Blogbejegyzések

OxygenOffice Professional 3.1

Sajnálattal közlöm, hogy az OxygenOffice Professional 3.1.0 kiadása elmarad. Persze nem érdeklődés hiányában, hanem mert a 3.1.1 verzió hamarosan megjelenhet. Sajnálatos módon, csak a nyár végére sikerült olyan buildeket készítenem, amelyekkel elégedett vagyok, főként hibajavítások tekintetében. Tehát amint az ooo-buildból elérhető lesz a végleges változat, lehet várni már az OxygenOffice Professional 3.1.1-es verziót. Addig is lesz egy kiadás, amelyet az érdeklődök tesztelhetnek (Linuxon és Windowson egyaránt)...

Részletekkel és a letölthető binárisokkal hamarosan jelentkezem.

Turbómagyar vásárol

Utálok nagy üzletekben vásárolni, mert a rajtaütésszerű pénzköltésnek (bemegyek, felmarkolom az árut, fizetek, távozom) vagyok a híve. Ennek ellenére rendszeresen járok Spar jellegű helyekre, mert egy kis bolt nehezen tudja kiszolgálni a a fél évre szóló bevásárlásaimat. Az ilyen üzletek egyetlen pozitívuma, hogy tele vannak hülyékkel. Mindegy, hogy a nap melyik szakában megy az ember, minimum egy zakkant embertárs szembe fog jönni. A mostani áldozat, egy korai negyvenes fickó, félkaros Alien tetoválással, elsőre normálisnak tűnt, míg le nem gugolt a kenyeres sor végén lévő tojásos polcnál, és nem kezdte el egyenként kinyitogatni a dobozokat. Minden dobozból egyenként kivette a tojásokat megnézte, visszatette. Ez így ment az olcsó tojástól kezdve egészen a legdrágábbig. Én balról beelőztem a tejes hűtőhöz amikor meghallottam, hogy az ipse telefonál. Felháborodottan közölte, hogy "ezek a mocskok összekeverik a tojásokat", mert megnézte a termelői kódokat és minden dobozban három-négy helyről származnak és ő "nem fog zsidó tojásokat megvenni". Egy pillanatra elgondolkoztam, hogy milyen lehet egy héber tojás, de csak arra jutottam, hogy biztos körbe van metélve a tyúk.
Miközben azon polemizált beszélgetőpartnerével, hogy melyik termelői kódokhoz tartoznak igazi magyar gazdák, és ő össze fogja válogatni a tojásokat, én folytattam tovább az utamat, de amilyen szerencsém volt a liszteknél ismét belefutottam az emberünkbe aki megint telefonált olyan kéztartással fogva egy kilós Budget lisztet, mint ahogy a kutyaszaros zacskót fogja az ember. Élénken azt tudakolta, hogy ezen lisztet nem-e Román búzából őrlik.
Ennél a pontnál már figyelni kezdtem, hogy mi lesz a show következő lépése. Meglepő módon felszedett még egy csomag Szerencsi kókuszreszeléket, de annál nem telefonált. Gondoltam is, hogy fel kéne venni a Szerencs környéki kókuszpálma ligeteket, mint hungarikumot.
Emberünkbe a húsos hűtőknél ismét belefutottam, ahol a csirkeszárny származási helyét és a csomagoló cég héber-nem héber koordinátarendszerbeli helyét próbálta hosszadalmasan azonosítani telefonon keresztül. Itt már nem volt türelmem kivárni a káderezés eredményét, inkább elpályáztam a mosószerek felé.
Már benn bambultam a pénztár előtti sorba, amikor a egy sorral odébb feltűnt a faszi és jó hangosan, egy jobb sorsra érdemes akciónyugdíjas pappernak magyarázta, hogy mekkora gennyes ez az üzlet, mert a jó magyar borért van pofájuk ennyi pénzt kérni, közben meg a szar Szlovák pacsmagolt leveket fillérekért adják.
Miközben kifelé mentem egy pillanatra eszembejutott, hogy biztos nem lehet könnyű tudatos vásárlónak lenni egy holland multinacionális cég áruházában...

telefon vasarlas

szoval gondoltam veszek itt kint vmit. HTC Hero sehol, Magic van (az is android..), meg Diamond/Touch.

iPhone is van, az uj 720 dollar, a regi 599. illetve a Trè adna 99ert a regit, de azt mondtak, h mivel nem vagyok olasz, igy nem adnak el nekem telefont (wtf? EUs allampolgarsag nuku?). a fo kerdes most: mi a kulonbseg a Magic es a Hero kozott? 400ert van Magic, es ahogy elneztem, otthon joval dragabb.

