Blogbejegyzések

Alkalmassági vizsgálat

A lézerkezelés előtt át kell esni egy alkalmassági vizsgálaton. Ennek része - számos más fájdalommentes vizsgálat mellett - egy pupillatágítás után végzett szemfenék vizsgálat is. Ma 11 körül megkaptam a pupillatágító szemcseppeket. A közellátás ettől homályossá vált. A cseppek hatása 12-24 óra alatt múlik el. Mostanra - 8 óra múlva - a közellátásom már majdnem visszatért. Számítógépet legalábbis teljesen normálisan tudok használni szemüveggel.

A vizsgálat eredménye alapján a szemem alkalmas PRK és Femto kezelésre is. A klinika dolgozói szerint 10 jelentkezőből kb. 4-5 alkalmas a kezelés elvégzésére. A klinika vállalja, hogy ha a kezelés után nem érik el az általuk leírt eredményt (nem lesz a látás tökéletes), akkor a kezelést díjtalanul megismétlik vagy a kifizetett kezelési díjat visszafizetik.

Szem lézerkezelése

10 évnyi kontaktlencsézés után úgy döntöttem, hogy ideje belevágni. Már évek óta játszottam a gondolattal, de valahogy mindig volt más dolgom, mindig volt valami fontosabb. Persze az igazság inkább az, hogy tartottam arról, hogy mi van, ha nem sikerül. Az ember nem szeret a szeme világával játszani. Mostanra azonban már oly rég és olyan számban végeznek ilyen lézeres kezeléseket, hogy azt hiszem, bátran vállalhatom én is. A környezetemben egy tucatnál több ember esett át ilyen kezelésen. Van, aki több mint 10 éve és panaszmentes.

Úgyhogy előre, holnap még lesz egy pupillatágításos vizsgálat és ha ott minden OK, akkor kapok egy időpontot a kezelés elvégzésére! \o/

Ó te jó ég!

Rokon ember beiratkozott 50+os nyugdíjas számítógépes tanfolyamra.
Ebből egy egész standup commedy kerekedik ki lassan a számomra... .

Ugyanakkor. Közös nyelv és alap elsajátítás helyett már nekiestek a word-nek, mert hogy WYSIWYG szerkesztés nélkül nem élet az élet.

Továbbá megtudtuk, hogy a win7 nem jó, win10 ell a gépre, és hogy a wordpad nem jó, word kell a gépre. Libreoffice writer-ről nem volt szó. Pedig az van fent a gépen.

Hosszú lesz ez még. És persze a word azért kell, hogy lehessen levelezni. Ha beállítják az outlookot gmail kliensnek ..... nemtom mit csinálok.

Dreaming Disorder

'Only silent ground remains...' címmel megjelent zenekarom bemutatkozó anyaga. Old school death metalban utazunk, a dallamosabbik oldaláról megközelítve. Meghallgatható/letölthető BandCampről:

https://dreamingdisorder.bandcamp.com

Érdekesség, hogy házilag készült a felvétel, és kizárólag nyílt forráskódú programokat használtunk hozzá. A tracking/mixing/mastering Ardourban történt, Calf plugin packkal. A dobsávokhoz a Hydrogent hívtuk segítségül. A logóhoz és a borítóhoz Inkscape és Gimp került bevetésre. Mindezeket pedig Ubuntu 16.04-en futtattuk.

RedHaton sem fenekig tejfel az elet

tegnap reggel arra jottem be, hogy ejszaka rebootoltak a Hadoop DataNode-jaink (jo, jo, veletlen otthagytam egy jobot ejszaka (elirtam a nullakat:)), ami kihuzta a teljes 100Gbitet ~17 oran at, tehat max load volt), ami nem tul egeszseges - meg is borult a balance, ugyhogy rebalancolhattunk.

na, elkezdtuk cincalni, hogy mi tortent, es van szep crashlog, benne egy XFS hiba... GhostPunk megtalalta, hogy ebbe futottunk bele.

hivatalos javitas? 7.4-ben. rapillantva a hivatalos release schedulera, azert latom, hogy az nem ma van*. nice.

