Blogbejegyzések

MSI EX300 - RIP

Ma elhalálozott a címben jelölt típusú laptopom, amit 2009 óta használtam, így majdnem 8 évet élt.

Ugyan már terveztem a lecserélését, mert egyre több problémám adódott vele, de ez mégiscsak egy kicsit hirtelen ért.

A kamera ledje már új korában sem működött, de ez soha nem zavart. A beépített mikrofonja gyakorlatilag használhatatlanul zajos volt, de ehelyett inkább külső mikrofont (headsetet) használtam. Aztán a ventilátora lett zajos, azt végül (felépítése miatt a teljes hűtéssel együtt) 2013-ban cseréltem. Ez a probléma sajnos később visszatért, de ekkor mar úgy ítéltem meg, hogy nem érdemes foglalkozni vele. Pár hónapja a hdd-je lett bad sectoros, de végül mégsem az, hanem a kijelző vagy a GPU (ezt jelenleg nem tudom megállapítani) adta fel a szolgálatot végleg.

olcso scratch space - Samsung 960 Pro NVMe Spectrum Scale cluster

tegnap este osszeraktam egy pici clustert, hogy megnezzuk hogy is megy ez. 12xSamsung 960 Pro NVMe M.2 SSD van 3 szerverben (egy olyan adapterre mennek ra, ami a 4db x4 M.2-bol csinal egy x16-os PCI-e kartyat). egyaltalan nem volt szivas. 1x-es replikacio van, ahogy irtam a cimben, csak scratch space lesz.

holnap megy melle a tobbi (meg 28x512GB, osszesen 10 node lesz a mostani 3 helyett), es ha ez bevalt, akkor lehet, hogy epitunk 40-60x2TB-bol egyet - az 512-es modulok mar megvoltak egy masik csapatnak, csak kolcson kellett kernem, igy tudtuk ingyen tesztelni.

Menetrogzito kamera

Biztosan tobbeknek van ilyen eszkozzel tapasztalata.

Melyik a nem jo es miert? Mire kell figyelni?
El lehet helyezni ugy, hogy ne legyen feltetlenul nagyon szem elott, h a tolvajokat ne ingerelje?
Hova menti a felvett anyagot? Akkor is vesz (mozgasra?), ha all az auto?
Hogy lehet lementeni rola az anyagot? Mi van, ha nem mentem le, atporgeti?

TV online v0.9.2

https://github.com/szabbenjamin/ittotttv

Az ittott.tv oldalán 24 órára egy telefonszámmal ingyen kipróbálható maga a tévészolgáltatás (utána bankkártyával előfizethető), ehhez hozzátársul az appom, ami a kodi-n való futtatást is lehetővé teszi.

Elkészítve linuxra és direktben raspberry pi-re, 17-es kodi kell hozzá, vagy raspi-n osmc (amiből most 16-os az elérhető legújabb változat, de a telepítő automata felfrissít 17-esre).

Kérem véleményezni, teszteljétek!
Jó szórakozást!

KDE -> GNOME, 1. lépés (levelezés)

Úgy döntöttem 15 év KDE használat után, hogy GNOME-ra váltok, és ezzel együtt lecserélem az összes KDE alkalmazásomat.
A dolog nem tűnik egyszerűnek számomra, így lépésekben fogom összehozni a dolgot, amit megpróbálok dokumentálni.

Az okok lehet, hogy elég szubjektívek:
- Az elmúlt legalább 3 Debian verzióban (6+ év) nem volt olyan a KDE és a köré épülő alkalmazások minősége, hogy azzal elégedett lettem volna. A dologban az a legkínosabb, hogy minden verzióban más probléma volt
- Talán KDE3 óta (10 éve?) problémás a KMail, ami az egyik leggyakrabban használt alkalmazásom
- Az általános stabilitásával sem vagyok elégedett

Puliflllppppprrrrr

Most olvasom, hogy kiválasztásra került az Google Lunar Xprize döntőbe jutott öt csapata. SpaceIL, Moon Express, Synergy Moon, TeamIndus, Hakuto rendelkezik indítási szerződéssel különféle űreszközök kilövésével foglalkozó céggel. A listából valahogy hiányzik a magyar csapat neve. Csak nem sikerült Astrobotic-nak kiköhögni, azt az alig 1.5 millió dollárt? Miért nem lepődök meg ezen?
Jó dolog célok kitűzése, a lelkesedés, tenni a cél eléréséért. Sőt, még lehetetlennek tűnő célok eléréséért való küzdelem is szép. Csak valahogy visszás, a folyamatos sikerkommunikáció, miközben az elért eredmények hangyányiak a feladat nagyságához képest. Igen, kell tájékoztatni az embereket, támogatókat, de csak akkor ha az elért eredmények arányosak a feladattal.
Szóval, most úgy tűnik, a pici magyar puli azt fogja tenni mint ezidáig: Ül a magyar pusztában és ugat a holdra.