Roham magazin

Szigeten kezembe nyomtak egy ujsagot, egy bizonyos Roham magazin kulonkiadast . Volt benne jobb, rosszabb iras, osszesegeben nem rossz. Viszont az egyiken betgre rohogtem magam es mert annyira tetszik, ide masolom.

Slendri Janos: A naplo

A minap találtam egy mobiltelefont. A belvárosban, a Petôfi (miért nem Kossuth?) utca és Széchenyi (miért nem Szent István?) tér találkozásánál, az újságosbódé mellett hevert a kövön. Rögtön fölvettem onnan a hozzá tartozó, rózsaszín alapon fehér playboy nyúl mintás zsinórnál fogva. A markomba vettem a készüléket, és felnyitottam a képernyôjét. A háttérképrôl egy olyan természetellenesen szoláriumbarna, agyonsminkelt, láthatóan festett fekete hajú lány és a vele ölelkezô ugyancsak télen barnult, tagbaszakadt, tetovált nyakú, kopasz, buszarcú melák vigyorgott rám bárgyún. Mivel már a telefon megpillantásakor megfogant bennem a gondolat, hogy azt mihamarabb vissza fogom szolgáltatni jogos, szerencsétlenül járt tulajdonosának, rögtön a híváslistára váltottam, és azon belül is, mivel a zsinór színébôl és mintájából már használója nemére is jó eséllyel következtethettem, a legtöbbször szereplô férfinévre kerestem, úgy gondoltam, csakis ô lehet a képen látható hegyomlás. Az utolsó öt kimenô hívásból háromszor Bélus szerepelt a listán, két ízben pedig egy másik szám tulajdonosa, bizonyos Végh Béla. Elôször Bélust hívtam, egyrészt mert többször szerepelt a hívottak között, és a becézô név is arról gyôzött meg, hogy ôt célszerubb keresnem. Hagytam, hogy hosszan kicsöngjön, de a Bélus mégsem vette fel. Rögtön utána Végh Bélát tárcsáztam. Ez
esetben már csak három búgást kellett megvárnom, mire az ember, anélkül, hogy megvárná, míg beleszólok a telefonba, ordítani kezdett a vonal túloldalán:

udvozlet Romabol

megerkeztunk, es mar ket napja szetjartuk a labunkat.. bar ma mar jobb volt, mint tegnap. a 4-5 liter viz siman megvan fejenkent, pedig Agi nem nagyon szokott meg egy litert sem inni, de itt mindketten ugy erezzuk, hogy szukseg van ra.

a szallas olyan, amilyen, de cserebe baromi olcso: durvan 15 euro/fo/ej. (ertsd: bungalo, kozos furdo es wcvel a camping par helyen). a furdo mondjuk eleg jo. :)
naponta nem sokat koltunk, tapasztalat alapjan olyan 50 euro/napban megallunk.

net is van, bar 3 euro most egy ora, bar ha jol sejtem, ezek sem tudnak normalisan tuzfalat konfiguralni, es akkor 3 euro lesz 10 nap.. :)

Névjegyek és naptár szinkronizálása Linuxon

A napokban azon gondolkodtam hogy hogyan tudnám a Nokia N85-ös telefonomban lévő neveket és naptárbejegyzéseket szinkronizálni Linux alatt. Elég hülye ötleteim támadtak a wineval futtatott PC Suite-tól a telefon adatbázisának közvetlen olvasásáig. Aztán eszembe jutott hogy régen hallottam valami SyncML nevű szabványról, ami platformfüggetlen és mindenki támogatja aki számít. Rövid guglizás és wiki olvasgatás után rájöttem hogy két dologra lesz szükségem:

  • egy SyncML kliensre a telefonon
  • és egy SyncML szerverre

Mivel SyncML klienst a legtöbb Nokia telefon tartalmaz, ezért szerver után néztem, természetesen ingyeneset vagy max. pár € éves díjút kerestem. Így találtam rá a myFUNAMBOL-ra ami teljesen ingyen nyújt névjegy, naptár, jegyzet és e-mail szinkronizálást.

