsággal foglalkozó újságírót és odáig ment, hogy két alkalommal is megpróbálta swattolni. Majd elkezdte hirdetni "szolgáltatásait". A sorok közt olvasva, itt valószínűleg az történt, hogy Mr. Krebs picsit berágott és felhívta pár IT security üzletben utazó barátját, akik rövid időn belül még hősünk gatyaméretét is megosztották egy paste-bin-re kitett fileban. Gervais okos módon, nem is tagadta a fileban közölt adatokat, csak annyit jegyzett meg, hogy a korát rosszul adták meg.
Innentől a hatóság fogaskerekei is felpörögtek. Wannabe hacker barátunk nyert egy ingyenes swattingot a saját címére, és jelen pillanatban 30 rendbeli swatting és bombafenyegetés elkövetéséért kell felelnie.

How the NSA tampers with US-made internet routers

http://www.theguardian.com/books/2014/may/12/glenn-greenwald-nsa-tamper…
The NSA has been covertly implanting interception tools in US servers heading overseas – even though the US government has warned against using Chinese technology for the same reasons, says Glenn Greenwald
...
A June 2010 report from the head of the NSA's Access and Target Development department is shockingly explicit. The NSA routinely receives – or intercepts – routers, servers and other computer network devices being exported from the US before they are delivered to the international customers.

Akiknek a *** is keseru

Az ASP.NET kovetkezo verzioja open source lesz. Az elso gondolatom az volt, hogy most vajon mi lesz a csak legprimitivebb mintaillesztesre (microsoft*) kepes FLOSS veglenyekkel, ha ezentul nem lehet az ultimate "ervvel" elojonni minden alkalommal. De persze tulzottan nem feltettem oket - helyesen. Ime az agyszulemenyek:

And here I, a C# developer and huge fan of Mono, had hoped that ASP(.NET) would finally die. They could've ported WPF to mono instead...or make XWT feature complete. But this? This is something nobody needs and many people will still use because buzzwords.

Kemény volt a hétvége

Addig, míg nálunk sokan az igát húzták a munkanap áthelyezés miatt, a világ élesebb elméjű része tovább termelte a szociofilozófiai kérdést feszegető gyöngyszemeket. Íme három szemelvény a hétvégi termésből:
Neten trollkodni könnyű. Ott lehet az embernek bármekkora az arca, bárkit el lehet küldeni melegebb éghajlatra, sértegetni, megjegyzéseket tenni rá. Egészen addig, míg az ember nem köt bele mondjuk egy nehézsúlyú bokszolóba. Különösen problémás a dolog, ha az illető feltörekvő "harcosnak" tartja magát. Óhatatlan, hogy ilyen esetben, előbb vagy utóbb, elkenik az illető száját. Valami ilyesmi történt Charlie Zelenoff-al is, aki valamilyen oknál fogva Deontay Wilder-t pécézte ki magánat. Wilder egy ideig tűrte a packázást, aztán úgy döntött, sportember módjára elfogadja zaklatójának a kihívását. Zelenoff nem hazudtolta meg netes énjét a ringben, egyet ütött, aztán futott. Csak épp nem ütött elég nagyot, így Wilder utána ment. Ami utána következett, az fogócskával egybekötött verésként szokták definiálni.
Link+videók: http://www.tmz.com/2014/05/09/deontay-wilder-boxer-beats-the-hell-out-o…

Remake, avagy lenyesték a bíró golyóit

Tegnap mozidélutánt tartottunk, ennek keretében párommal megnéztük az elmúlt 2 év három termékét. Két remaket és egy eredetit.
Ahogy várható volt kissé vegyes érzelmekkel álltam fel a székből.

