Blogbejegyzések

iWiW versus Facebook

Az internet rohamos elterjedése lehetővé tette, hogy az addig zárt egyetemi közösségek által használt webes technológiák elérhetővé váljanak mindenki számára. Az világháló ennek megfelelően átalakult. Az interneten megjelenő emberek többé nem csak passzív befogadói a mások által előállított tartalomnak, hanem ők maguk is otthagyják kéznyomaikat az internet agyagjában, azaz tartalmat állítanak elő. Ez az az a változás, amelyet az internet „lakói” WEB 2.0-nak titulálnak. A blogok, mikroblogok, más oldalakról táplálkozó hírcsatornák, videómegosztók, hozzászólási lehetőségek, szófelhők, ismeretségi hálózatok napjainkban mind-mind arra sarkalják az internet felhasználóit, hogy minél jobban és minél sűrűbben jelenjenek meg az interneten. Ennek megfelelően ez a megjelenés egyszerűbbé válik napról-napra, s lényegében technológiai ismeret nélkül létrehozhatja mindenki az internetes játszóterét az interneten. ráadásul a rendületlenül fejlődő technikai háttér tökéletesen kiszolgálja ezeket az igényeket: otthonainkban széles sávon érkezik az internet, vagy ha úgy tartja kedvünk, útra kell velünk laptopjainkkal vagy éppen elszakíthatatlan „hű” társunkkal a mobiltelefonjainkkal. Így aztán biztosak lehetünk benne, hogy aki ránk kíváncsi nem marad le semmiről. Az évek folyamán az internet megkapta ugyanazt a státuszt, amelyet a víz, a villany vagy a gáz. Közmű lett az internetből, amely elszakíthatatlan része a mindennapjainknak, amelynek hiánya esetleg csökkenti komfortérzetünket.

Irodalom és paypal

A napokban gondolkodtam, miképpen adathatnám ki az életemről szóló könyvemet, úgy, hogy ne saját magamnak kelljen állni a kiadási és egyéb költségeket...

Jelenleg a GKPortálon több, mint 200 db vers van, melyből ~ 40 darabot bárki olvashat... Továbbá van még 1 könyvem, amit ugyan nem adtak ki, de lektorálva lett. Gondoltam, ezeket online megvásárolhatóvá/letölthetővé tenném... Azaz, paypallal illető fizet, majd a fizetés ellenében az előzetesen regisztrált tagot átbillentem a megfelelő csoportba, hogy hozzáférhető legyen számára a vers. Viszont itt több kérdés is felvetődött, amit szeretnék tisztázni, gondoltam, Ti ebben tudnátok segíteni...

PingvinBolt: postaköltség számítása

Két alkalommal volt félreértés abból, hogy a PingvinBoltból rendelt HUP-pólóknál a szállítási költség miért olyan magas. Mindkét esetben az utánvétet választották, az kb. 1000 Ft-tal olcsóbb másik fizetési módok közül.
Emiatt egyszerűsítettünk azon az oldalon, ahol a kosár tartalmát és a szállítási költséget láthatja a vásároló. Remélem ezzel sikerül megelőzni a hasonló félreértéseket.

További változtatás, hogy mostantól minden termék pontos tömegével számolunk a szállítási költség kalkulásánál, mivel póló és póló között is nagy különbség van. Egy XXL-es galléros póló például két és félszer olyan nehéz mint egy S-es környakas.

Megint flash...

Megesz a fene... pontosabban megette a fene a flasht es most ram faj a foga... Kb. masfel honapja feltettem egy jaunty-t, nemi varazslassal meg a flash is jo lett. Es most elkezdett megint szaggatni. A fene biztos tudja miert -en nem. Az elmult 2-3 napban szerintem meg update-t sem toltam, nem piszkaltam semmit, nem telepitettem semmit, egyaltalan, jobbara csak neteztem.
Igy aztan nem tudom azt se, merre induljak... valtozatlan beallitasok mellett logikus lenne a valtozatlan mukodes is. Vagy legalabbis elvarhato.
Amugy kiprobaltam youtube, flash jatek, anyamtyukja. Ugy tep mindent, hogy rossz nezni.

