Történt egyszer egy fiktív, átlagosnál szabadabb országban, hogy két nagy és több kisebb pékség versenyzett a piacon a vevőkért. A két nagy pékség neve NagyPék és SzuperKifli volt. Ők körülbelül 40-40%-át uralták az országos piacnak, és a nagytételű beszerzések miatt 28-32% közt mozgott az éves hasznuk üzleteikből. Mindkettő nagyjából átlagosnak mondható pékséglánc volt. Az eladóik minimálbért vagy minimálissal többet kaptak, és nem is igazán foglalkoztak velük emberileg. Ezenfelül igyekeztek minél kevesebb megromlani készülő pékárut kidobni, ezért mindkét pékségben ugyanúgy előfordulhatott, hogy tegnapi, vagy ritkábban és nagyobb szórással (azaz kevébé jósolható módon) vásárolt termékből több nappal ezelőtti terméket kapott náluk az egyszerű vásárló. Mindezt sokszor egy barátságtalan eladótól kapta, mert miért is lenne barátságos, akit biorobotként kezelnek? A kis pékségek azt látták, hog ez az üzleti modell működik, és egy az egyben őket másolták. Némelyiknek még a logója is pofátlanul hasonló volt vagy a NagyPékéhez, vagy a SzuperKifliéhez. Ugyanazokkal az átlagos marketinghúzásokkal mozgatták a tömegeket, egyik pékség reklámja se emelkedett ki a többi TV reklám közül két műsor közt, egyik pékség plakátja sem generált többet egy egyszerű éhségérzetnél. A kisebb pékségeknek mindössze logisztikai és beszerzési mennyiségből eredő hátrányuk volt, emiatt az ő hasznuk olyan 18-22% közé volt csak tehető, lévén versenyképesnek kellett maradniuk a nagyobbak áraival.