Viberen azt kérdezi, mi a baj.
Háttérben a közönség nyugtalanul fészkelődik a székeken, a feszültség érezhetően nő, a dramaturg megnyalja a szája szélét.
A kérdése annyira pontosan szerkesztett és lényegretörő mint mikor egy papagáj megszólal: GYURRIKA VAGYOK.
ÖÖÖÖÖÖ...
Mit is válaszolhatnék erre?
Kérdezzem meg, hogy mit hozott neki a Mikulás?
Esetleg azt, hogy ma kinek az ágyában aludt?
Üvöltsem az arcába, hogy te ribanc?
Vagy ne, mert lehet, hogy nem is alszanak egy ágyban? És igazából csak arra vár, hogy újra együtt lehessen velem? :)
Legyek megértő, hogy igen, most tényleg minden indokolta, hogy megcsaljon?
Vagy boruljak térdre zokogva, mea culpa, mea culpa, te gyenge szerencsétlen nő, hogy lehettem ekkora geci veled, életem szerelme?
Vagy ígérjem meg neki, hogy soha, de soha többé?
Meg hogy örökké, meg minden?
Esetleg tudakoljam-e, hogy felépült-e már a kis lelke?
Könyörögjek?
Átkozódjak?
Fenyegessem?
Sajnáltassam magam?
Vágjam be a durcát?