Blogbejegyzések

Nokia szervizt keresnék, ha találnék... [megoldva]

Imádom a Nokiát. Nagyon.
Úgy négy éve vettem egy Nokia E51-est, amiről kb. két év alatt lerohadtak a gombok és tönkrement az akkuja.
Megjavíttattam. Most megint ott tartok, hogy a billentyűzete kezd szétesni.

Két hivatalos szervizt is megkerestem, náluk már nem lehet billentyűzetet kapni.
Felhívtam egy harmadik, nem szerződött szervizt, ők csütörtökre tudtak volna hozni. Szépséghibája a dolognak, hogy a neten talált infóval ellentétben Érden van a szerviz, nekem meg Pest északi részén kellene. (szerencsére rákérdeztem, hogy hol is vannak, mert ahol a térkép mutatta, ott tudtam, hogy nincs :-) )

Arch alapú Live disztrók, meg a Mint.

Visszább már Írogattam, keresem azt a rendszert ami már tényleg megfelelne számomra. 2012-ben eljutottunk oda, ha megkérdezik milyen Linuxot ajánlanék nekik, nem tudnék válaszolni. A két évvel ezelőtti, már nyugodt szívvel bárkinek ajánlott Linuxok ma már egy átlagembernek vagy használhatatlanok, vagy bonyolultak, vagy egyszerűen buták. Persze csak Desktop felhasználásra gondolok, de szomorú ez a visszafejlődés.

A szintén említett nyomorult, szanaszéttört HP Lapost végül szétszedtem, megjavítottam amit lehetett, vagy kikötöttem ami nem működött (touchpad, nekem úgysem fontos) Ezen próbálgattam (volna) ki a következő áldozataim. Annyira nem ment, mert szegény azért hibás itt-ott, és sír a HDD-ért néha. Persze visszaraktam, fsck kijavított rajta kb. 2000 szektorhibát fél nap alatt, azóta többé kevésbé beindul a rajta lévő Linux Mint Helena. Esküszöm ez a rendszer volt a Minték legjobban összerakott legfelhasználóbarátabb rendszere. Ezért lett egyáltalán népszerű. Jobb volt a többinél, de olyan funkciókat is hozott gyárilag, amiket az akkori windózok nem. A mostani 13-14-es sehol sincs hozzá képest. Se hardverfelismerés, se hibakeresés szintjén, nem beszélve a szinte fullhülye mate, vagy a szép de butácska Cinnamonról a tökéletesen felhasználóbarát Helenás Gnome kettő helyett. A még alig két hetes 14-esben már most találhatók elavult tárolók, lokalizáció szinte nincs. Az már csak mellékes, hogy jobban is nézett ki. Na de a többi sem áll rózsásan, nem akarom én annyira szidni a jelenlegi egyik legjobbat.

How to install DHCP server in ubuntu 12.10 (Quantal Quetzal) Server

A DHCP Server assigns IP addresses to client computers. This is very often used in enterprise networks to reduce configuration efforts. All IP addresses of all computers are stored in a database that resides on a server machine.This tutorial will explain how to install and configure DHCP server in ubuntu 12.10 server.

Full Story

Digi akadozás

Érdekes dolgot produkált hétvégén a Digi hálózata.
Jónéhány oldal akadozva, vagy egyáltalán nem volt elérhető két napon át.
Az ügyfélszolgálat sem.

Először azt hittem, a DNS-ük akadozik, de más DNS-sel is ez volt a helyzet: egy darabig gond nélkül megy, majd egyes oldalakról csak az oldal tartalmának egy része jön le. Képek hiányoznak, a gmail csak a "Betöltés: ..."-ig jutott, a prohardver fórumán a hozzászólások hol letöltődtek, hol nem stb. Teljesen véletlenszerűen.
Speedtest.net főoldala elérhetőnek tűnt, de a tesztet végző flash már nem mindig. Ha mégis, akkor hol elindult a teszt, hol lefagyott.
Mindezt úgy, hogy egyéb oldalak (pl. hup, weblabor, stackoverflow stb.) gond nélkül elérhetőek maradtak.
Kb. másfél napig bírtam, utána próbáltam elérni az ügyfélszolgálatot, hogy mi van?

