tárgyalás:
nos, tehát egy évig csak kerülgettem a témát. mivel órákon át nem zavarhat senki, anyósoméknál kellett nekiessek, hiszen ott rámehet egy egész nap is. az optika miatt különös figyelmet kér a kezeim és a környezet tisztasága, ami háztartási körülmények között nehézséget okoz - de legalább van valami rejtélyes romantikája. ide nem tudod magaddal vinni a szervized felszereltségét, még egy komolyabb állványos nagyítót sem. délelőtt 10-kor kezdtem, du 4-re volt összelegózva, közben fél óra pihenő kajálással együtt. az első fix lencse és az első mozgó lencse között volt eldeformálódva és szétpattanva a blende záró mechanizmusa, a lamellák pedig szó szerint szerteszálltak a random belső részben. a blende javításához donort kell keressek, mert két lamella használhatatlan, ráadásul egy helyen ki van ugorva egy nélkülözhetetlen rugó a helyéről, és a összesajtolt házának okán nem tudok hozzáférni. egyébként piszok cseles a Nikon blendeállító mechanikája. huhh, kellett egy kis idő amíg leesett, egy fél óráig csak néztem hogyan gondolták. összelegózni sem piskóta: 7db hajszálvékony lamella, amit 2db tárcsa vezérel a megfelelő hornyaik által. a tárcsát meg vezérli az egyik mozgó kar, amit vezérel maga a gép. végül a blende mechanikáját minden alkatrészével együtt kihagyva az összeszerelés már könnyebben ment - egyedül a tisztaságra kellett figyelni, meg a szerelési nyomoktól mentes kivitelezésre. ez utóbbi pedig két kanállal ette az időt egész nap.
befejezés:
a bátorságpróba letudva, de nem biztos, hogy még egyszer nekiállnék. ez a fajta szervizmunka már túl van az ingerenciámon. viszont ha már így alakult, keresek egy donort és összelegózom a kettőt. folyt köv.
btw akármennyi lencsetag számot is hallottam erről a modellről, összesen 5+1 tagos (a plusz egy a nagy zárólencsére értendő, ott szerintem egy tagban elöl és hátul is van egy. nem lehet 1db tömör vastag lencse benne, mert annak nem ilyen lenne a súlya. de aki optikai területen dolgozik, az talán meg is látná amit csak érzésre tudok mondani). csináltam pár képet, de nem olyan nagyon érdekesek. ha érdekel valakit a téma, itt van három jellemző fotó:
http://imgur.com/VnEOpWb :: http://imgur.com/fSldIeL :: http://imgur.com/TFpI5mN
- kovi blogja
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
- 1275 megtekintés
Hozzászólások
Es ilyenkor azt hogyan oldod meg, hogy ne keruljon porszem a lencsekre? (a levegobol tipikusan).
Kb. mint amikor foliat ragasztasz az okostelefonra, ott is porszemek kerulnek a folia ala
(bar erre van ragados folia, amivel ki lehet szedni a porszemet, es vegulis mindegy, hogy hol szereled).
---
Saying a programming language is good because it works on all platforms is like saying anal sex is good because it works on all genders....
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Ha olyan telefonod van, akkor egyszerű a dolog.
S7-et, meg a fóliát bevágom egy nagyobb tál vízbe, és ott rakom rá a fóliát. A víz alatt nincs por. :)
De sok embertől hallottam, hogy fóliát zuhanyzás után raknak fel a fürdőszobában, mert akkor a pára jelentősen lecsökkenti az ilyen porveszélyt.
Persze azt komolytalan lenne elképzelni, hogy kovi a fürdőszobában szerel obit, és valaki ott zuhanyzik pár órán át a megfelelő páratartalom biztosítása céljából. :D Hamarabb tudok elképzelni valami antisztatikus spray-t...
- - - - - - - - - - -
"A fejlesztők és a Jóisten versenyben vannak. Az előbbiek egyre hülyebiztosabb szerkezeteket csinálnak, a Jóisten meg egyre hülyébb embereket. És hát a Jóisten áll nyerésre." By:nalaca001 valahol máshol
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
igazából nem tudok ellene hatékonyan védekezni, szerintem még dedikált szervizben sem tudják teljesen megoldani.
-érdekes, hogy amit Krisztián mondott lentebb, elveiben nem áll messze a valóságtól. keresel egy olyan helyet, ahol kevesebb a szálló por: nincs melletted cserépkályha vagy sugárzó fűtés, nincs szőnyeg, nincs pokróccal vagy pléddel letakart ülőgarnitúra, esetleg valamivel nyirkosabb a levegő, mint mondjuk a nappaliban, esetleg előtte átszellőzteted a szobát ha kint tiszta a levegő. szóval ahogyan írtam, a háztartási környezet romantikája még vonzó is, bár a zuhanyzós stíluson jót röhögtem :)
-van olyan nedves kendő, amely kifejezetten optika tisztítására való, és amellyel áttörölve amit szeretnél, belátható ideig taszítja a port. igazából percekről van van szó, messze nem 100%-os hatásfokú ez sem, ráadásul sok egyéb dologtól függ - de nem egy rossz dolog.
-a kocsiban lévő szerszámos dobozomban mindig van sűrített levegő + levegős "kézipumpa". már csak egy finom szőrű széles ecsetet kellett kerítenem. a gyerekem egyik játékecsete lett az áldozat, valamikor azzal játszotta el, hogy kozmetikázza a babáját. patika állapotú, jó kis ecset. el is koboztam, úgysem használja már, örömmel ideadta.
-maga az objektív csak a külső oldaláról hermetikusan zárt, a bajonett felől én nem láttam légmentes lezárást és nyilván a gyűrűk között sincs zéró hézag. tehát ha leveszed az objektívet a gépről, és nem teszed azonnal a seggére a zárósapkát, akkor mezei használat esetén is lesz benne por előbb vagy utóbb. illetve a gyűrűkre írtak miatt szerintem normál használat esetén is porosodhat, bár ahhoz elég hosszú idő kellhet (a hátsó fix lencséket még egy objektíven sem kellett takarítanunk). szóval ha szerencséd van, akkor a segge irányából vagy a gyűrűk felől a külső-, nagy átmérős lencse alá talál utat a por. ott elég könnyen nyitható.
--
Vortex Rikers NC114-85EKLS
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni