Blogbejegyzések

kerdezz az urhajostol

A Cydonia-nak sikerult megdumalni az Apollo 14 egyik urhajosaval, hogy kvazi email interju formajaban valaszol nehany emailban feltett kerdesre. A kerdeseket a blog olvasoi tehetik fel, ezekbol ot darabot a szerkesztok szeptember 1-evel kivalogatnak, es elkuldik.

Támasszuk fel a Boxy War-t!

Nem tudom, hogy a hup-on hányan szoktak BZFlag-ezni, de akik régebb óta játszanak, biztosan találkoztak már a Boxy War szerverrel. Pár éve ez volt a legnépszerűbb BZFlag szerver. Aztán valamiért a játékosok szépen leléptek, és nemsokkal ezután a szerverlistából is eltűnt a szerver.

Tegnap azonban találtam egy wiki-t, ahol a szerver címe is megtalálható. Legnagyobb meglepetésemre a szerver él, csak játékosok nincsenek rajta. A listára is visszakerült a szerver, úgyhogy néhány játékos már megtalálta a szervert, de eddig 4 volt a legtöbb játékos.

Cuncika, állás, LaTeX, 3D

Rohadt egy kis dög. Múlt héten kétszer egymás után lelépett. Másodszor egész nap kerestük, de akkor találtuk meg, amikor este tízkor felébredt, és elkezdte kaparni a papírszatyor oldalát. Belülről. No, ideiglenes megoldásnak rátettem a dobozára egy mappát. Egy hétig minden este azzal kísérletezett, hogy a mappán keresztül megpróbál kijutni. Ma elmentem boltba, amikor hazaértem, Zita azzal fogadott, hogy ahogy az ágyneműtartót betolva egyszer csak Cuncika olyat visított, hogy teljesen megijedt, benézett a dobozba, de sehol, és nehogy rátolta az ágyat. Felforgattuk az ágy környékét, sehol vérnyom, sehol Cucnci. :( Gondoltuk, akkor nekilátunk feltakarítani, majd ha felébredt, úgyis jelzi. Kihúztam a fotelt, hogy a sarokba esett holmit kiszedjem. Cuncika meg ott ült a sarokban, hótra rémülve. Visszatettem, és lefedtem egy éttermi tálcával. Egyelőre még a helyén van, de szerintem kellene egy nagyobb doboz.
Múltkor is a frászt hozta rám. Este ülünk Zitával, kártyázunk. Egyszer csak valami megcsiklandozza a bokámat: Cuncika... A fejünk mellett mászott ki úgy, hogy nem vettük észre. Most meg állt két lábon, és várta, hogy visszategyem a helyére. :)
Végre van állásom. Kettő is. Így év elején mindig hirtelen sok hely megüresedik, mehet a tanár bácsika ezer helyre. Most először nekem kellett egy helyen azt mondanom, hogy bocsi, tárgytalan. Mit mondja, nem esett túl jól. Általánosba nem kellettem, hát elhívott a volt gimnáziumom tanítani. Állítólag az a korosztály inkább nekem való.
Kiegészítettem a Forgotten Realms Unlimited Adventures kézikönyvét LaTeX kódokkal, most már szépen néz ki. Egyedül a képek hiányoznak, és még egyet sem lelék. Furcsa módon egy meghatározott tartományban hirtelen "overfull hbox" üzeneteket kapok. Soronként egyet. Az üres sorokban is. Kicsit idegesítő, mert akármit csinálok, ami számomra logikusnak tűnik, a figyelmeztetés marad. :(
Keresztanyámnak terveztem egy polcot a régi rozoga helyére. Most kért egy "látványtervet", hogy lássa, milyen is. Csak azt nem tudom, hogyan fogok belevágni. Vajon mivel tudok szép 3D képeket egyszerűen készíteni. Most a lehetőségeket nézegetem. Ötleteket szívesen fogadok.

Ez meg mi?

Kerestem egy kiadott utasítást a bash history-ban és ezt találtam:

PROMPT_COMMAND='pwd>&7;kill -STOP $$'

Ez mit csinál? Tuti, hogy nem én adtam ki. Idegen szkriptet meg nem futtattam.

Crypto 2008 es Adi Shamir

Adi Shamir (az RSA 'szoban' az S) a Crypto 2008-as konferancian bemutatott egy anyagot, amelyben egy ujfajta matematikai megkozelitest igert a legtobb elterjedt titkositas ellen.
Az ujfajta szemlelet az elterjedt titkositasok legtobbjet visszafejthetove teheti(MD5,SHA-256,RC4,DES,AES...).
Az uj fajta tamadast "cube attack"-nak (kocka tamadasnak) neveztek el.
Ha lesz is valami belole akkor jovore lesz valami, addig is erdemes figyelemmel kiserni a fejlemenyeket.

Slashdot hir itt:
http://it.slashdot.org/it/08/08/22/1233211.shtml

Tux újra a Savaria karneválon - kis reklám

Remélem trey megbocsátja nekem ezt a blogot. A tavalyi után (http://hup.hu/node/43936) idén is itt a Savaria karnevál, ahol kaptam a Tux párnámat is, és idén is kijött az a varró, akinél a párnát vettük, és mivel volt rá érdeklődő, elkértem tőle az elérhetőségeit. Tavaly óta "kicsit" bővült a Tux-os portfólió, íme néhány ízelítő:

Tux-os babatakaró:

Windows licenc

Adott egy helyi alapítványi iskola/óvoda, több régebbi adományozott géppel. Vannak (vagy csak voltak) hozzájuk régi NT 4.0 telepítőkészletek (szerintem már azok se voltak az iskola részére jogtiszták).