garancia

Augusztusban vett HDD -n (SEAGATE 1000GB BARRACUDA GREEN 5400RPM 32MB) elkezdtek gyűlni a bad blockok.
Konkrétan percekre megállt rajta a Win7 (event logban 2 hónap alatt 9000 disk hiba bejegyzés, vmi smart tool is mondta, hogy gáz van).
Átmeneti megoldásként rátolattam egy chkdsk -t, majd később kiszereltem és elvittem a szervizbe.
Onnan két hét múlva hívtak, hogy mehetek érte.
Nem cserét kaptam, hanem "bevizsgálták" a disket és megállapították, hogy jó.

Sajnos nincs most nálam a papír, amit a szerviz adott, de ez állt rajta:
1. a disk megfelelően működik
2. logikai szektor hibák a javítva, státusz 100%.

Mango Plage Dance weekend

Hogy ne csak arról legyen szó, hogy milyen szolgáltatóm volt. A pénteket és a szombatot kivettük és toltunk egy reggaetonban és pálinkában gazdag hétvégét Siófokon. Kell néha egy kevés ilyen kikapcsolódás is. :)

All inclusive csomagban, mi csak intettünk, és a pálinkák érkeztek, így még az este latin parti előtt az akácos út is előkerült egy rövid időre. Aztán persze a latin táncoké lett a főszerep. Majd az első estét az ágyforgató manókkal vívott rövid küzdelem zárta ájulásig.

Self healing Flash memory can last over 100 million cycles

IEEE Spectrum - Flash memory wears out after being programmed and erased about 10 000 times. That’s fine for a USB dongle that you’ll probably lose in a year, but not ideal for the solid-state drives of server farms. And the same problem keeps manufacturers from using flash to replace other types of computer memories. This month, at the 2012 IEEE International Electron Devices Meeting, engineers from Macronix plan to report the invention of a self-healing NAND flash memory that survives more than 100 million cycles.
...
Macronix engineers saw a solution in a competing technology, phase change RAM. In PCRAM, a bit is stored in a material called a chalcogenide glass, which can be either conductive or insulating. The bit’s material switches between those states when briefly heated in a particular way. According to Lue, Macronix researchers noticed that heating the glass to its melting point had a kind of healing effect on their PCRAM. (They reported those results at the IEEE International Reliability Physics Symposium in April 2012.)

Ardour 3 (beta)

Közeleg a végleges 3-as kiadás. Nekem lassan egy hónapja figyel a gépen a beta verzió, melyet az egyébként sokszor ajánlott AV Linuxra tettem fel. Jó ideje ezt a disztrot használom zenélésre, alapvetően nincs vele bajom, szebben muzsikál, mint hasonszőrű zenei társai. No de vissza a témához:

meg kell mondanom, jó lesz ez. Van némi gyerekbetegsége a beta állapot miatt, pl. van, hogy 2-3-szor is klikkelgetni kell az ikonra, mire hajlando a Jack-hez kapcsolódni, de ezt talán jelezték is a fejlesztők. Nagyon ritkán jön fel a debug konzol, akkor is jellemzően akkor, ha valami nagyon blődséget akarok kikényszeríteni belőle.

Smartphones move center stage in cars and personal drones

Parrot's AR.Drone 2.0 captures photos and video via on-board HD camera offers live recording and streaming via Wi-Fi and can even execute 360-degree roll by simply hitting a button or by tilting a smartphone or tablet. Seydoux calls Parrot's toy drones “a new frontier for video games.”
http://nextbigfuture.com/2012/12/smartphones-move-center-stage-in-cars…
http://www.youtube.com/watch?v=Ze84IaSnKFs

Plan 9 és a pálinka

Történt ma hajnalban, hogy a gyerek nyűgösködött és én nyertem meg a feladatot a lenyugtatására. Mivel elég sokáig tartott a művelet én felébredtem mire ő elaludt, de ezek teljesen irreleváns részletek. Ilyen kicsit zaklatott állapotban gondoltam egyet és a tegnapi Plan 9 a Raspberry Pi-n cikk kapcsán beteg elhatározásra jutottam...

