Blogbejegyzések

DLNA-képes képkeret

Kéne. (Vagy nem?) Önmagamhoz képest is lassan belőttem a NAS-t és rajta minden vackot. TV és rádió lát mindent, és játszik (elég sok mindent). Node milyen má, hogy a TV-t bekapcsoljam a képnézegetéshez (bár tény, azon szép nagyban lehetne őket nézni). Szóval lehet, hogy valami ilyen bigyó is kéne. De szerintem ilyet csak horror áron lehetne beszerezni. Kéne valami hulladékárban (vagy sufniban elkészített) DLNA digital photo-frame.

Gazdasági látlelet

Az első touch-os telefonom egy Samsung GT-S3370 (aka. Corby) volt, ami írd és mondd 1.5 évig húzta. Ugye a szerződés 2 éves volt, a garancia pedig csak egy év, a telefon itthoni javítási költsége 8000HUF lett volna. Az már csak a diszkrét bája a dolognak, hogy a telefon piaci ára 9000HUF körül mozgott akkortájt. Mivel voltak más hiányosságai a telefonnak (pl. félig implementált bluetooth stack), ezért hosszú ideig a dobozában pihent a polcon. Aztán csak nem hagyott nyugodni a dolog és pár hete elkezdtem túrni a netet, touchpanelek után. Nos, a helyzet nem sokat változott a magyar alkatrész kereskedők még mindig 3-4000 HUF körül mérik a panelt. Nosza, ebayre fel. Első ingyenesen szállító kínai-t beklikkeltem, és 3 hét után, tegnap, meg is jött, szép pufizacsiban. Paypal lehúzással együtt volt 760 HUF. A csere volt összesen 3 perc, és öröm, boldogság.
Itt álljunk meg egy pillanatra. A kínai kollégának, bizonyára, ez a kijelző hasznot termelt és a neki kifizetett árban benne van a szállítási költség. Akkor vajon mennyi is lehetett az eredeti ára? 300 HUF? 400 HUF? Hogy is lehetséges, hogy nálunk, ugyanez az alkatrész, itthon, ötszörös áron jut hozzám? És ha megkapargatjuk a dolgot, mindenhol ezt látjuk, legyen szó műszaki cikkről vagy ruházati termékről.
A probléma gyökere talán ott található, hogy a magyar kereskedelemben még mindig a hiánygazdálkodás idejéből visszamaradt mentalitás uralkodik. A kereskedők nem igazán forgalmat akarnak, hanem minimális forgalom mellett, zsíros haszonnal akarnak értékesíteni és ez rányomja a bélyegét az egész gazdaságra. További probléma, hogy rendkívül rugalmatlanok a kereskedőink, a legtöbbje úgy viselkedik, mintha teher lenne a számára a kereskedelem. Ez egyfajta lustaságot szül, aminek a vége, sokszor értelmetlenül hosszú beszállítói lánc.
Érdekes, hogy tőlünk északabbra (szlovákoknál, cseheknél) mennyire más a mentalitás. Többször rendeltem tőlük, és volt rá példa nem egyszer, hogy este hétkor, a rendelés feladása után öt perccel felhívtak egyeztetés végett. Lenne mit tanulni tőlük.

V.-né és tsa érzet

Senki se szeret olyan menedzsment értesítést kapni, hogy az egyik éles rendszer alatt dolgozó storage redundáns tápja közül az egyik öreg este beszart.

EVENT:
Power Supply Unit DE#00/PSU#0 Fault <114-00065+A0 XXT115298150    0000>

EVENT CODE: P D2010000
SEVERITY:   Error
REPORT NO:  1-0001
DATE:       JUL 04 19:01:55 2013
DETAIL:

Ilyenkor az van, hogy bízunk abban, hogy a másik kitart amíg kicseréljük a rosszat, vagy menekülünk.

Apache OpenOffice 4.0.0 fejlesztői változat letölthető

Megkezdődött az Apache OpenOffice 4.0 tesztelése.

A felhasználói felület honosítása is megtörtént, a teszt változat letölthető innen:
https://cwiki.apache.org/confluence/display/OOOUSERS/Development+Snapsh…

A fordítással kapcsolatos hibákat ide kérem bejelenteni:
http://bug.openscope.org/browse/AOO

Half Life 2 Hun Meeting Part 2

Kicsit félve rakom ugyan ide a dolgot.
Szóval rendezünk (én csak egy kicsit) egy ilyen találkozót. Ez már a második alkalom, és a lényege főleg az lenne, hogy néhány rajongó és a Half-Life 2 magyar szinkron készítői összegyűljenek.
Az egész társaság tulajdonképp egy -mostmár- zárt fuckeboot facebook csoport tagja. Ilyenekre alkalmas lehet ez a közösségi akármi. Persze ha beesne valaki nem zavarnánk el.

