Blogbejegyzések

Windows 10

Sokszor van az az érzésünk, hogy a MS-nál a Windows változatokat görgetik csak egymás után, mindig csak hozzátoldanak.

Ez egyik oldalról szomorú, mert egy folyamatosan hízásban lévő óvodást kapunk, másik oldalról viszont érthető, felérne a cégnek egy tökönszúrással minden egyes verziót mindenestől újraírni.

Namost e bejegyzésemet az alábbi szituáció ihlette:

facebook

Azt vettem észre, hogy eltűntek az ismerőseim és senkiről nem tudok semmit.
Az email és az IM népszerűsége kb. lecsúszott a postai levelezés szintjére.
Úgyogy visszakúsztam FB-ra, mert mindenki ott van (azért jöttem le, mert olyan tartalom nem volt rajta, mint amire én számítottam).
Azóta dől a szemét, meg a kismacskás képekre ocsmány betűtípussal, de legalább sárgával felböfögött bölcsességek.

TREY6SA38

Van az úgy, hogy valami fura dolog az, ami végül segít választani vagy dönteni. Van, aki égi jelnek gondolja, van aki szerint puszta véletlen.

Az történt, hogy az autóról le akartam dobni a gyári 15"-ös acélfelnit és nagyobbat szerettem volna. Viszont ha már csere, akkor legyen könnyűfémből. Választék bőven van. Hosszas nézegetés után egy jelölt marad. Már csak azt kellett eldönteni, hogy 16"-os vagy 17" colos méretben rendeltessem meg. Amikor kinyomtattam a 16-os és 17-es adatlapját, már nem volt kérdés, hogy melyiket. A termék cikkszáma 16-os méretben: TREZ6SA38. 17-esben:

Slacko puppy 6.3.0 telepítés - 2:35 perc videó

Vanank akik még csak most ismerkednek a puppy linux rendszerekkel, pupletekkel, vagy még csak most hallottak róla éppenséggel.

Készítettem egy kis videót azok számára, akiknek ez teljesen idegen terület.

Az adott gép jelen esetben teljesen hasonló azokhoz a kukaszökevényekhez, amelyekre szintén puppy linux került ismerőseimnél.
512 Mb ram és 10 Gb merevlemez.
Ez egy olyan alap, ahogyan én telepítettem, természetesen ez mindenkinél teljesen egyéni.

A profiknak ez természetesen semmi újat nem mond, de a kezdők és a kíváncsiskodók remélem hasznosnak találják majd.
Fogadjátok nagy szeretettel!
https://www.youtube.com/watch?v=suAcI_iqkOE

Kézenfekvő lenne...

ha a kismillió könyvelőprogram gyártó végre egységesítené az importáló modulját, és pl. az új adóhatósági adatellenőrzés xsd-je szerint előállított xml-t használnák - kötelezően. Kicsit egyszerűbb lenne az élet.

Ebben is Linux van, soooot...

Megosztom a mai nap beszaras-elmenyet.
Vettem en par napja egy Xiaomi Yi nevu akciokamerat (egyebkent nagyon jo kis cucc, folyamatosan fejlesztett software-ekkel, stb).
Na ezen Linux van (ez gyorsan kiderult mikor megneztem a kamerahoz rajongok altal keszitett scripteket, amik egyebkent ash scriptek keszultek). A nagyobb meglepetes azonban nem ez, hanem ami beletelneteles utan gyarilag ott van rajta.

MOD: bocs, csunyan beneztem. Nem, nincs a kameran 7.4-es Vim. Van viszont vi :D

500

Nézegetem a ~/szkript könyvtáramat,
és most léptem át a mágikus 500-as határt.

Ha új gépet telepítek (VPS, lxc), első dolgom a szkript könyvtár lehúzása.

Innen jött az 5let, hogy lehet kellene valami globális egyedi bash script repó oldalt létrehozni, amiről automatán szinkronizálná le a szkripteket az ember.

Itt egy példa, hogy mikről van szó:

:~/szkript$ cat duh
#! /bin/sh

echo "itt egy egysoros kod volt, ami kilistazta rekurzivan a fajlok meretet novekvo sorrendben"

De van még vagy 499 másik példa is. Egyszerűbbek, bonyolultabbak...

Homeopatias *orvos*

Az vajon mifele allat?

http://drkukliseszter.hu/akut-kozepfulgyulladas-kezelese-homeopatiaval

"Amennyiben a fülfolyás elhúzódik, vagy az akut fülgyulladás gyakran visszatér, feltétlenül keressünk fel homeopátiás orvost, aki úgynevezett alkati kezeléssel tudja elérni a teljes gyógyulást."

A no Dr. prefixeli magat, szoval feltehetoleg tenyleg van orvosi diplomaja meg szakvizsgaja stb.
De hogy a francba? Egyaltalan hogy van az, h hagyjak szabadon koszalni ezeket?

GT-S5570 feltámasztása

A két éves kisfiam zeneőrült (folyamatosan zenét hallgat valamilyen módon), és igencsak ügyesen bánik az érintőképernyőkkel is, de még nem érti, hogy bizonyos dolgokat miért nem szabad piszkálni a telefonon.

Megkapta játszani az anyja régi GT-S5570-ét, amit imád nyomkodni, és a nagyiknak "telefonálni". Azon gondolkodtam, hogy ezeket a rég kifutott készülékeket fel lehetne támasztani, például pofás mp3 lejátszóként, azonban oda semmi egyéb nem kéne, csak egy lejátszó: se kilépni, se elállítani ne lehessen (vagyis nem OK, hogy az android gui elérhető bármilyen módon.).

Samsung Galaxy S5 android reflash

Első cyanogenmod flashelésemre készülök.
A célpont:
SM-G9006V aka Samsung galaxy s5 china lte
állapota: használt, kórtörténete ismeretlen

Szeretnék egy google play store-os androidot varázsolni rá, és minden olyan részét kiflashelni, ahol kártevő lehet, mindeközben a telefon funkcionalitását megtartani.

A) a gyári bootloadernek tűnő dolog van rajta, és úgy tűnik a samsung által szállított eredeti android, így ujjlenyomatolvasótól kezdve minden extra szolgáltatás megy per pillanat. Érdemes erre play store-t gányolni?

B) cyanogenmod, de pár funkcionalitásnak búcsút kell intsek majd ...

Hamarosan Linux is kerul a Macbookra

Valamelyik nap le lesz vagva a Macbook Air 256-os SSD-jebol egy 40-60 giga egy nativ Linuxnak.
Az indoklasok pont olyan nevetsegesek, amilyennek hangzanak, de tenyleg muszaj pont ezek miatt. Szinte csupa retro gaming indok:

-torcs (az OS X-es portja nem indul, a githubon talaltam ra par patch-et, azokkal se)
-wine + playonlinux (nem, a crossover meg az OS X-es wine wine Paul The Tall-lal egyutt sem all ugy) regi (2003 elotti) jatekokhoz
-OpenGL instabilabb de gyorsabb Linuxon
-ePSXe (az elvileg letezo OS X-es portjahoz nem volt turelmem, igaz Linuxon is korulmenyes osszerakni, de a PSX-es jatekokert megeri)
-XQuartz es hasonlo megoldasok katasztrofalisan lassuak
-elegem van a homebrew-bol (MacPorts-bol meginkabb), kell majd egy normalisabbnak mondhato es rendszerszintubb csomagkezelo

Jolla magyarul

Tudom, hogy itt többeknek van ilyen telefonja, így hátha ők is örülnek majd neki:
https://openrepos.net/content/martonmiklos/unofficial-hungarian-transla…

A transifexen volt egy projekt a fordításra ami ~80%-ban kész volt, azt fejeztem be, majd némi lconvert reszelés után hozzámergeltem a 2.0.1.7-ről visszahúzott/visszafejtett fájlokat.

A magyar projektet sajnos nem tudom pusholni, így felraktam githubra a fájlokat:
https://github.com/martonmiklos/unofficial-jolla-translation

Van benne sok félrefordítás, és inkonzisztencia, de majd kialakul idővel.

Zbook Studio G3

Intel(R) Core(TM) i7-6820HQ CPU @ 2.70GHz
NVIDIA Corporation GM107GLM [Quadro M1000M] (rev a2)
total used free shared buffers cached
Mem: 32096 3654 28441 39 81 2142
Timing buffered disk reads: 6168 MB in 3.00 seconds = 2055.52 MB/sec

A dolog hátulütője hogy otthon kell mostantól indexet olvasni, mert megtáltosodik a docker és a maven.

PyChess 0.12.2

Right click menu on FICS seek tab with accept,assess,archive items
FICS stored/history/journal games on archive tab
Basic FICS examine support
Cleanup of FICS console output
Auto promote to queen option in preferences
Show FICS observers on game chat panel
Ability to whisper in side panel chat windows using #
Grouped players on FICS chat window
Visual reflection of session changes with respect to FICS observed games and chat channels
Sphinx based docs on http://pychess.readthedocs.org

http://pychess.org/news/
http://pychess.org/download/

3 disk

Amikor 1 héten belül 3 disk is megadja magát (s ebből kettő ugyanabban a gépben van), no az megfizethetetlen érzés.
Főleg így hétvégén éjjel. Mindenki ájvé! :)

Megbízhatóbb Android Stagefright exploit SELinux sandbox átlépéssel

https://www.nccgroup.trust/globalassets/our-research/uk/whitepapers/201…

"So, with all of above tweaks and tricks we can reliably and remotely root an Android 5.x device that is vulnerable to both CVE-2015-3684 and CVE-2015-3636, despite the SELinux sandbox. It is done in such a way that staging other kernel exploits to break out of SELinux is easy if necessary"

Próbáltam becslést keresni arról, hogy az Androidos Tabletek/Telefonok hány százaléka lehet érintett, de csak a hivatalos verzió statisztikát találtam: a ma használt eszközök 85%-án 5.1-nél régebbi oprendszer fut. (ez alapján >1milliárd)