Blogbejegyzések

Koncert: Kaukázus

Ma este voltam a Dürer kert-béli Kaukázus koncerten. Már egy pár alkalommal terveztem, hogy ismét megyek a koncertjükre, de ez valamiért mostanság mindig meghiúsult, sajnos. Ám ma, erőt és kedvet is éreztem magamban, hogy miután a szomszédasszonyomat karácsonyi ajándékkal – egy puzzle-lel – lepem meg még legyen energiám a fél tizenegykor kezdődő koncertre is. Mivel a közlekedéssel nem akartam sokat bíbelődni, tekintve hogy hazafelé jövet, ilyentájt óránként járnak az éjszakai járatok a Belváros-Hegyvidékfalva viszonylatban, inkább kocsiba szálltam. Annak minden előnyével és hátrányával egyetemben. Tapasztalnom kellet, hogy végre itt a tél, már ha a hideget nézzük. Talán egy kis enyhülés mellet még a hó is beköszönhet a nem túl távoli jövőben.
A koncert már tartott mikor odaértem, az élmény hasonlatos, mint amikor az diák elmegy az osztálytársaiból verbuválódott zenekar koncertjére. A számokat nagyjából kívülről vágja a nebuló, a terem tele van 12 vagy annál tapasztaltabb fiatalok népes hadával, szemre úgy háromszázzal. A szövegek továbbra is hol komolyak, elgondolkodtatóak, néha viccesek, de szerencsére a zene – bár nem túl komplex , de mégis igényes – jól kiszolgálja a szöveget. Az énekhang is ebben a kamaszkorra jellemző hangszínben mutatkozik – máshogy nem. Csipetnyi trágárság, ami – bár engem zavarni szokott – itt még a pont elmegy kategóriába tartozik... A legtöbb nóta szövege és nótája okán is szerethető, kedves – vagy mindenesetre nekem tetszik. Néhány azonban számomra már túlontúl leegyszerűsített.
A ez első pár sornyi ember kívülről vágja az összes számot és akár az elsőkoncertséget is befüllentik. A színpadon látványos alkoholfogyasztás, a számok közti átvezető szövegek – érzésem szerint – mert egy ilyen komoly zenekarnál persze hogy ilyen is kell jelleget mutat.
Mindent összevetve megint egy Kaukázus koncert, megint jól éreztem magam.

WICD - alternatív hálózatkezelő

Elég sokat használtam, és sokszor szenvedtem a Gnome Network Managerrel, hogy inkább másik alternatíva után nézzek. A Kubuntuban használt knetworkmanager sem nyerte el tetszésemet, viszont a Linux Mintben használt wicd egyszerűen tökéletes volt (még ha másban nem is felelt meg az a disztró). Egyszerű, elegáns, benne van minden olyan funkció, amit a többiből hiányoltam.

Érdekel? Akkor kattints ide a folytatáshoz...

Hardy Heron - több csicsa és szöveges konzol

Érdekes dolgot vettem ma észre - a szöveges konzolok helyén csak nagy feketeség fogadott, azaz pl. Ctrl-Alt-F1-re csak sötét képernyővel válaszolt.
Szerencsére innen vissza lehetett jutni a grafikus felületre (Ctrl-Alt-F7 nálam), tehát nem fagyásról volt szó.
Mostanában nem nagyon volt szükségem szöveges konzolra, de akkor is zavart, hogy nincsen. Nem értem, mikor tűnhetett el.

Are you Giulio? :)) (Dzsúlió)

Olyan volt az első találkozásuk akár egy romantikus filmjelenet. Simán egy mobiltelefon szolgáltató reklám jelenetébe is beleillettünk volna. :))
Küldtem neki egy SMS-t, hogy van egy kiadó lakásunk, pár paramétert írtam róla. Ami hirelen angolul eszembe jutott.

10 perc múlva felhívott. Ott áll a városunk temploma előtt. :) Meglepődtem. Oké hogy én is gyorsan reagálok dolgokra, de ennyire :) No meg hogy pont a templom előtt. Lehetett volna bárhol.
Oké, mondtam neki hirtelen: 2 perc múlva ott leszek. Ennyit mondtam. Kérdezhettem volna hogy milyen ruhát visel, hogy is néz ki. De rájöttem pillanat törtrésze alatt, hogy egyáltalán nem biztos hogy megértem a telefonba ha ő most pontos leírást ad magáról.
Az jutott eszembe ha annyira nem találunk egymásra, megcsörgetem a mobilját. Akinél telefoncsörgést hallok ő lesz Giulio.
Vasárnap volt, mise vége. Sokan voltak a templom környékén. Odamentem kocsival.

How to use SSH Via HTTP Proxy using Corkscrew in Ubuntu

If you want to ssh your vps server or your home computer from your work place (assuming you are using http proxy).You need to use Corkscrew.corkscrew is a simple tool to tunnel TCP connections through an HTTP proxy supporting the CONNECT method. It reads stdin and writes to stdout during the connection, just like netcat.

Full Story

pv (Pipe Viewer) - Shell pipeline element to meter data passing through

pv (Pipe Viewer) can be inserted into any normal pipeline between two processes to give a visual indication of how quickly data is passing through, how long it has taken, how near to completion it is, and an estimate of how long it will be until completion.To use it, insert it in a pipeline between two processes, with the appropriate options.

