Mivel a sales-eseknek a héten sikerült összehoznia egy néhány milliós szerződést (nem Fontban, csak Dollárban), kapunk új játékokat. A srácokkal így adódott is némi vallási vita, hogy a két új Dell keretet fél- vagy teljes magasságú Blade-ekkel töltsük meg. A kicsibe ugye csak 288 giga RAM megy, a nagyba 512 giga, a cég Java fejlesztői meg nagyjából öt perc munkával tudják kienni a memóriát egy egész keret összes szerveréből.
A végén a kisebb Blade-ek győztek, mert azért itt is néznek árcédulát.
Ha megjönnek, kezd majd végre érdekes lenni a helyzet, mert a két keret földrajzilag picit távolra kerül majd egymástól, és nekem kéne közéjük összedrótoznom a failovert - ezt jelenleg kézimunkával és elég ronda méretű adatbázisok másolgatásával oldják meg, ami nem igazán mutat jól a rendszerterv "átbillentési idő" című fejezetében. A következő hónapomban tehát valahogy agyon kell majd replikáltatnom az összes DB-t és VM-et, anélkül hogy túlságosan megölném a linket. Mert természetesen a félelmetes fejlesztők néha több adatbázisműveletet hoznak össze mint amit valós időben át lehet vinni a kontinensek közti bérelt dróton.