Blogbejegyzések

APEH-os ügyfélszolgálat :-)

- Halló! Jó napot kívánok! Egy kis segítségre volna szükségem. Az adóbevallásomat szeretném beküldeni az APEH elektronikus rendszerén keresztül, de egy kicsit elakadtam.
- Jó napot kívánok! Azért vagyunk, hogy segítsünk az állampolgárok minden ügyes-bajos dolgában. Hol akadt el?
- Hát itt, a számítógép előtt.
- Jó, jó, de meddig jutott el?
- Az idegrohamig.
- Pontosabban kérdem: benne van a magyarorszag.hu-ban?
- Hú, de benne vagyok! Nyakig!
- Nyugalom uram, nincs oka a kétségbeesésre! Ez egy abszolút felhasználóbarát rendszer. Sikerült belépnie az ügyfélkapun?
- Hát ez az! Nem engednek be. Pedig kopogtam is, dörömböltem is, egyszer már a monitort is levertem az asztalról. Könyörgöm, engedjenek be!
- Oké. Haladjunk akkor sorjában! Milyen operációs rendszere van?
- Nézze, utoljára öt éve operáltak aranyérrel, de ebből nem csinálunk rendszert.
- Explorer, Netscape vagy Mozilla?
- Amit az APEH parancsol! Én mindent őszintén be akarok vallani. Egy biztos, mozilla gorillám nincs. Van viszont egy kanárink, de már nagyon öreg. Leadózom, csak egy szavukba kerül!
- Nézze, az eddigi beszélgetésből úgy veszem ki, hogy maga nem egy kifejezetten számítógépes szakember. Most lépésről lépésre elmagyarázom, mit kell csinálnia. Először is, jelentkezzen be a http://www.magyarorszag/vallalkozas/elethelyzetek/adobevallas/bejelentk… internetes oldalra. Megvan?
- Már a szívatásnál tartok.
- Egere van?
- Jesszusom! Már erről is tudnak?
- Akkor most nyissunk új ablakot!
- Képtelenség. Már most is akkora a huzat a lakásban, hogy kivitte a nagymamát.
- Kattintson a jobb felső sarokba! Mi jött fel?
- Az alattunk lakó felesége. Elfogyott a sörük. Rákattanjak? Várjon! Most egy hibaüzenetet kaptam. Valami baj van a protokollal. Biztos azért, mert csak kőbányai söröm van itthon.
- Türelem! Milyen titkosítása van a számítógépen?
- Semmilyen. Az egész ház tud róla. Sőt, ide járnak szexképeket nézegetni.
- Akkor telepítenie kell a JAVA titkosítót.
- Sejtettem, hogy a java még hátravan.
- Persze, végeredményben továbbmehetünk titkosítás nélkül is, de akkor törölnie kell a cookie-t. Tudja, hogyan kell?
- Őszintén szólva az anyukám nem tanított meg rá. Sőt, eddig nem is tudtam, hogy a kukit is meg kell törölni használat után.
- Akkor most dobja a cookie-t a szemétkosárba!
- Tulajdonképpen én sem vagyok túlságosan elégedett vele, de azért a szemétkosárba dobni, azt azért egy kicsit túlzásnak tartom!
- A következő lépésben feltétlenül le kell töltenünk az e-NYENYI programot az ONYF honlapjáról, mert különben nem tudunk behatolni az EMMA-ba.
- Behatolni? Most dobatta ki velem a kukit!
- Azt mondja meg nekem, hogy most mit lát a képernyőjén?
- Olvasom: Tisztelt Felhasználó! Értesítjük, hogy a http://www.magyarorszag.hu oldal pillanatnyilag nem elérhető. A hiba elhárítása folyamatban van.
- Ez a pech!
- Nem, ez az APEH. Egy pillanat! Most sikerült továbblépnem... Valami angol szöveg... Azt mondja, Pentagon... Interkontinentális rakétairányítás... Indítókódok... Uram, már csak egy apró segítségre volna szükségem. Megadná nekem az APEH pontos koordinátáit?

to reinstall or not to reinstall?