Találtam egy T-Home set-top boxot

Épp a szülői házban rakodtunk, sok régi kacat-kütyü közt előkerült régebbi T-Home set-top box, ami hivatalosan a Cisco ISB6030MT-A nevet viseli. Valamiért ez, és pár más típusú Tés box nálunk maradt. Eszembe jutott, hogy ez tudott rögzíteni, az pedig háttértárat sejtet. Bingó, egy 320 GB-os HDD figyel a dobozban, ami mai szemmel nem olyan sok, de ez épp 320 GB-tal több mint a semmi.

A következő ami beugrott, hogy a készüléken oprendszerként valami módosított Windows fut, állítólag. Ha ez igaz, akkor csak ki lehet valahogy cserélni azt egy linuxra. Ha a hardver elég erős (passzív hűtés nem sok jót sejtet), a linuxos driverek is rendben vannak, talán torrent/fájlszerverként jó lesz. Ha nem, akkor legalább lett egy extra HDD-m.

Ötletek foglalkozás nevek modellezésére

A logokat elemezve azt látom, hogy viszonylag sok olyan oldalt dobok el, amelyek állások, de a rendszer nem talál benne hihető foglalkozás nevet.

Ennek sokszor az az oka, hogy tényleg nincs is, de lehet hogy a megközelítésem hibás. Már azon is gondolkodtam, hogy esetleg nem kéne foglalkozásnevet keresni, ugyanakkor az egy fontos kereső kritérium, a kivont tartalom meghatározó, kiemelt eleme hogy milyen foglalkozásra írták ki az állást.

A mostani modellben van a foglalkozás fő megnevezése, tehát például az hogy fejlesztő. Ehhez a fő megnevezéshez társulhatnak minősítő jelzők (qualifier), tehát pl az hogy jáva, php, c# etc.

bátorságpróba

bevezetés:
nem biztos, hogy ez a legjobb kifejezés - de több, mint egy évig ettem magam rajta, hogy a feleségem egyik objektívét leszervizeljem vagy sem. nagyon összetett cucc: többszörös mechanikai áttételeken és sínekben mozgó optika, összetett motoros állítással, valamint egy adag érzékeny elektronika hengerbe zsúfolva. még nem hülyültem meg [de ha igen, a hangok remélem majd jelzik]: azért kellett a kezem munkája, mert nem vállalta senki: egyszer le lett ejtve, és egy rakás azonosíthatatlan apró alkatrész behullott több lencsetag közé. ki lehetett volna küldeni Szlovákiába 3rd party szervizhez, de több levélváltás után sem volt teljesen tiszta mi fog történni, mennyit és hogyan fizetek, hogyan kerül vissza a cucc, illetve ha nem kérem a javítást akkor a bevizsgálás mennyi. utóbbi azért reális, mert vélhetően nullára kell lebontani, majd ott felmérni a javítás lehetőségét és gazdaságosságát, végül össze is kéne szerelni a feladáskori állapotába. bár lehet, hogy csak nem merték megírni a bevizsgálás díját.

Elkészült az RCOM kommunikációs szoftver első publikus verziója

Örömmel jelentem, hogy elkészült az eddig titokban fejlesztett remekmű első publikus "proof-of-concept" verziója!

Mi az RCOM? Szabad szoftver, ami audio/video kommunikációra, illetve képernyőmegosztásra használható. Tehát arra való, mint a Skype, vagy a WebEx, de szabad szoftver, és saját szerveren titkosított csatornán üzemeltethető.

Miért? Mert akinek fontos a privacy, az saját szerveren üzemeltetett titkosított szolgáltatáson keresztül kommunikál.

Download: http://rizsi.com/rcom/

Quickstart leírás: https://github.com/rizsi/rcom/blob/master/README.asciidoc#quickstart

KÉP HAJTÁS UTÁN!

LineageOS 14.1 a Xiaomi Mi3-on

A hétvégén beindultak a LineageOS szerverek rendesen, de csak keddre lett letölthető a Xiaomi Mi3-ra is a ROM. A telepítés menete ugyanaz volt, mint CM-nél: ROM letölt, GApps letölt, telefonra felmásol, TWRP-ből factory reset után flashelés. Az elvétve megmaradt CyanogenMod elnevezésektől eltekintve semmi hiba nincs egyelőre, sőt, mintha jobb lenne az akkuidő.

Utolért a végzet

Ma, 3 óra körül.

IPv4 WAN Status

pppoe-wan Type: pppoe
Address: 100.65.142.46
Netmask: 255.255.255.255
Gateway: 10.0.0.1
DNS 1: 193.110.57.4
DNS 2: 193.110.56.8
Connected: 16h 41m 17s

A publikus IPv4 címed 178.164.175.139

Egyelőre nem követelem vissza, megnézem mi lesz a performansz. Illetve a publikus cím így vajon állandó lesz? Az nem jönne rosszul egyik szolgáltatóm miatt, bár nagy gondnak eddig sem neveztem volna a váltásokat. Vajon a mobilszolgáltatásuk miatt is osztják újra? Ha kihoznak egy IPv4-es mobilinternetet, akkor kurvára csalódott leszek. Akkor vissza is követelem majd.

