Nyitottam egy topikot, Jótékonysági felhívás címmel (http://hup.hu/node/145274). Páran azonnal ráugrottak, hogy szeretnének segíteni. Múltkor dragi fórumtárs környékén jártunk, úgyhogy beugrottunk az általa felajánlott számítógépért. Becsületére legyen mondva, hogy adott hozzá egy teljesen új billentyűzetet és egeret. Ezúton is köszönjük!
Szombat reggel korán keltünk, jött a dadus, aki vigyázott egész nap a kislányomra. Megjöttek a pakolós srácok, hárman hordtuk le a cuccokat a lakásból (szekrények, kanapé, fotelek, tűzhely, miegymás). Felpakoltuk az Iveco Daily-t és nekiindultunk Csongrád megyének, hogy segítsünk egy családnak. A családról csak annyit, hogy a svájci frank alapú hitel és a kenyérkereső lebetegedése rendesen betette a kaput szegényeknek. Itt a "szegény embert az ág is húzza" mondás hatványozottan érvényes.
Szóval kicsit feszengve csücsültünk a koppanásig pakolt Ivecoban, ami csak rótt a kilométereket. Milyen lesz a család, lesz-e közös téma, sírni fogunk vagy nevetni?
Intermezzo: Megálltunk utánahúzni a spanfereknek, amikor konstatáltuk, hogy nincs meg a tanksapka. Mondtuk, hogy jó, hazafelé majd figyeljük.
A GPS szólt, hogy megérkeztünk a célhoz. Úgy volt, hogy sok-sok képpel dokumentáljuk az eseményt, még röhögtünk is, hogy olyan az egész trip, mint egy osztálykirándulás. De annyira furcsa érzés kapott el. Jött ki a komplett család, legkisebbtől a legnagyobbig mindenki és segítettek lepakolni a teherautót. Ennek köszönhetően 15 perc leforgása alatt minden bútor, ajándék, élelmiszer bekerült a házba. Beinvitáltak minket, áradt a szeretet mindenkiből. Nem az az "ezek segítenek, ezeket szeretni kell", hanem látszott, Ők így állnak minden vendéghez. Beszélgettünk, nagyjából vázolták, hogy mi a helyzet. Napszámos munka van egy környékbeli gyárban, olyan órabéren, hogy abból éhen lehet dögleni. Az öreg, aki egy agyvérzésnek köszönhetően nem lát és nem hall jól, mondta, hogy amíg dolgozott, megvoltak. Jött a csatornázás, telken belül a tulajdonosé a költség, amire vettek is fel hitelt. De lesérült, leszázalékolták és semmit sem tud csinálni, a hitelt nem tudják fizetni. Furcsa egyébként, hogy a 11 fős családból senki nem dohányzik és alkoholt sem fogyaszt.
Közben klikkesedtünk, feleségem a család női tagjaival, mi a sofőr sráccal meg persze a férfiakkal. Átbeszéltük, hogy mit lehetne csinálni a házzal (amit egyébként a tartozás miatt elvitt az állami eszközkezelő). Kívül egészen kulturált, belülről ázott és dohos. Miután végigsimogattuk a cicákat és az egyetlen kölyökkutyát, akinek anyja és testvére elpusztult szülés/születés közben, megnéztük a jószágokat is. Kérdezem, milyen jószágok vannak? Jött a válasz: "Milyet akarsz?". Csirke, kacsa, hízó, bárány, minden volt ott.
Közben jött a kávé, házitejjel, sokkal finomabb volt, mint amihez szoktam. Lassan délután 3 óra felé járt az idő, már a számítógépet is beröffentettük, rákötöttük a routerre. Most már állítólag állandó veszekedés van belőle, hogy ki játsszon vele. Nekünk viszont indulni kellett, mert messze a főfalu. Könnyes búcsút vettünk egymástól. Útravalónak felszereltek minket házi tojással, csirkével és kacsával. Mondanom sem kell, hogy részleteiben sem fedezni fel hasonlóságot hiperekben kapható társaikkal.
Még ma is a szombati nap hatása alatt vagyok és azt látom, hogy nekik segítenem kell. Megszerettem a családot. Hozzájuk még mindenképp vissza fogok menni és már nagyon várom. Kicsit olyan, mintha Ők is barátok lennének.