Régi telefonomat 7600mAh-s extended battery-vel használtam, amitől úgy nézett ki, mint egy szappantartó, de engem baromira az érdekelt, hogy 3 (akár 4) napig is bírta. Ha nagyon meghajtottam akkor már 2 nap után tölteni kellett. Sosem feküdtem le úgy, hogy ha 12% felett elfelejtettem töltőre dugni, akkor lemerülhetett éjszaka. Sajnos kínai mivolta miatt alapból root-olni kellett és a Google cuccokat úgy kellett felerőszakolni rá. 2,5 év elteltével senki nem használta én meg nem fogok annyi időt szánni a dologra, hogy rendszeresen saját ROM-ot mod-oljak. Kénytelen voltam tovább lépni, amikor az aktuális ROM idővel felbukkanó kritikus hibáira kijött új ROM-mal nem ment mind a két SIM kártya.
Most sem tudtam még megszokni az új telefonom. Egy csomó mindent jobban szerettem az előzőn és látom, hogy sosem fogom ezt a telefont úgy kedvelni, mint a régit. Hiányolok 1-2 dolgot. De kétségtelenül pofon egyszerű root-olni és nem utólag kell rá felbaromkodni a Google cuccokat és levakarni a kínai vackokat. Azért kínai vackok még így is vannak rajta.
Na szóval múltkor utazás közben pötyögtettem és rájöttem, hogy a Titanium Backup nem működik megfelelően és még nem is csinált egy mentést sem. Legalább 20% volt a telefonban. Elindítottam egy mentést, majd elaludtam. Elszámoltam magam. Reggel természetesen meg sem mukkant. Beindítva a telefont nem akartak menni a dolgok. Az alkalmazások akadoztak, lefagytak. Hamar rájöttem, hogy fájl rendszer korrupció esete forog fenn. Szerencsére nem rendszer partíció volt az áldozat. Hanem az SD kártya. A korrupt SD kártya aztán visszafogta a telefont és mindenféle rejtélyes tüntetet okozott. Most szembesültem az exFAT töketlenségével. Linux alatt nincs egy épkézláb eszköz a javításra. Csak detektálni lehet. Windows 7 Pro 64bit sem birkózott meg a feladattal: sem grafikus felületen, sem parancsorból. Az adatok jó részét még le tudtam menteni és után jött a formázás. Próbáltam Windows alól és Linux alól is, exFAT-ra és FAT32-re is. Volt hogy már a formázás sem sikerült, volt hogy lefutott. Felületi teszt szerint nincs hiba. Ennek ellenére már az első fájl másolásánál is elakad. Windows és Linux alatt is. A kártya egy 64Gb-os Samsung EVO. Nem használtam sokat és nem volt kitéve nagy írásmennyiségnek sem. Kifogytam az ötletekből. Hogy lehetne újra használható állapotba hozni a kártyát?
Szóval ott tartunk, hogy egy megszakadt fájlművelet kapcsán egy exFAT-re formázott SDXC kártya olyan állapotba tud kerülni 2016-ban, hogy még formázással sem lehet gatyába rázni. Egy egyszerű user az adatai jó részét is elvesztette volna. Illúzióim nincsenek, de ez kiábrándító.
Most egy 32Gb-os Samsung Pro SDHC kártyával újra működik.
Bárkinek van ötlete a nyamvadt exFAT-os SDXC kártyával kapcsolatban, az jelezze. Köszönettel: Dw.