Nemrég eljutottak oda, hogy valamit tenni kéne, mert több gép is bekerült az intézménybe, amin jelenleg nincs jogtiszta sw.

Windows rendszereket szeretnének (itt és most kérem ne firtassuk miért), kérdés csak annyi hogy Milyen lehetőségük van valamiféle intézményi licenccel rendelkező telepítőkészletek beszerzésére?

Advanced imaging technology

Épp néztem a TV-t, és ahogy kapcsolgattam, a Discoveryn a Hoggyan készült című műsor volt. Közben anya laptopján neteztem, úgyhogy pont megfelelt aláfestésnek. (M1-en valami riport volt olimpia helyett, úgyhogy az nem érdekes annyira.)
Hallottam 1-2 furcsa kattogó hangot, de nem tudtam rájönni, hogy honnan jön a hang, úgyhogy nem is érdekelt annyira. Eltelt néhány perc, és ahogy ránéztem a TV-re, épp egy égő műfahasábot mutattak. És először nem is esett le, hogy miért, de túlságosan élethű volt. Aztán leesett: a TV is füstölt!!!

Úgyhogy gyorsan áramtalanítottam az eszközt, remélem ezzel megelőztem a bajt. Csak most szörnyű füstszag van a lakásban, de majd valahogy kiszellőztetem.

Feltörték a Red Hat és Fedora szervereit

[08-08-18|09:03:16] {Hunger-} hmm
[08-08-18|09:03:47] {Hunger-} a fedoranak feltortek a rendszeret?
[08-08-18|09:04:07] {muczy} nem csak updateelik?
[08-08-18|09:04:16] {muczy} hupon volt hir rola
[08-08-18|09:05:28] {muczy} Hunger-: http://feeds.feedburner.com/~r/HUP/~3/367075766/helyzetjelentes_a_fedor…
[08-08-18|09:05:45] {Hunger-} aha, szerinted sima frissites? :)

Gyanús volt négy napja, hogy nem... most meg már biztos. ;)

Súlyos-e?

iPhone 3G - a roham elmaradt

Nos, eljött a nap. Igaz, reggel még úgy voltam vele - a fene tudja miért -, hogy szombaton kezdik el árusítani. Valamiért ez volt bennem. Reggel nézem a naptárt, 22-e van. Rosszul emlékeztem. Na mindegy, úgyis el kell menni bevásárolni, megnézzük, hogy kapható-e már az iPhone 3G. Kapható volt. Látszólag rajtam kívül a kutyának sem kellett. De nézzük sorjában...

iPhone 3G

Frissítés: iPhone 3G - egy hét használat után

Állami kitüntetés az Artisjus főigazgatójának

Az Artisjus 2008. június 30-án nyugállományba vonult főigazgatójának, dr. Gyertyánfy Péternek a Magyar Köztársaság elnöke a Magyar Köztársasági Érdemrend Lovagkeresztje kitüntetést adományozta.

Gyertyánfy Péter 16 évig vezette főigazgatóként előbb a Szerzői Jogvédő Hivatalt, majd az Artisjus Egyesületet. Az Artisjus az ő vezetésével vált állami hivatalból olyan magánszervezetté, amely nemzetközi összehasonlításban is kimagaslóan jól képviseli a zeneszerzők, írók és zeneműkiadók jogait, érdekeit. (http://artisjus.hu/)

Hír forrás: Állami kitüntetés az Artisjus főigazgatójának

impotens openoffice -- javítgatás

Egy fórumtársunk [url]pár bejegyzéssel lejjebb[/url] jelzett pár hibát, amit idegesíti őt. Egyikre-másikra volt azonnal megoldás. Néhány azonban nem beállítás kérdése. Az egyik ez volt:

"Ha van egy IP cimem, es a cella tartalmat huzassal masolom az oszlopon belul, nem az utolso szamot noveli, hanem a legelsot (10.123.1.1, 11.123.1.1, 12.123.1.1)"

Beszéltem ezzel kapcsolatban két fejlesztővel, hogy mit, merre, hogyan...

Erre ma reggel csodák-csodája az ooo-build SVN fában már ott volt Kohei Mester jóvoltából egy javítás... Bár én még nem próbáltam, de majd a következő felépítésnél úgyis kiderül...

Felület szempontjából...

... ez lesz vélhetően a végleges magyar változat az OpenOffice.org 3-asból. Egy kisebb hiba révén az utolsó néhány mérföldkő magyar változatai svédül kommunikáltak a felhasználókkal. Ez a változat ismét magyar és tartalmaz néhány hiba javítását is az új fordításban. Néhány javítani való akadna még, de azt hiszem az a későbbiekre marad. A program még nem végleges, talán csak a magyar fordítása...
Húzzátok innen:
http://ooo.services.openoffice.org/pub/OpenOffice.org/cws/upload/locali…

Jelezzetek ide: