Terry Pratchett: a Halál és a szent ember
Részlet a Soul Music-ból (saját fordítás)
A szent ember a szent fa alatt ült, törökülésben. Kezeit a térdén pihentette. Szemeit csukva tartotta, hogy jobban koncentrálhasson a Végtelenre, és egy ágyékkötőn kívül semmit sem viselt - hogy ezzel is kimutassa megvetését a korongi dolgok iránt.
Egy fából készült tál hevert előtte a földön.
Idővel tudatára ébredt, hogy figyelik. Kinyitotta egyik szemét.
Egy alakot pillantott meg maga előtt pár lábnyira - alig kivehetően. Amikor később megpróbálta felidézni magában a történteket, biztos volt benne, hogy az alak.. valami olyasmi volt.. Nem igazán tudott visszaemlékezni a leírására, de biztos volt benne, hogy volt neki. Úgy nagyjából ilyen magas volt, és körülbelül.. határozottan ilyen..
ELNÉZÉST.
-Igen, fiam? - összeráncolta a szemöldökét. - Izé.. hímnemű vagy, ugye? - tette hozzá.
SOKÁIG TARTOTT, MÍG MEGTALÁLTAM. DE EBBEN JÓ VAGYOK.
-Igen?
AZT MONDTÁK NEKEM, HOGY MAGA MINDENT TUD.
A szent ember kinyitotta a másik szemét is.
-A lét titka: megvetni a földi dolgok rabságát, őrizkedni az anyagi értékek csábításától, végül rátalálni a Végtelenre, - mondta - és tartsd távol tolvaj kezeid a koldulótálkámtól!
Beszélgetőtársának látványával igencsak bajban volt.
MÁR LÁTTAM A VÉGTELENT. Mondta az idegen. NINCS BENNE SEMMI KÜLÖNÖS.
A szent ember körbepillantott.
-Ne bolondozz! Nem láthatod a végtelent! Mer végtelen.
DE LÁTTAM.
-Rendben. Na, és hogy néz ki?
KÉK.
A szent ember kényelmetlenül mocorgott. Ennek nem így kellett volna történnie. Egy gyors utalás a végtelenre és egy jelentőségteljes kézmozdulat a koldulótálka irányába általában megtette a hatását.
-Fekete - mormolta.
NEM. Mondta az idegen. LEGALÁBBIS KÍVÜLRŐL NÉZVE. AZ ÉJSZAKAI ÉGBOLT FEKETE, DE AZ CSAK AZ ŰR. A VÉGTELEN VISZONT, KÉK.
-És - feltételezem - tán azt is tudod, milyen hangot ad, ha egy kézzel tapsolunk? - mondta a szent ember gúnyosan.
IGEN. "CS". A MÁSIK KÉZ ADJA AZ "ATT"-OT.
-Nana! Ebben tévedsz - mondta a szent ember, újra szilárd talajt érezvén a talpa alatt. Meglengette vézna kezét. - Nincs hangja, ugye?
DE EZ NEM TAPS, HANEM INTEGETÉS.
-Taps volt. De nem használtam hozzá csak az egyik kezemet. Különben is, milyen kék?
CSAK INTEGETETT. EZT NEM MONDANÁM VALAMI FILOZÓFIKUSNAK. KACSATOJÁS-KÉK.
A szent ember lepillantott a hegytetőről. Tobb ember közeledett. Virág volt a hajukban, és valamit hoztak magukkal. Úgy tűnt, hogy egy tál rizst.
VAGY TALÁN EAU‑DE‑NIL /*mint a Nílus vize*/.
-Nézd, fiacskám - mondta a szent ember sietősen. Egészen pontosan mit akarsz? Nincs időm erre egész nap.
DE VAN, NEKEM ELHIHETI.
-Mit akarsz?
MIÉRT KELL A DOLGOKNAK OLYANNAK LENNIÜK, AMILYENEK?
-Nos..
NEM TUDJA, UGYE?
-Nem tudom pontosan. Nézd, a dolognak épp az a lényege, hogy rejtély maradjon.
Az idegen nem szólt semmit, csak bámult a szent emberre. Ettől az úgy érezte magát, mint ha átlátszóvá vált volna a feje.
AKKOR HADD KÉRDEZZEK EGY EGYSZERŰBBET. HOGYAN FELEJTENEK AZ EMBERI LÉNYEK?
-Felejteni? Mégis micsodát?
BÁRMIT. MINDENT.
-Ő.. izé.. nos, ez magától megtörténik. - a tanítványok már rákanyarodtak a hegyi ösvényre. A szent ember sietősen felkapta koldulótálkáját.
-Mondjuk azt, hogy ez az emlékezeted. - mondta kissé bizonytalanul megrázva. - Csak ennyi fér bele, látod? Ahogy új dolgok kerülnek bele, a régiek kiömlenek..
NEM. ÉN MINDENRE EMLÉKSZEM. MINDENRE. KILINCSEKRE. A HAJKORONÁN A NAPFÉNY JÁTÉKÁRA. A NEVETÉS HANGJÁRA. LÉPÉSEK ZAJÁRA. MINDEN APRÓ RÉSZLETRE. MINT HA CSAK TEGNAP TÖRTÉNT VOLNA. VAGY MINT HA CSAK HOLNAP TÖRTÉNT VOLNA. MINDENRE. ÉRTI MÁR?
A szent ember megvakarta csillogó, kopasz fejét.
-Hagyományosan, - kezdte - a feledés módszerei magában foglalják a belépést a Klaccsi Idegenlégióba, ivást valamiféle varázsfolyóból (persze senki nem tudja ez merre van), és mérhetetlen mennyiségű alkohol fogyasztását.
Ó, TÉNYLEG!
-De az alkohol legyengíti a szervezetet, és megmérgezi a lelket!
EZ JÓL HANGZIK.
-Mester?
A szent ember zavartan körülnézett. A tanítványok megérkeztek.
-Csak egy perc az egész. Épp beszélek valak..
Az idegen eltűnt.
-Ó, mester! Több mérföldet megtettünk.. - kezdte az egyik tanítvány.
-Fogd be egy percre, jo?
A szent ember kinyújtotta a kezét, a tenyerét függőlegesen tartva, és intett vele párszor. Mormolt közben a bajsza alatt.
A tanítványok egymásra néztek. Erre nem voltak felkészülve. Végül a vezetőjük talált egy csepp bátorságot.
-Mester..
A szent ember feléfordult, és ezzel fültövön vágta. Határozottan "csatt"-ant.
-Á! Megvan! - mondta a szent ember. - És most, mit tehetek ért..
Megállt a mondat közepén, ahogy az agya utólérte a fülét.
-Hogy értette azt, hogy "az emberi lények"?