áh hát most már idegesít az asztali gépemen az xp. most már tényleg botrányosan belassult.
újra kéne rakni, de ahhoz túl lusta vagyok. pedig kéne... :S rá fog menni az egész napom meg a következő 2 is, mire úgy-ahogy ismét a megszokott környezetet kialakítom majd... :S
az előbb beizzítottam az asztalin a x64-es ubuntut, már jó pár hónapja nem is használtam, gondoltam, frissítem kicsit. hát leszedett pár száz megát, na! :) aztán persze újra kellett rakjam az nvidia drivert, holott elvileg az envyng meg a dkms ezt megcsinálná nekem, de nem csinálta... envy azt mondta, hogy nem ismeri fel a videókártyámat (9600gt). na akkor kézzel kiválasztottam a drivert, felrakosgatta, de nem ment továbbra sem. próbálgattam még, szenvedtem envy-vel, leszedtem-újraraktam a drivert, leszedtem-újraraktam az envy-t, de semmi. na végül elfogyott a türelmem és felraktam inkább az nvidia féle drivert, azzal egyből jó lett megint minden.
na ez pláne elvette a kedvem az xp újratelepítésétől... :S

One more megabyte

Számlaválogatás és némi takarítás után ma nekiálltam mikrokontrollert programozni.
Az XMMS békésen darálta randomban a beadott 4000 zenés playlistet.
Épp elkezdtem morogni, hogy a http szerver mellé a 32kB-os Atmegába nem tudok grafikát betenni, - pedig már kiírtottam 2kB-nyi weblapot a kódból- mert túl nagy lesz a bináris, amikor a lejátszó bevágta ezt:
Toy Dolls - One more megabyte

Mindenestre, utána könnyebben ment a kódolás.

Sun Campus Ambassador Summit, Praga

na, ez is megvolt. :) jo sokan voltunk, szinte egesz europabol. a lengyelekkel jol ossze is haverkodtam :)
David Botterill csinalt par nagyon viccess slideot, mar irtam neki, hogy kuldje el, csak szerintem o meg nem utazott vissza amerikaba (o most a global tech mentor a programban), de persze ettol meg olvas leveleket. nagyon remelem.. :)

nade, hogy ne csak teljesen szemelyes legyen a blogpost, irok par dolgot FOSS temakorben is ;)

egyreszt sajna a netbeans csapat kb a harmadara zsugorodott, ugyhogy mostantol gyorsitjak a kiadasi ciklust (4 havonta lesz egy), viszont egy kiadasban csak bizonyos reszhez fognak nyulni. igy lehet, hogy Q1 csak mittudomen php, Q2 csak java ees fejlesztesek, Q3 csak ruby, etc. persze bugfixek lesznek mindenhol, de erdemi fejlesztest csak igy lehet ennyi emberrel csinalni. (meg persze ott van maga a netbeans platform, azt is kell fejleszteni - tegye fel a kezet amugy aki mint rich platform API -t ismerte.. :) )

desktop update

ma kicsit hegesztettem a conky-t plusz kapott új hátteret és lecseréltem az órát.
http://users.hszk.bme.hu/~bp854/screenshot.jpg

iptables fel lett izmozva, befelé minden szűrve, kivéve www és ssh, bruteforce védelemmel, ahogy azt kell. plusz van egy script ami kétpercenként átnyálazza a logokat és szól, ha valaki ssh-val bepróbálkozott volna, de a tűzfal megfogta :)
pekingből már zaklattak is, úgyhogy tényleg működik...

nextgen desktop

mostanság nagy divatja lett a multitouchnak, az ms surfacenek és egyéb 3d-s mókáknak

találtam a neten egy ilyet
http://www.youtube.com/watch?v=FpA__15_nzY

ezt szerintem nem lenne rossz összegyúrni valamiféle ablakkezelővel. felületet tapizni nem jó, mert összekoszolódik + kényelmetlen, a levegőben matatni meg ugye fárasztó. De milyen gyakran használjuk az egeret ténylegesen is valamire? általában csak fogjuk, de lényeges munkát nem végzünk, görgőzünk esetleg. rámutatás, kattintás szerintem nem olyan gyakori. azonkívül még mindig a billentyűzet a legjobb adatbeviteli forma és amíg a sarki boltban nem lehet mind-control cuccokat venni, addig valószínűleg ez így is marad. (hú, pedig az mekkora poén lenne -- megjegyzem, a dolog már létezik, csak nem a nagyközönségnek és nem elérhető formában, de attól még van.)