Fájlrendszer matematika

A minap vettem két 400 GB-os Samsung vinyót.
A mérete 400088457216 bájt, ami 372,6114120483398438 Gigabájt.
Ezen létrehoztam egy darab ext3-as partíciót, amelynek mérete a cfdisk szerint 400085,85 MB.
Ext3-as formázás, és mountolás után a df -h azt mondja, hogy a fájlrendszer mérete 367 GB, 195 MB foglalt, és 360 GB szabad.
Ezt már végéképp nem tudom követni.
(Nem mintha baj lenne, csak érdekességképp írtam.)

Mosolygenerátor - művészi vers :D

Ó szép leány, Te szépség,
Ha rádnézek, elkap az éhség.
Ha éhes vagyok, sót nyalok,
S attól érzem: szomjas vagyok.

Ezt unokahugommal való msnezés közben költöttem poénból. Mikor olvasta, spontán leesett a székről - láttam webkamerán. :D Közölte, hogy hülye állat vagyok. :D Ezért gondoltam megosztom veletek is.

felnott meretu gorkorcsolya

Egy masik blogban Oregon megemlitette a gorkorcsolyazast, es kedvet is kaptam hozza. Kedvet igen, de gorkorit nem, mert ahol csak neztem, max. 46-os meretig van, de az nem eleg. Tud valaki Mo-n olyan helyet/gyartot, aki ~49-50-es meretben is gyart/arul ilyet? Opcionalisan az is elfogadhato, ha a kerekek es a vaz nincs 'egybeheggesztve' a cipovel, hanem ra lehet csatolni egy mar meglevo cipomre.

aMSN és Farsight2

Új kenyér ünnepe alkalmából gondoltam, kicsit felturbózom az én imádott aMSN programomat.

Kezdtem azzal, hogy szépen letöltöttem az új svn build-et. Működik is, ahogy kell. Ám már 1 ideje tudna olyat, hogy video hívás a'la Live Messenger módjára. Ehhez a farsight2 library-t használná. Nosza: apt-cache search farsight2:

eGy tera..

Vettem ma egy merevlemezt. Az elsőt ami SATA csatlakozós. Még nem sikerült beüzemelnem (idő hiányában..). Már csak azt nem tudom, hogy hogyan is kéne particionálni, formatálni stb..

Szerintem 4 partíciót érdemes létrehozni, hiszen irdatlan nagy területről van szó.

Általában a tároló partícióimat ext2-re szoktam formázni az undelete lehetősége miatt. Ext3 alatt ez nem volt lehetséges. Most azon gondolkozom, hogy esetleg ext4-et használjak-e.

Tanácsok, tippek?

Egyébént gondolkoztam RAIDben.. de a végén most csak 1 lemezt vettem. A fontos dolgokat meg a régi lemezekre is átmásolom. (Kiváltanék ezzel a naggyal több kisebb kapacitásút.)

r00t-y0u.org - Amikor a fagyi visszanyal

Elég érdekes dolgok történnek mostanság a netes világban helyenként.. Nem tudom, hogy most a full disclosure ellen tart még midnig a tiltakozás 1-2 meglehetősen jól képzett embernek köszönhetően, vagy sem, mindenesetre a különböző - script kiddiek által kedvelt - oldalak ellen elég aktívan folyik egyfajta gyomlálós akció.. Így volt ez a r00t-y0u.org-al is, amikor is kicsit több mint egy hete deface-elték a teljes oldalt.. Akkor valószínű elég sok script kiddie-nek a szája lefelé görbül.. Viszont arra kíváncsi lennék személyesen is, hogy milyen arcot vágtak, amikor tegnap megtudták, hogy régi kedvenc oldaluk nem is volt olyan kellemes hely, mint azt annyira gondolták, ugyan is mint kiderült a rendőrség által használt egyik honeypot-ra sikerült tagságot nyerniük ( összesen kb 5000-en ). Az már tényleg csak hab a tortán, hogy ezt az oldalt megint mások szétcincálták.

