Blogbejegyzések

Modern CPU-k és a fogyasztás

Este jól összevitatkoztam pár ismerőssel. Éppen most jött rájuk a "spórolunk a villanyszámlán bármi áron" mozgalom, aztán cserélnek fűt-fát. Nyilván téma lett az új gépem, hogy biztos rengeteget fogyaszt meg egyébként is. (Képek, kisebb elemzés majd a jövő héten) Utánakeresgéltem, első körben egy i7-3820-asra, merthogy valószínűleg több review lesz hozzá, főleg úgy, hogy valami VGA kártya is van mellette.

Ott ilyen idle 70-80W körüli és terhelés mellett 160-190W körüli értékeket találtam a neten.

Ami azonban érdekes volt:

http://www.abxzone.com/forums/showthread.php?t=121678

Kár volt megjavítani, ami működött

Július elején írtam arról, hogy a T unszolására lecseréltem a majd' 10 éves ADSL modememet és a TP-Link TL-WR1043ND routeremet egy mosogatószivacs formájú valamire.

ZTE ZXV10 H201L eleje
Az "izé"

Egy hónap alatt 3-4-szer kellett újraindítani (nem érdekelt, hogy miért nem megy, szartam bele, az újraindítás után ment a net). A WiFi jelerőssége (talán nem meglepően, mivel nincs külső antennája) gyengébb volt TL-WR1043ND-jénél (aminek 3 külső antennája is van). A T-s megoldásnak a szoftvere buta mint a föld, ami annyira nem is érdekelt volna, ha működött volna rendesen.

A félelemem, miszerint nem kéne megjavítani azt, ami majd' 10 éve működik, beigazolódni látszik. Leszereltem a 'csába, és visszatettem a régi cuccot. Azóta - kb. egy hete - zéró probléma. Egyelőre marad a régi cucc.

Új URL-k az Apache OpenOffice honlapjain

Az Apache OpenOffice honlapjainak ismert URL-i mellett rövidebb változatok jelentek meg.

A fórum ismert címe mellett
http://user.services.openoffice.org/hu/forum/

mostantól használható a rövidebb is:
http://forum.openoffice.org/hu/forum

Mindkét cím azonos IP címre mutat, egy nem meghatározott ideig mindkét cím működik.

Többi szolgáltatásnál is hasonló változásra került sor:

Wiki: http://wiki.openoffice.org/wiki/Main_Page (korábban wiki.services.openoffice.org)

Kiterjesztések: http://extensions.openoffice.org/ (korábban extensions.services.openoffice.org)

Zentyal folyt

A beépített dns szervere tetszik. A srácok gui elmebaja elég meggyőző. Ami nem tetszik egyébként az pont a gui. A szervernek egyedül ezzel van problémája.

Most, hogy tesztelem a dns/dhcp szervert a dhcp-s cím helyett fixre váltottam. Az admin felület újraindításáig a dhcp szerver elegánsan elszállt. 2.3-asban ( a 3-as ág fejlesztői ága ) ezt már javították.
Amúgy kíváncsi leszek a samba4-re, hogy akarják árulni az beta szervert, de lehet hogy még a samba team-en is dob a projekt.

lefagyott

Na ilyen se volt még. Behalt az XP.
Úgy tűnik, ha jobb 5letem nem lesz, holnap mehetek be a leszervezett Balaton helyett. Távoli klienseken ha csinálni kell valamit, akkor bekapcsolva hagyják én belépek ssh-val szerverre majd port továbbítással localhostra rdesktoppal látom a gépet.
No ilyen még nem volt, de a távoli bejelentkezésbe belehal. Bejelentkező ablak után nagy üres képernyő és semmi.
Helyi rendszergazda (alapból tartományival játszom) belépésre távoli kijelentkeztetés elindul-t mond, majd beleáll.
Samba serverről küldtem rá egy net rpc shutdown -r -W tartomany -U "nev"%jelszo -I 10.0.0.26 -t mire közli, hogy sikeres de toszik a kliens ténylegesen újraindulni. Úgy érzem ezt most megszívtam.

Eladó Fekete Zaj bérlet

Egyik barátomat tegnap sajnos elcsapta egy taxis. Mivel 4 hétig nem járhat, így számára sajnos ugrott a Zaj.

Ha valaki még tervezte, hogy jön Zajra és kell neki bérlet, van egy eladó bérletünk.

(Ha valaki írna PM-et, dobjon már egy hsz.-t is ide plz.)