Windows: Ne mondd nekem, hogy nincs több hely!

Ha nem szeretnénk, hogy a Windows állandoan azzal jöjjön, hogy őszerinte márpediglen itten hely nincs, akkor tegyük a következőket:

  • Regedit (miért, ez kérdés volt?)
  • Menjünk be ide: HKEY_CURRENT_USER\Software\Microsoft\Windows\Current Version\Policies\Explorer
  • Ha még nincs, csináljunk egy NoLowDiskSpaceChecks nevű DWORD/duplaszó elemkét
  • Adunk neki egy 1-est érték gyanánt

Ha ellenben csökkenteni/növelni szeretnénk, hogy mikor buborékoljon fel ilyesmi:

  • Regedit megint
  • HKEY_LOCAL_MACHINE\System\CurrentControlSet\Services\LanmanServer\Parameters
  • Megint egy kétszavas elem kell: DiskSpaceThreshold
  • Az értéket százalékosan kell megadni. 90% esetén pélául 90.

A Vista | nem játék + egyetem vs office

Pár hete megelégeltem a Linux sok-sok apró hülyeségét (egyes hardverelemek nem mennek, vagy csak korlátozottan, régebbi zárt forrású natív alkalmazások már nem kompatibilisek a rendszerrel), és felhúztam egy Vista-t. Már eleinte is szörnyen lassú volt, de gondoltam megfelelő tweakeléssel (éljen a reszelés!) használható lesz. Hetek óta ezt csinálom, és most kb eljutottam oda, hogy minden neten fellelhető, de még értelmes tippet felhasználtam. A következő lépés a vírusírtó leszedése és a defender letiltása lenne, de azt érthető okokból nem fogom megtenni :)

Hol legyen a következő OpenOffice.org konferencia?

Az OpenOffice.org Konferencia (OOoCon) egy évenként megrendezett konferencia a nemzetközi OpenOffice.org közösség számára, ahol az OpenOffice.org irodai programcsomagban érdekelt fejlesztők találkozhatnak egymással és a Közösséggel. Kicserélhetik tapasztalataikat az elmúlt 12 hónap eredményeiről valamint a jövőbeli tervekről, fejlesztésekről

A 2009 évi OOoCon helyszínéről megnyílt ma a szavazás, így mindenki, aki részt venne ezen a konferencián, illetve 2009. január elsején már regisztrált tagja volt a közösségnek, az szavazhat.

A szavazni 2009. február 27-ig lehetséges, a helyszínek preferencia sorrendjének megadásával.

Link Layer Topology Discovery Responder - Ubuntun

Vistában találtam egy ilyen "látványos" funkciót, amely térképszerűen mutatja a hálózatot. Sok haszna mondjuk nincs, de jópofa.

Persze ezen a térképen csak a vistás gépek vannak jól elhelyezve, xp és ubuntu nem.

Úgyhogy gondoltam, ezt akkor jobban megnézem, mit lehet ez ügyben tenni?

Némi google után meg is találtam a választ: Link Layer Topology Discovery a protokoll neve, vistában benne van már, xp-ben nincs (de megoldható egy patch formájában), win2k-ra nem létezik megoldás (bár sztem az xp-s cucc arra is ráhegeszthető lehet...).

Ami érdekes, hogy linuxra van megoldás! Méghozzá a microsoft nyílttá tette az LLTD Responder kódját is, Rally-LLTD-Responder néven. A cucc letölthető innen (zip formátum)

After the Software Wars

Tavaly év végén több híroldal is foglalkozott Keith Curtis After the Software Wars című könyvével, többek között a HUP is beszámolt róla. A könyv azzal a kiragadott állítással hívta fel magára a figyelmet, hogy "A Microsoftnak hosszú távon annyi". Természetesen a helyi szokásoknak megfelelően itt szórakoztató flamewar kerekedett belőle, akkor azonban úgy tűnt, hogy magát a könyvet senki sem olvasta innen.

Én viszont nemrégiben rászántam azt az ezrest, elolvastam a könyvet, és írtam róla egy rövid bemutató cikket a Mogorva Mormotán. A könyv a maga közel 300 oldalával persze sokkal árnyaltabb annál, mint amit akár egy pár soros hírben, de akár egy jónéhány bekezdésnyi cikkben össze lehet foglalni.

