sj blogja

Neked nem faj Davide Astori halala?

Szoval arrol van szo, hogy mar megint meghalt valaki, ezuttal egy olasz focista - 31 evesen. Mivel nem latom az ilyenkor szokasos RIP es hasonlo topikokat, igy megkerdeznem, hogy neked nem faj egy olasz focista halala?

Dani Alves - aki egy masik csapatban jatszik (a PSG brazil legiosa) - azt mondta:

"Nekem nem fáj különösebben (a halála), mert nem ismertem, nem voltunk barátok. De az egész PSG együttérzését fejezi ki a családnak, ami elvesztette őt. Sajátos módon látom a világot, úgy gondolom, mindenkinek küldetése van az életben, és ha ezzel végez, egy másik helyre kerül. Talán ő már megtette, amit meg kellett tennie ezen a kaotikus világon, és egy jobb helyre került. Remek személyiség volt, aki megérdemli, hogy emlékezzünk rá. De úgy gondolom, hogy naponta hal meg milliónyi gyerek, és az nem kelt ekkora felzúdulást. Az ő haláluk ugyanolyan fontos, mint ez. És mindannyian csak átutazóban vagyunk ezen a világon, amikor eljön az időnk, nekünk is mennünk kell. Sajnálom a családját, ami elvesztette őt. A mi, a kollégái helyzete nem vethető össze a családja helyzetével, ami igazán közel állt hozzá."

Na ugye...

Tegnap Hodmezolazarhelyen tortenelmet irtak - indexes terminologiaval: "tortenelmet indult". Hat mar nagyon ideje volt ennek a meretes maflasnak. Nagyon tuldimenzionalni persze nem kell a dolgot, mert ez 'csak' egy helyhatosagi valasztas volt. De van ra esely, hogy 1,5 honap mulva megismetlik. De akkor mar nagyban. Es lehetoleg nem csak ott...

"Már a kijutással történelmet indult."

Azt mar fel sem veszem, hogy az index, hwsw, whatever portalok hemzsegnek az elirasoktol. De meg ezzel az immunitassal felvertezve is fajdalmas volt olvasni a "-KG-"-kent bemutatkozo tag felvezetojet a mexikoi bobosokrol: https://index.hu/sport/2018/teliolimpia/2018/02/24/mexikoi_bobosok_a_te…

"akik a fél világot átutazták – nagy részét egy kisbuszban –, hogy ott legyenek a téli olimpián. Már a kijutással történelmet indult. "

Milyen jo is, hogy odaertek idoben, mert igy legalabb elindult a tortenelem! Azonban "-KG-" talan azt akarta irni, hogy [a mexikoiak] mar a kijutassal tortenelmet irtak... Ami persze BS, mert ma mar az utazasi irodak koraban barhova el lehet jutni.

TICK stack

Nem olyan regen felmerult, hogy van egy otthoni gep, amit monitorozni kellene, de mivel emberunk nem akart (tul sok?) munkat belefeccolni, ezert kb. next-next-finish utan mindennek mukodni kene. Abban a topikban felmerult a TICK stack, mint egy lehetseges megoldas. Ebben a blogban egy ilyennel kapcsolatos par screenshotot osztok meg (az uj hekkergyerek 2 km-es posztjain felbuzdulva).

Eloszor is, mi a TICK stack? Hat ez:

4 osszetevobol all, ld. lentebb:
- telegraf: egy adat kollektor agent, ami egy influxdb-be tolja ~10s-enkent az adatokat
- influxdb: ez egy time series database
- chronograf: a szines szagos gui
- kapacitor: ez fog alert-eket kuldeni

Bring Sally Up push up kihivas

Egy ujszulottnek minden vicc es fitnessz kihivas uj. Nem regen botlottam bele a $subject-beli challenge-be. Lehet guggolassal, huzodzkodassal, fekvotamasszal, kb. barmivel csinalni. Az a terv, hogy matol 1 honapig lenyomom reggelente, aztan meglatom, hogyan javul fel a fekvotamaszom.