Nem profi szervezés, mert nagyjából semmi időnk, még annyi pénzük sem volt rá, no meg a hely mérete miatt a résztvevők száma is korlátozott. Előrejelzés szerint sokan nem lesznek, az éjszakai lanpartyra alig számítunk valakire. Elvileg Synergy lesz, erről nem tudok sokat.
A Linuxos Steam közösséget egyelőre csak én fogom képviselni, mindössze egy játékkal (Portal), mert még mindig nincs szamerszél Summer Sale...

A DRM esete, Sony vs Microsoft

Szoval ugye jott az uj Xbox, es bejelentettek, hogy 24 orankent online csekk lesz. Az egesz internet televolt a gyulolkodo okadekkal, hogy hat ez verlazito, kozonseges bunozoknek, penztarcanak nezik a jatekosokat (penzt akarnak keresni, felhaborito), kocsog, kapzsi MS, haljon ehen, bezzeg a Sony micsoda ceg, van neki lelke, mindig a jatekosok a szempont, es a penz nem szamit nekik (hahahahahaha). A Eurogamer-en egyebkent a policy reversal ota is ezen verik magukat a Sonybuzik (tehat kvazi a 99%), es lekurvaanyaznak mindekit, aki nem utalja az MS-t, csak eppen kozombos.

Aztan bebufog az RSS olvasomba a hir: Sony: New Video Players Should Be Internet Connected to Beat Pirates

F19

19:15 backup
19:25 fedup-cli --network 19

Remélem, nem fogok anyázni a végén. 1995 csomag fog lekúszni első körben.

19:35 jönnek a + tárolók csomagjai
19:50 qemunál megállt (várakozik). CTRL+C, újra elindítottam, ellenőrizte a már letöltötteket, lerántott még pár maradékot, majd szólt: "Finished. Reboot to start upgrade."
19:54 restart
20:42 kész

Érdekes ez az új frissítési módszer, de jól csinálta.

The Last of Us

Nem vagyok nagy jatekos. Regen, altalanos/gimi alatt az voltam. Mostanaban ritkan jatszok, de akkor is a gimi alatt tolt jatekokat veszem elo ujra. Egyebkent poen, a legtobb jatek nevetsegesen konnyu igy sok ev utan ujrajatszva.

Konzolon meg kevesbe jellemzo, hogy jatszanek. Foleg, mert jelenleg nincs egy se. Eddig ket konzolom volt (az oskori piaci roman csempesz Nintendo klonokat leszamitva), PS One es Xbox. A PS One-on kvazi csak a Crash Team Racing-gel jatszottam, a tobbi felejtos volt. Xbox-ot termeszetesen a Halo miatt vettem, vagy 5 evnyi epekedes utan. Akkor is hasznaltan :D

Most meggyozodesem volt, hogy az emlekek felelevenitese vegett egy Xbox 360 lesz a kovetkezo beruhazas, amint a One lenyomja az arat.

Xbox Live akciózás "Ultimate Game Sale"

Második napja megy a újabb Xbox Live akciózás. Elég sok játék érhető el csökkentett áron, és most nem csak régi címekre kell gondolni, hanem egész új játékok is le lehet csapni. Lásd Forza Horizon, GOW Judgment, vagy az új Bioshock.

Minden napra vannak külön - 1 napos - akciók, ma pl ezek:

Lego Lord of the Rings $14.99
Lego Batman 2: DC Superheroes $9.99
Hasbro Family Game Night $9.99
Monopoly Streets $9.99
Kinect Sports 2 $9.99
Rockstar Table Tennis $2.99

(Akinek .hu accountja van még jobban jár egyébként, 5 dollár helyett pl 500 forintért vettem tegnap játékot, a 10 dollár helyett ma pedig 1000 huf-ért a Lego Batman 2-t.)

Fedora live készítése

Régóta problémám, hogy jó volna, ha lenne a zsebemben egy boot-olható live linux pendrive-on. Néztem már kész példányokat, de mindegyikkel volt valami bajom. Túl régi csomagokból áll, nem azok a programok vannak benne, amelyeket szeretnék, nincs saját felhasználói profil, effélék. Ezekre a gondokra saját készítésű live linux alkalmas.

Elindultam hát erről az oldalról. Mivel azt szerettem volna, hogy régi gépen is fusson, amit csinálok, így a 32 bites x86 architektúrát választottam. Praktikusan, hogy bátran kísérletezhessek, VirtualBox-ba telepítettem egy 32 bites Fedorát. Az erőforrások kímélése érdekében Openbox környezetet választottam fbpanellel.

Firefox OS fejlesztői verseny!

Sziasztok,

A Telenor mobil alkalmazásfejlesztői versenyt hirdetett!

Kategóriák:

  • Közösség (Social)
  • Játékok (Games)
  • Média (Media)
  • Utazás/Közlekedés (Travel/Transport)
  • és Egyéb (Other)

A kategória győztes 250 000 Ft jutalmat kap!

[UPDATE]
A Telenor meghosszabbította az alkalmazásfejlesztő verseny határidejét. Az új határidő a Firefox Marketplace-en történő megjelenésre: 2013. szeptember 8.
[/UPDATE]

Részletek a kiírásban:
http://www.telenor.hu/ffos-palyazat

Sikerélményem van

Mert az nagyon fontos. Tudom én jól, mondjuk úgy, munkakörből kifolyólag.
Mint már volt róla szó, kísérletezem a programozás tanulásával. Pénteken voltam a könyvtárban, mert már keményen fenyegettek a nálam lévő könyvek miatt. Miután jelentős összeggel megtámogattam őket a szűkös keretből, elmentünk Gergővel újabb olvasnivalót választani.
Gergőt igazából kétféle könyv érdekelte: csillagásó (azaz csillagászat) és dinós. Nekem Jutott a Fajok eredete, meg találtam egy Java for dummies fedőnevű másikat. Utóbbit hétvégén kivégeztem, mintapéldástul, miegymásostul. Most kitaláltam egy saját feladatot, és sikerült is működő programot létrehoznom. Színeset, szagosat. Pontosan a számomra logikus tervezéssel. Lehet, hogy a többi nyelvvel is ugyanezt meg lehetett volna csinálni, de valahogy azokból ilyen szép, segghülyéknek készült oktatókönyv nem volt (bér semmi nem zárja ki, hogy létezik, legfeljebb hülyén néz ki).
Az ilyenek után az ember bátrabban vág neki komolyabb problémáknak is. Szóval szimpatikus, na.
Jelenleg apósomnál vagyunk, Fehérgyarmaton. Gergő baromira élvezi, panel után mondjuk természetes is. De egy hagyományos paneproli pulyájától eltérően nem igazán izgatja magát az állatok miatt. Sőt, kifejezetten érdeklik őt. A másik lényeges dolog, apósom örömére, az alma. Egyike annak a kb. két gyümölcsnek, amit megeszik. Otthon ültettünk is almafát, magról, kettő ki is kelt, azóta napjában kétszer elmondja.
Ma délután voltunk a strandon. Gergőnek kint lenni meg bent lenni oké, de a kettő közötti átmenet nem tetszett neki. Kérdés: hogyan oldjam meg, hogy a vízbe anélkül kerüljön, hogy belemegy? :) Megoldásként a hónom alá csaptam, és besétáltam vele. Onnantól két órán át ki sem akart jönni. Hatkor hazajöttünk, Babar alatt elaludt.
Ja, majd eldobtam az agyam. Otthon nem igazán nézünk tévét, főleg mert nincs mit. Itt sikerült egy duckTV nevű csatornára találni.Három éves kicsi fiam szájtátva nézte... Aki esetleg nem tudná, ez egy, a DunaTV régi műsorszüneti akváriumával vetekedő mozgalmasságú gyerekadó, legfeljebb egy éveseknek.
Most próbálok valami lájtos mixert beszerezni, addig zene nincs. Eddig édi, a kínálat. Aszondja lájtvájt mixer, csak qt kell hozzá. Anyád. A másik szépen kiül a tálcsikára, de kattintásra alőjön az alsamixer. ezt eddig is meg tudtam csinálni, fbmixer is mehet a levesbe. De a legszebb a gmixer. Kerek 1,00 KB-os csomag, mindennemű tartalom nélkül. De függősége, az van. Egyelre pnmixer van, majd elválik.

Inkscape bug javítás - majd 7 év után

El sem tudom hinni, hogy a 2006. decemberében jelentett hibát***, igencsak hosszas szenvedés után mégis sikerül javítani. Ez azt jelenti, hogy az Inkscapeben végzett körvonalas műveletek (Weld, Trim, Exclude, Intersect etc.) nem torzítják/módosítják a műveletben szereplő objektumok vagy a végeredmény méreteit. M I R A C L E.

***anno még ez az egész a sourceforge-n volt, onnan mozgatták ide. Ez annyira jól sikerült, hogy a mai napig küldik róla az értesítőt viszont a launchpadon nem vagyok ezzel az e-maillel regisztrálva ezért kikapcsolni se tudom.

btier 1.0.0 has been released

http://www.lessfs.com/wordpress/?p=909
Azota mar kijott az 1.0.2-es verzio is.

Egy olyan block eszkoz, aminek segitsegevel a storage device-ok kozott szinteket allithato fel.

pl.: ssd -> sas -> sata -> image file vhol nagyon lassu helyen.

Nyilvab az ssd gyors, kicsi es draga, a sata es az image file pedig lassu, nagy es fajlagosan olcso.

A gyakran hasznalt block-ok kerulnek a sor elejere es a ritkan hasznaltak a sor vegere. Aki szebben megfogalmazva szeretne latni, olvassa el a doksijat:)

Ugy tudom, tervben van, h bekerul a mainline kernelbe is, legalabbis par honapja volt rola diskurzus a levlistan.