Blogbejegyzések

És megint elfelejtette!

Ha valaki úgy meséli, el sem hiszem. Augusztusban írtam arról, hogy a random "rendszergazda" kis játszóterén elfelejtette a domain admin jelszót és tőlem kért segítséget. Segítettem. Ma reggel megint szól, hogy nem tud bejelentkezni. Nem tudja átírni a jelszót sem, mert kéne a régi. Mindezt hétfő reggel, amikor még a fű se nő. Hát nem agyonvágom?

<Sóhaj - káromkodás - Sóhaj>

Minden napra egy pong: Music Leader Multi Play

Furcsa nevű a Music Leader Multi Play névre hallgató pong. Rövid keresgélés után a pong-picture-page.de oldalon is csak egy fotót találtam róla, így nem tudtam meg, hogy a Music Leader fantázianév milyen céget takar, vagy azt, kitől licencelték a játékot.

1977-es gyártású (a retro-mo.de oldal szerint 76-os, atyaég, egyidős velem :-D), Németországban forgalmazták, és szinte természetesnek mondható, Hong Kongban készült.

Nekem nagyon tetszik a fehér burkolat, és az élénk színek kombinációja, az átlag barnás szürkés dobozokhoz képest feltűnőbb. Mi más, mint az AY-3-8500 chip dolgozna benne, ennek megfelelően technikai oldalról sok mindent nem lehet írni róla. Korához képest meglehetősen jó állapotban van, és működik is.

Hangfal, membrán, gyerek

A cím magáért beszél, egyszer mindenki visszakapja azt, amit a szüleivel (s azok hangfalával művelt gyerekkorában). :D
Ma arra keltem fel, hogy Zora lányom benyomta a Tannoy hangfalaim magasnyomóinak membránjait. Mind a kettőn...
Jó ha tudjátok, a jó öreg cellux csodákra képes. Óvatosan ráragasztod, még óvatosabban kihúzod. Nálam mondjuk ruganyos a membrán, sima papírnál nem tudom, mennyire sikeres egy ilyen mutatvány.
A lényeg, hogy nem sérült. :)

Ui.: nincs az a magasság, ami megvédi a hangfalakat a gyerek elől. Asztalom tetején van, anyja öléből pattant fel a gyerek. Ezek a kis manók megoldják....

váltottam (én is)

korábban írtam (valamint ennél korábban és többször is regéltem a hülye szokásomról): eljött az idő, hogy a túlhaladott T410-emet nyudíjazzam. a "túlhaladott" szóért bocs, tudom' igen sokan örülnének 14"-os, i5-ös, SSD-s üzleti gépnek.

ahogyan egy másik posztban leírtam, új gépként először és többek között X230/T430 volt terítéken (esküszöm nem beszéltem össze NagyZ-vel) - de aztán reagálva az újhullámos és nem túl szimpatikus trendizésre, Dell-en kezdtem gondolkodni. subnotebook nem kizárólagos igény, valamint nyilván a Latitude széria játszik (Inspiront stb vegyen aki akar): elsőre egy katonai szabványoknak megfelelő 6430-at lestem ki. azért, hogy teljes előrelépés legyen a dologban, ATG-n törtem a fejem. majd erős kompromisszumot kötve Latitude E5430 lett a befutó (szűk 200e Ft-ot spórolva az eredeti ötlet X230-hoz viszonyítva). lássuk,

Firefox lag

A Firefox 18 megint visszahozta azt a zavaró problémát, hogy pár napos uptime után elkezd akadozni. A szakirodalom ezt GC/CC pause-nak hívja (általában ez okozza) és nem ismeretlen a Firefox fejlesztők körében, küzdenek ellene. A 18-assal sajnos vesztettek egy csatát.

Ha úgy érzed, neked is problémád van a Firefox válaszidejével, az alábbi két linkkel megbizonyodhatsz róla:
http://people.mozilla.org/~wmccloskey/incremental-blog/example-pause.ht…
https://addons.mozilla.org/en-us/firefox/addon/memchaser/

Minden napra egy pong: Universum TV-Mulltispiel 2006

Rövid bejegyzés lesz, nincs sok írni való erről a tucattermékről. A német Universum cég egyik pong játéka a mai boncolgatás alanya. Universum TV-Multispiel 2006 névre hallgat. Természetesen az alap AY-3-8500 chipre épül, 6 választható játékkal. 4 játékot tartalmazó "testvére" az Universum TV-Spiel 1004, és a TV Multi-Spiel (Handheld)

Előző, német tulajdonosa precíz ember volt, szép kis regényt írt a gép hátuljára ragasztott papírra. Kitért a megfelelő polaritásra, és a kívánt áramerősségre is. Így legalább megvolt az esélye, hogy nem kerül rá helytelen tépegység :-D. Ebből következően "természetesen" a gép működik, kezelőszervek meglepően tisztán reagálnak, nem ugrál össze-vissza az ütő! (Koszos potméterek esetén szokott ez előfordulni.)