A Bring Sally Up lenyege, hogy amikor meghallod a 'down' szot, akkor leengeded es a talaj folott par centire megtartod magad. Amikor az 'up' szo elhangzik, akkor meg kinyomod magad. A kozben hallhato dal ~3:30-ig tart, ami alatt ~30 fekvotamaszt lehet nyomni. Hogy mirol is van szo, ime egy video, amiben egy holland csapat vegignyomja a kihivast: https://www.youtube.com/watch?v=N6Y-rFN6Njw

Jehova tanui IRL spam avagy mire valo a csengo

Eppen nagyban benne vagyok valamiben, amikor a csengo bimbamolni kezdett. Kimegyek, megnezem, wtf van? Ket no all a racs tuloldalan, latom naluk az Ortorony c. magazint. Magamban mar fogom a fejem, amikor belekezdenek a mondokajukba.

Banya #1 elmeseli, hogy epp az en velemenyemre kivancsiak, amikor kozbevagok, hogy miert csengettek be hozzam? Hammerhogy a csengo arra valo. Meg lelkesen folytatja, hogy ok mindehova becsengetnek. Wundaba!

Aha (vo. spammerek dumajaval: a mailbox arra valo, hogy megtomjek a szarukkal), hat szerintem meg nem. Meg is kerem oket, hogy tavozzanak az epuletbol. De ok nem akarnak, mert hogy a gondnok allitolag megengedte nekik, hogy mindenhova becsengessenek. De jo! Viszont az en nevemben aligha nyilatkozhat egy gondnok. Meg egyszer udvariasan felszolitottam oket, hogy huzzanak el a csaba, utana visszamentem a vackomba. De legalabb a jelek szerint mashova mar nem csengettek be.

Kozepso ujj az Euronics-nak

Tortent az, hogy egyre jobban legatyasodott a mosogepunk. Meg idoben (oktober kozepe) kineztem egy Whirpool-t az Euronics webshop-jaban, regisztracio, rendeles, 2 nap mulva visszaigazolas, elkezdik beszerezni.

OK, meg 1-2 mosast talan kibir a jelenlegi. Majd 1 het mulva ertesites, amiben modositjak a varhato szallitasi idot, meg +3 het. Hubazz, ez mar necces lesz. Nem baj, van eleg tiszta ruha, ennyit meg pont kibirunk. Legfeljebb hetfon ujra a szombat gatya kerul sorra. Mar november kozepen jarunk, amikor a varhato datum elott 1 nappal felhivom oket, hogy akkor holnap ugye tuti jonni fof a cucc? Emberunk kozli, hogy meg mindig nem erkezett meg a gyartotol. Na de akkor megis mikor fog? Nem tudja megmondani. OK, kispajtas, de en erre nem tudok tovabb varni. Emberunk szerencsere megerto, mondja, hogy egy masik szamon toroltethetem a megrendelest. Mondom neki, mi lenne, ha o most right here, right now alapon torolne, ha mar ugyis felveszik az egesz beszelgetest? 'Ooo, hat vegul is jaaa, en is tudom torolni'. Koszb+, szevasz.

Sok csillio kis file vs. nehany k. nagy binaris file

Van egy 2-3 szintu hash-elt konyvtarszerkezetem (aa/bb/cc), benne egy csomo (akar tobb millio) n x kB ... n x MB meretu file-lal. Azonban elofordul, hogy ezt a rengeteg file-t migralni kene egy masik gepre, de millionyi relative kis file-t sokkal nehezebb (=tovabb tart) atmasolni, mintha ugyanennyi adat 1 db nagy file-ban lenne. (Btw. a dolog apropojat az adja, hogy egy jomunkas ember mar jo par napja masol >2 TB-nyi adatot 2 gep kozott sftp-vel)

Ezert arra gondoltam, hogy a file-okat valamilyen rendszer szerint egy binaris file-ba teszem, pl. minden aa/bb/.. alatti file-t, azaz mondjuk 10000 file-t (vagy meg tobbet) beteszek (kb. mint a tar) 1 db file-ba (nevezzuk most ezt kontener file-nak), csapok az elejehez (vagy melle egy kulon toc file-ba) mondjuk egy tartalomjegyzeket, hogy melyik eredeti file hol kezdodik es meddig tart.

