Blogbejegyzések

Fűtés korszerűsítés okosotthonosítás 1

A fűtés rendszert szeretném korszerűsíteni, aminek része lesz terveim szerint egy kicsi otthon okosítás is. legalábbis a hőmérséklet több pontos való mérése, a fűtés vezérlése és fogyasztásának mérése. A többi lehetséges funkció pedig egyelőre csak álom.
Mióta beköltöztünk kicsi 1 emeleti 40 nm-es 120 éve épült társasházi lakásunkba hadilábon állok a fűtéssel. a lakást mi felújíttattuk 10 éve, de az épület kívülről kb 1980-ban kapott egy színezést, hőszigetelés az a málló 1cm-es vakolat ami az 50-60cm-es kisméretű tömör téglából épült falakon van. A tájolásunk alapvetően északi és csak délről van mellettünk a lépcsőház, tehát kelet-észak-nyugat tök szabadon, a keletit még beárnyékolja a szomszéd ház is, így azt még ha van, a nap sem segíti.
Felújítás után a még jelenleg is üzemelő rendszer a nagyszobában 1db cserépkályha „bepatkózva” ami egy kb. 250l-es tartályt is melegít, amiből megy a kisszobába, konyhába és a fürdőbe radiátorokra a meleg. A cserépkályhát fával vagy brikettel tömőm. Szabályozás semmi, vagyis szereltem a keringtetőhőz kapcsoltót, így amikor a többi helyiségben már elég meleg van le tudom kapcsolni.
Állítólag nagyon gazdaságos és nagyon jó, de nekem soha nem tetszett. A házban van még 11 lakás és sehol nincs ilyen, mindenhol cserépkályha vagy vaskályha van (láttam valakinél elektromos fűtőpanelt is a konyhában).
Egy tipikus mai állapot, amikor kint mínusz pár fok van: Amikor begyújtok, minden helyiség hideg. A tartály vízét kezdi melegíteni ezért a többi helyiségben csak akkor érezhető, ha a tartály felét már felfűtöttem, ami az előző napi maradéktól függően 20-60 perc. A cserépkályha az első 1,5-2 órában még hideg-hűvös, nem érezni szinte semmit, vagy amit a vasajtó sugároz. 3 óra tájékán a többi helyiségben már kellemes a hőmérséklet, a cserépkályha is „üzemi” meleg kezd lenni le kell kapcsolnom a keringtetőt, hogy tudjon aludni a gyerek a kisszobában. A kályhát vissza kell fognom mert felforrna a víz. Másnap reggel az iskolába/munkába induláskor a párom korai kelő, ő kapcsolja a keringtetőt, ami a radiátorokba elkezdi pumpálni a meleget, a cserépkályha „patkójába” is de az pocsékba megy, azt nem tudja átmelegíteni, a többi helyiség kellemesebb.
Lehetőségek ennek javítására:

  • a cserépkályha rendszer kijavítása: nézettem meg már több szakival, akik szerintem jobban értenek a témához. A cserépkályhás, aki direkt ilyen vízteresekre szakosodott azt mondja ide ez nem jó, kisméretű kályha kellene, de hova azt ő sem tudja. Ez a rendszer kb 3-4nm-t foglal ez az amúgy sem hatalmas lakásban.
  • Gáz: ez lenne a legjobb, ha lenne gáz a házban. De nincs ezért annak kiépítése iszonyú drága lenne, nekem kéne állnom a tárasházba bekötést is (ha híhetek a gázos szakinak). Ezt leszámítva a felettem lévő 2 lakáson keresztül kb. 12m kéményem van, ami nagyon rossz állapotban van, azt felújítani sem olcsó (ha kint meleg van, a „hődugó” miatt visszajön a füst de nem csak hozzánk, hanem a felettünk lévő lakásba is).
  • Maradni a fánál de valami jobb rendszert kitalálni ami 10 év alatt még nem sikerült.
  • Pellet: ez jól hangzik.
    Előnye, hogy ez nem füstöl vissza mert a ventilátor kinyomja, rosszabb esetben a felettünk lakóhoz. Csak a nagyszobába kellene még 1-2 radiátor. Lehetne távolról is szabályozni, egy kis átalakítással akár helyiségenként is.
    Hátránya, hogy többet eszik mint a jelenlegi. Pár ismerősömnél van, azok a áramszámlát is emlegetik, hogy ez nem csak keringtetésre használja a villanyt, hanem izzításra is.
  • Áram: itt néztem mindent ami jelenleg a piacon van:
    • Fűtő panel, villanyradiátor, infrapanel meg az összes elektromos fűtés: jól hangzik amit igér.
      Előnye hamar megvan és kis amper és/vagy fázis növeléssel megoldható.
      Hátrány, hogy 1kw áramból legjobb esetben is csak 1kw hő lesz. az kb 3x a gáznak és a fának. tehát kb 3x többe kerül majd mint jelenleg. Kiépíteni mindenhova a nem kis feszültségű vezetéket.
    • szovjet tengeralattjárókban használt ionkazán: na ne, ennek nem hiszek.
    • Fűtésre optimalizált klíma: minden helyiségbe 1 megfelelő teljesítményű, de a fürdőbe a pára miatt nem ajánlott. ez talál a helyiségek kialakítása miatt a konyhai és részben a nagyszobai be tudná fűteni és végszükségben vennék da egy elektromos törölköző szárítót. Igaz a konyhába sem ajánlott a zsír miatt, de mi havi 1x főzünk/sütünk valamit, azt szerintem kibírná.
      Előnye, hogy állítólag keveset eszik (és azt is a H tarifából, ami kb. 30% további megtakarítás) mert a hatásfoka 4 feletti (tehát 1kw áramból 4kw hő keletkezik) optimális esetben akár több is, helyiségenként állítható akár távolról is. Ha kell tud hűteni nyáron, igaz azt már normál tarifáért.
      Hátránya, hogy a nagy hidegekben mi lesz, igaz nem szokott sokat -15 alatt lenni, az utóbbi 5-6 évben talán egyszer volt, de ekkor a hatékonysága lecsökken rendesen. Ez fújja a meleg levegőt, az irodában van de ott csak hűt és az szerintem teljesen más.
      Nem ismerek senkit akinél lenne a környéken, a forgalmazók dicsérik, internetes fórumokban vegyes, de inkább dicsérik