Merre tovább, Opera?

Bár nem vagyok éppen felhasználója, mindig is jó böngészőnek tartottam, főként pártolom a bio- (wut?) diverzitást a böngészőknél.

Azonban megdöbbentett a hír, hogy a Presto engine-jük ellenére, WebKit alapú browserekkel szeretnének egyet előrelépni mind a mobil, mind a desktop piacon. A phoronix cikkét itt olvashatod:
http://www.phoronix.com/scan.php?page=news_item&px=MTI3ODU

Nótakeresés kósza emlékek nyomán

OFF:
Tüc-tüc, duc-duc, elektro, dizsi stb. kedvelők kihagyhatják...

Ma délután a zenéket böngészgettem a youtube-on (egyébként elég riktán szoktam, ahhoz képest, hogy rengeteg elfeledett dolgot találok alkalmanként), és felrémlett, hogy anno a Petőfin időnként volt kemény zenével is fogalkozó műsor(rendszeresen fel is vettem őket kazettára) Emlékeztem egy számra, de csak az énekes hangszínére, meg annyira, hogy ez a zenekar(is) inspirálóan hatott a Metallica munkásságára. Meg hogy valami fehér nőszemély lehetett a szám címe :).

Nosza, kalandra fel:
Ha hatással volt a Metallica-ra, akkor legjobb kiindulás a Garage Days (főleg a legelső EP). Diamond Head-et egyből elvetettem az ének hang miatt, de megnyugodással vettem tudomásul, hogy valamikor 1980-ban az Am I Evil egy élő felvételén a gitáros ugyanazt a cuccot használja, mint én most (Marshall JMP fej, Laney láda), és hát azon született az a riff, amiért Hetfield szerintem még ma is odaadná a fél karját, ha ő jegyezhetné, így nem járok rossz úton :). Killing Joke, Misfits a stílus miatt esett ki, de egyébként sem találtam semmi megfelelőt cím alapján: Lady of White, Lady of Ice (haaa, itt beugrott disco-s korszakomból Fancy!!! :D), Lady of Snow stb. A címmel egyébként is mellélőttem, mint kiderült.

Egyszerű és finom tejfölös pogácsa recept

Ki ne szeretné a finom pogácsát :D, ez egy nagyon egyszerű recept, és nagyon finom is.

Hozzávalók:

1kg liszt
25dkg kockamargarin
5dkg élesztő
5dl tejföl (1,5 nagy doboz kb)
2 evőkanál porcukor
3 tojás
só izlés szerint (nálam 1-2 evőkanálnyi szokott lenni)
10-15dkg sajt

Elkészítés:

0: Egy nagy tálba öntjük a lisztet, belerakjuk a sót.
1: Egy kisebb tálba rakjuk a tejfölt, elkeverünk benne 2 evőkanál porcukrot (sima is jó akár), megmelegítjük langyosra a mikróban.
Ezután az egész élesztőt belemorzsoljuk, és elkeverjük benne, félrerakjuk 5-10 percre.
2: Egy kocka margarint összevágunk kisebb darabokra, és mikróban megolvasztjuk.
3: Ha az élesztős tejföl jól megpúposodott már (állagán látszik a változás), akkor beleöntjük a lisztbe az élesztős tejfölt, olvadt vajat, és 3 tojássárgáját (fehérjét rakjuk el, kelleni fog!!!44), és masszív tésztát gyúrunk belőle.
4:Hagyjuk pihenni egy 20 percet, majd vagy újragyúrjuk.
5: Kinyújtjuk, kb. 1,5-2cm vastagra, és a kedvenc formánkkal kivagdossuk, ha forma nincs, tökéletes a felespohár is;)
Bekenjük a tojásfehérjével, majd reszelünk rá sajtot.
6: Előmelegítjük a sütőt 160-180 fokra, várunk egy 10 percet addigra a tészta is kelt kicsit, és a sütő is elég meleg , betesszük a pogit.
7: Szép aranybarnára sütjük, majd jól bezabáljuk kétpofára a poginkat, és kiszámoljuk mekkora haszonkulcs van a fornetti és társain :)

gepcsere

mar itt volt az ideje. W510 -> X230 (mivel dokkoloval hasznalom 95%-ban, kulso monitorokkal, igy mindegy a beepitett kepernyo felbontasa).

