Blogbejegyzések

Motorola G2 + Marshmallow

Várom már egy ideje, hogy az 5.0.2 után végre ide is elérjen az 5.1. Nem tette. Aztán legnagyobb meglepetésemre péntek este hazafele menet bedobott egy frissítési figyelmeztetést, amelynek leírásában szerepelt a Marshmellow szócska. Így aztán mikor hazaértem, bekapcsoltam a wifit, rádugtam a töltőre és elindítottam. Maga a frissítés gyorsan lefutott, de az alkalmazások optimalizációjával jócskán elszöszmötölt. Mindenesetre amikor végzett, akkor már 6-os Android indult. OK, nem annyira friss, mint Trey telóján, mert csak 2016. január 1-i a security level, de ezzel együtt is pozitívumnak tekintem; állítólag pl. a Samu S5-je, ami dupla ennyi pénz (mostani áron több is mint 2x annyi), a mai napig nem kapta meg - pedig az ugye egy felsőkategóriás telefon volt a megjelenésekor, ez pedig már akkor is éppen csak a belépőszint fölötti. (Az persze érdekel, hogy befutnak-e az egyéb biztonsági javítások.) Mindenesetre annyit láttam, hogy azok a hibák amikkel én eddig találkoztam, egy kivételtől eltekintve megszűntek. (Ami maradt: változatlanul időnként feldobja a hibaablakot az Exchange services elhalálozásáról.) Valamint nagyon szépen bővült a Motorola-logó, amit bootkor rak ki. Ezt mondjuk túl sűrűn nem nézi az ember :-) Már csak az van hátra a belakásból, hogy szépen elkezdjem a szoftverek - szerintem - fölösleges jogosultságait megnyirbálni.

Immutable vs mutable

tl;dr
Egyik korábbi blogomhoz érkezett egy ilyen hozzászólás:

Idézet:
"Eddig bármikor is vettem vmit automatából, sose lett új pénztárcám, és sose termett előttem egy másik automata."

Sokan vallják a fentieket, vagyis, hogy a valóságban nem képződnek új objektumok, hanem egy létező objektum állapota változik csak meg.
Ez a hagyományos OO szemlélet.
A másik szemlélet az FP szerinti, ami ellen a fenti idézet is irányul, vagyis, hogy ha változik egy objektum, akkor azt új objektumnak tekintem.

Sokan OO vs FP ellentétként élik meg, magyarázzák, de a fő gond nem az OO-val van, hanem a mutabilitással. Az OO-t lehet immutable-ként is használni, úgy sokkal kevesebb gond van vele(, illetve mutable-ként is, ha üzenetváltással kommunikálunk).
Ha már itt tartunk, akkor megjegyezném, hogy szerintem a következő programozási paradigmákat érdemes használni (csökkenő fontossági sorrendben), ha egyszerű, könnyen érthető, de hatékony programot szeretnénk készíteni:

  1. FP
  2. immutable OOP
  3. mutable (OOP) üzenetekkel (pl. akka, smalltalk)
  4. egyéb mutable

Microsoft IE biztonsági frissítés

A mostani patch kedden jött a KB3139929 Internet Exploreres biztonsági frissítés, ami többek között távoli kódvégrehajtást akadályoz meg. Nyilván telepítendő. A komikus az, hogy ezzel együtt telepíti a KB3146449 frissítést is, ami egy Windows 10 népszerűsítésére használt reklámgeneráló kódot hoz. Ez akkor aktiválódik, ha a felhasználó (egy domainbe nem kötött) IE-n egy új fület nyit.