Meddig el egy ember? A micromort es a microlife koncepcioja

A micromort (MM) egy kockazati mertekegyseg. 1 micromort = 1:1000000 valoszinusege annak, hogy az adott tevekenysegben elpatkolsz. Az MM alkalmas arra, hogy a mindennapi tevekenysegek kockazatat merhetove tegye. Pl. 1 MM-mel majd 400 km-t lehet autozni, vagy 27 km-t setalni, esetleg 10 km-t motorozni ugy, hogy 10^-6 az eselye annak, hogy nem mesz haza. Fontos azt eszben tartani, hogy ezek a kockazatok a bekebeli idokre ervenyesek, az unalmas hetkoznapokra, amikor semmi rendkivuli nem tortenik. Mert ha pl. Afganisztanban egy a taliban ellenorizte uton motorozol USA zaszloval, akkor az 1 MM-mel megteheto tav maris lecsokken 200 meterre.

debian stretch vs. openssl f*ck

Naszoval van ez a csodalatos debian 9, ami mar openssl 1.1.x-szel jon. Szupi. Azonban az 1.0 -> 1.1 valtas az api-t is erintette, es a https://wiki.openssl.org/index.php/OpenSSL_1.1.0_Changes oldalon van par dolog, ami a 'no longer works' resz alatt van, pl. a curl is. A curl viszont resze a debian 9-nek is, igy mit csinal az egyszeri maintainer? A 1.0-s libssl-et linkel hozza. Mas cuccok, pl. mariadb meg az 1.1-es libssl-lel van osszedrotozva.

Nade most jon a szoporoller: van egy progid, ami mind a libcurl-t, mind a libmariadb-t hasznalni akarja. Aztan orom van, meg bodottag, amikor szol linker, hogy:

Halloween avagy Trump ijesztgessen teged

Eloszor is szeretnem elmondani, hogy valoszinuleg keves boszmebb unnep van kerek e vilagon, mint a helovin (olvasd csak el az eredetet). Szeretnek paros labbal a pocsebe ugrani annak, aki eloszor helovinezett ebben az orszagban. Mert hogy megis mi a banat gyokere van ennek nalunk? Zero. Ugy is mondhatnam, hogy overrated. Crooked.

Na mindegy. Az alabbi jelmezen sokat rohogtem, amikor eloszor meglattam. A twitter cunami / plague topikban lattam a dj bruce lee polot. Nem olyan kell, hanem egy tweet-ekkel remisztgeto user/1 polo... :-)

metoo, avagy kis magyar aldozathibaztato

Nehez mar kovetni, hogy epp ki lep elo, hogy ot is erintette a hollywood-i producer esete. Nem is csoda, hogy itthon is csontvazak buknak ki a szekrenyekbol. Ami viszont meglepo (de ez csak az en saram), hogy mennyire a valtozatos eseteket elszenvedo noket hibaztatjak az emberek.

Karasz Eszter ossze is dobott egy zsenialis versiket azokbol a kommentekbol, amiket a facebook nepe* ir a szexualis zaklatasok, bantalmazasok kapcsan. Felreertes ne essek, a 'facebook nepe' nem egy arctalan embertomeg, hanem a ferfiak - igen nagy resze. Szegyen. #Metoo.

Kurva gyenge! avagy Storck elhuzott Kenyaba

Kezdjuk az alapvetessel: (ahogy a szurkolok is skandaljak mostanaban) a magyar valogatott kurva gyenge. Ebben nyilvan Storcknak is szerepe volt, lehet is ekezni, hogy mennyire (nem) jott be az o modszere, miutan kidobta Dardaie(ke)t.

De valoban Storck sara ez mind? Aligha. Lassuk be, a magyar bajnoksag is kurva gyenge, nem csoda, hogy uresen konganak a lelatok. Akarki is a gore, csak ebbol tud meriteni (a legiosokkal most ne komplikaljuk a kepet). Mert a tevhittel ellentetben kakabol igenis lehet varat, csak hat az olyan is: meg Andorra is elpicsazta a falabuakat.