de mekkora szivas 7mm-es diszket venni... Intel 520 vs Samsung 840 Pro kozott vacillaltam, de vegulis a samu lett, nem
mintha az intelnel nem lehetne leszedni a fekete spacert a tetejerol.
elso generacios i7 -> 3. generacios i5, 8G -> 16G ram, vertex 3 -> samsung 840 pro, 2.x kg -> 1.1kg

kedden ha beertem a munkaba (es megjon addigra az uj SSD a postazoba) kezdodik a telepites.

egroupware - filemanager

Elfelejtés ellen, magamnak:

Az 1.8-as forrás-verzióban lévő egw-pear használhatatlan, helyette a mellé pakolt egw-pear tar.gz-t kell használni, plusz /var/lib/egroupware/$domain/files könyvtárnak www-data tulaj & csoport.

(a feltöltött file-ok továbbra sem név szerint kerülnek eltárolásra, viszont a filemanager ablakban rákatt esetén már megjelenik a txt és a pdf, nem pedig elszáll hibaoldallal)

vicces hogy bármi kérdés merült fel a fórumokon a webdav és/vagy filemanager témában, a válasz minden esetben:
a) beépített webdav van, szóval nem kell külön apache2 *dav modulokat használni
vagy
b) nem akad értelmes poszt a "hogyan bírjuk működésre" témában.

Minden napra egy pong: Elektronika Video 01

Hosszú szünet után újra folytatom a régi gépek bemutatását, kezdve rögtön a legújabb szerzeménnyel, ami egy Elektronika Video 01 típusú pong. Korombelieknek ismerős a név, bizony, ez egy szovjet csodagép, egyenesen az 1979-es évből!

Tipikusan ruszki megoldásokhoz szokott beidegződést hátrahagyva nyugodtan csodálkozhatunk a gép méretén, és külsején. Szépen igazodik a nyugati társak színvonalához, bár akad egy-két részlet, ami szerintem tipikusan jellemző a KGST termékekre.

Visszatero Kadar-kori szohasznalat

Olvasom ezt a cikket:
http://index.hu/belfold/2013/01/15/veszelyben_a_fiatalok_es_az_oregek/
(Igen, mostanaban csak megnyitom a linkeket es csak par nap mulva olvasom, amikor idom jut ra) es csak nezek, micsoda szohasznalata vana rendorsegnek:
Itt meg oke:
"Jellemzően előbb leszólítják a fiatalokat"
De itt?
" a gyanútlan fiatal kirablása,"

Es a csucs:
"amikor egy fiatalt találtak holtan"
Mintha a "fiatal" egy kulon faj lenne :) Komolyan, ettol (is) a Kadar-korban erzi magat az ember :)

" Nagykörút környékén kerestek részegen hazafele tartó fiatalokat."

Es ujra :) Namindegy, biztos csak nekem erdekes.

Frissitettem Beefy Miracle-rol Spherical Cow-ra

Ennel esemenytelenebb frissitesem nem is volt talan. Sajnos kepek nincsenek, mert a frissites nagy reszet ataludtam, de a sztori annyi volt, hogy felraktam a fedora-upgrade csomagot, majd boszen (de ovatosan) nyomogattam az entereket, illetve a YUM kerdesere kellett egy y-t is nyomni. A csomagok felmaszasa utan volt meg egy kis munka, a frissult rendszerfajlok valtoztatasait el kellett fogadni, majd rebootolni kellett. Itt pici zokkenot jelentett az, hogy a jobbfelso menube nem volt ilyen pont, igy ki kellett lepnem a GDM-bol, majd ki konzolra, es nyomni egy magikus haromgombos kombinaciot.

google calendar - hekking fakking

November óta nem jönnek az esemény értesítő mail-ek a google naptárból.
Már kipróbáltam mindent, amit a neten írnak, de semmi nem használt.
Konkrétan úgy nézett ki, hogy el sem indulnak az értesítő mail-ek (a naptárhoz tartozó gmail fiókba legalábbis egy darab nem érkezett).

Végül az lett a megoldás, hogy csináltam egy tök új accountot, a régi naptáramat megosztottam az újjal és az újban látszó régire bekapcsoltam az értesítő mail-ek küldését.

Így használhatom tovább a régi megszokott naptáramat (ami nem küld semmit, be sincs benne állítva a küldés), az értesítők meg az újból jönnek ki.