Ha szoktátok olvasgatni a bejegyzéseimet, biztosan feltűnt, hogy nem szoktam személyesebb, vagy bő lére eresztett posztokat írni. Néha egy link, vagy valami pár mondatos izé, aztán ennyi. Most sem lenne másképp, de valamilyen fajta igazolásra lenne szükségem, vagy lebarmolásra. Vagy akármire.
2004 óta használok, szigorúan házi felhasználásra linux disztrókat. Uhuval kezdtem, aztán próbálkoztam Ubuntuval, Fedorával, de főrendszernek Debian lett a vége. Mellette Archot is nyüstöltem, meg forkjait.
Szerettem bütykölni a rendszereket, szerettem belemászni a lelkivilágukba, feszegetni a határokat (pláne Debian alatt, amikor valami olyasmit kellett rászuszakolni forrásból, ami nem volt repóban, de már az UHU Linux is adott kihívásokat 1.2-es verzió alatt, pl. a bluetooth beüzemelése, meg sok minden más), és ugyan csak egy mezei home user vagyok, de teljesen jól elvoltam ezekkel a dolgokkal, élveztem a marháskodást. Lévén nem az informatika területén dolgozom, nekem ez lett a hobbim, egyfajta időtöltés, ami leköt, ami egyfajta szellemi kihívást is jelent számomra, a mindennapi melós rutinból kiszakítva.