Akár +20 GB hely az Ubuntu One felhőben ingyé

Most jelent meg az Ubuntu One Blog bejegyzésében, hogy a Dropbox módszeréhez hasonlóan plusz helyhez lehet jutni előfizetés nélkül. Bár nem olyan népszerű a Canonical felhője, mint a Dropbox, ugyanúgy van kliens a népszerűbb asztali és mobil operációs rendszerekre, az ingyenes tárhely tekintetében alapból nagylelkűbbek és most már tovább is bővíthető, meghívott és beregisztrált ismerősönként fél gigával, összesen legfeljebb húsz GB-tal. Illetve a meghívott is kap +500 megát.
Ha valakinek még nincs U1 accountja és szeretne, továbbá nincs ellenére, hogy megszánjon még 500 mega tárhellyel, akkor ezen a referencián keresztül regisztráljon. Köszönöm. :)

Megjelent a Dojo Toolkit 1.8

Több, lényeges újdonsággal az 1.7-hez képest:

  • dojo/request: egy teljesen új API HTTP kérések kezelésére, XHR, node.js, iframe, script, XHR2 stb. támogatással.
  • dojo/router: új komponens a különböző kliens oldali "oldalak" útválasztásához
  • dojox/Calendar: egy sokrétű naptár widget
  • dojox/dgauges: keretrendszer a saját grafikus mérőeszközök (nem tudom, hogyan kéne fordítani a gauge-t) létrehozásához
  • dojox/treemap: újfajta adatmegjelenítő eszköz
  • dojox/mobile: 28 új mobil widget, pl. audio, video, grid layout, fastruktúra nézet stb.

.

Át akartak verni -- PayPal

Pár termékem hirdetem nemzetközileg is.
Minap kaptam egy levelet cornallaura@gmail.com email címről, hogy érdekli az egyik termékem (készülék+2 szoftver). Kérte, hogy mondjak árat és elkérte a PayPal accountom is.
Írtam neki, hogy 500EUR a vételár (amiben benne van a szállítási költség is) és természetesen megadtam neki a PayPal fiókom is. Pár perc múlva jött a válasz, hogy az ár korrekt, holnap küldi a pénzt. Ez már furcsa volt, hogy 2 levélváltást követően azonnal meg is rendeli a terméket, úgy hogy annak részleteiről egyik levélben se érdeklődött. Ma kapom a vevőtől a levelet, amiben már érdekes dolgot voltak leírva. Először ez a mondat ébresztett bennem gyanút:

"...you should send the shipment details like the SHIPMENT SCAN RECEIPT AND THE SHIPMENT TRACKING NUMBER for them to be able to use the shipment confirmation to Activate your account..."

Google AdSense hogy ... "aranyozd be a napomat"!

Csak úgy "lenaplózom" ezt is a Facebook után már nem lep meg és különösebben nem is érdekel, csak hátha másnak jó lesz majd az infó.

Tehát Aug. 13.-n kaptam egy levelet a Google-Adsense-Noreply-től ;-)

Tárgy: "Letiltottuk a Google AdSense hirdetések kiszolgálását a webhelyére"

Üdvözöljük!

Értesítjük arról, hogy egyik webhelye jelenleg nem felel meg az AdSense programszabályzatának, és ennek eredményeképp webhelyén letiltottuk a hirdetések megjelenítését.

[i]Probléma azonosítószáma: 17399172

A hirdetések megjelenítését a következő webhelyen tiltottuk le:eu.blackpanther.hu

Építsünk workstationt #2

Néhány apróbb bonyodalom ellenére végre bepottyant egy jó nagy és egy nem annyira nagy dobozka, benne egy valag alkatrésszel. Házat már jól megvizsgáltuk, szép darab.

Azt hiszem, este legózás lesz otthon. Már ha sikerül megoldani - egyelőre úgy néz ki, hogy igen - , hogy valahogy hazavigyem, mert a ház doboza (80x70x35 cm) igencsak meghaladja mind a biciklin, mind a kézipoggyászként szállítható méreteket. :)

Facebook és a Java (pontosabban a JVM)

Sokan emlegetik a Facebookot akkor, amikor PHP-s weboldalak teljesítményéről, meg magáról a PHP platformról van szó. Azonban elfelejtik azt, hogy a Facebook kényszerült arra, hogy elkészítse a HipHop-ot, és most úgy néz ki, ezt is egy JVM-mel cserélik ki, a PHP-s kódokat JVM-en fogják futtatni. Kíváncsian várom az eredményét a dolognak. Azt tudni lehet, hogy a twitternek megérte Java alapokra helyezni a keresőjét, 3x-os latency csökkenést értek el tavaly.
Forrás: http://nerds-central.blogspot.hu/2012/08/facebook-moving-to-jvm.html

"A" kategória kalandok #8

(Folytatás innen.)

