Blogbejegyzések

Negyedik Pi a családban

Pontosan azt az elvet képviseli ez a kis szerkezet, ami miatt a villáskulcs/kamionkormány/henteskés helyett a billentyűzet és monitor lett a munkaeszközöm. Bütykölhető, kombinálható, olcsó és szinte mindenre jó. OSMC-vel a filmeket nézzük, egy régi B és relésor az akvárium világítását, CO2-t kapsolja, egy van mindenféle elektronikai bütykölésre.

Asszony kitalálta, hogy a gyereknek jó lenne egy WII karácsonyra, mert a szomszédnak is az van és ebben a korban pont tudja majd élvezni. Hát még mit nem, jobban jár majd egy RetroPie-al, mintha megkapta volna a létező összes konzolt 2001-ig, és még apuka is jól szórakozik. A bevásárlólista a következő:

Málta -- MFSL VI. Fagyi

Viberen azt kérdezi, mi a baj.
Háttérben a közönség nyugtalanul fészkelődik a székeken, a feszültség érezhetően nő, a dramaturg megnyalja a szája szélét.

A kérdése annyira pontosan szerkesztett és lényegretörő mint mikor egy papagáj megszólal: GYURRIKA VAGYOK.
ÖÖÖÖÖÖ...

Mit is válaszolhatnék erre?
Kérdezzem meg, hogy mit hozott neki a Mikulás?
Esetleg azt, hogy ma kinek az ágyában aludt?
Üvöltsem az arcába, hogy te ribanc?
Vagy ne, mert lehet, hogy nem is alszanak egy ágyban? És igazából csak arra vár, hogy újra együtt lehessen velem? :)
Legyek megértő, hogy igen, most tényleg minden indokolta, hogy megcsaljon?
Vagy boruljak térdre zokogva, mea culpa, mea culpa, te gyenge szerencsétlen nő, hogy lehettem ekkora geci veled, életem szerelme?
Vagy ígérjem meg neki, hogy soha, de soha többé?
Meg hogy örökké, meg minden?
Esetleg tudakoljam-e, hogy felépült-e már a kis lelke?
Könyörögjek?
Átkozódjak?
Fenyegessem?
Sajnáltassam magam?
Vágjam be a durcát?

Bye Android.

Motorola, Huawei, Samsung. Egy se alsó kategóriás volt. Az első után éreztem hogy többet nem kellene. A második után tudtam is. Mégis megvettem a harmadikat, egy Galaxy S4 Mini-t. Nem kellett volna.

Gyári rendszer, semmi ügyeskedés vele, semmi veszélyes app (1-2 apróságot tettem csak rá, olyanokat amit 1-10m ember használ, pl. Google Authenticator, file manager). 1,7 GHz, 1,5 GB RAM, csak a gyári dolgok futnak. A böngészés akadozik, a görgetés (in general) akadozik. A gyári screen unlock olykor lagol. A gyári zene lejátszó olykor másodpercekig indul. Jó, vannak elvárásaim egy ~100 ezres telefonnal szemben, majd jön szoftver frissítés, stb-stb mittudomén reménykedünk. Olykor reboot.

Egy hét CM 13.0 nightly használat után ...

Eddig egyetlen komolyabb problémával találkoztam, amióta 13.0 nightly-re váltottam. Ez is egy olyan menüpontban jött elő, amit tulajdonképpen sosem használtam igazán, csak véletlenül botlottam bele. A crash a Settings -> Security -> Lock Screen Shortcuts menüben jön elő:

Crash report Crash Report

A mai (20151206) nightly-vel is reprodukálható. Crash report beküldve. Remélhetőleg hamarosan javítják.

A 13.0 nightly a várakozásaim felül teljesít eddig. Frissen indított nightly sorozatként sokkal több kezdeti hibára számítottam. Pozitív meglepetés, hogy gyakorlatilag minden általam használt funkció problémamentesen működik már most is.

Szerk (2015/12/13): A probléma megoldódott, a hibás menüpontot eltávolították.

Lattepanda, 79 USD-s SBC egy kis csavarral

SBC lapokkal Dunát lehet rekeszteni, és miközben a fél net a lebutított és 5 dollárosnak beállított, Raspberry A modellen pörög, szép csendben, indult egy érdekes kampány a kickstarteren.

A Lattepanda, egy Intel alapú board, ami alapban 2GB RAM-ot és 23GB flasht tartalmaz. A chipset ismerős lehet a kínai intel Atom-os tabletekből és itt sem tettek mást, csak lehagyták róla a kijelzőt és tettek helyette egy Arduino kompatibilis ATMEGA32u4-et és kikábelezték egy szabványos Aurdino csatlakozóra. Hogy miért is jó ez? Részint mert tehermentesíti a processzort (nem röhög), részint számos esetben van szükség a Linux-ot futtatni képes board mellé egy-vagy két mikrokontrollere, mikor időzítésre kényes feladatokat kell ellátni, vagy épp watchdog funkciót kell ellátni.
A plusz csavar, hogy előretelepített OS-ként Win10-et kapunk hozzá, ami kissé megtöri az Android/Linux hegemóniát, és az Intel alapú tabletek BIOS-át ismerve, valószínűleg nem lesz túl nagy kihívás más X86 kompatibilis OS-t telepíteni a kártyára.

powershell

http://www.powershelladmin.com/wiki/PowerShell_Executables_File_System_…

32-bit (x86) PowerShell executable %SystemRoot%\SysWOW64\WindowsPowerShell\v1.0\powershell.exe
64-bit (x64) Powershell executable %SystemRoot%\system32\WindowsPowerShell\v1.0\powershell.exe
32-bit (x86) Powershell ISE executable %SystemRoot%\SysWOW64\WindowsPowerShell\v1.0\powershell_ise.exe
64-bit (x64) Powershell ISE executable %SystemRoot%\system32\WindowsPowerShell\v1.0\powershell_ise.exe

Erre varrjon gombot vmelyik MS huszar:D

Ubuntu 14.04 - migrálás 64bitre újratelepítés nélkül

Bevallom, merő kíváncsiságból estem neki a feladatnak, azt akartam ellenőrizni, hogy egy sok-sok saját szkripttel, programmal és egyéb módon testreszabott 32 bites Ubuntu 14.04-et sikerül-e átállítani 64 bitre úgy, hogy minden a helyén maradjon. Aki nem akar sokat olvasni, annak elárulom, hogy meg lehet csinálni!

Az utasítások itt találhatók: http://www.ewan.cc/?q=node/132

20

Életem legfontosabb projektje éppen ma 20 esztendős. Hihetetlen, hogy hogy rohan az idő. Emlékszem erre a napra 20 évvel ezelőtt. Hideg decemberi nap volt, esett a hó. Hideg volt, fáztam, de mégis boldogan tartottam hazafelé a hulló hóban a kórházból.

Boldog születésnapot, fiam!

Informatika érettségi vs. továbbtanulás

Felvetődött bennem vén fejjel, hogy jó lenne egy diploma... ehhez persze felvételizni kell, amivel meg is próbáloztam a pótfelvételik alkalmával. Pofára ejtettek, miszerint a büdös életben nem fognak felvenni, ha nincs érettségim matematikából és fizikából vagy informatikából. Márpedig nincs... a középsuliban fizika tárgyunk nem is volt, informatikából pedig nem érettségiztünk hiszen szakmai tárgy volt, helyette 5. évben oklevelet kaptunk. Az létezik, hogy egy számtech. suli sikeres elvégzése és okj papír, tizensok év szakmai tapasztalat után nem tudok a szakmámban továbbtanulni, hacsak nem érettségizem újra? :)

Cím: Office 2016 végfelhasználói licencszerződés

Üdvözöljük GyulaHajdu!

Kérdésére Microsoft Community egy válasz érkezett tőle: ROLAND_KU.

Cím: Office 2016 végfelhasználói licencszerződés

Válasz

Üdv GyulaHajdu!

Köszönjük, hogy az Office 2016 Végfelhasználói szerződésére vonatkozó kérdéseddel a Microsoft Community fórumát kerested fel.

A Microsoft Licencfeltételek oldalra egyelőre valóban nem került még feltöltésre az Office 2016 programcsomaghoz tartozó licencfeltételek. Remélhetőleg ez minél előbb pótlásra fog kerülni és így mindenki számára elérhető lesz. Más hivatalos forrásból pedig nem érhető el az Office 2016-hoz tartozó licencfeltételek.

