Úgy jó nyolc évvel ezelőtt kirámoltam a szobámat takarítási, festési céllal. A több köbméternyi könyvet, vázlatrajzot, elektronikai hulladékot, és egyéb IT cuccot felrámoltam a használaton kívüli galériára, mondván,egyszer majd szétválogatom. Aztán jött az élet, és úgy hozta, hogy két héttel ezelőtt sikerült komolyabban nekiállni a válogatásnak. Az instant nosztalgiafaktoron kívül realizáltam, hogy majd kétszáz, korábbi archiválásból származó CD és DVD-vel állok szemben. A DVD-k és a papírok szelektálása során észrevettem egy tendenciát. Úgy 2000-ig majd minden, akkoriban fontosnak tartott dolgot nyomtattam, jegyzeteltem, beleértve weboldalakat is. Aztán 2003-2004 magasságáig szép lassan csökkent a nyomtatott oldalak száma, miközben megnőtt a digitális dokumentumok mennyisége. Végül 2008-tól mind kevesebb adatlapot és doksit mentettem le. Egyértelmű, hogy a tendencia mögött a net és az azon fellelhető anyagok elérhetősége áll, ugyanakkor kitűnt adott neten elérhető információk miképp tűnnek el.
Az adathordozók stabilitásában is jól látható az adatsűrűség növekedésével annak a romlása. Míg a majd húsz éves írott CD-k olvashatóak maradtak, addig az 1-2 éves DVD-k között akadt jó pár ahol a mentett adatok múltidőbe kerültek.
A hardveres selejtezés során bontásra kerültek egy tucatnyi CD és DVD meghajtó, ahol megtekinthettem a flashmemóriák hatalomátvételét a EPROMok felett, a cache nélküli meghajtóktól, az EDO és SDRAM-okon át a DDR memóriákig történő váltásokat. Mechanika tekintetében nem sok változott az évek során a meghajtókban.A Sony ugyanazzal a felépítéssel gyártotta a meghajtóit a 90-es évek vége óta. Egyedül az OKI meghajtó volt üdítő kivétel, ők nem tököltek, full metál kivitelű meghajtót építettek.