Új bohócz on the block

"Fifty-Five + Two": 57 (FiftySeven)"

Mindegyik pont ugyanolyan szarul értette meg a

harmincöt+ötvenkettő": <az összeadás eredménye>

követelményt. Még, hogy nem működik az előszűrős regisztráció... Szépen továbbítódnak a spam folder-be.

Csomagolásmentes bolt vs túlcsomagolt dolgok

Mennyivel jobb lenne eljutni a túlcsomagolástól a csomagolásmentes boltig. Nem vagyok szakértője a témának, de azt látom, hogy hiába próbálom szelektíven gyűjteni a szemetet, attól még az szemét marad, és nem tudom elkerülni, hogy ne termeljek rengeteg szemetet. Nem értem, miért nem lehetne óriási csomagolóanyag adót kivetni a gyárakra és boltokra, és akkor biztosan elkezdenének kreatívkodni, hogyan lehetne eleve megszüntetni a szemétforrásokat, vagyis a csomagolóanyagokat.

Puppy linux és egyéb rendszerek - telepítés videók

Kedves linux fanok és Puppy rajongók!

Mivel szinte állandóan visszatérő kérdés, ezért készítettem egy lejátszási listát külön a Puppy linux telepítéséről és egy listát az összes többi rendszer installálásáról, valamint aztán még a visszajelzések alapján még egy csokorba szedtem a grub videókat is.

Fogadjátok nagy szeretettel, én is azzal készítettem, természetesen itt hívnám fel a figyelmet arra, hogy ezek a videók elsősorban a kezdők és a haladóbbak számára készültek, a profik túlságosan sok újdonságra nyilván nem számíthatnak...

Tomcat 8.5.37 - systemd startup hiba

Ha más is belefutna a több disztribúciót érintő kézzel indul, bootnál systemd-vel pedig elindul és rögtön leálló Tomcat 8.5.37 verziójába, akkor itt egy csúnya , de működő workaround:

/etc/systemd/system/tomcat.service

...
[Service]
...

UMask=0007
RestartSec=10
Restart=always

SuccessExitStatus=143

1717

Nagyon nem vagyok aktiv mostanaban (hogy finoman fogalmazzak), de ez egy szep szam. 17 ev es 17 het...mar lassan a regem is nagykoru lesz.

Ennyi ideje regisztrált felhasználó
17 év 17 hét

Friss systemd CVE-k : CVE-2018-16864, CVE-2018-16865, CVE-2018-16866

[code]========================================================================
Summary
========================================================================

We discovered three vulnerabilities in systemd-journald
(https://en.wikipedia.org/wiki/Systemd):

- CVE-2018-16864 and CVE-2018-16865, two memory corruptions
(attacker-controlled alloca()s);

- CVE-2018-16866, an information leak (an out-of-bounds read).

CVE-2018-16864 was introduced in April 2013 (systemd v203) and became
exploitable in February 2016 (systemd v230). We developed a proof of
concept for CVE-2018-16864 that gains eip control on i386.

Gundel a varban

Gomperz zsenialis szatiraja (https://hvg.hu/gazdasag/20190109_Gomperz_Menzaszocializmus):

– Gergőkém, mi a mai menü?

– Az A menü: felcsúti szelet gazdagon, a B menü: rablóhús nyárson.

