SOGo

A napokban kísérleteztem a SOGo-val, és azt kell mondjam, le vagyok nyűgözve.

Meglepetésemre ingyen és minimális időbefektetéssel sikerült építenem belőle egy kicsit talán fapados, de cserébe meglepően stabil csoportmunka-megoldást, ami mindenféle-fajta eszközzel szépen együttműködik: teszteltem a három legnagyobb smartphone platformon, Thunderbird-del és persze böngészőből is, csont nélkül működött mindenütt.

A naptárak, címjegyzékek az összes teszteléshez használt eszközön között szinte azonnal (push notif-nak köszönhetően) és bugmentesen mozogtak, sőt, az iOS akár több címjegyzéket is képes volt leszinkronizálni (a tesztek alapján erre sem a WP 8.1, sem az Android 4.4 nem volt képes).

A Thunderbird-höz készült SOGo Integrator bővítmény segítségével kényelmesen be lehet integrálni a SOGo-t, épp csak meg kell adni neki a szerver URL-jét, a usernevet/jelszót, és pillanatok alatt bekonfigurál mindent, ráadásul egy központi felületet is ad a kliensek távoli menedzselésére (addonok frissítése, kliensek távoli konfigurálása), amivel szintén egy olyan feature-t vesz át az Exchange-ből, aminek megléte egy ~15-20 fősnél nagyobb cégnél már szinte kötelező.

Az autodiscover és az RPC-over-HTTP (aka. Outlook Anywhere) megvalósításához alapesetben ott az openchange, de Outlook-ot futtató kliensek híján feleslegesnek tűnt ezzel foglalkozni, így végül ezzel a kis PHP kóddal oldottam meg a mobil kliensek automatikus konfigurálását. Ez is remekül működik, az összes ActiveSync-kliens szépen felismerte a beállításokat a kapcsolat beállításakor (az mondjuk mókás, hogy ahány implementáció, annyiféleképpen küldik el a request-et, az egyik csupa kisbetűvel, a másik CamelCase-zel, a harmadik nagy kezdőbetűkel, ezt persze egy szimpla mod_rewrite szabállyal simán ki lehetett játszani).

Épp tesztüzemben van a megoldás (egyelőre csak a saját WP8.1-es telefonommal használom "élesben"), már második napja üzemel folyamatosan, és eddig jók a tapasztalatok vele. Még pár nap, és mehet is élesbe, ha nincs a kollégáknak ellenvetése.

Persze tudom, hogy ott a Zentyal, a Horde, a Zimbra meg még egy tucatnyi egyéb megoldás, de azok sok esetben vagy fizetősek, vagy egyszerűen "túl sokat tudnak" ahhoz képest, amire most nekünk szükségünk lenne.

Nem mellesleg a dokumentáció és a FAQ külön dicséretet érdemel, mivel láthatóan igyekeznek frissen tartani őket és abszolút használható, gyakorlatias megközelítéssel készültek, a FAQ-ban pedig kategóriákba szedve és címkézve gyűjtik a leggyakrabban felmerülő kérdéseket és problémákat.

Le a kalappal srácok, csak így tovább!