Szerintem van annal rosszabb...

Szerintem van annal rosszabb, amikor kapsz egy projektet folytatni, ahol pocsek a kod. Megpedig mi az? Amikor kapsz egy projektet, ahol pocsek az adatbazis (vagy a kod mellett az adatbazis is, de a mai esetben a kod meg egesz olvashato es karbantarthato volt melle amugy furcsa modon), es mar 100-150 millio sorosak az aktivan hasznalt tablak (raadasul MySQL-ben).

Az, hogy a GROUP BY random sorral ter vissza itt-ott, azt mar megszoktuk, ott altalaban gyorsan van megoldas.

De amikor a 120 millio soros N-M kapcsolatot leiro tablan nincs unique index az N-M-es foreign key parra, es a tabla tizede duplikacio, ahol kb minden 20. esetben fogalmad sincs, hogy a korabbi, vagy a kesobbi ertek-e a helyes, na azt az erzest nem kivanom senkinek.

OnePlus One - CM13

Gyári rom legfrissebb változatáról váltottam a sok helyen megénekelt módon (TWRP + CM13 nightly + opengapps nano), a művelet eseménytelen volt, eddig 2 apróság jött elő:

1. A Google nem képes visszaállítani semmit a Play (?) szolgáltatáshoz kötött mentésből. Valószínű, nem lehet 5.1.1-ről 6.0-ra migrálni a háttérképem és a wifi adatokat a nagy verziókülönbség miatt. Tehát VIGYÁZAT! Teljesen nulláról indulsz! (Valaki tud rá megoldást?)

2. A főképernyőn levő cLock widgetnek sehol nem lelem a beállításait (előzőkben volt külön menüpont), ha valaki megtalálta, szóljon.

Telekom, újra

Újabb fejezettel bővült az "Egy telekom ügyfél viszontagságai" c. nem létező regényem.

IP TV-nk van és az történt, hogy pénteken reggel még volt Nick Jr. amin a gyerek kedvenc meséi szoktak lenni, délután pedig már nem. A műsorújságban benne volt, de úgy nézett ki mintha nem is lenne előfizetve többé. Már kezdtem örülni, hogy nem kell többé Dora irritáló hangját hallgatnom, de a gyerek szereti a Mancs őrjáratot és a Bubbi Guppikat, ezért intézkedni kellett.

Szóval eltűnt a Nick Jr. ami azért is fura, mert amióta IP TV-nk van, kb fél éve, azóta ez a csatorna elérhető volt. A többi gyerek csatorna is eltűnt a Nick Jr. környékéről, Baby TV, Jim Jam, stb és az alattuk lévő Sundance, Commedy Central Extra, BBC Entertainment, az AXN-ek.

Málta -- MFSL V. (x2+y2-1)^3 -x2y3 = 0

Egyszer csak eljön a nap
Mikor utoljára csinálsz meg tíz fekvőtámaszt.
Mikor utoljára mész a boltba tejért.
Lesz legutolsó alkalom mikor utólszor adsz csókot,
Még egyszer belenézel a napba,
Futsz egy kört a ház körül.

Majd kisimítod gyűrött reggeleidet
Borzas hajadból,
Kiviszed még egyszer utoljára a szemetet,
Tiszta vagy ismét, egyszerű, fényes, isteni.

Minden nap ajándék, minden nap karácsony,
A harmatcseppek a kocsik tetején, mily csodás!
Kézen fogod fiad, viszed iskolába
És eszedbe jut, hogy ebből is lesz egy legutolsó.

Dőlj hátra hát a karosszékben,
Szard le egy kicsit a főnököd, az ütemtervet, a határidőt,
a cserélni való villanykörtét,
a be nem fizetett számlákat,
a leolvadt hűtőszekrényt,
az elmosni való edényeket,
Azt, hogy mennyire nem szeretett az anyád és hogy te sokkal jobban akartad csinálni.
És gondolkodj el azon,
Hogy lesz egy utolsó nap
Amikor felöltözöl, cipőt húzol, és elköszönsz utoljára.