IGEN és NEM mellőzésével

A történet talán akkor kezdődött amikor a HUPon megjelent logbejegyzésben „Az egyetemisták magányosak? Az informatikusok „kockák”? Lsh7 „tollából”
Végül is talán egy alkalommal szóltam hozzá inkább néma olvasójává váltam a blognak és a hozzátartozó kommentjeinek.
Ugyanis abban az időszakban tehetetlennek éreztem magam. Furcsa érzés volt, amit nem igazán tudtam kezelni.

Van egy pszichológus ügyfelem. Neve van a szakmában, elismert. Írt nekem egy levelet amiben kifejtette hogy szomorúvá teszem őt amikor érzelemmentes email írok neki.

De hát hogyan is írhatnék? A számok azok tények. Az adózás nem érzelmi dolog. Legalábbis szerintem. Persze látom én hogy milyen nagy összegeket számolok ki neki, de hát ez azért van mert olyan rengeteget is keres. Hogyan is gondolná hogy én ezt érzelemdús levél formájában közöljem vele? Elképzelni sem tudom. Na jó később összeszedtem magam és vittem kis érzelmi megnyilvánulást a levelembe, de hát én könyvelő vagyok. Azért fizetnek hogy az agyam racionális oldalát használjam. Ő a pszichológus.

Egy kis nosztalgia

Nem tudom, hogy ti vagytok vele, de én szeretek régi számítógépes újságokat olvasgatni. 2000-2002 között sokat vettem még ilyen újságokat, és már ennyi év távlatból is "mókásnak" hatnak. A hírek és a cikkek mellett még a régi hirdetéseket is szeretem nézegetni, elgondolkoztató, hogy 400-500 ezer forintért kaphattunk egy-egy szuper laptopot, ami manapság már az ember hátába vágnak.

Az ennél is régebbi újságok még inkább érdekesek, a 80-90-es évek technikája mindig is érdekelt. Aki szeretne velem együtt nosztalgiázni, az erre keresse a .torrent (sic!) fájlokat.

ssh szivas

[justify]Szivtam ma egy jo izut ssh-val. Gondoltam megprobalom a kulcsos azonositast. Krealtam kulcspart, masoltam a serverre, authorized_keys-hez hozzaadva, ssh-ztam ismet, kerdi a jelszot. Csodalkoztam, na nem baj nezzuk mit csinaltam rosszul. Sshd konfigban rsaauth engedelyezve. Proba megint, nulla. Affene, jogosultsagokat ellenoriztem, beallitottam, uj proba nuku. Probaltam kb 5 kulonfele kulcsparral, nem jo. Nezem ssh man-jat, van -v kapcsolo, keves, -vv, kezd alakulni, -vvv bo ez igy, de nem eleg. Na, hogyan tovabb. Ekkor jottem majdnem ide kerdezni, de aztan eszembe jutott biztos logol vhova ez a k***a ssh. Auth logbol kiderult a home konyvtaram tulajdonjogaval van baja.

Arch, ATI

Arch Linux, 2008. évvégén szedtem le és írtam ki, úgyhogy gondolom 0.8 -as. A telepítés meg az első indítás sikerül, némi man pacman után az upgrade is (nem írtam át a csomagkezelés konfot, csak adatbé aztán csomagok frissitése), reboot.. aztán csomag telepitgetés. Rendben megy minden, tetszik hogy nincs egymillió apróságra szétszedve minden, vannak csoportok, minden friss ami kell. Felrakom az X-et, xorgconfig aztán kézi testreszabás. Konfig szerint rendben van minden, de az X indítása után crash szerüséget produkál. X log silabizálás után (na abban is van minden csak az nem ami kéne) kiderült hogy ebben a buildben defaulton be van kapcsolva valami disable empty input server flag, aminek az az értelme hogy letiltja a billentyűzetet meg az egeret. Minden inputtól elvágva, acpi démon és sshd nélkül maradt a reset gomb, amit UTÁLOK. Mivel már default runlevelbe van téve az X, csak egy gentoo livecd-s mount és szerkesztés segitett. NAGYON sok distró nagyon sok verzióját tesztelgettem már, de MINDIG eltávolítottam a teljes serverlayout szekciót, ezen meg egy ilyen baromság defaulton be. Na jó, azért ez nem egy érvágás, ettől eltekintve látszik az Arch-on hogy EMBEREK számára készült, szimpatikus volt. Talán egy ottfelejtett bug, vagy tudom is én.