RANT: szerverek cseréje

Lassan mindkét álltalam munkára használt N36L-t (Gen1) nyugdíjba küldöm. A két Micorserver valójában hibátlanul működik, csak mégis beletettünk már 4-5 évet mindkettőbe. És közben sokat változtak az igények. A Webszerver poszton szolgáló jószág a Drupal8-nak kevés már. Az irodai szerver poszton szolgáló testvére Pedig a 4 főnek 500Giga file-szerver, web-es alapú belső alkalmazás szerver posztról már addig jutott, hogy 8 főt kiszolgálva 4 virtuális gép rágja a két 1.3 Ghz-s magot és a 4 giga memóriát. Meg a 2 tera softraid 1 Btrfs-t :) Míg a rajta futtatott webes alkalmazások is olyan funkciókkal bővültek amik komoly terhelést jelentenek a proceszorra.
A webszerver (ez magán cucc) poszton már megvan az utód. Szintén nem mai csirke de 8 mag 16 Giga RAM és két SSD azért igen jelentős sebességnövekedést jelent.
Az irdai szervernek (na ez a cégé) még nincs utódja. Jó lenne valami hasonló előrelépés ott is.. csak 1U helyett torony kivitelben.. és jóval csendesebb formában, Ma egy éve adtam le az igénylést rá, hivatkozva a fentiekre. Igéretet többször kaptam. Alokált pénzt egyszer sem. Közben pedig kifogytam a trükkökből amikkel a kis gépet többre tudom rávenni.

És persze tudom, hogy sok helyen használnak jóval régebbi vasakat. pl. a HUP alatti két Sun is nemsokára már 7 éves lesz. Persze érdekes kérdés, hogy vajon maradnak-e akkor is ha a HUP új motort kap esetleg. Nem beszélve arról, hogy nagyon más kategória a két gép.

A várva várt SA-k

Hét végén hasraütésszerűen futtattam egy freebsd-update -et, és némi meglepetésemre jöttek javítások. Mostanra a biztonsági figyelmeztetők is megérkeztek hozzá:

OpenSSL és BIND

ZFS on Linux 0.6.5.5

Supported Kernels

Compatible with 2.6.32 - 4.5 Linux kernels.

Bug Fixes

Linux 4.5 compatibility zfsonlinux/zfs#4228
Create working debuginfo packages on Red Hat zfsonlinux/zfs#4224
Make arc_summary.py and dbufstat.py compatible with python3
musl libc compatibility for mount.zfs option parsing zfsonlinux/zfs#4222
Prevent arc_c collapse and possible panic zfsonlinux/zfs#3904
Prevent duplicated xattr between SA and dir zfsonlinux/zfs#4153
Fix zsb->z_hold_mtx deadlock zfsonlinux/zfs#4106
Prevent SA header corruption zfsonlinux/zfs#4150
Allow SPL's copy-builtin to run multiple times zfsonlinux/spl#526
Use safer flags for in-kernel memory allocations zfsonlinux/spl#523
Fix potential deadlock in cv_wait() zfsonlinux/zfs#4106
Fix livelock in shrinker zfsonlinux/zfs#3936

A T nem köt be

2016. január 29-én rendeltünk a T-től egy lakossági internet + telefon csomagot, amit mostanáig nem sikerült nekik bekötni.
Először két hét után érdeklődtem, akkor az ügyfélszolgálat időpontegyeztető részén azt a tájékoztatást kaptam, hogy a szerződés megkötését követő hétfőn járt kinn szerelő, de nem talált otthon senkit. Hogy erről miért nem kaptam előzetes értesítést, vagy hogy miért nem hívott a megadott mobilszámomon, amikor állítóag ott járt, azt nem tudom. Ekkor nagyon kedvesen megígérték, hogy hamarosan újra keresni fognak, de jelenleg időpontot nem tudnak adni, mert a kollégák nem töltöttek még ki valamilyen időrendet.
Egy hét elteltével ismét érdeklődtem. Akivel beszéltem, nem látta a rendszerben, hogy járt volna nálam bárki, de ismét megígérte, hogy hamarosan jönnek.
Újabb egy hét múlva megint telefonáltam. Ekkor a vonal túlvégén beszélő srác viszonylag sokáig kotort a rendszerükben, majd közölte, hogy nem vagyok felvéve valamilyen listára, ezért nem is jöttek volna hozzám. Állítólag felvett, ekkor kaptam is egy üzenetet a mobilomra, miszerint kérésemre egy későbbi időpontban jönnek bekötni. Azt ígérte, 1-2 napon belül keresnek.
Lassan megint eltelt egy hét, de semmi hírük.

