Blogbejegyzések

6. OpenOffice.org Konferencia videón

Aki ott volt konferencián, annak azért. Aki nem volt ott Pekingben, annak azért. Örömmel tudatom veletek, hogy a konferencia anyaga mind a prezentációk tekintetében, mind videók formájában elérhető, on-line megtekinthető. Én is számos előadást hagytam ki, egészen egyszerűen, mert egy másik is érdekelt. De most itt a lehetőség a pótlásra.

Megnézem, melyik előadás érdekel

Beülök előadásokra a 6. OpenOffice.org Konferencián

Újabb 25 milliárd állami „támogatás” a Microsoftnak

Világválság ide, gigantikus államháztartási hiány oda, mi kormányunk szórja a pénzt Microsoft programokra. Persze, ha autópályákat is tudunk építtetni különösen magas összegért, miért pont a szoftverlicencek lennének kivételek. Szóval ahelyett, hogy megpróbálnánk faragni a költségekből szabad szoftverek használatával, nem gondolkodunk, inkább fizetünk, mint a katonatiszt.
Tisztában vagyok vele, hogy persze ez nem mehetne előkészítés nélkül, de úgy, ahogy más országban is lehetséges váltani, úgy nálunk is lehetne. Természetesen ez a váltás sem hajtható végre mindenhol, de legalább el kellene kezdeni, meg kellene próbálni. Mit tudunk ezért – mi Linuxosok – tenni?

Születésnap II.

Na, javában ünneplem. Vettem egy palack Királyleánykát, aztán rájöttem, hogy nem nekem való az íze. Fröccsnek viszont jó. Már én is jó vagok.
Zita csinált délután gyümölcstortát, addig én Övegest javítottam. Beleszúrt két gyertyát, először fordítva, de nem baj, az is prímszám. :) Csak időben elfelejtette kivenni, úgyhogy ettem egy kicsi gyertyát is. :)
Cunci kitartó, még most is próbál kijutni. Micinek meg a kereke kicsit torzan lett beillesztve, a fémkeret úgy rázkódik, hogy a terrárium falának verődik, és rohadtul kopog.
Húbazmeg, valamit még akartam írni...

Me vs lineáris függvényegyenletek - 1:0

Kűzdött, de végül legyűrtem a programot. Fut normálisan, megoldja az egyenleteket. Most már csak pofozgatni a kell a kódot, ráncfelvarrás, ilyenek. Ez a könnyebbik rész, de hogy ebből hogyan lesz szakdolgozat az rejtély.
Megfontolandó az rss rehabos ötlet, sokkal hamarabb végeztem volna a Google Reader nélkül.

Barcode - vonalkód egyszerűen - Draw - kiterjesztés

Darabos Dániel előadását Pekingben láttam. Az EuroOffice Extension Creatort mutatta be a tisztelt nagyérdeműnek egy workshop keretén belül. Danival és Németh Lacival valamint feleségeikkel ötösben jártuk Peking utcát. Nagyon jó kis csapat :o)

Szóval Dani előadásában azt a Python alapú eszközt mutatta be, amelyben kiterjesztéseket lehet fejleszteni az OpenOffice.org irodai programcsomaghoz. Az eszköz képességeit bemutatva készített három bemutató kiterjesztést is. Ezek közül én a vonalkód készítőt találtam a legérdekesebbnek. Viszont az nem generált helyes kódot. Ezek után megírtam a megfelelő algoritmust, amely már több kódfajta kezelésére is alkalmas volt. Néhány – Dani által elkövetett – újraírás és további fejlesztés hatására pár napon belül megjelent a Barcode kiterjesztés 1.0-ás változata.

Knowledgeroot - alternativa wiki helyett

Amire kell nekünk ilyen:
-belső IT információs adatbázis(nem CMDB)
-egyszerű szerkesztés HTML kód mellett
-keresés
-fa szerkezetű menü
-legyen valami history
-és az egész egyszerű felépítésű legyen

Jó pár CMS, és wiki alkalmas lenne erre, de többségét bonyolultnak tartom erre, plusz mire tree , meg hasonló dolgokat belepakolom..

Mind azt amit felül írtam mindenféle extra dolog nélkül tudja a Knownledgeroot

  • PHP, MYSQL, postgresql
  • WYSIWYG ból 2 féle is van benne alapból:
    TinyMCE
    FCKeditor
  • history, pluginból pár kattintás
  • php include, szintén plugin

Nvidia 177.82 problema, xp karb...