De ne legyunk igazsagtalanok, mert pl. Svajc egy nehez ellenfel (legalabbis a magyar csapathoz kepest), akiket ha hamar ki is picsaznak a VB-ken, de ok legalabb ki szoktak jutni. Szoval ugy lenne fair, ha a mi falabujaink hasonlo potencialu 11-gyel mernek ossze magukat, pl. a kistarcsai nyugdijas klub 80 feletti, benyugtatozott, jarokeretet hasznalo focikedveloivel. Na veluk mar pariban lennenek a falabuak, talan egy x-re kihoznak a 2x45 percet.

A basho es a riak s2 is olyan, mint a blackpanther

Azon tunodtem, hogy kene nekem egy replicated object store. Arrol lenne szo, hogy keletkezik egy csomo file (ha jobban tetszik: objektum), amiket redundansan (=tobb gepen) kene tarolni.

Nezegetem a riak (s2) projektet, amiben szimpatikus, hogy amazon s3 kompatibilis (az api-ja, whatever, odaig meg nem jutottam el). Nezzuk akkor meg a doksikat, feher papirokat, adatlapokat, etc.

A 'docs' oldal ezzel fogad:

403 Forbidden
Code: AllAccessDisabled
Message: All access to this object has been disabled
RequestId: F98874DA5B884342
HostId: 3djMCi9OwTa6APN4FTA5o1ywy6Qnc2Y+9khS5qu+q60AimECr2sziLA3FEszDxNXBOeRnv0IHoI=

Jezus felesege irt evangeliumot?

Tobbek kozott ez a kerdes is elhangzott a Kutatok ejszakajan. Nyitom meg a cikket, ill. ugyanazzal a mozdulattal veszem is elo a leszabo template-et, hogy jol kiosszam a hulyeket, de vegul nem volt ra szukseg. Az ELTE (egyik) eloadoja ugyanis egy nagyon alapos munkarol szamolt be. A konkluzio pedig az, hogy egy nem letezo feleseg meg vacsorat sem tud fozni, nem hogy evangeliumot irni.

Az mar eleve gyanus a Jezus felesege evangeliuma kapcsan, hogy a Bibliaban szereplo 4 db evangeliumi leirast kizarolag ferfiak kovettek el (egy vamszedo, egy nem tudjuk pontosan kicsoda, egy orvos, meg egy halasz), de az is, hogy nok egyetlen mas iratot sem jegyeztek abban a ferfi kozeppontu vilagban (ami nem is csoda, mert a noknek hallgass volt a nevuk akkoriban).

10000 fekvotamasz 1 ora alatt?

'Superior DNA' elhatarozta, hogy nyom egy challenge-et egy masik nagy arc, meg ugy altalaban mindenki fele: 10k pushups 1 ora alatt.

Ha csak a matekot nezzuk, akkor az azt jelenti, hogy megallas nelkul 1 oran keresztul 3 szabalyos (full ROM) fekvotamasz / sec, szoval en szkeptikus voltam azert a vallalkozas sikere kapcsan.

Emberunk egy szabadteri kosarlabda palyan verofenyes napsutesben nyomta a kuldetest, es folyamatosan dokumentalta egy papirlapon az aktualis szettben lenyomott fekvoket. A vegen mutatta a papirt, es szemre olyan 45-50 x 13-14 lehetett az atlaga, ami testverek kozott is 700 alatti szamot eredmenyez. Ami azert kicsit odebb van a 10000-tol :-)

Mi legyen a gyerek neve?

