Akiknek a *** is keseru

Hogyne. Sajnos nagyon részleteket nem tudok szabad róla mondani, de nagy vonalakban azért tudok róla mondani pár szót.

A kliens egy winforms-os, MDI-s szörnyedvény, ami gyakorlatilag egy frontend volt egy csomó adatforrás előtt. Alapvetően lekérdezésre, riportolásra volt jó, de nem csak read-only funkciói voltak. Főleg direkt adatbázis-kapcsolatokkal működött, tehát az alkalmazásba eleve DB szintű userrel autentikáltál, ami külön vicces volt, mert eleve több DB backend is volt mögötte. Oracle és MSSQL biztos, de lehet, hogy volt ott más is. Később bejöttek modernebb dolgok, a végefelé már használt WCF kapcsolatokat is. (De nem a DB linkeket váltotta ki, hanem volt olyan adat, ami WCF-en jött, volt ami adatbázisból)

Aztán volt egy olyan gondunk, hogy valami elég nagy fejlesztési igényt kellett megoldani, meg amúgy is anyáztak a userek, hogy egy határ szar az egész, úgyhogy szépen megért az ötlet, hogy webes alkalmazás legyen. A tényleges portoláshoz kevés közöm van, főleg WCF vonalon mozogtam, ebben a projektben is. Az üzleti logika itt végig kliensoldalon volt, tehát C# kód, nem volt SQL stored procedure meg hasonlók. ASP.NET-ből simán a web forms-t használtuk, nem játszottunk MVC-vel valamiért.

Két nagyobb lépésből állt ugye a dolog, az egyik az üzleti logika. Ezt kezdtük el előbb csinálni, mert akkor még az volt a koncepció, hogy csak a közvetlen DB kapcsolatokat szedjük ki, és átemeljük szerveroldalra a logikát. Ez eleinte gyakorlatilag masszív copypaste volt, mert a desktop C# DLL-ekből webszolgáltatást csinálni annyira nem bonyolult. Utána futottunk még egy kört egy kis refaktorálással (igyekeztünk minden funkcionalitást egyszerű függvényhívásokra bontani) és optimalizációval (főleg cache-elés, ha már ugye szerveroldalon számolja a dolgokat, használjuk ki)

Később jött egy kicsit az, hogy legyen akkor az egész ASP-s. Eddigre a WCF csomag már nagyjából kész volt, viszont ha jól rémlik, ezek a DLL-ek végül csak sima reference-ként be lettek dobva a projektbe, de a webservice részeket nem vettük ki, hátha egyszer kell. Ha belegondolsz, ezzel ott tartunk, hogy feleslegesen futottunk egy kört WCF-fel, pedig minimális változtatásokkal bedobhattuk volna a vastagkliens DLL-eket az ASP projektbe, de így legalább rendbe tettük úgy-ahogy a kódot. ASP-ben főleg a GUI volt nagy kihívás, de szerencsére az ASP.NET Web Forms nem egy bonyolult dolog. Egyrészt mert kb. ugyanazok a vezérlők megvannak (max átnevezve, DataGridView vs GridView), másrészt mert kb ugyanúgy viselkedik, mint a WinForms. A webes részt elrejti előled tervezéskor, ugyanúgy kell gondolkodni (vagy majdnem), mint winformsnál. OnClick és hasonló események mennek itt is, az oldal visszaküldését lekezeli magától (nem úgy mint a PHP).

Hogy a kérdéseidre is válaszoljak:
- Gányolás nagyon nem volt, már ha eltekintünk attól, hogy architekturálisan szar volt az egész, ahogy van. Ehhez képest a kóddal nem volt nagy gáz, volt benne egy-két kreatív P/Invoke használat, de ezek copypaste-tel működtek ASP-ben is (amúgy ezért imádom az egész .NET stacket :))
- Kritikus probléma nagyon nem volt, mert nem volt durva határidő sem durva incidens menet közben. A refaktorálással szívtunk elég sokat, de az a mi szorgalmunk miatt volt csak - nem lett volna feltétlenül szükséges ekkora mértékű szétbarmolása a kódnak, de ki akartuk használni az architektúraváltozást (azaz hogy átkerült szerveroldalra a business logic)
- az UI logikára emlékeztet az eredetire (gyakorlatilag menustrip + MDI child formokból lett HTML-es menustrip és böngészőben megjelenő formok weblapok), kinézetre nem. Bootstrappel megcsinálta valaki, annyira nem lett túldesign-olva.

Azért abban az "it's a trap"-ben van valami.

Tudom, de az MS és open source kapcsolata már elég régi. Entity Framework is open source már, meg még egy rakás más cuccuk is. Az volt fura, hogy pont most pattant ki belőled ez az agymenés.