No, ma este érdekes problémára bukkantam - egy xp reinstallos szopásos délutánt követően - az 177.82es driverben

Hozzávalók:

- egy flasht tartalmazó oldal
- 177.82 es nvidia driver
- valszeg >=2.6.27 kernel ?
- firefox

-nvidia videókártya (8600 GT nálam)

A probléma nem egyedi, úgy látom ismert bug.

Építsünk saját GNU/Linux rendszert! #1

Elhatároztam, hogy építek egy saját GNU/Linux rendszert. (Nem új disztribúciót csinálok, mert nem célom, hogy másokkal megosszam, csak a saját szórakozásomra építem.) Akik kicsit otthonosan mozognak a témában, azok tudják, hogy az Linux From Scratch jó kiindulópont egy ilyen feladathoz. Én már egyszer végigcsináltam az LFS könyvet, és végül sikerült korrektül bebootolnom a rendszerbe. Akkor itt abba is hagytam. Most tovább megyek.

iwlwifi => ath5k

A notebookomban egy Intel PRO/Wireless 4965AGN kartya van (N gyarilag letiltva), ami Frugalware alatt 2.6.26 ota nem akart mukodni. Utoljara 2.6.27-tel (mar iwlagn driverrel) es a legutolso iwlwifi firmware-rel probaltam, de a helyzet nem javult (a kartya asszocial az AP-vel, majd par masodperc utan eldobja a linket).

Mivel kiderult, hogy a .26-tol a thinkpad-acpi dramaian javult (legalabbis a CPU hutohoz mar nem kell daemont hasznalni, hogy ne porogjon a kelletenel jobban), meg inkabb szuksegem lett a kernel upgrade-re. Igy vettem egy CardBus-os (aka PCMCIA) 802.11g Atheros kartyat, ami madwifi-vel es az ath_pci driverrel megy. Ha majd megjavul az iwlwifi, akkor visszaallok arra.

RSS függőség

Indítottam egy oldalt curerssaddiction.com címmel. Ez a dolog csak félig komoly ám. :) Itt meg tudod adni azokat a hírcsatorna URL-eket, amiket olvasni szoktál és kapsz cserébe egyetlen ATOM csatornát (nem az ATOM a lényeg, nem RSS-ről ATOM-ra nevel át...). A megadott csatornákat naponta kétszer letölti és visszaad belőle összesen 10 véletlen hírt. Diggelhető: http://digg.com/software/Web_service_to_cope_with_RSS_addiction
Ez amolyan diétás adag. Aztán ha úgy látod, akkor ki tudod cserélni a hírcsatornáidat erre az egyre és kevesebb hír fog naponta zavarni a munkában, de mégsem kell lemondanod teljesen a syndicated news élvezetéről.
Ha téged személyesen nem is érdekel, nagy hülyeségnek találod, attól még bármilyen marketinget szívesen veszek, akár twitteren, akár blogon, egyszóval bárhol. Az iFart-nál azért csak hasznosabb, nem? :)

YouTube videó beillesztése "high quality" verzióban

A YouTube egy ideje elérhetővé teszi egyes videóit jobb minőségben is. Azonban ha ezeket a videókat be akarod illeszteni blogodba, weboldaladba a YouTube-on megadott "embed" linkkel csak a gyengébb minőségben tudod megtenni. Kicsi trükkel azonban a jobb minőség is beilleszthető.

A trükk mindössze annyiból áll, hogy a YouTube embed kódjában megadott URL-ek végére oda kell biggyeszteni egy

&ap=%2526fmt%3D18

string-et, illetve meg kell adni a nagyobb "height" és "width" értékeket.

Demó:

a hét poénja... :(

Eddig a "robotprogramozás" fáradtságos munkát, a feladat és a környezet mélyreható ismeretét, a hardver alacsonyszintű buherálását jelentette, de mától ennek vége! (...rózsaszín felhők "robotok" a háttérben...) Itt az új színes-szagos Microsoft® Robotics Developer Studio 2008, amivel a "robotprogramozás" gyerekjáték! Szellemi fogyatékosság nem akadály!

http://msdn.microsoft.com/hu-hu/library/bb483024

Személyes kedvencem:

"Programs can also execute natively on PC-based robots running one of the Microsoft Windows operating systems, enabling fully autonomous operation."

Toshiba - acpi

adott egy toshiba a300 notebook. Raktam rá egy Ubuntut meg egy Winwows 7-et. Windowsban a hűtés bekapcsolt ha meleg lett, és kikapcsolt, ha kihűlt.
Ubuntuban bekapcsolt ha meleg lett, de nem kapcsol ki
Nos, rájöttem, hogy az ubuntu kernelben nincs bekapcsolva a TOSHIBA és a TOSHIBA_ACPI modulok. Bele tettem modulként. Most az a helyzet azóta, hogy a grub még be sem jön, de mát pörög a venti, viszont nem olyan gyorsan mint eddig
viszont akár mit csinálok, nem is tudom olyan sebességre felpörgetni
És esküszöm nem értem. ez nem is lehetséges:D Most unutu alól rok, a régi kernellel, mégis pörög a venti, de csak kis sebességen, pedig hideg.
is tényleg a modult itt be sem tudom tölteni, not found.
Az új kernellel sem tudom betölteni, de ott valami rossz kappcsolókra panaszkodik:

archlinux, a csodálatos part2, + egyéb problémák

lassan 1 hónapja használom az arch linuxot, 2 hete nem tudtam frissíteni a gépem, ritkán vagyok szélessáv közelében. már volt erről egy blogom, (http://hup.hu/node/65045) azóta alakult a helyzet:

egészen megszerettem a pacman-t, tényleg kényelmes, az aur-t is szeretem, és a függőségek függőségeinek a függőségére ajánlották a yaourt-ot, szóval csomagból is van jó sok, jó ropogósan. (látom már van 28-as kernel) próbálgattam az aur-ból fastboot kernelt, bár annyira nem számít az a plussz 5 másodperc. A hang és fglrx problémákkal sem találkozok már. egyedül az indításnál behelyezett cd-re (root-ként csatolta) és az acerhk-re maradt a workaround, de nem zavaró ez sem. majd ha megint karácsony lesz, nekiesek :D (vagy előbb, remélem)
Látom van már kde 4.1.4, fel is teszem, bár én semmi bugot nem találtam az előzőben sem. (najó, kopete nehézkesen rakja be a képet ha msn-t használok, de ebbe nem halok bele)
Viszont nincs még rc az unstable-ban. se baj, akkor kivárom a véglegest. másik gépen ránéztem a 4.2rc-re és nem volt 100-as az biztos, pedig csak egy fél órát nyomkodtam.

Születésnap

Hétfőn Cuncika megint szabadságolta magát. A mai napon került csak elő. Minden este kiraktam a szobákban papírfecnin magot, hogy tudjam, merre szokott járni. A kisszobában fecnistül tüntette el a magokat. Ma reggel aztán megyek ki a konyhába, és a hűtő melletti papírból csemegézett éppen. Szépen megvárta, amíg lehajolok, és felemelem, csak akkor lett izgatott, amikor visszaraktam a helyére. Azóta rendezkedett egy kicsit, most alszik.
Megvolt ma az osztályozó konferencia. Fél háromtól fél hatig... Kicsit volt csak kegyetlen esemény...
Frugalon eltüntettem a hangot. Nem tudom, mitől, mert két napig nem volt rá szükségem, de közben egyszer kitakarítottam, egyszer meg frissítettem 1.0pre2-re. Alsa még megvan, de aumix azt mondja, nincs /dev/dsp :( Egyelőre kutakszom, hátha rájövök.
Feleségemtől születésnapomra kaptam három pár zoknit, egy számológépes vonalzót, és, ami a legfontosabb, egy borozókészletet. Nagyon fasza!
A gyerekeket beneveztem az Öveges versenyre meg a Jedlik versenyre. Szívás, most javíthatom az összeset. :) Övegest hétfőre, szerencsére nincs sok. Remélem, lesz továbbjutó, megérdemelnék.

Unix Time: 1234567890 - 2009. február 13. 23:31:30 UTC

2009. február 13. 23:31:30-kor (az időpont UTC-ben értendő!) a Unix Time pontosan 1234567890 másodperc lesz.

Unix Time angol nyelvű részletesebb leírás

A mi időzónánkban a date parancs alapján a következő időpontban lesz az említett esemény:

date -d "@1234567890"
Sat Feb 14 00:31:30 CET 2009

Eredeti forrás

x11-drivers/xf86-input-synaptics-0.99.x

Ha esetleg mas is belefut:

HAL nelkuli gepen upgradeelve a fenti verziora gyakorlatilag meghal a synaptics (se tapizos kattintas, se gorgetes).
Bugzilla: http://bugs.gentoo.org/show_bug.cgi?id=236983

Megoldas:

Az linken levo .fdi filebeli beallitasok xorg.conf-ba ultetese.


Option "TapButton1" "1"
Option "TapButton2" "2"
Option "TapButton3" "3"
Option "MaxTapMove" "220"
Option "RTCornerButton" "2"
Option "PalmDetect" "1"
Option "VertTwoFingerScroll" "1"
Option "VertEdgeScroll" "1"
Option "HorizEdgeScroll" "1"
Option "LeftEdge" "120"