5 év 3 nap

Most vettem eszre, teljesen veletlenul a sajat adatok oldalon:

"Ennyi ideje regisztrált felhasználó
5 év 3 nap"

Ugy tunik mostanaban tobb 5 eves evfordulot is unneplek. Jovo honapban lesz 5 eve hogy a jelenlegi munkahelyemen dolgozom.

How to install Opera Web Browser in Ubuntu including flash,Java Plugins

Opera is a web browser and internet suite developed by the Opera Software company. The browser handles common Internet-related tasks such as displaying websites, sending and receiving e-mail messages, managing contacts, IRC online chatting, downloading files via BitTorrent, and reading web feeds. Opera is offered free of charge for personal computers and mobile phones, but for other devices it must be paid for.

http://www.ubuntugeek.com/how-to-install-opera-web-browser-in-ubuntu-in…

Palik, Czollner, RTL Klub - 2009 Brazilia

Szubjektív véleményemet inkább nem írom le, de akadtak itt tévedések.

Kezdődött az egész a szombattal. Gyulám egész végig hajtogatta, hogyhű, de veszélyes a pálya, életveszély rajta menni, stb. Liuzzi kicsúszásánál már ott tartott, hogy már az egyenesben is(!!) megpördül az autó, jajj de veszélyes. Mindezt abból szűrte le, hogy Liuzzi háttal érkezett meg a kanyarba. Mint a linkelt videón látszik (és tegnap is látszott a visszajátszásoknál) Liuzzi a féktávon pördül meg, látni, mikor Raikkonenről kizoomolnak, hogy akkor épp keresztben áll.

r[equest]torrent

Péntek este azon kezdtem el gondolkodni milyen jó is lenne, ha olyan mobil tulajdonosa lennék, ami tud Wi-Fi-t. Ezen keresztül megnézhetném az e-mailjeimet, küldhetek-fogadhatok. Tökjó, de mire lehetne még használni az e-mailt?
Nos, kicsit meredek talán de: az az ötletem támadt hogy egy távoli szerveren futó rtorrentnek küldök üzenetet, csatolva a torrentfile, amit szeretnék ha letöltene nekem, és a betöltésről dobjon is egy visszajelzést. A sikeres letöltést valószínüleg rtorrenten belül tudnám rögzíteni -erről is szeretnék üzenetet kapni, de még nem néztem utána.
Belegondoltam, és valahogy sejtettem hogy nem két perc lesz, de még csak fent említett telefonom se lesz ha elkészül..
Kellett egy fetchmail, egy smarthost és sok-sok googlezás, mert nem tudtam hogyan is matassunk csatolt fileok után a postafiókunkban.
A debugra valószínüleg nem fordítottam elég időt, ugyanis a többszöri e-mailküldést (fiókom szétspammelését), és torrentek ujratöltését a fiókban található összes üzenet törlésével oldottam meg, ami addig jó amíg erre külön felhasználói fiókot tartunk fent (/var/mail/username).
Végülis elkészült (bizonyára sok hibát vétettem, ezért ha javítási javaslata van valakinek azt szívesen fogadom), remélem használja majd valaki rajtam kívül. A scriptnek "nagyon találó" FTEFM(TFileExportFromMail)-becenevet adtam, és cron-ban fut.
Az eredmény commentekkel pedig:

Édes élet: Toszkán csokoládétorta

Mottó: Lepjük meg szeretteinket egy egyszerűen elkészíthető csokoládé tortával.

Kedves Balázs barátomnak az utolsó 20-as évét ünnepelendő varázsoltuk ezt az egyszerűen készíthető, de mégis ízlelőbimbóinkat kényeztető tortát. Az elkészült torta markánsan csokoládés, ugyanakkor mégsem sokkolóan édes. A társaságban mindenkinek ízlett, pedig ha tudnák, mennyire egyszerű elkészíteni.