Tegnap kértem a körzeti orvosnál egy papírt arról, hogy vezetőképes vagyok. A mostani jogosítványom egészségügyi érvényessége 2 év múlva járt volna le. Mákom van, hogy most megcsináltam az "A" kategóriát, mert így 2022-ig kapom meg a jogosítványt. Viszont ha csak 2 év múlva mentem volna meghosszabbítani, akkor már elmúltam volna 40, és 40 fölött már csak 5 évre adják, azaz 2017-ben mehettem volna újra. Az orvosi papír 6800 Ft.

Most már minden papír megvolt ahhoz, hogy felkeressem az okmányirodát. Múlt héten kértem időpontot interneten, így elvileg várakozás nélkül intézhettem volna a dolgomat:

A(z) xxxxxxx ügyszámon, 2012.08.14/ xxxxxx foglalási számon bejegyzett ügy a(z) GYŐR-i Okmányiroda Vezetői ablakánál 2012.08.14 08:15 időpontban soron kívül intézhető. Az iroda címe: 9022 GYŐR CZUCZOR GERGELY út 40 Felhívjuk figyelmét, hogy az ügy intézéséhez az alábbi iratok szükségesek: - közlekedési hatóság által kiállított vizsgaigazolás, - a személyazonosság igazolására alkalmas okmány (személyazonosító igazolvány, vagy útlevél), - lakcímigazolvány, - egészségügyi alkalmasságot igazoló orvosi vélemény

Adatbányászat

Az egyik ügyfelem küldött az előbb egy születésnapi üdvözlő üzenetet. Ez tök jó, de azért furcsa, mert ötletem sincs, hogy honnan tudhatja, hogy mikor van a születésnapom. Rákérdeztem nála, erre küldött egy screenshotot, amiben az Androidos telefonja naptárában ott virít sötétpirossal a "születésnap" bejegyzés.

Nyilván a google van valahol a dologban, de azért kiváncsi lennék rá, hogy:

1.) honnan termelte ki ezt az információt?
2.) ha már kitermelte, miért tette publikussá az én tudtom nélkül?

- iwiw regisztrációm nincs
- facebook regisztrációm nincs
- google+ (vagy hogy hívják?) regisztrációm nincs
- semmi egyéb közösségi b.szás regisztrációm nincs
- youtube regisztrációm nincs
- skype regisztrációm van, de ott nincs megadva a születési idő
- "sima" google regisztrációm van a webmaster toolshoz, de ott aligha adtam meg születési időt, ráadásul oda belépve most nem is találok olyan opciót, hogy születési idő.

olimpia & dopping

ahhoz azért erősen amatőrnek kell lenni, hogy ennyire magas lebukási faktorral ne állítsanak "le" időben egy sportolót és ne hagyjanak időt az ürülésre. habár már ezzel sem játszadoznék, mivel pár év múlva egy komolyabb teszt jó eséllyel jelezheti a turpisságot.

de most tényleg. már a vérdoppingot is pöccre szűrik évek óta, nem is tudom mit reméltek egy mezei ~piacos steroidtól. még jó, hogy nem verseny előtt két hónappal nyelt mondjuk Nerobolt: retro érzés is lett volna a dologban, mivel ezt mondjuk már 10 éve "szagról" felismerik.

hír itt @ olimipiahirek

A kerékpárzár jól bírta!

A kerékpárzár bírta!

Azért a jó minőségű kerékpárzár tényleg megéri az árát :D Ma fagyizni voltam bringával, amikor ezt a lomot vettem észre a Révfalusi híd lábánál, a fagyizó mellett. Nem tudom, hogy mi kell ahhoz, hogy valaki ennyire magára hagyja a cuccát. Mindenesetre aki esetleg nem tudta, hogy hol zárta le és a mai napig keresi, megtalálja itt.