Gokart - ContourHD

Örülök, hogy megvettem ezt a fejkamerát. Ilyen felvételeket máshogy biztos nem tudnék csinálni :)

http://vholdr.com/node/41256

Szeretek gokartozni, nagyon jó a verseny. Öcsémmel mindig jókat csatázunk, ahogy látszik is :) Miután múltkor tájékoztattak, hogy azért nem tudunk jó köridőket futni, mert csak 1 menetet (8 perc) megyünk egyhuzamban, így nem melegszik fel eléggé a gumi, ezért azóta 1 bemelegítő és egy dupla, vagy egy triplát megyünk.

24 perc gokartozás egyben eléggé fárasztó, ma egész nap izomlázam volt a hátamban, a vállamban, a fel- és alkaromban. 2x8 percet és 1x24-et mentünk.

Kinőtt root partíció

Kölcsönubuntun kellett orvosolni a kinőtt root partíció esetét. A dolog csak azért volt veszélyes, mert elég hirtelen megoldást igényelt idő hiányában (apt-get clean és társai nem segítettek már), kapkodva dolgozni pedig...
Szerencsére(?) /home, /boot és / külön partíción voltak.

Röviden:
-- helyteremtés (

gksudo gparted

megteszi)
-- mentés [ez a legfontosabb lépés]
-- livecd-vel boot, majd régi és új partíciók mountolása
-- új helyre másolás (pl.

sudo cp -v-d-R-pall /mnt/regi/* /mnt/uj

)[régi szép időkben még bonyolítottuk tar+|+gz ill. dd,rsync megoldásokkal is ha a sors úgy hozta, de itt most - remélem - elég volt a sima copy]
-- umount régi ill. merevlemezpartíciók kivéve boot és az új root, majd az uuid-ek kiolvasása (

vol_id -u /dev/sda1

, de mivel lusta voltam egyesével lekérdezgetni a tíz partíciót, inkább a

blkid

parancsot használtam)
--

vi /mnt/uj/etc/fstab

és itt értelemszerűen a változtatásoknak megfelelően új uuid-et kellett megadni a régi / helyett a helyes mount érdekében
--

vi /mnt/boot/grub/menu.lst

és a megfelelő, immár új root partíciót megadni a bootolható kernelek soraiban

root=/dev/ujparticio

(:) és persze nem szabad hirtelen felindulásból a

root hd(0,1)

szekciókat piszkálni, hiszen azok esetünkben nem változtak, mivel szerencsére a /boot külön partíción volt eleve)

paint-szerű progi linuxra?

A címben jelzett progit keresem linuxra. Amire szükségem van:

  • gyorsan induljon
  • különböző alakzatokat (főleg téglalap) lehessen kivágni a képből
  • a kép bizonyos részeit ki lehessen takarni ("átfesteni")
  • a kép bizonyos részeit be lehessen jelölni
  • ismerje a jpg-t, bmp-t és png-t
  • az ideális az lenne ha ennél többet nem is tudna :)

GNU paint kb. jó lenne csak (nekem legalábbis) nem igazán akar működni. Ti mit javasoltok?

update: közben kipróbáltam az xpaintet is. A kezelhetősége nagyon nehézkes :(

CT eredmény megtekintése

„Ez a CD az intézetünkben végzett képalkotó vizsgálat (CT, MRI, angiográfia, ultrahang) teljes értékű, ú.n. DICOM formátumú képeit tartalmazza.”

Mivel lehet megnyitni Linuxon?

GIMP mintha látná, de mégsem néznek ki helyesen a képek.

Aeskulap nem lát semmi hasznosat rajta.

Amide-vel próbálom most...

További lehetőségek:
http://www.sph.sc.edu/comd/rorden/mricron/index.html
http://www.sph.sc.edu/comd/rorden/dicom.html

Valami egyéb ötlet?

Thunderbird GMail finomhangolás

Szerkesztés -> Postafiókok beállításai... -> (GMail-es fiók kiválaszt) -> Címzés és szerkesztés -> Levelek írása HTML formátumban ÉS, ha idézzük az eredeti szöveget, akkor: a válasz kezdése az idézet szöveg felett

Továbbá:

Szerkesztés -> Beállítások -> Haladó -> Beállításszerkesztő... -> "mailnews.reply_header_type" mezőt 0-ra beállítani.

Ezzel sikerült elérni, hogy a GMail webes felületen ne látszódjon kibontva az egész szál, amire válaszolok, ugyanis ez eléggé zavaró, egy levlistán illetve egy hosszú szálban.