A hozzávalók

3 x SMB = SCP

ami annyit tesz, hogy jelenleg a belső hálón az scp nagyjából pont 3x gyorsabb mint a samba fájlátvitel.
érdekes, ha mountolom a samba megosztást, akkor már csak 2x gyorsabb az scp.
smb.conf-ban átírtam a socket options-t, de igazából ez sem sokat javított.
bizonyára valami teljesen egyszerű dolog miatt van, de valahogy nem látom a fától az erdőt...:)

egyébként a HaikuOS-t próbálta valaki? Mit lehet tudni róla?

gyonyoru genericek

elkezdtem irni a diplomamunkam (mar ideje volt), es szuksegem van futasideju injectionre, mint egy IoC frameworkben.
a legegyszerubb, es legelterjedtebb az, amikor egy interfeszre injektalnak, melynek kezenfekvo modja, hogy mikor elindul
a kontener, osszebindeljuk az interfeszt az o egyik konkret implementaciojaval. (lehet sokfelekepp, az en kodom se csak
ennyit fog tudni, majd kesobb meg irok rola talan).

szoval szerettem volna valami olyasmit, hogy


    private final ConcurrentHashMap<Class<?>, Class<?>> bindings;

naigenam, de mi az a sok wildcard type ott? hat, valahogy megkene kotnom, hogy nyilvan az interfeszhez csak az o implementacioja tartozzon...

Megoperáltak

Azt hittem, hogy elpatkolok az ágyon, de éjjel 1 körül csak eljöttek értem a hentesek. Elaltattak, fúrtak-faragtak. Most meg már futtatnának. Be vagyok csövezve, mint egy rossz akvárium. 3 hétig(?) gipsz, aztán majd elválik.

Műtétre várva

Ma egy szerencsétlen esés következtében eltörött a jobb könyököm. A röntgen szerint operálni kell. A kórházi ágyon fekszem. Mivel ettem ebédet 6 órát várni kell. Most várok.

ACM verseny

jo, ez is megvolt. legszivesebben fogtam volna, levagtam volna az egesz gepet a foldre,
majd ugraltam volna parat.

kezdjuk ugy, hogy megirtuk a feladatot, bekuldtuk, majd compiler error. neztuk, hogy WTF?
(-W -Wall -ansi -pedantic kapcsolokkal forditottuk a c++ kodunkat).

de itt nem ert veget...

Jó hír : ESXi 4.0-án megy a Realtek kártya: 8111/8168!

http://www.vm-help.com/forum/download/file.php?id=136 : itt van a jó driver!

/usr/lib/vmware/vmkmod # cat /etc/vmware/simple.map| grep r8168
10ec:8168 0000:0000 network r8168.o

/usr/lib/vmware/vmkmod # vmkload_mod -l -b | grep r8168
r8168 61440 0

/usr/lib/vmware/vmkmod # ethtool vmnic1
Settings for vmnic32:
Supported ports: [ TP ]
Supported link modes: 10baseT/Half 10baseT/Full
100baseT/Half 100baseT/Full
1000baseT/Full
Supports auto-negotiation: Yes
Advertised link modes: 10baseT/Half 10baseT/Full
100baseT/Half 100baseT/Full
1000baseT/Full
Advertised auto-negotiation: Yes
Speed: 100Mb/s
Duplex: Full
Port: Twisted Pair
PHYAD: 0
Transceiver: internal
Auto-negotiation: on
Supports Wake-on: pumbg
Wake-on: g
Current message level: 0x00000033 (51)
Link detected: yes

NE hasznaljatok Windows Home (Basic) -et.

Most mar tenyleg elegem van belole. Direkt a "legplainebb" verziot valasztottam, nem akartam vLite-al ISO-t keszitgetni a dragabb valtozatokbol.

Egyelore ket dolog van, de mar azok is idegesitenek.
- NINCS personalisation. Egyszeruen nincs, nem tudok hatteret se poccre beallitani, nem erem el a beallitasokat egybol. (Erre kulon ikont raktam display-hez, ezzel "megoldottam".)
- NINCS benne sok 'lehetoseg'. Pl. nemtudom eltuntetni a lomtarat. Ez csak szerintem rohelyes? Vegul neten turtam, regedit-eztem, s most nincs lomtaram. DE ikon ott van! WTF?!