– Ez a nyársra húzott rabló nem tetszik. Értem a tréfát, de nem szeretem. Maradjunk a gazdag felcsútinál, az jobban hangzik. Mit kapok ma desszertnek?

– A szokásost: egy nyertes közbeszerzés Lőrincnek.

– Úgy értem, mi az édesség?

– Ja, pardon, söjtöri képviselőfánk vagy indiáner.

– A képviselőkre allergiás vagyok, az a másik meg túl migránosnak hangzik. Hozz inkább egy kis szotyit.

CES GPU/CPU

Nvidia:
- RTX 2060 olcson jon, erosebb mint a 1070Ti es olcsobb is,
2 Ray-tracet is tamogato jatek egyiket kaphatjuk a kartyaval
- active-sync tamogatas, elkezik certificalni moitorokat amik Nvidia szerint eleg jol mennek.
400 monitorbol csak 12 felelt meg, ezeknel automatikusan engedelyezi,
de a user engedelyezheti a nem certificalt monitorokkal is.
Vagyis a jovoben nem kell `G-Sync adot` fizetni.

AMD:
- Chromebook es ultrabook 12nm Ryzen, jobb teljesitmeny, mint a jelenlegi Intel
- Epyc egy sockettel verjunk meg 2 socketes Intel szervert, lesz 2 Socketes Epyc
- Ryzen 3rd gen, kevesebb fogyasztas mellett verjuk meg az Intelt (AM4 8core/16thread)
- Radeon VII, 699 USD, teljesitmeny/ar parban a RTX 2080, AMD opensource tamagotas jobb
- Semmi reszletes adat a CPU-krol, semmi Threadripper uj generaciorol ;-( ,
szerintem csuszas van, akkarhogy is tagadjak, ha sokat csusznak, Intel nevet a vegen.

MariaDB Illegal mix of collations és más kellemes dolgok... [megoldva]

Nem az a kérdés, hogy belefut-e az ember, hanem az, hogy mikor, és persze hogy hogyan mászik ki belőle, mert az insert/update/delete a webes alkalmazás felől/felé működik szépen, a táblák utf8, a table status azt mondja, hogy utf8_general_ci a collation, viszont:


update VALAMI_TABLA set VALAMI_OSZLOP = SAJAT_FV(VALAMI_OSZLOP, 456567);
ERROR 1267 (HY000): Illegal mix of collations (utf8_general_ci,COERCIBLE)
 and (latin1_swedish_ci,IMPLICIT) for operation 'locate'

SliPen 5.0 32bit - teszt verzió

Szerző: pfeco

Saját készítés a tazpup-builder 5.0 kit-tel nem remaster (alap slitaz-rolling-core).
Kernel 4.17.6-slim32 32bit (cserélhető)
Ablakkezelők lxde,mate,moksha,xfce4 (bootnál választható)

fdrv firmware-k ,ydrv magyar nyelvi fájlokat és ahhoz tartozó modosításokat tartalmazza.

Bejelentkezés: Jelszó:
root root
tux tux

Más nyelv beállitás az isolinux.cfg-ben
append kbd lang=hu_HU kmap=hu tz=Europe/Budapest - változtatásával

Eredeti cikk:
https://skamilinux.hu/slipen-5-0-32-bit-teszt-verzio/

Visszajelzés és a bejelentés eredeti fórumszála:
https://skamilinux.hu/phpBB3/viewtopic.php?f=7&t=72&p=7441&sid=60914a94…

vízhűtés szívás...

Kb 4 éve vettem új gépet, azóta van vízhűtésem, korábban sosem volt. Egy egyszerű AIO (all in one) processzorhűtő az Inteltől. Valami ilyesmi, bár az enyém nem pontosan ugyanígy néz ki, gondolom ez az újabb, ránc felvarrt verzió. Szóval nincs nagy tapasztalatom vízhűtéssel, nem tuningolok, nem arra kell, én a csendet szeretem. Egy ideig egész csendes is volt, de aztán a pumpa eléggé zümmögni kezdett, nagyon úgy tűnt, hogy egy buborék szorult a pumpába, ami nem bír kijönni. Azóta már tudom, hogy a hűtőbordát magasabbra kellett volna tenni, hogy az gyűjtse a buborékokat... De ami rosszabb a hűtés se volt az igazi, végül túl is melegedett, ez adta meg a végső lökést. Valamit kezdeni kell vele.

Amikor a Global Hot Spare csak dísznek van

Szerk: vagy csak a GUI nem egyértelmű, az figyelmeztető üzenet pedig egyszerűen csak hiányos

Mac OS High Sierra és iMac late 2009 (+iOS 10.3.3)

Már többször felmerült bennem, hogy érdemes-e a Mavericks rendszerről frissíteni újabb változatra.
A maradás mellett szólt, hogy munkára használt gépről van szó, a Mavericks stabilnak bizonyult, ráadásul a "régi" OS X megjelenése jobban tetszett.