Csináljak-e otthonra samba AD-t?

Két gépről van szó, a nyilvánvaló okok hogy miért ne:

- Minek?
- Lassú lesz a profilok szinkronizálása (vagy nem).
- Hirtelen nem tudom hogy milyen win-ek vannak otthon, az egyik az valami professional (vagy nagyobb), de a másik szerintem kb. a home valami.
- Egy user van, én. Néha kettő, esetleg három.
- Hogy fog menni vele a OpenELEC?
- Meg még biztos van.

Viszont kéne tesztkörnyezet. Van-e még valami ellenérv, hogy miért ne?

Csodás dolog ez a csomagszállíás liberalizáció...

...csak épp kurva jó lenne tudni, hogy ki fogja ténylegesen kihozni a csomagot.

Nem értem, miért olyan nehéz ezt feltüntetni weben, hogy ki hol kivel van szerződésben. Vagy még inkább: létrehozni egy egységes, EU-s tracking rendszert, amibe köteles lenne az összes EU-s posta és futárcég csatlakozni. Eskü, nem sajnálnám rá az adót.

dtelnet-ben az AltGr megint bekavart

Emlékeztető önmagamnak: kedves én, az AltGr+7 megszűnt működni, pontosabban Alt+Ctrl+7 ként működik.

A legutóbbi fejlesztés pont az volt, hogy


Ctrl+2 -> ^@ 0x00
Ctrl+3 -> ^[ 0x1b
Ctrl+4 -> ^\ 0x1c
Ctrl+5 -> ^] 0x1d
Ctrl+6 -> ^^ 0x1e
Ctrl+7 -> ^_ 0x1f
Ctrl+8 -> ^? 0x7f

Ha ehhez még Alt-os is nyomunk, akkor teszünk elé egy ESC-et. Ezzel szemközt az AltGr pont úgy csinál, mintha Ctrl és Alt is lenne nyomva... már nem emlékszem a részletekre, de van egy olyan érzésem, hogy nem lesz fáklyásmenet a kettő megkülönböztetése. Vagy lehetne azt mondani, hogy az új fejlesztés ne működjön Alt+Ctrl esetén? Pl. Alt+Ctrl+5 maradjon ° csak sima Ctrl+5 legyen ^]

Hamarosan megvalósulhat locsemege és hokuszpk álma

Igaz továbbra sem SHA-256 hash ütközés lesz és pláne nem a családi fotóalbumban található baba-mama képek között, meg nem is SHA-1 és MD5 ütközés egyszerre kovacsani biztonsági mentésénél...

Az RSA 2016 konferencián Adi Shamir (az S az RSA-ból) megemlítette, hogy Marc Stevens és munkatársai a gyakorlatban is dolgoznak olyan 2-blokkos SHA-1 ütközés generálásán, amelynél az első blokkpárt már megtalálták és a következő néhány hónapban képesnek kell lenniük arra, hogy megtalálják a második blokkpárt ahhoz, hogy egy valódi, tényleges ütközés megvalósuljon.

Dual Screen filming...

Lehet, hogy a káva zavaró, de távolabbról már annyira nem.

Win alatt az eyefinity megy, de linux alatt CSAK KDE alatt találtam olyan lehetőséget, amit könnyen be lehet állítani, s egy logikai képernyőként hozza a kettő fizikai képernyőt videólejátszás alatt a támogatott lejátszóknál (VLC, Mplayer... meg még pár...).

DE nem tudom a képet széthúzni mint Win alatt az MPC-HC-val, így a két képernyő széle között sok sötét sáv marad obb és bal oldalt :S