Szoval pusztulhat az a marketinges/manager/vezeto aki kitalalta ezt a paraszt edition-t hogy ezt meg forgalomba lehet hozni. (Most komolyan. Nekem a nevbol Business vagy Premium kene ahhoz hogy NE legyen lomtaram? Funkciokert kene fizetni nem pedig forditva. :/)

T-mobile, jo hogy van...

Megvettem eletem elso Samsung telefonjat (C3050). Mert szep meg jo meg olcso, aztan majd megszokom, hogy nem Nokia. Es hogy nem jo bele a fenykepezogepem kabele... Szoval nagy a boldogsag, csakhat jo lenne megis megtartani a regi szamomat, valami EU-s torveny erre elvileg meg lehetoseget is biztosit. Hajra,go to t-mobile.nl. Semmifele infot nem talalok hogy hogyan is kene ezt elintezni. De sebaj, mert lehet nekik irni melt. Irok. Aztan raklikkelek a kuldesre, es lon:

Microsoft JScript runtime error '800a138f'

'1.length' is null or not an object

/t-mobile/Selfservice/hylo.functions.general.asp, line 1703

AFP, ssh, egyéb

Zitánál a legutóbbi vérvétel alacsonyabbnak mutatta az AFP-szintet. Ráadásnak a múlt heti ultrahangos vizsgálat egyrészt azt mutatta, hogy fiunk lesz, másrészt a bal szívkamrában egy kis izomcsomó van. Nosza, be is utalták a SOTE egyik klinikájára genetikai vizsgálatra. Ma jöttünk vissza.
A legelső tapasztalat, hogy a pesti közlekedés finoman szólva is katasztrofális és ésszerűtlen. Nagyobb kereszteződéseken keresztülmenni hosszabb idő, mint eljutni egyiktől a másikig. Senkit nem zavart, hogy esetleg a kereszteződésben állt meg, keresztben. Amikor haladni szerettem volna, jó esetben elengedett. Rossz esetben ki kellett várni, hogy találjak egy kis szünetet két autó között.De volt, hogy elengedett ugyan, viszont mellette rögtön előrejött egy birka, és bevágott a felszabaduló helyre.
Végre odaértünk a klinikára. Amíg be nem hívtak, kicsit elfoglaltam magam. Van például nyílt wifi, rögtön csatlakoztam is rá. Tetszik nekem a WiCD. :) Sajnos sok időm nem volt, hamar sorra kerültünk. Korrekt, pörgős ügyfélirányítás, azt hiszem, így kellene működnie máshol is. Közben egy Bács-Kiskun megyei asszony észrevette a kezemben a netbookot, rögtön elkezdett kérdezősködni róla, mivel a lánya infós, és egy ilyen biztosan neki is jó lenne. :)
Bejutottunk, UH-zás volt, végre láttam a feleségem hasában növekvő magzatot. Most már hihetőbbnek tűnik az egész várandósság. Sajnos a csomó létét ők is megerősítették, úgyhogy a leletekkel mentünk is a tanácsadóhoz. Ott megtudtuk, hogy 95% eséllyel nincs baja, de a leletek hajlamosító tényezők, úgyhogy jövő szerdán megyünk magzatvíz-vételre. Én még töretlenül optimista vagyok, Zita kicsit aggódik, de szerencsére még őbenne is töretlen a bizalom.
Március 1-jét már ketten is írták a lapjára, úgyhogy egyelőre ezt tekintem valószínű dátumnak. : A jóslatok eddig eléggé (1 hetes intervallumban) szórtak.
Kijöttünk a klinikáról, még eggyel találkoztunk az Úr nagy kertjéből: Leparkolt az autónk mellett, szembe velünk. Azaz a sáv közepén, szembe mindennel. Elszívtam egy cigit, mire jött, heves bocsánatkérésekkel, és nagy nehezen elhúzott. Ezután jelentősebb esemény nem volt, leszámítva a pesti sofőrök legalját. (leelőz jobbról, aztán élesen balra kanyarodik...)
Beugrottunk a madaras tecsóba, vettünk némi élelmet, meg megnéztük a szükséges kellékek árát. A meglátásom: a csecsemő és gyermekholmik erősen túlárazottnak tűnnek még itt is. Valószínűleg az "Úgyis megveszik..." mentalitás itt érvényesülni tud minden közgazdaságtani racionalitás felett. Érdemes volt még megfigyelni néhány további példányát az emberi fajnak.
Vannak kis önkiszolgáló adagolók, amikből mindenki ízlése szerint öntögethet zacskókba. No, egyesek egyszerűen a markukba/zsebükbe eregetik, és bevásárlás közben fogyasztanak belőle... A legjobb az az elaggott krokodilmajom volt, aki a tökmagból szedett ki egy adagot, és a héját az adagoló alá a földre köpködte...
Beálltunk a grillpulthoz, korrekt áron korrekt mennyiségű és minőségű táplálékot kaptunk. Elég hosszú volt a rendelésünket összekapni, a kiszolgáló tüsténkedett is alaposan. Mögöttem állt egy anyuci meg a nagylánya. Mivel még tartott a menü összerakása, kicsit anyuci morcoskodott, mondván: Ezek valamikor ki is szolgálnak, vagy csak szaladgálnak fel-alá? Hát, ahogy néztem a kiszolgálók meg is hallották, és nem nagyon örültek neki arc alapján. Hogy mi lett végül, nem vártuk meg, elfogyott a kaja, mentünk tovább.
Divat egyébként, hogy a bevásárlókocsit otthagyjuk valahol, az sem baj, ha útban, sőt, és mindent belehurcolunk. Láttunk a piac bejáratánál egy kocsit, volt benne négy zsugor ásványvíz. Éppen hozott a fickó még kettőt kézben. Aki még nem járt arra, annak elárulom, hogy szemmértékre volt száz méter a kocsi meg az ásványvizes gondola között...
Itthon végre sikerült kapcsolatot teremtenem a két gép között. Az ssh csomagok eddig is fent voltak, de valamiért mindig dobta a kapcsolatot mindkét gép. Egyszerű oka volt: Úgy gondoltam, úgy gondoltam, kliensként csatlakozom, minek nekem szerver, kiszolgálni nem célom. :) Tegnap rájöttem, hogy a klienseket ki is kell szolgálni. Valahogy még azt kellene elérnem, hogy mondjuk az otthoni gép mindenkori IP-jét tudjam valahonnan.
Tök vicces az x11vnc, Zita kicsit meglepődött tőle. :) Már csak állandóra kellene tennem valahogy. A megfelelő démont sajnos nem lelem.
Cuncikának elmúlt a daganata. Lelkesedésében egy délután szétkapott egy wc-papír-gurigát. :) Micike meg ZItába harapott. Jól van mindkettő állatka, bár Micike újabban kicsit inaktívabbnak tűnik, legalábbis éjjel nem riadunk fel a kereke kopogására. Cuncika viszont, úgy látszik, készül a télre, reggelre rendszeresen átrendezi az akváriumot.
NAgyanyámék szereztek egy pulikölyköt. Nagyon aranyos, játékos, vidám kis dög, csak nem tudom, két nyolcvan év feletti ember mit fog szólni, ha majd megnő, és rájönnek, hogy nagy korában is ugyanilyen aktív marad. Egyelőre még akkora, mint a talpam, csak kicsit szélesebb. :) A pulikat amúgy is szeretem, talán egyetlenként a kutyák közül, ez meg igazán értelmesnek tűnik.
Olvasgatok egy kreacionista oldalt, hozzászólogatok. Érdekes rendszerű, a kommentek premoderáltak. Van olyan hozzászólásom, ami még mindig moderálásra vár, addig viszont senki nem tudja olvasni (leszámítva az adminokat). Na mindegy, lehet, hogy arra még nem járt senki rajtam kívül. :)
A lényeg:
Manowar - All Men Play on 10
Manowar - Guyana (The Cult of the Damned)
Manowar - The Oath
Motörhead - Born to Raise Hell
Sodom - Agent Orange
Kreator - Coma of Souls
Crowbar - All I Had (I Gave)
BATHORY - Vinterblot
Vintersorg - Cosmic Genesis
Death - The Philosofer
Ennyi.