Dredd bíró a nyolcvanas, kilencvenes évek ikonikus képregényfigurája, megélt már egy megfilmesítést. Stallone nevével fémjelzett mű igencsak gyengére sikeredett, ami az eredeti képregény "Hollywood kompatibilitássá" tételének a következménye. Amire nem lehetett panasz az akkori mértékkel korrektül összerakott látványvilág, disztópikus környezet, és karakterekkel. Ennek ellenére, vagy talán épp ezért komoly bukta lett. Ezután jött a 2012-es remake. Fogták és lenyesték a 80-a popikon sallangokat a szereplők cuccairól, és az utcai hadviseléshez jobban illeszkedően felpáncélozták őket. Az eredeti bírói fegyverzetet viselhetőbbre cserélték, a Stallone féle, fűnyírómotoros motor helyett, valódi, átépített motorokat tettek a szereplők és a kaszkadőrök feneke alá. Alapsztorinak betették Anderson bíró vizsgáját és beindították a darálót. Az film indító autós üldözése megadja az alaphangulatot. Ugye egy kockalámpás, T3-as hippibuszon menekülő gonosztevők, igencsak masszív felütés. A belassítások, realisztikusnak beállított sérülések, vérfröccsenések, kikacsintások az eredeti képregény felé. Karl Urban olyan szinten Dredd, hogy legörbülő szájjal is képes mosolyogni. Olivia Thirlby, hihetően hozza Anderson helyenként távolba meredő tekintetű telepatáját. Ma-Ma pszichopata, visszafojtottan agresszív karaktere képes elhitetni, hogy a vasággyal együtt 50 kilós nőtől, rettegnek az emberei. Látszik, hogy a film készítői olvasták az eredeti forrást.
Szóval minden adott, hogy Dredd jó film legyen, mégis van pár fájó pont benne. Az egyik a statiszták és a mellékszereplők kidolgozottsága. Komolyan, nyolcker véletlenszerűen kiválasztott utcájából durvább arcokat lehet összeszedni, mint a bandatagok. A másik, a költségvetés hiánya komolyan kihat a díszletezésre és a kellékekre. Ezt anakronizmusokkal, a film klausztrofóbiásan szűk térbe való vitelével ügyesen kivédik, de a tömegjeleneteknél kilóg a lóláb. Egy mélyszegénységben tengődő, épp csak üzemelő infrastruktúrájú megaépületben kissé kopottabb, koszosabb arcokat vár az ember.
Egyszóval, Dredd nézhető, élvezhetőbb mozi az első résznél, és már-már Marvell szinten nyúltak az eredeti anyaghoz, de kellett volna egy kis plusz, hogy üssön.

GoPro Hero3 akcióban (győri motoros felvonulás first person módban)

Már korábban ki akartam próbálni a GoPro-t motoron. Nicholasnak köszönhetően lehetőségem nyílt egy Hero3 + GoPro chest mount harness kiegészítőt kipróbálni. A legjobb alkalom erre a szokásos, győri motorosfelvonulás volt.

GoPro Hero3

bugfix - jobKereső

néhány bug javítása:

- amikor csak a foglalkozás vagy csak a település van kitöltve, és elmegy a magyarázó szöveg mint paraméter, eddig nem jöhetett találat, most kijavítottam hogy a magyarázó szövegre ne keressen, és ne vegye figyelembe a kiemeléseknél sem

- a lapozó aktuális eleme, ahol állunk kiemelt css-t kapott, hogy látható legyen hol vagyunk

- a friss checkbox beixelésekor néha nem listázott találatokat, ha több friss url került a rendszerbe mint 50, és a konkrét elem amit megkaphattunk volna, az 50. utáni pozícióban lett volna. Ilyenkor a kulcsszavas kereső találatainak, és a friss url-eket tartalmazó halmaznak nincs metszete, és ezért nem jelenik meg találat. A hírlevél viszont ezekre a kulcsszavakra is kiment. Ezt a bugot a design refaktor során fejlesztettem bele...

update: picit világosabban, szóval a program mysql-ben elmenti mik azok a találatok, amelyek a legutolsó betöltéssel kerültek be. "Friss" kereséskor a solr kulcsszó szerinti keresésre kapott találati lista elemei közül kiszűröm azokat, amelyek nem tagjai az előző friss halmaznak. A fenti friss lista mysql lekérdezésébe bekerült egy 'limit 50', ami miatt nem minden tényleg friss url-t tartalmazta a lista, hanem csak az első 50-et.

virtualis kartya vs. apple store suxxx

Ez kicsit olyan bviktoros blog lesz :-), szoval az apple store-bol probaltam meg venni egy par dollaros app-ot, csakhogy nem sikerult, mert allitolag be van ragadva egy ~$2-os felbemaradt vasarlas. OK, sebaj csetelunk egyet az apple store ugyfelszolgalataval, ahol az elobbi okot adtak meg, hogy nem tudom hozzaadni a virtualis kartyamat a settings / bla-bla menuben, noha vagy 15x lellenoriztem, semmi elgepeles, etc. az adatokban. OK, akkor pliz, bitteson, toroljetek azt a pending tetelt. Hat azt o nem tudja. WTF? Miert nem? OK, akkor milyen egyeb opciok vannak? Hat, adjak meg egy masik bankkartyat. Hello, hulyegyerek, szerinted az ember minden sarkon bankkartyaba botlik? Elmagyaraztam neki a felmerulo nehezsegeket, de nagyon megerto volt, hogy ez azert nem egy trivialis taszk. A dombornyomott kartyam szamat meg meg tudnam adni, de never ever, hogy megadjam az apple-nek.

Megvan a vas :)

Sikeres telefonvásárláson vagyok túl. iPhone 5s lett a vége. Gyors, szép, okos, táccs id tökéletes, rezzenéstelen működés, akkuja hibátlan. Meg vagyok eddig elégedve vele. Tesztelgetés, egész éjjel, LTE Győrben is hibátlan, halottam róla egy-két negatívumot, de mindenkit aki ilyent akar esetleg vásárolni, csak biztatni tudok, mert minden funkciója teljesen tökéletes.