Full Story

Nem tudom, mit írjak ide most

Voltunk otthon, szüleimnél ebédelni. Mondjuk ezt szinte minden vasárnap megtesszük, de mégis...
Sógorom valószínűleg másnapos lehetett, mert mindenért morgott. Végül a húgom a kezébe nyomta a keresztlányunkat, altassa el, addig is nyugalom lesz. Ebéd után hugi és anyám indultak a Tescoba bevásárolni. Gondoltam, addig a kisszobában felrakom a képeket, végül a keresztlányunk és a kis szoba között van még egy szoba, elég hangszigetelés lesz az. Erre sógorom berakta a középső szobába Sárit, hogy lehetőleg sehol ne tudjak szögelni... Úgyhogy következett két óra levegőmasszírozás...
Édesapám igazán értelmes ember, de néha olyan dolgai vannak, hogy hajam szála égnek áll. Vegyestüzelésű kazánjuk van, eddig fával fűtöttek. Most apám vett szenet is. Na vajon mennyit? 11 kilogrammot! :) Úgyhogy most darabra rakját a szenet a tűzre a fa mellé. :) Anya kérdezi: Miért pont 11 kilót vett? Válasz: Mert a 11 prímszám. :)
Mikor hazaértünk, látjuk ám, hogy a törpehörcsögök szakmát tanultak. Mici lakberendező, mert szépen elrendezett mindent az akváriumban, és folyamatosan rendezi most is. Cunci meg ácsnak készül vagy szúnak, mert az ágyát rágcsálja alulról kezdve. De lehet, hogy autószerelő, mert hanyatt fekve csinálja, derékig az ágy alatt. :)
Mellékesen Cunci újra alkotott az éjjel. Először rájött, hogy a száraz almahéj a kerekében igazán izgalmasan zörög. Ekkor még ébren voltam, úgyhogy elég hamar kiemeltem tőle. Ezután arra riadtam fel, hogy iszonyatosan zörög a doboza. A kerekébe belehányt egy valag forgácsot, amitől az nem bírt mozdulni, ezután felmászott rá, onnan a doboz szélére, és onnan a kezmebe, mert még időben odaértem. Feleségem megjegyzése (mert erre ő is felébredt): Olyan ügyes volt, jutalmul engedjük egy kicsit szabadon! Ebbe nem mentem bele, mert egyrészt nemrég volt szabadságon, másrészt az is négy napig tartott... :)
Egyébiránt:
Korpiklaani - Happy Little Boozer
Egy kis népzene. :)

KVM >= 79: Lassulás vagy metadata sérülés qcow2 használatával?

A KVM 79 és annál újabb verzióiban levő qemu kódban regresszió figyelhető meg qcow2-es formátumú image fájlok használatával.

Nálam 2.6.27.6-os kernelről 2.6.28-as kernelre frissítve jelentkezett a regresszió sajnos metadata sérülés formájában.

A probléma legegyszerűbben úgy látható, ha pl. üres qcow2-es image fájlt használva, partícionálni szeretnék az üres disket. Az új partíciós táblát hiába próbáljuk menteni, visszaolvasáskor is üres marad. Különböző cache paraméterekkel játszhatunk, aminek köszönhetően vagy a korábbi qemu kód disk átviteli sebességének 10%-át érhetjük el vagy a fenti hibát reprodukálhatjuk sikerrel.

2.6.28-as kernel és az iwlagn modul hibaüzenete

2.6.28-as kernelre frissítve Intel 4965-ös wireless eszköz használatával az alábbi hibaüzenet és ennek ismétlődése fogadott:
iwlagn: Can not allocate SKB buffers

Bugzilla bejegyzés és patch itt.
Vagy gitből.

A patchelés után nem jelentkezett többet a hibaüzenet.
Hátha másnak is hasznos, aki kézzel forgatott vanilla kernelt használ.

Valami amerika 2

Ma este a feleségemmel és apósommal megnéztem.
Erről a filmről több dolgot lehet elmondani:
-Jó film, sőt a legjobb amit ebben az évben láttam.
-A legjobb 2. rész amit valha láttam, sőt, bőven übereli az 1.-t.
-Ha azt is hozzávesszük, hogy MAGYAR film akkor még inkább...
-Szarrá röhögtem magam...
-Még a film végére bevágott reklámokat is nagyon jól emészthetővé tették a szerzők sajátos humorával.
Szóval, le a kalappal, gratula, és még sok sok ilyet a nagyszerű magyar filmipartól!

Szombat esti láz

Sok ismerősöm tudja, hogy szeretek táncolni. Sőt, általában sokat is járok, ha időm engedni. Mindig is kérdezték, nézem-e a Szombat esti láz című TV-s vetélkedőt. Rendszerint nem, mert ilyenkor a Szombat esti láz nevű zenés, táncos szórakozóhelyen vagyok, ahol a hagyományos társastánchoz illő zenét húznak. Ma azonban nem leszek a Szombat esti lázban sem, mert a szervezők más programmal készülnek: Előszilveszteri bál az Európa-hajón