Álmodtunk egy világot neked

Alszik. Ruhája lenge, mégsem kihívó. Politikusaink az ajtóban állnak. – mindannyian, hisz' ez egy mese. Mosolyognak és csillog a szemük. Boldogok. Együtt. Az ajtóban állók tekintete egy pillanatra találkozik, és mindannyian ugyanarra gondolnak: csodálatos – már-már izgató – ez a látvány. Ilyenek lennének ők? Hát mégis csak emberek? – kicsit zavarba jöttél, igaz, kedves olvasó? Megpróbállak megnyugtatni: politikusainkat nem a lány csodás látványa, hanem a lány és a körülmények között finoman szövődő kegyetlen pókháló hozza lázba: a lány alszik, és a tv-ből valamelyik hírcsatorna susogja az életet. Az élet lassacskán feltölti az álmodó lány fejét, majd a testét, és végül egész lelkét is. Megnyugodtál, ugye? Az ajtóban álló alakok – mégiscsakemberek – lassan szertefoszlanak*. Boldogok. – tudom, mondtam már..., de tudjátok milyen az, mikor az ember boldog: boldog boldog boldog, és ezerszer is boldog. A lány ébredezik. Tudjátok milyen az, amikor a lány ébredezik: szép szép szép, és ezerszer is szép. A történet itt véget ér, mert ez már nem mese, hanem a valóság. Az élet.
 
 
 

Időm kevés, mégis hajt valami tovább
Kormos városomban rám nem várnak csodák
Hajszolt kutyák futnak az út menti porban
Új filmeket adnak a régi mozikban

Fáztam eleget az utcák kövén
Falhoz dőlve rád vártam én
Hosszú vonatsíneken kóboroltam tovább
Időm kevés, mégis hajt valami hozzád

Titkaim nem őrzi senki meg
De szívemben a dal megmarad nekem
Újra átélem örök hangjait
Ha szól az ének, álmodom a világot veled

Álmodtam egy világot magamnak
Itt állok a kapui előtt
Adj erőt, hogy be tudjak lépni
Van hitem a magas falak előtt

 
 
 
* Ámen! :D

:)