Steam HW Survey: videókártyák Linuxon

Időnként rá szoktam nézni a Steam Hardware Survey-re, leginkább azért, hogy megnézzem eljött-e már a Linux Gaming Desktop éve, (ahol egyébként jelenleg a Linux a szomorú 0.8%-on áll), de most megnéztem azt is, hogy milyen videókártyát használnak az emberek Linux alatt. Sajnos erről elég gagyi módon mutat infót a Steam, abból nem látszik, hogy mennyien használnak Nvidia-t, csak az, hogy mennyien használnak pl pontosan Nvidia GTX 970-et... úgyhogy kopipészteltem egyet, meg szkripteltem egy picit és kiszámoltam magamnak. Nagy meglepetés szerintem nincs, bár érdekes összehasonlítania számokat a Steam minden platformra vonatkozó számaival (ami a Windows dominancia miatt (~95%) végülis leginkább a Windowson használt kártyák statisztikája.) Mondjuk a 16% "Egyéb" elég zavaró...

gondolkodom

Tudtommal ez a BME- mármint HUP
Budapesti Műszaki Egyetem.
Hiper sávszélességgel.

Magyar applikációk kellenek.
Ehhez már nagyon öreg vagyok :-)
Lehet Ubuntu,Hint vagy Black Phanter.
Ha nincs rá spec magyar alkalmazás - ...

Miért tanultok tecnológiát ? Programozás tecnikát.
Külön háború nekem c vs pascal

Normális compiler midkettőt tudja.
Lásd delphi 10.1 egy Seattle
Ja ez nekem fél milla. És ezt nyomjam a a free világ felé ?
Persze fordítom a free világ felé lazarusban.

Ez így jó ? Tisztelt HUP
És megtagadja a reklámot mert üzleti akalmnazás ?

Számlázó Linuxra

Igen régen írtam ide.
Uhu mint állami project kimúlt.
HUP tipródik mi s az a GPL vagy LGPL
Speciel a Bp-t nyomom.
A semmitmondó nevű hint Linuxot csak elemzem.

Ja a free naprakész ( ingyenes de regisztráció köteles ) a bp kapja meg.

raspberry, rtl-sdr, GPS, RTC

Sziasztok.

Gondoltam elkezdem írni a kalandomat azzal kapcsolatosan, hogyan lehet AUS-t építeni házilag. Az AIS egy Automatikus Azonosító Rendszer, melyet hajósok és repülők is használnak. Bizonyos esetekben szükség lehet rá, emiatt kezdtem el kínlódni vele.

Első lépésként a negyedik RPI-m megvétele történt meg, ez egy Zero.

2. lépés kiépíteni egy AP-t rá, erre a legnormálisabbnak vélt distrib egy ARM volt: https://haydenjames.io/download-arch-linux-raspberry-pi-wifi-access-poi…

3. lépés az RTC és a GPS felhegesztése volt, így már nem volt soros terminálom, mert azt a GPS foglalta el. Az UART-ot.

Napi közlekedjünk állat módra!

Figyelem a következő írás vulgáris kifejezeséket tartalmazhat!

Történt ma reggel az M1-es autópályán, Győr előtt az M19 lehajtó környékén. A szokásos reggeli munkába jövet, nyugodt autópályás tempóval közlekedek - ez nálam 120-130 km/h, kicsit taknyos úttest, kicsi köd. Előttem egy teherautó halad kb. 90 km/h-ás sebességgel, benézek a visszapillantóba, kirakom az irányjelzőt, visszapillantó és megkezdem a manővert. Már szinte megelőztem a teherautót, egyszercsak "bevágódik" mögém egy baromállat, villogatva, hogy ugyan takarodjak már előle. Még kicsit a belső sávban haladok (nem akartam a teherautót leszorítani), látom mögöttem ficánkol a baromállat, kirakom az irányjelzőt, kezdenék kihúzódni előle, na ekkor baromállat barátunk kivág a külső sávba, mellém jön, majd rámhúzza a kocsit, de nem csak úgy ilyesztegetésből, hanem úgy rendesen, KOPP! Na ekkor már nyálfröcsögve üvöltök én is, ha még élnek, szerintem egyszerre csuklott az összes felmenője a f@$$z0pó állatjának. Emberünk, mint aki jól végezte dolgát gázt ad, menekül. Én sem voltam rest, telefon elő, kamera, nyomom a gázt, kergetem. Megvan a fotó. Még nem tudom mit kezdek vele. Gondolhatjátok, hogy a kedves úriember megállt és odaadta a betétlapot... Lejöttem a pályáról, félreálltam, szerencsére a kocsinak nem lett nagyobb baja, csak a jobb oldali tükrömet csukta össze (mondjuk csereérett volt, mert nem megy az elektromos állítás, úgyis meg akartam csinálni).