Ez milyen haxor: GET /DeviceInformationX

Újabb nyomoznivalóm támadt: ki és miért kérdezgeti az Apache-tól, hogy DeviceInformationX


I.P.v.4 - - [14/Feb/2017:12:01:47 +0100] "GET /DeviceInformationX HTTP/1.1" 404 302

Nyilván valami segítő, felügyelő, megkönnyítő, távvezérlő alkalmazás lesz ez is... Már most az erőforrások több mint felét ilyenekre használjuk, de ez folyamatosan növekszik...

ma van az a nap, amikor

a Lumiámról letúrtam a W10-et és ment vissza a 8.1. annyira elszoktam már ettől a builtől, hogy kapaszkodónak nincs meg ez az érzés sem. mindegy, akár ezen is lapoznék.

sajnos a szinkronizáció sánta és tetű lassú, sajnos az sms-ek testes része elszállt mindkét sim irányában. sajnos a térképekkel is szopok és sajnos böngészéshez is egy retek Explorerem van, de legalább már lehet fényképezni! igazi luxus, már vagy 40-et lőttem és nincs "hangs on saving" és nincs egy darab jpg/tmp sem a kártyán! jííháá, vááóó, haver már biztos 2017 van! de sajnos a device recovery is hibázott, mert azt mondta ugyanaz a verziójú OS megy vissza a telefonra az USB kábelen, pedig tudtam, hogy nem :) az meg még cukibb volt, hogy a letöltött 1.6G (vagy 1.7G mittudomén) OS image !pár mp alatt átkerült a flash üzembe billentett telefonra. szerintem ott is volt mindig, a W10 update után ottmaradhatott, ezért volt rémisztően kevés szabad területem. mondjuk most is faszán indul a területi vitám, mert a gyorsan és rutinosan kiirtott facebook, pénzügyek, meg a tököm tudja milyen retek alkalmazásokat mégiscsak visszalökte, hiszen a., biztos túl gyors voltam b., ezek tutira kellenek nekem és benne van a backupban. a skype beavatkozást igényel üzenet konkrétan megöl. nem kell skype, a hátam közepére sem kívánom. szóval nem is tudom mit mondjak, ennek a területi vitának háború lesz a vége. érzem.

zenebutik & akkor és most

próbáltam lágyabbra venni + a régebbiekből úgy választani, hogy az is felismerje aki a Marson élt akkoriban.
a második sorokban nyilván ~60 (vagy akár 70) éves emberek ropják.

AC DC 1981 :: https://youtu.be/etAIpkdhU9Q
AC DC 2009 :: https://youtu.be/RHpClGAAvpg

Scorpions 1984 :: https://youtu.be/6yP1tcy9a10
Scorpions 2010 :: https://youtu.be/PstG9Td1U5k

Alice Cooper 1989 :: https://youtu.be/Qq4j1LtCdww
Alice cooper 2016 :: https://youtu.be/OdQQ6dJZe1E

Judas Priest 1980 :: https://youtu.be/L397TWLwrUU
Judas Priest 2013 :: https://youtu.be/SEGLhUZRZdY

Iron Maiden 1990 :: https://youtu.be/xPV4jlOlWjA
Iron maiden 2016 :: https://youtu.be/z34dvkJ8Fac

php-7.0.16 nem fordul -- előfordul az ilyen

2017-02-16.14:22
Azt mondja szegény:


libtool: compile: gcc -DZEND_ENABLE_STATIC_TSRMLS_CACHE=1 -IZend/ -I/usr/local/src/php-7.0
In file included from /usr/local/src/php-7.0.16/Zend/zend.h:39:0,
                 from /usr/local/src/php-7.0.16/Zend/zend_ini_parser.y:25:
/usr/local/src/php-7.0.16/Zend/zend_ini_parser.y: In function 'yydestruct':
/usr/local/src/php-7.0.16/Zend/zend_variables.h:122:57: error: expected identifier before
 #define zval_ptr_dtor(zval_ptr) _zval_ptr_dtor((zval_ptr) ZEND_FILE_LINE_CC)

ha ebből nem látszana tisztán, ezt akarja fordítani: php-7.0.16/Zend/zend_ini_parser.c

