Blogbejegyzések

az elmü vicc

Mióta az ELMÜ-nek van netes formja, jó fiúként minden hónap elsején lejelentem a két villanyóra állásomat.

Aztán kijön a számla 4 sorral, amiből kettő "bejelentés" kódú, kettő meg "becslés".

Most felhívtam őket, hogy ugyan már mi ez? Az ügyintéző először lebaszott, hogy biztos én vagyok az oka és becslős módszerben állapodtunk meg. Mondtam, hogy lehet, bár meglepne, de ez esetben szeretnék bejelentős számlázásra váltani. Aztán bevergődött a számlázó rendszerbe és közölte, hogy nem kell váltanom, mert bejelentős vagyok. (A lebaszásért persze nem kért elnézést...)

Spam freemail módra

Régen azt hiszem a citromail volt az, amelyik a levél elejére tette a spamet, na az se volt semmi, de ez is durva.

Lehet nagyon lemaradtam, de nekem most tűnt fel valami, ami egyben nagy ötlet, ugyanakkor szerintem etikátlan, és nagyon zavaró. Szóval én most vettem észre, hogy a freemailes levelek végén a spamet most már nem egy vonallal választják el, hanem az "Ui.:" stringgel, mintha a spam is a levélhez tartozna.

PunBB 1.3 beta "Extensions system"

Tavaly az akkor még alpha állapotban leledző 1.3 verzióról készítettem egy bemutatót, és akkor egyedül az Extensions szekcióról nem tudtam érdemben mutatni semmit. Ezt a hiányt szeretném most pótolni.

A mostani alany becsületes nevén PunBB 1.3-dev_r1583 betán túli svn verzió.
Szerencsére a közösségből néhányan már elkezdték portolni az 1.2.x sorozathoz készült modokat. Punres.org-on, valamint hivatalos fórum 1.3 BETA Talk szekciójában lehet ezeket fellelni.

Szóval az extensions system lényege, hogy a forráskód szétgányolása nélkül lehessen módosítani a működést, vagy teljesen új képességekkel felruházni kedvenc fórumunkat. Dokumentáció híján (én legalábbis nem találtam) csak a már elkészült kiegészítők kódját lehet nézegetni.
Egyszerű a felépítésük: egy mappában van 1 xml és egy-több php, css, stb fájl. Ezt a mappát a ./extensions mappába kell másolni.
Aki ért a php és xml-hez (tehát nem én :) az szerintem gyorsan rá fog jönni a működésére.
A fejlesztői blog szerint készül egy kifejezetten a kiegészítők gyártásához tervezett egyszerűbb program.

Arch Linux : Április 1.

Az első április elsejei tréfa aminek ma majdnem bedőltem.

Important Notice for English Archers

Over the past two months, great discussion has passed on the private development list, and we have come to the conclusion that keeping Arch as a primarily English distro is a disservice to our largest user-base. As such, we have decided in majority vote to change the official, primary language of Arch Linux to German.

Please bear with us during this transition - we are working closely with archlinux.de to facilitate the switch, at which point we plan to merge the websites. Knowing the great community behind Arch, we are sure a community project will arise quickly to fill the small void left when we completely discontinue the English site.

Figyelmes spammerek

A spammerek tényleg azt szeretnék, ha elolvasnánk a leveleiket. Ezért még figyelmeztetik is az elavult, HTML-formátumot nem ismerő levelezőprogramokat használókat, ....

vagyonosodási vizsgálat :)

Hát nem aranyos?

Az erdőben elterjed a hír, hogy az APEH vagyonosodási
vizsgálatot tart. A Csiga kapja az első fülest, és
izgatottan kóvályogni kezd az erdőben. Összefut a Rókával,
aki meg is kérdezi tőle, hogy mi ez az izgalom. A Csiga el
is mondja a Rókának, hogy jön az APEH, és vagyonosodási
vizsgálatot tart.
- És miért aggódsz? - kérdezi a Róka.
- Miért aggódok? Hát mert nekem is van házam, az asszonynak
is van háza, sőt a gyerekeknek is van háza!
- Én nem aggódok - mondja a Róka -, mert nekem csak egy odúm
van.
- És a bundád, meg az asszony és a gyerekek bundái?
A Róka is idegesen kezd szaladgálni az erdőben, amikor
összefut a Gólyával. A Gólya is érdeklődni kezd, hogy mi
van. A Róka elmondja, hogy jön az APEH, és vagyonosodási
vizsgálatot tart az erdőben.
- És miért aggódsz? - kérdi a Gólya.
- Miért, miért? Hát nekem is van bundám, az asszonynak is
van bundája, és a gyerekeknek is van bundája!
A Gólya nyugodtan mondja a Rókának:
- Mivel nekem tollam van, nem kell aggódnom.
- Nem kell aggódnod? - kérdi a Róka. - És hogy magyarázod
meg azt, hogy fél év itthon, fél év külföldön

webpage encodig statisztika

Mint ígértem tolok fel pár eredményt.
Feladat valami olyasmi volt, h netről letölteni lapokat, amikre egy adatbázisból kerestünk rá, mindenféle szempontból. A dolog érdekessége, hogy ugye nagyon nem mindegy, a karakterkódolás. Ezért a letöltés valahogy így nézett ki:
1, megnézem, milyen kódolást küld a szerver a headerben
2, amennyiven 1 null volt, akkor kiparzolom a meta tagből
3, encoding lib (ez valami olyasmi amit a firefox is használ)
4, ha még mindig null, akkor 8859_2 -re a kódolás.