Synology DS411j PSU hiba

~ 1 éve használom, belefutottam az ismert PSU hibába, egy idő után, ha kikapcsolom nem indul már el 3 disk-el a doboz, csak üresen.
Nyitottam Synology-nál ticketet pénteken, ma már itt volt az e-mail, hogy konfirmáljam a címemet és küldik a cserét.
Így kell egy supportnak működnie.

Nem úgy mint a Wh****ol Mo. ügyfélszolgálata, akik 5 hete nem hajlandók válaszolni egy levélre, ami nélkül nem tudjuk kicseréltetni a hibás elektronikai panelt garanciálisan, ergo kb 6 hete kézzel mosunk!

filmek

több filmet néztem mostanában, az egyik volt a One Day. már arra gondoltam, hogy a fenébe megint egy halivudi hepiend lesz, de aztán nem. hasonló témájú A halászkirály legendája.

mókás a Tűz van babám -közelebb vigyük a tűzhöz?- (az Őfelsége pincére voltam azért könyvben jobb) és nagyot nevettem a Fekete tulipánba belenézegetve, mikor a hadvezér megtudja, hogy a fekete tulipán végez vele megörül hogy bekerül a történelemkönyvbe, erre inni kell és azt mondja: sokáig fogok emlékezni az utolsó napomra.

a Diploma előtt kiváló (nem tudom az Éjféli cowboy van-e ilyen jó) és ha már alant említve volt Kuroszava, akkor hamarosan megérkezik a kölcsönzőből a Seven samurai és Derszu Uzala. egyúttal ajánlanám a Csungking expresszt.

TangiBot avagy az open-source visszanyal

3D nyomtató jó játék, csak épp borsos az ára még akkor is ha csak olyan barkácsverziót vesz az ember, mint mondjuk a Makerbot Replicator. Ennek az oka leginkább abban keresendő, hogy ezen termékeknek szűk a piaca, tipikusan nem olyanok, amik minden háztartásban fellelhetőek vayg épp nélkülözhetetlenek. Ennek hatására az árat elsődlegesen a gyártók határozzák, meg és ahogy lenni szokott ilyen esetben, jó vastagon is fog a ceruzájuk.
Ezt unta meg Matt Strong és indított Kikcstarter kampányt az általa fejlesztett, olcsósított 3D nyomtatóra. A csavar dologban, hogy a nyomtató nem más, mint fenn említett Makerbot Replicator egy az egyben-i klónja. Miért lehetséges ez? Mert annó a MakerBot Industries úgy kezdett el terméket gyártani, hogy vett egy lézervágót és összeollózta különféle open source 3D nyomtató projectek (RepRap) komponenseit. Ezzel nem is volt gond, míg jóformán egyedüliek voltak a piacon, és jó kisfiúként nyílttá tették a saját termékük terveit is. Innen kezdve gyártóként, nincs jogi alapjuk, hogy támadják Strongot, mindaddig amíg az szintén nyílttá nem teszi a TangiBot terveit.Innen kezdve, csak abban reménykedhetnek, hogy Strong bácsinak nem jön össze a kampányban a pénze, különben vége lesz a jól tejelő kis üzletüknek és bánhatják, amikor a házi feladat megcsinálása helyett, az olcsóbb utat választották.

Mobil terero a vonaton

Egyetemista leven eleg sokszor megjarom a Szombathely-Veszprem-Budapest tavot vonattal, kivancsi voltam milyen a terero a vonalon. Eloszor irni akartam egy kis appot, de googlevel ratalaltam a mytracks nevu appra. Ennek van egy SignalStrengthSampler nevu kiegeszitoje, kis reszeles utan mukodott is: ha van gps kapcsolat, egy percenkent letrehoz egy jelolo pontot amibe beirja a terero adatait. Kis feldolgozas utan atalakitottam az exportalt kml-et, hogy edge halonal piros, hsdpa halonal kek jelolo legyen. Eredmeny:

http://elbandi.net/mytracks/
(nehol sajna kihagyott a gps, pedig a telo az ablakban volt, ez van ha egy vasdobozban van a kutyu :D )

"A" kategória kalandok #7

A sikeres forgalmi vizsga után úgy volt, hogy csak négy nap múlva - azaz hétfőn - kapom meg azt a kategóriabővítésről ("B" -> "A", "B") szóló vizsgaigazolást, amellyel az okmányirodában kicserélik a jogosítványomat, de közben kiderült, hogy az oktató volt olyan rendes, hogy meggyorsította egy kicsit a folyamatot és már másnap, azaz szerdán este odaadta.