Raspberry Pi - 1 wire - hőmérő

Még tavaly megkeresett az egyik ismerős, hogy több ponton is szeretne nőmérsékletet rögzíteni. Későbbiekben lekérdezhetően és riasztást is tudjon.
Az adatfeldolgozó és rögzítő részhez Raspberry Pi lett választva, LAMP környezettel. Az olvasást háttérben futó script végzi, Cron-al időzítve.
Egy pilot-projekt keretében gyorsan kipróbáltuk a 1-wire hálózaton lévő hőmérőket DS18B20 és kiépítettünk hozzá egy kábelezést UTP kábellel és RJ12-es (telefon) csatlakozókkal.
Első verzióban egy USB 1-wire illesztőt használtam. Ami eléggé jól működött mind addig amíg nem lett sok elem a hálózaton. Próbáltam mindenféle wooodooot és varázslatot (extra felhúzó ellenállás, extra tápvonal kondenzátor, stb...) de nem jártak teljes sikerrel.
Közben a hálózat kezdett "kesze-kusza" topológiát felvenni, amit talán a normál párhuzamos hálózat és a csillagpontos hálózat keverékeként írhatnék le. Ez még egy kegyelemdöfést adott az USB 1-wire illesztőnek, ami amúgy belülről egy PL2303, amit nem normál soros illesztőként használ egy speciális driver.
Ha a csillagpontból 1-1 volt csak bekötve akkor még épp műsödgetett is a dolog. De így sem szerette azt a vonalat, amin sok eszköz volt és a leghosszabb volt.
Kellett valami értelmes vonalmeghajtást találni. A közvetlen GPIO-s megoldás egyenlő a viccel, így az azonnal el lett vetve.
A választás a DS2482+100-re esett. Egy I2C jelszínt illesztővel, mivel 5V-on akartam használni.
Az eredmény nagyon jó lett. 1-1 vonalat a csillagpontból kivéve mindig 100%-osan olvasott. Viszont a csillagpont megkavarta a lelki világát. Több leírást olvasgatva kipróbáltam a vonalak illesztését 1 pontra, vonalanként 1-1 db (emlékeim szerint) 100 ohm körüli ellenállással. Így sokkal jobban működött a 1-wire BUS, de nem volt 100%-os.
Főleg akkor jöttek a gondok amikor a projekt módosult egy kicsit, két még hosszabb, a vonalanként 1-1 hőmérővel.
A DS2482+100-nak van egy 8 csatornás verziója is, a DS2482+800. Mivel vonalanként teljesen jól működik az 1 csatornás verzióval így a 8 csatornás megoldásnak tűnt.
Ezt a fejlesztést már nem akartam lebegő panelekre és spagetti kábelekkel összerakni, hanem már a véglegesre törekedtem. Kapott az illesztő egy RTC-t is, ami megoldja az esetleges indulás internet nélküli pontos óra problémáját.
A Raspberry Pi kapott egy kényelmes dobozt, amiben az illesztő is elférhet kényelmesen.
Teljesen egyedi tervezés, és nyomtatás.
https://drive.google.com/open?id=0B6i3nSLLiNz-Rk9QZnhUQTJjeG8
https://drive.google.com/open?id=0B6i3nSLLiNz-by14R3lPNENWODg
Majd megkapta a szerelt 1-wire 8 csatornás illesztőt, RTC-vel. Egyszerűen szerelhető csatlakozót akartam, amit egy csavarhúzóval meg lehet szerelni. Mindegyik csatlakozóban található az adat (akár felhúzóval) és GND lábakon kívül 5V is található, minden vonal külön polimer biztosítékkal.
https://drive.google.com/open?id=0B6i3nSLLiNz-c252S1F2bW4tQ1U
https://drive.google.com/open?id=0B6i3nSLLiNz-b2h5ZDFSQnl0UVU
A végeredmény egy zárt kis doboz lett, 8 db 3 pólusú oldható sorkapocs, kényelmesen szerelhető eszköz.
Ez már rögzítette az adatokat, minden vonalon (5 különálló vonal). Lekérdezhető az adat egy egyszerű php-ben írt webappból. Csak egy PC kell hozzá, vagy bármi amin van böngésző.
Igény keletkezett egy állandó kijelzőre is, ami a nap 24 órájában mutatja az értékeket.
Itt is Raspberry Pi tűnt kézenfekvő megoldásnak, egy kis LCD panellal. Amit az előző doboz kicsit átszerkesztett változatába tettem.
https://drive.google.com/open?id=0B6i3nSLLiNz-emd3YUZGcHVrTTQ
A rendszer minibian alapú, mint a szerver résznél is. Csak itt, a grafikus felület is beizzításra került. Egy kis böngészővel ami fullscreenben fut, automatikusan indul. Mivel nyomogatni nem kell, így a felhasználói beavatkozások megelőzése érdekében a touch funkció le lett tiltva.
A szerveren egy /lcd elérhetőségen ki lett alakítva egy kifejezetten erre a kijelzőre méretezett "kijelző" felület. Ami meghatározott időnénként frissíti a megjelenített adatokat.
A fejlesztés vége-felé kiderült, hogy a két távoli vonalon elhelyezett PLC szerű eszközből visszajelzést kellene bevinni és megjeleníteni. Ezek egyszerű 24V-os logikai jelzések (1/0).
Ezen jelzések feldolgozására 1-wire, 2 csatornás digitális I/O-t válaszottam DS2406, bemeneti illesztésre pedig természetesen optocsatolót.
Ez is kapott kis egyedi dobozkát.
https://drive.google.com/open?id=0B6i3nSLLiNz-VTQyMS1aQzRlQUk
Tesztelés és fejlesztéshez demo.
https://drive.google.com/open?id=0B6i3nSLLiNz-R3FMUWNsb25EeXM
Majd pedig a teljes dobozolás
https://drive.google.com/open?id=0B6i3nSLLiNz-dENyN0hkTl9PZkU
Ebből 4db-ot kapott a hálózat, így összesen 8db logikai bemenete lett a "kütyünek".