Elő hát egyik gépen a qemu-t (no KVM), a másikon meg egy VirtualBox-ot. Meglepetésemre az qemu-i386 gyorsabbnak tűnt a telepítés alatt annak ellenére, hogy ugye nincs kvm (ezt a wiki oldalon pont fordítva mondják). Nem szöszöltem sokat, mindent a default szerint engedtem.

Ingyen Windows a láthatáron?

Kiszivárogtak a Microsoft tervei az operációs rendszer következő kiadásáról.
[...]
A Windows Blue legnagyobb változása az eddigi verziókhoz képest az lesz, hogy évente adnak ki új verziót belőle, ami az előzőre települ rá, és frissíti azt. Ezt a módszert alkalmazza többek között az Apple is az OSX és az iOS operációs rendszereinél. A Windows Blue a tervek szerint nagyon olcsó lesz, sőt, még az is lehet hogy ingyenes.
[...]
A hírek szerint amint a Blue első verziója megjelenik, a Microsoft agresszívan próbálja majd az alkalmazások fejlesztőit a Windows 8-ról az új rendszerre átterelni, mivel - megint csak az Apple-höz hasonlóan - nem az alap operációs rendszerben, hanem az ahhoz megjelenő szoftverekben és szolgáltatásokban látja a nagy üzletet.

Katalinka..

És eljött a holnap, nekiálltam megépíteni :)
Most itt tart a projekt, következő lépés a héj elkészítése műgyantából és üvegszövetből.
A cél az eredetivel egyező funkcionalitás. Annyi extra van benne, hogy hátra is tud menni, valamint hogy a mikrokapcsolókat érintő kapcsolókra cseréltem. A lelke jelenleg egy arduino nano.

Fedora 17 / sandbox / Firefox javítás

Előzmény.

Fedora 17-en - ellentétben Scientific Linux-al - nem működött alapból a Firefox sandbox-ban. Metacity ablak kezelővel kellett indítani (itt külön ablakon belül van az app, és kényelmetlenebb meg csúnyább, kézzel kell teljesre méretezni):

sandbox -W metacity -t sandbox_web_t -X firefox

Most vettem észre, hogy egy selinux frissítés óta megy rendben így is:

sandbox -t sandbox_web_t -X firefox

Így használom:

sandbox -i ~/.mozilla/plugins -t sandbox_web_t -w 1250x730 -X -- firefox

Ugye SL-hez képest egyetlen különbség van, hogy itt nem átméretezhető a sandbox ablak, mivel az az extra egy RedHat patch RHEL rendszerhez.

Egyhelyben toporgás

Egy vagy két firefox verzióval ezelőtt megcsinálták végre, hogy nem 1 fps-sel lehetett görgetni a kiegészítők listáját. Az ember néha apró dolgoknak is nagyon tud örülni...
Most frissítettem a legújabb csodára, és ugyanolyan fos mint korábban. Nem értem az egészet. Néha komolyan elgondolkozok, hogy hogyan is lehet életképes ez az opensource ezzel a fejlesztési modellel...

Logitech Squeezebox Radio

ma reggel hozta a postas, asszonynak karacsonyi ajandekkent, amit mar most megkapott :) tud wifit (meg ethernetet), van benne akksi is, de lehet halozatrol is hasznalni, plusz taviranyito (ez a ketto az accessories pack resze volt, amit kulon kell megvenni); az az igazsag, hogy max hangeron is eleg torzitasmentesen szol, szoval jo vetel. a plusz: vannak magyar radiok is.

siman megerte.

(hifi ugyben update: hallgattunk NAD C 356BEE-t, PSB Image T6-tal, Dali Zensor 5-tel, Sonus Faber Toy Towerrel illetve Piega Smart 3-al, es direktbe A/B speakerset kozott valtva erezheto volt a kulonbseg, de otthon nem hiszem, hogy megmondana barki is. utana hallgattunk par Canton hangfalat (nem emlekszem a tipusara) egy Denon PM-720AE-vel, azok is jok voltak. de meg mindig nehez dontes...)