nyílván egyszerübb lett volna, ha egyből az encoding libet használom, de először az 1-2 lépéssel próbálkoztam, ám annyi volt a helytelen kódolás, h később muszáj volt még valamit tenni.
Ennek megfelelően pár adat:
3135 keresés történt
1805 esetben volt legalább 1 találat
352 kellett az encoding.jar használni
199 esetben lett az alap 8859_2 kódolás
Vagyis nagyjából az esetek 30%-ban volt rosszul konfigolva a webszerver, vagy volt hanyag az oldal készítője. Kicsit soknak találom.
Későbbiekben lesz még yahoo google összehasonlítás is. :-)
Most jutott eszembe, h jó lett volna, a megtalált kódolásokról is valami statisztikát vezetni...

Nyerj egy Apple MacBook Air-t!

Gyorsan kirakom a hírt hátha más is úgy gondolja, hogy nem kéne lemaradni a lehetőségről.

Szóval a hír innen: http://itcafe.hu/hir/apple_jobs_macbook_air_magyarorszag.html

Tömören: Steve Jobs úgy gondolta, hogy a kis magyarokat meglepi egy kisebb reklámkapmánnyal és a MAC-et ismerők között 1000 db Macbook-ot sorsol ki, ha már ennyire nagy fanok is vagyunki mi. Lényegében ezzel reagálva a multkor "magyar embernek magyar almát" kezdeményezésre..

#Note: Senki ne felejtse el, hogy Április 1 van :))))))

index.hu túlterhelt?

Internal Server Error

The server encountered an internal error or misconfiguration and was unable to complete your request.

Please contact the server administrator, support@mail.index.hu and inform them of the time the error occurred, and anything you might have done that may have caused the error.

More information about this error may be available in the server error log.
Apache/2.2.3 (Debian) mod_fastcgi/2.4.2 Server at index.hu Port 80

10 nap Japánban

Láttam, sokakat érdekelhet a téma, ezért leírom: Ma délután 15 órától előadás lesz az iskolámban 10 nap Japánban címmel. Jó lesz, és kevesen lesznek, szóval gyertek és hozzatok még egy embert :)
Cím: Fazekas Mihály Gimn.
1082 Budapest, Horváth Mihály tér 8.

Printerbigyó

Elkészült az új kapcsrajz, és a nyákterv is. Kegyetlen kínlódás ez a kicad. Az autorutere gyakorlatilag vicc. (Nem is használtam:s)


Mostmár nincs értelme nekifognom lemarni, mert hamarosan indulnom kell. Szóval ha valaki talál benne hibát most szóljon, amíg nem martam le:) Köszönöm:)

A szélhámosság tanult vagy velünk született tulajdonság vajh?

Ezen a kérdésen rágódtam ma, illetve erről (is) beszélgettünk ma a férjemmel.

Történet úgy kezdődött, hogy szombaton színházba mentünk Zalaegerszegre. Körmend után nem sokkal egy stoppos állt az útszélén. Felvette a férjem, hisz ilyenkor mindig eszébe jut neki és nekem is hogy anno még mi is mennyit stoppoltunk. Annyira jó buli volt.
Ma már kevesebb stoppost látni bár ha egyedül megyek kocsival mindig vágyom arra hogy bárcsak álljon valaki az útszélén hogy felvehessem (beszélgető partnernek) :))

No aztán ennek a srácnak be nem állt ám a szája Zegig. Több mint fél órás az út.
Előadta az életét és hogy ő egy kidobó srác, karatemester 5 danos világbajnok. Mutatott is nekem gyorsan egy fénymásolt fényképet magáról (?) Előadta hogy Ő az edző, Szombathelyen és hogy BMW-je van, meg hogy őrá mennyire buknak a csajok és a nők.

hu.openoffice.org redesign

Lecserélték az összes *.openoffice.org site alatt a css-t, nem volt mit tenni, megit széthackeltem a http://hu.openoffice.org-ot, hogy minden magyarul jelenjen meg, és ne essen szét.

Közben láttam, hogy a sok szöveg, ami az évek során keletkezett, jócskán avul. Pár dolgot cseréltem, de örülnék, ha másnak is lennének ötletei, hogy mire változzon a tartalom. Nyitottam a kérdésnek egy fórumot: itt.

Arany és Verespatak

Ma láttam egy filmrészletet a verespataki aranybányáról a Spektrum tv-n.
Megdöbbentő volt látni egy idősebb bácsikát, aki az aranyat olyan átoknak érzi hogy már a jegygyűrűjét sem viseli. No Comment.