Csütörtök délután írt a párom, hogy a gyerek többször hányt, megy a hasa, baj van.
Szóltam a kollégáknak, hogy sorry, le kell lépnem, visszük a gyereket a dokihoz. Délután 3 óra.
Szerencsére 5 percre lakunk a munkahelyemről, a háziorvos meg az úttest másik felén van.
Kicsit agresszíven kellett viselkedni a kis 17 éves koleszosokkal, akik csak felmentésért álltak sorba, hogy előre engedjenek a síró gyerekkel ("Én előbb jöttem, és jövök!" vs. "nem úgy nézel ki, mint aki sürgős ellátásra szorul, de ezen segíthetek").
Végül egy kedves anyuka előre engedett minket.
Doktornő 2 perc vizsgálat után csak annyit kérdezett, hogy hívunk taxit, vagy hívja ő a mentőket. A mentőket választottuk, addig átkísértek egy másik rendelőbe.
A mentős srácok nagyon rendesek voltak, mikor beértünk, átadtak a kórházi orvosnak.
Egy gyors vizsgálat, majd közölték, hogy most ultrahang lesz, meg tartós maradásra készüljünk.
Vettek vért, majd a kezemben a gyerekkel párommal átsétáltunk a kórház másik felére, leadtuk a vérmintát, majd átmentünk az ultrahangra.
Az a doktornő is rendes és kedves volt. Kiderült, hogy valami bélfertőzést kapott, és a vékonybele becsúszott a vastagbelére a fiamnak. Mint valami teleszkóp. Valamit a nyirokcsomókról is mondott. Mikor végeztünk, mondta, hogy akkor most vissza a gyerek ambulanciára, a számítógépes rendszer össze van kötve mindennel, ott látni fogják az eredményt.
Vissza a kórház előző felére. Délután fél 6.
Kaptunk egy ágyat, mondták, hogy akkor most kap egy infúziót, majd 6-ra visszamegyünk a gyerek orvossal az ultrahangra, kap egy beöntés-szerű dolgot, amit folyamatosan néznek majd az ultrahangon.
Kicsit hideg volt a szobában, a kabátommal takartam be a gyereket, mert takaró az nincs... Közben jött egy ápoló, mondta, hogy kicsit magunk maradunk, műszakváltás van, ők már nem, az újak még nem dolgoznak. (Fél 6, nem 6-kor van ilyesmi?)
Végre megjelent egy kedves nővér, adott fájdalomcsillapítót meg hozott takarót. Infúzió sehol.
Negyed 7-kor megkérdeztem, hogy nem kéne lassan menni az ultrahangra? Nincs válasz.
Aztán hirtelen megjelentek, átmentünk, megkapta a gyerek a beöntést, sikeresen kiszabadították az összecsúszott részeket.
Bár ott is volt egy kis zavar az erőben. Fél liter valamit beöntöttek neki, de nem akart mozdulni a cucc. Tanakodás. Még egy zacskóval nem kéne, túl kicsike a gyerek. Fiam szó nélkül tűrte, felváltva fogtuk a kezét anyával.
Kérdezem, mi lenne, ha felültetnék, kicsit megmozgatnánk. Abban a pillanatban jött egy kis hányás, mert a sok dolog felnyomta a rekeszizmát. Felültet, megnyugtat. Ezzel egyidőben kimozdult a csomó a belein, nyertünk, nem kell műteni.
Vissza gyerek ambulancia, még mindig gyalog, kézben a gyerekkel. Most már rendben lesz, de 3 napig bent tartják megfigyelésre.
Jeleztük, hogy akkor kérnénk anyás szobát meg anyának is kaját. "De hát az fizetős!" Nem ezt kérdeztem, légyszíves intézkedj.
A telefon végig a zsebemben volt, kicsivel több, mint 6 km-t gyalogoltunk a kórház területét.
Mondták, hogy szombat reggel ultrahang megint. Ez a szombat reggel 11 óra után volt, de addig nem ehetett semmit, de már az infúziót se kapta a gyerek. Ultrahang után mondták, hogy már ehet pár falatot. Szegény gyerek annyira éhes volt már, hogy kétszer evett olyan levesből, amit máskor nem szokott megenni.
Összességében a nővérek rendesen, az ellátás is elég jó, de nagyon érződik, hogy kevesen vannak, nem jut minden betegre annyi idő, mint ami kellene.
Ja, tegnap kiderült, hogy igen, 3 nap, de az vasárnapra esik, de akkor nem tudnak egy utolsó ultrahangos kontroll csinálni, mert nincs orvos. Majd hétfőn.