Jövőhéten szülinapom. De minek? :(:(

Kedves hupperek! Eddig még nem telt el úgy születésnapom, hogy ne ágyban fekve, betegen töltsem. :( Nevezzétek paranoiának, üldözési mániának, vagy aminek akarjátok, de ez tényleg így van... Szinte már kiráz a hideg, ha csak a dátumra is gondolok: február 19.

Ami volt már e "jeles" nap közeledtével:
- eldurrant ciszta a jobb térdemben (2 hét vízszint),
- tüdőgyulladás, 40 fokos lázzal, kórházba kerüléssel,
- lábzúzódás+kulcscsonttörés,
- "natúr" influenza, 38 fokos lázzal, kapirgáló torokkal,
és a 2009-es szülinap naná, hogy bővítette a "repertoárt":
Kivételesen most bedagadt az államon a 2 nyirokcsomó (úgy nézek ki, mint tombenko Cuncija :S), hasmenéssel megspékelve...

Linuxos bénázásaim part I avagy amatőr esete az abevjava-val

Üdvözletem!

Nem szokásom blogot írni, de a témával eleget bénáztam, így gondoltam megéri megörökíteni - sőt ha valaki esetleg el is olvassa, akkor leírhatja, mekkora amatőr vagyok, mert pikk-pakk módon meg lehetett volna csinálni :)

A történet onnan indul, hogy munkám során szembetalálkoztam azzal, hogy megint totálisan megváltozott a 0908-s nyomtatvány. Ezen fellelkesedve arra gondoltam, hogy beizzítom ezt az abev dolgot linux alatt is, hamár van rá lehetőség.

Adott egy régi P4 2.6Ghz gép, rajta egy Debian Etch (netinstall, szóval ami működik rajta, az úgy lett apt-getelve), Gnome 2.4.13 és csatolmányként egy linuxamatőr user (akinek már egyszer egy apt-get dist-upgrade-el sikerült tönkrevágnia a rendszert). Netezésre az Epiphany-t használom, mert gyors, és arra amire kell tökéletesen elég. A történet kezdetén semmi extra (csak AdBlocker) nem volt hozzá felrakva, még flashplayer sincs. Ekkor arra gondoltam, hogy talán felrakok egy Firefox-ot, mert legutóbb egy XP-s gépre tettem fel, és ott is fel kellett még telepítenem az abevjavat. Windowzos múltam miatt a könnyebb utat akartam választani, innen a hupról firefox logo link alapján irány a legfrissebb letöltése. Le is jön .tar.bz2 Na, jó, akkor most mi is legyen? A firefox honlapja nem igazás segítőkész amatőrök számára, hogy akkor hogyan is kell ezt telepíteni (én legalábbis nem találtam segítséget - illetve már nem emlékszem pontosan, mert több napos a történet). Máshol találtam leírást, kicsomagoltam a /usr/local/firefox -ba, csináltam simlinket a firefoxnak, majd indítanám. Közölte, hogy a GTK+ verziója nem megfelelő, ujabb kellene. Dejó, azt sem tudtam, hogy van GTK+-om :) Na goole, és amiket erről olvastam, azok nem győztek meg arról, hogy nekem a gyér tudásommal GTK+-t kellene frissíteni :) - főleg, hogy sokaknak volt olyan problémája, mint nekem, hogy akkor ezt hogyan is kellene egyáltalán csinálni. Lehet, hogy pld. egy dist-upgrade segített volna, de attól meg valamiért irtózom :)

BleachBit - Cleans unnecessary files to free disk space and maintain privacy

BleachBit deletes unnecessary files to free valuable disk space, maintain privacy, and remove junk. Rid your system of old clutter including cache, temporary files, cookies, and broken shortcuts. Designed for Linux systems, it wipes clean Bash, Beagle, Epiphany, Firefox, Flash, Java, KDE, OpenOffice.org, Opera, RealPlayer, rpmbuild, VIM, XChat, and more.

Full Story