Most szaladtam bele egy blogba, amiben az ujdonsult anyuka elmagyarazta, hogy o mar kislanykent eldontotte, hogy az o gyerekenek Rebeka lesz a neve, es kesz. Fast fwd a jelenbe: a ferje is belement ebbe. Csakhogy! A gyerek fiu lett, es a Rebeka igy mar nem a legjobb valasztas. Hosnonk leirja, hogy hanyan probaltak neki tanacsot adni: legyen hagyomanyos nev, legyen modern nev, legyen whatever. Ok azonban nem hallgattak senkire, hanem amikor az allatkertben setaltak, akkor lattak egy Nataniel nevu gyereket. Nekunk is ilyen kell! Vegul a gyereknek "Noel Nátán" lett a keresztneve(i?).

Ezuton is szeretnek gratulalni, es udvozolni oket a Zsombor, Dominik, Bence, Milan, Hanna, Dzsesszika, Romeo es hasonlo balfek/divat/c*gany nevek izlesficamos elkovotoi kozott. Ezeknel talan mar csak a melymagyar nevek (pl. Botond, Tohotom, Kese, ...) gazabbak. A keresztnevek kapcsan annyira uniformizaltta valnak a gyerekek, mint Del Koreaban a vezeteknevek (allitolag ott alig par szaz vezeteknev van). Igy ha 10 ev mulva elkialtod magad, hogy Zsombor, tuti, legalabb 8-an felkapjak majd a fejuket.

Andorra: 1 oda

Mar a tavalyi (a mainstream szamara) euforikus EB utan sem osztottam a magyar foci [vegre] "szarnyalasat". Azonban az oszi bajnoksag is engem igazolt. Most meg Andorraban mondjak, hogy "na ugye".

Mi lehet a megoldas ezekben a kritikus idokben? Gyorsan keszitettem is egy rovid (hogy a Csucsak es a tobbi ertelmisegi is konnyen megjegyezhesse) akciotervet a magyar foci megmentesere:

#1: olyan nemzet csapata ellen nem szabad kiallni, ahol osszesen tobben fociznak 11-nel.
Hatha ezeken a meccseken valaki megbetegszik, es akkor emberelonyben jatszhatunk

#2: meg tobb stadion kell! Azt hiszem, ez egyertelmu. De lelato nelkul, mert ugysem nezi senki oket. Igy eleg egy fuves palya egy fabodeval (aka oltozo). Meg kerites sem kell, legalabb futnak egy kicsit a falabuaknyugdijas szarvasgombavadaszok (Bodocs utan szabadon), ha kimegy a labda.

Egy latvanyos eses - post mortem gondolatok

Allitolag van egy olyan statisztika, hogy tobb olyan ember fullad meg, aki tud uszni, mint aki nem. Az ok nyilvanvalo: aki nem tud uszni, az lehetoleg elkeruli azokat a szituaciokat, ahol ilyen baleset tortenhet.

Ueli Steck nem kerulte el a veszelyes szituaciokat, sot kifejezetten kereste azokat. Emberunk nagyon ambiciozus hegymaszo volt. Egyedul, minimal felszerelessel szeretett maszni, es lehetoleg gyorsasagi rekordot is donteni.

Aztan ahogy az a kutra jaro korsoval is tortenni szokott, meg azzal az emberrel, aki a tuzzel jatszik, esetleg azzal, aki Istent kiserti: egyszer csak elfogyott a szerencseje, es o is ugy dontott, ideje bejelentkezni a Darwin dijert. Vegert ert a 'majd en megmutatom mindenkinek' kivagyisaga. 40 evet elt.

Ruzs 1

Hat ez is megvolt. Nem csalodtam, ez is pont olyan fos lett, mint a disney elozo kanyaritasa. Tele volt jelenetekkel (=klisekkel) a Jedi visszater c. filmbol. Az meg ubergaz, hogy a halott D. Vader-t feltamasztottak. A legvegen meg a 32 eves Leia Organa (your highness) veszi at a pendrive-ot az egyik lazado katonatol. Amibol egyenesen kovetkezne, hogy a jovo ilyenkor legyartott reszben r2d2-be potyogi be Leia az adatokat. Ha lenne barmilyen osszefugges a disney (tm) gyartotta egyes reszek kozott. De nincs, az egvilagon semmi tortenetszal (pl. mint ami az I-VI-on keresztul vonult).