"Szegény" Fred

A 2017-es Forma-1-es gázsik, euróban

  • Fernando Alonso (McLaren) 37,7 milló (bónuszokkal)
  • Lewis Hamilton (Mercedes) 29,2 milló
  • Sebastian Vettel (Ferrari) 28,3 milló
  • Valtteri Bottas (Mercedes) 8 milló (bónuszokkal)
  • Kimi Raikkonen (Ferrari) 6,6 milló
  • Daniel Ricciardo (Red Bull) 6,1 milló
  • Felipe Massa (Williams) 4,7 milló
  • Nico Hulkenberg (Renault) 2,8 milló
  • Max Verstappen (Red Bull) 2,8 milló
  • Sergio Pérez (Force India) 2,3 milló
  • Romain Grosjean (Haas) 1,4 milló
  • Kevin Magnussen (Haas) 950.000
  • Jolyon Palmer (Renault) 950.000
  • Daniil Kvyat (Toro Rosso) 700.000
  • Carlos Sainz (Toro Rosso) 700.000
  • Stoffel Vandoorne (McLaren) 300.000
  • Marcus Ericsson (Sauber) 275.000
  • Esteban Ocon (Force India) 175.000
  • Pascal Wehrlein (Sauber) 150.000
  • Lance Stroll (Williams) nem ismert (több 10 millió eurót fizet a helyért)

Forrás: Alonso 100-szor annyit keres a McLarennél, mint a csapattársa

Halott merevlemez és az ügyfél

- Tönkre ment a merevlemez, kell egy új.
- Venni kell?
- Igen.
- Jajj, de hát drága. Mi a baja?
- Nem lehet rá írni.
- Ja, hát majd teszek rá címkét! *elégedett fej, hogy megoldotta a hülye informatikus problémáját*

Szerintem a hét, sőt, a hónap ezzel full kész.